Tolnai Népújság, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-13 / 292. szám

2016. DECEMBER 13., KEDD Igényes kiadványok egész sora csábítja a vásárlót a boltokban MEGYEI KÖRKÉP Rahangolodas Mauthner Ilona ilona.mauthner@partner.mediaworks.hu Ahogy álltam a teletömött kosarammal a sorban, hirtelen rám torta kilátástalanság. Még éppen csak elkezdtem ké­szülődni a karácsonyra - pedig hányszor megfogadtam, hogy nem hagyok semmit az utolsó pillanatra -, és máris elegem lett belőle. Ahogy végignéztem a sorban állókon, a csupa türel­metlen, ideges, rosszkedvű emberen, akik még arra sem méltat­ják egymást, hogy elnézést kérjenek, amikor a bevásárlókosár­ral jól oldalba lökik a másikat. Közben félhangosan azt a „lehe­tetlen tömeget” szidják, melynek ők is stabil tagjai.- Hogyan lesz a békéden tömegből a hátralévő tíz nap alatt sze­­retetre méltó és szeretetet adó emberek tömege? Alaposan megváltozott a világ. Az ajándékozás mámora átala­kította a legszentebb ünnepeinket is. A lényeg - az egymásra fi­gyelés, a valóban békés, meg-Az ajándékozás mámora átalakítot­ta a legszentebb ünnepeinket nyugtató együtüét - elsik­kad. Nem is jut rá idő és ener­gia, hiszen egy ilyen bevásár­lási roham után kinek marad ereje még a türelemre? A pszi­chológusok szerint nem vélet­len, hogy a legtöbb veszeke­dés, sőt a tettlegességig fajuló ordibálás éppen a karácsonyi ün­nepek alatt fordul elő. Ilyenkor pár napra össze van zárv a a csa­lád, és kitör az emberekből minden feszültség, visszafojtott indu­lat, ami az elmúlt hetekben, hónapokban felgyülemlett bennük. Még van tíz napunk a szentestéig. Talán még nem késő át­hangolódni, visszafogni a rohanást, elgondolkodni, és nekiállni közösen elkészíteni a mézes, fahéjas, szegfűszeges süteménye­ket. Járja át az illat a lakást, hátha megnyugtat és jókedvre de­rít bennünket, hiszen a karácsony valóban a legszebb, legszen­tebb ünnepünk. Remek hangulat az egyesület évzáróján Karácsony előtt érezhetően megnő a forgalom a könyvesbol­tokban. Az egyik legjobb aján­dék ugyanis a könyv, persze csak annak, aki szeret olvasni. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Az egyik szek­szárdi könyvesbolt ajtaja előtt már nyitás előtt leendő kun­csaftok toporogtak. Bár mindig vannak vásárlók és nézelődők az üzletben, karácsony előtt ér­zékelhetően nő az érdeklődés a könyvek iránt. Az itt dolgozók­nak most nincs megállás, a ve­vők kérdeznek, keresnek, en­nek ellenére sikerül egyiküknél érdeklődni arról, milyen olvas­nivalókat visznek elsősorban. A fiatal hölgy készségesen válaszol, és meglepő, de egyál­talán nem zavarja, hogy több a feladata, mint máskor. Kiderül: mindenféle könyvet keresnek, elsősorban az újdonságokat. Ezenfelül a nők elsősorban a ro­mantikus irodalmat, a férfiak a történelmi regényeket, illet­ve a krimiket vásárolják ilyen­kor is. A gyerekkönyveket ille­tően a Ropi naplója és a Zizi nap­lója a sláger változatlanul, illet­ve Leiner Laura regényei. A ki­sebbeknek természetesen me­sekönyveket vásárolnak a szü­lők és nagyszülők, a kínálat pe­dig igen széles. Magyarország nagyhatalom a gyermekirodalom terén, magas színvonalú, minden szempont­ból igényes kiadványok egész sora csábítja a vásárlót. Berg Ju­dit, Finy Petra vagy Laczkfi Já­nos neve sok édesanyának és apának is ismerős lehet. És ha már magyar szerzők, a toplis­tákat nézve a felnőtteknek szó­ló könyvek piacán sincs okuk szégyenkezni a honi szerzők­nek. Kepes András, Tolvaly Fe­renc, Vujity Tvrtko, Leslie L. Lawrence vagy Vavyan Fable írásai a legkedveltebbek mos­tanában. És bár az utóbbi évek­ben jóval kevesebb könyvet ve­szünk, mint mondjuk harminc éve, tavaly valamivel jobb volt a helyzet, mint az előző évben. Ér­demes tudni, hogy a gyermekek olvasásszeretetét nagyban meg­határozza, mit látnak otthon. Részben az olvasásra való ne­velést hivatottak megalapozni a szakirodalmak is, ám ezek a kötetek az internet térnyerésé­vel egyre inkább háttérbe szo­rulnak. A diákok egy része már beéri azzal is, hogy a tömörített verziót olvassa el az világhálón. Sokszor ezt is csak azért, hogy a követelményeknek megfelelje­nek, nem azért, mert tartalmas szórakozásra vágyik. Pedig az olvasás elengedhetetlen az élet­hez, ráadásul szórakoztató is. Forgalmi adatok A szabadforgalmú könyvpi­ac forgalma 2015-ben 3,24 százalékkal nőtt a 2014-es­­hez képest a Magyar Könyvki­adók és Könyvterjesztők Egye­sülete adatai szerint. Jóllehet a tankönyvpiac államosítása mi­att 2014-től a könyvforgalom­ba nem számítjuk bele a köz­oktatási tankönyveket, a piaci alapon működő könyvkiadók 2015-re fogyasztói áron közel hétmilliárd forintos közoktatá­si tankönyv- és nyelvkönyvfor­galomról számoltak be. A ma­gyarországi könyvpiac legna­gyobb forgalmú ágazata az el­múlt esztendőben az isme­retterjesztő művek kategóriá­ja volt. A szépirodalom, a fikci­ós művek kategóriája tavaly a megelőző esztendőhöz képest 11,82 százalékkal csökkent. Jelentősen nőtt viszont a ke­reslet a szakkönyvek, tudomá­nyos művek, lexikonok, szó­tárak, valamint az egyéb, fel­sőoktatásban használatos ki­adványok iránt, és az évek óta bővülő piacú gyermek- és if­júsági könyvkiadás tavaly is a magyar könyvkiadás egyik hú­zóágazatának bizonyult. SZEKSZÁRD Több évtizedes ha­gyományra tekint vissza az idén alakult Szekszárdi Múzeumba­rát Egyesület évzáró estje, me­lyet december 8-án, csütörtökön a Főiskola éttermében tartottak. A hagyomány úgy alakulha­tott ki, hogy a korábbi Tájak-Ko­­rok-Múzeumok Egyesülete szek­szárdi klubjának hagyománya­it, programjait viszi tovább, sőt zömében ugyanazon tagokból is áll az egyesület. A huszonhat éves záró rendezvényen a Tenge­lici Általános Iskola citerazene­­kara adott műsort, illetve Csil­­lagné Szánthó Polixéna, a köz­gyűlés Humán Bizottsága elnö­ke és Dr. Gaál Zsuzsa, az egyesü­let elnöke köszöntötte a vendége­ket. A több mint ötszáz fős egye­sület tagjainak ötödé vett részt a programon, melyen végig, egé­szen este 10 óráig jókedv uralko­dott. A vacsora, és a jó hangula­tú beszélgetés után pedig a Juke­box Band felelt a vendégek szó­rakozásáról.- K. B. Papír- és e-könyv egyaránt hódít Az internetnek köszönhető­en ma már olyan lehetősé­gek is vannak a könyvbeszer­zésre. amelyek azelőtt elkép­zelhetetlenek voltak. Az on­line vásárolt termékek több mint fele könyv, ennek oka pe­dig az. hogy olvasnivalót ven­ni a neten ugyanolyan bizton­ságos, mint könyváruházban. Az e-könyv-olvasók sem szorí­tották ki a piacról a papírala­pú kiadványokat. Aki rendel­kezik ilyen eszközzel, általá­ban nagyon szeret olvasni. így nem szívesen mond le a könyv illatáról, ugyanakkor a szerke­zet kis helyet foglal, nagy tár­hellyel rendelkezik, és jó szol­gálatot tesz minden körülmé­nyek között, így például uta­záskor. A Tengelici Általános Iskola citerazenekara adott műsort az évzárón PAKS A Szaggató együttes adventi muzsikálásait Pakson, az evangé­likus templomban kezdte el. Kiss Zoltán zenekarvezető beszámoló­ja szerint hűvös volt a hangszereknek, de a hangulat és a közönség egyaránt nagyon jó volt. A sorozat vasárnap Szekszárdon folytatódott szintén az evangélikus templomban. Szombaton a paksi Kincskere­ső Gyermekkönyvtárban hallhatja az együttest a közönség. V. T. Készülnek az 500. évfordulóra PAKS Luther Márton 1517. ok­tóber 31-én kiszögezte 95 téte­lét a wittenbergi vártemplom kapujára, ezzel kezdetét vet­te a reformáció. A magyar kor­mány az 500. évfordulóra ké­szülve emlékbizottságot hozott létre, amelynek miniszteri biz­tosa, dr. Hafensher Károly Paks­­ra, az atomerőműbe látogatott annak kapcsán, hogy Tolna me­gyében Decsi-Kiss János kezde­ményezésére és szervezésében Egressus - egyesülés - elneve­zésű cselekvési program indul. Ez a szervező szavai szerint a reformáció 1517 - atomerőmű 2017 fogalmak párosításán ala­pul, amelyhez Illyés Gyula: A re­formáció genfi emlékműve előtt című versének egy részlete ad­ta az inspirációt „szobádba vol­na villany, ha nem lép Giordano Bruno a tűzbe? Hol kezdődött, hogy atomerő is van, s holnap rakétán repülsz ki az az űrbe” - idézte az ötletgazda. Decsi-Kiss János arról is tájékoztatta lapun­kat, hogy az atomerőműben tett látogatás után a miniszteri biz­tos baráti fogadáson vett részt, ahol a beszélgetés alapját adta a Szálkán a Művészetért Köz­hasznú Alapítvány - MVM Pak­si Atomerőmű Zrt. által is támo­gatott - „Kultúra-Környezetvé­­delem-Kommunikáció” ifjúsági táborának Egressus cselekvési programja, amelyet az ötletgaz­da ismertetett. Vida T. PAKS A Jézus Szíve templomban adott koncertjén ünnepi hangula­tot teremtett a Csík zenekar. A Csengey Dénes Kulturális Központ által szervezett programon klasszikus zenei részletek, kortárs fel­dolgozások mellett a magyar népzene néhány szép darabja és ma­gyar költők megzenésített versei csendültek fel. A koncerten Őze Áron színművész is közreműködött. V. T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom