Tolnai Népújság, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-01 / 282. szám

2016. DECEMBER 1., CSÜTÖRTÖK BELFÖLD 7 Tüntetni készültek az úszók a rövid pályás világbajnokságon Lemondott Gyárfás Tamás Itt az idő, mutatja Gyárfás Tamás Hosszú Katinkának és edző férjének egy korábbi rendezvényen A Hosszú Katinka „vezette” úszók megnyerték szövetségi elnökük ellen viselt „háború­jukat”, miután Gyárfás Tamás tegnap lemondott posztjáról. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu BUDAPEST „Ezennel lemon­dok, mert úgy érzem, hogy most ezzel segíthetek a leg­jobban” - közölte tegnap nyi­latkozatában Gyárfás Tamás. A Magyar Úszószövetség el­nöke - 1993 óta töltötte be ezt a posztot - megtiszteltetés­nek nevezte, hogy együttmű­ködhetett nagyszerű edzők­kel, szakvezetőkkel és csodá­latos versenyzőkkel. Azt kí­vánta, hogy a legeredménye­sebb sportág mielőbbi köz­gyűlése a legalkalmasabb el­nököt válassza meg. Egyesek szerint kérdéses, hogy Gyár­fás nem jelölteti-e magát új­ra, mint például amikor 1996- ban a jegyzőkönyv-hamisítá­si botrány után lemondva új­ra indult az elnökválasztáson, amelyet meg is nyert. „A legsötétebb éjszaka is idővel véget ér és kisüt a nap!” - reagált Gyárfás lemondásá­nak hírére Hosszú Katinka, aki tulajdonképpen kezdemé­nyezte eltávolítását az úszó­szövetség éléről. „Nagy leve­gő. Tiszta lap” - közölte Gyúr­ta Dániel. Hosszú november 15-én több dolgot is számon kért a szövet­ségen, egyúttal lemondásra szó­lította fel az elnököt. Rio három­szoros olimpiai bajnoka már régóta konfliktusban volt a szö­vetséggel, a nyilvánosság előtt tépte össze még az év elején a neki felkínált 12 milliós szerző­dést, kifogásolva, ahogyan sze­mélyét akarták felhasználni a magyarországi rendezésű vb promóciójára. A kanadai Wind­­sorban, a december 7-én kez­dődő rövid pályás vb-n egyéb­ként Hosszú több úszóval tün­tetni készült Gyárfás ellen. Fér­jével egy olyan.pólót viselt már tegnap, amelyen egy bilincsbe vert úszókéz ragadja meg a kor­bácsot tartó szőrös férfikezet. Gyárfás Tamás Hosszú Ka­tinka novemberi felszólítása után jelezte, nem kíván lemon­dani, ugyanakkor mindent megtesz azért, hogy a problé­mákat megoldják. Hosszú mel­lett azonban egyre több úszó állt ki, november 21-én Hosz­­szú, Gyúrta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Koz­ma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edzők közös nyilatkozatban szólítot­ták fel Gyárfást és a szövetség teljes vezetőségét a távozás­ra. Olyan új vezetőséget akar­tak, amely „hajlandó a szerve­zet teljes körű felülvizsgálatá­ra, megújítására”. Szabó Tünde sportállamtit­kár akkor úgy foglalt állást, hogy az úszószövetség bel­­ügyeibe, tisztségviselőinek vá­lasztásába nem avatkozhat be­le az állam, de a helyzet miha­marabbi megoldását sürgeti és elősegíti. Az ellentétek megol­dásában figyelembe kell venni, hogy 2017-ben vizes vb-t ren­dezünk, ami a „valaha volt leg­nagyobb sporteseménye lesz Magyarországnak”. Szabó teg­nap elfogadta Gyárfás „az úszó­sport érdekében hozott” dön­tését. Orbán Viktor nem kom­mentálta közvetlenül a hírt; még korábban azt mondta, az államtitkárság közleményében foglaltakkal egyetért. Nem hoztak szerencsét a kabalák sem Gyárfás Tamás és az úszószö­vetség a budapesti vizes vb-re korábban kiválasztott kabalafi­gura, a szerencsétlen, torzszü­lemény Bol-dog miatt is közrö­hej tárgya lett. A megtagadott puli után újabb kabalafigurát mutatott be nemrég Gyárfás, Water Willyt és Water Lillyt. Előbbi névre rákeresve kiderül, angolszász területeken többek között erotikus segédeszközö­ket neveznek így, állítólag a fi­gurák tervezője külön is kérte, hogy a Vízi Lala és a Vízi Lili ne­veket ne angolosítsák. A figu­rákkal kapcsolatban még plá­giumgyanú is felmerült. A szö­vetség a botrányra úgy rea­gált, semmi közük a figurához, mivel ők csak szakmai dönté­sek hoznak a vb-vel kapcsolat­ban, jóllehet azt Gyárfás Tamás maga mutatta be a médiának. Ingyen juthatnának a nyugdíjasok útlevélhez BUDAPEST Márciustól megszűn­ne több ügyintézéshez kapcso­lódó illeték és díj. Többek között illetékmentessé válna az anya­könyvi kivonat kiállítása - áll Lázár János, a Miniszterelnök­ség vezetőjének törvényjavasla­tában. Ingyenes lehet a 65. élet­évét betöltött személy magánút­levele, a 18. életévüket be nem töltött fiatalok pedig mentesül­nének a közigazgatási eljárási illeték megfizetése alól. Illetékmentes lesz az anyakönyvi kivonat kiállítása is A személyiadat- és lakcím­nyilvántartással kapcsolatban díjmentessé váló értesítési cím bejelentésével összefüggésben kizárnák az illetékfizetési köte­lezettséget is, hogy az ne lépjen a díj helyébe. Évente kétszer il­letékmentes lenne a lakáscélú állami támogatás igényléséhez szükséges, a fennálló biztosítá­si jogviszonyt igazoló egészség­­biztosítási pénztári hatósági bi­zonyítvány kiállítása. Évente kétszer az ügyfelek mentesülnének az e-dokumen­­tumként szolgáltatott nem hite­les tulajdonilap másolata lekér­dezésért fizetendő díj alól. Ille­tékmentes lehet a kft., az egyé­ni cég, a közkereseti társaság és a bt. bejegyzésére irányuló cég­bírósági eljárás is. MW Jöjjenek az orosz gyógyturisták! HARKÁNY Az orosz gyógy­­turizmus je­lentős erősí­tését szeretné elérni a Nem­zetgazdasági Minisztérium - közölte Lep­sényi István államtitkár a baranyai fürdő­városban tartott konferencián. Szeretnék, ha gyógyvizeink be­kerülnének az orosz tb által fi­nanszírozott gyógyhelyek kö­zé. A magyar turizmus bővü­lésének üteme megközelítette az évi 10 százalékot, amellyel „messze elhagyta” több ország turizmusát - emlékeztetett. Az Oroszország elleni embar­gó miatt érezhetően csökkent az onnan érkező turisták száma, amely a visszaesés után ismét növekedésnek indult. Az állam­titkár reméli, évente több száz­ezer orosz gyógyturistát tudunk majd fogadni. Nagy az érdeklő­dés mindkét fél részéről - jelen­tette ki. A balneológiái, reuma­tológiai rehabilitációs, fogásza­ti és plasztikai sebészeti beavat­kozások mellett a Pető-módszer iránt a legnagyobb az orosz ér­deklődés. Egy másik eseményen Sinisa Kusovaccal, a montenegrói Ti­­vat alpolgármesterével tárgyalt Szakáli István Loránd helyet­tes államtitkár a turizmus bő­vítéséről. Korábban Szkopjéban már volt szó a magyar hunga­­rikumtörvény tapasztalatainak átadásáról s arról, hogy milyen hasznos a szerepe az ország­­imázs építésében. MTI/MW Lepsényi István „A politikai korrektség az elnyomás eszköze” BUDAPEST „Gyenge anyaor­szág nem tud jó diaszpórapo­litikát sem folytatni, csak az, amelyik erősödik és növekvő presztízst vív ki magának”- hangoztatta tegnap Orbán Viktor a Magyar Diaszpó­ra Tanács VI. ülésén, a Vár­kert Bazárban. A kormány­fő a világban szétszórtság­ban élő magyarság szerve­zeteit tömörítő tanács tagjai előtt kijelentette, a követke­ző öt évben Magyarország fo­lyamatos erősödésé vei lehet számol­­ni, az anyaor­szág erősö­dése pedig alapot ad J egy kivá­ló diasz­pórapoli­tikához. A minisz­terelnök az elmúlt évek magyar gaz­dasági, társadat mi eredményeit úgy kommentálta: „Fekete bárá­nyok voltunk, és éppen ezért sikertörténet a mienk.” Orbán szerint az elmúlt egy év világpolitikai folyama­tai, a Brexit és az amerikai el­nökválasztás eredménye - ami egy új korszakot nyithat- alátámasztják azt a magyar értelmezést, hogy „nem egy­szerűen csak egymás után telnek a napjaink, hanem egy a világ korábbi formájától tá­volodó időszak közepette él­jük az életünket”. A Brexitről azt is mondta, az egy válasz »ezer , mpo'S31 volt a „demokráciakérdésre”, arra, sikerül-e ismét átfedés­be hozni a népakaratot és a politikai elit döntéseit. Ha­sonló politikai változást hoz­hat a közelgő olasz népszava­zás, az osztrák elnökválasz­tás, a holland parlamenti vá­lasztás és a francia elnökvá­lasztás is. A kormányfő ismét bírálta a politikai korrektséget, amely miatt „korlátozva voltunk”. „Ha nemzetről mertünk be­­_ szélni, akkor azt na­cionalistának mi­nősítették”, ha a teremtés­ről volt szó, [ akkor „kle­rikálisak, feudálisak és közép­koriak vol­tunk”, ha pedig a csa­­r Iádról, egy férfi és egy nő házasságáról be­széltünk, akkor azt „szexistának vagy homofób­­nak” bélyegezték meg. Ezért szerinte a politikai korrekt­ség mint beszédmód a szel­lemi elnyomás egyik legnyil­vánvalóbb eszköze volt. A miniszterelnök többek között azt is szorgalmazta, hogy a diaszpóratanács min­den évben tűzzön ki vala­milyen egyetemes célt ma­ga elé, és erősítse meg a szór­ványmagyarság kapcsolatait az anyaországon túl a Kár­pát-medence többi magyar közösségével is. MW a miniszteren«“" ■ „Zsolt elmondta. saknemlOOezeraz megállapítások;*23 en vannak, akik no­nagyar állampo'­;ot szereztek. HIRDETÉS H8. Inét] s/árható főnyeremény: Ne feledje! no»mál 11111 cl MNCtMATfr* XST-25««— Q www.szerencsejatek.hu © % 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom