Tolnai Népújság, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-05 / 285. szám
KITEKINTŐ g 2016. DECEMBER 5., HÉTFŐ Kitörési pont, megélhetés és karrier BOGYISZLÓ Folytatódott a roma lányok rendvédelmi pályaorientációját támogató rendezvénysorozat Tolna megyében is. Huszti Gábor a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy az Európai Roma Rendvédelmi Intézet és az Országos Rendőr-főkapitányság közös kampányt indított a rendvédelmi hivatások népszerűsítésére a roma fiatalok, kiemelten a lányok körében. A kampány célja, hogy a cigány származású rendvédelmi szakemberek „láthatóbbá” váljanak a társadalom számára, ugyanis a rendőrség esélyegyenlőségi programjainak köszönhetően évről-évre egyre több roma fiatal - közöttük sok lány - választja a rendvédelmi hivatásokat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy alapvető fontosságú a roma származású fiatalok számának növelése a rendvédelmi szervek állományában a cigányságot sújtó társadalmi előítéletek csökkentése céljából A romák rendvédelmi integrációja közvetve az oktatás, foglalkoztatás, lakhatás, szegénység A roma fiatalok számát növelni kell a rendvédelemnél témaköreit is érintik. Külföldi és hazai példák is jól mutatják, hogy a rendvédelmi hivatások kiváló kitörési, megélhetési és karrierlehetőséget biztosítanak azoknak a fiataloknak, akik családjuk szűkös anyagi helyzete miatt egyébként nem tudnák továbbtanulni. A kampányban december 1-én délelőtt Makula György, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának főosztályvezetője, Marton Éva, a Siklósi Rendőrkapitányság alosztályvezetője és Bogdán Mónika közalkalmazott, a Győri Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója, valamint a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tartottak tájékoztatót Bogyiszlón, az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályos diákjainak. E mellett a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság toborzótisztje tartott előadást a határvadász képzésről. A rendezvényen részt vett Sárközi Károly, az Országos Roma Önkormányzat Tolna megyei képviselője is. 1.1. Aktuális becslések szerint világszerte a populáció 10 százaléka szenved idült vesebetegség valamely stádiumában. Tolna megye egyetlen nephrológiai szakrendelésén 2015 végén 1053 beteg gondozását látták el. Hargitai Éva eva.hargitai@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Magas növekedési üteme - bár ez az utóbbi években több országban is megállt - és lakosságon belüli jelentős aránya miatt az idült vesebetegséget „csendes járványnak” is nevezik. Tolna megye egyetlen nephrológiai szakrendelésén, Szekszárdon 2015 végén 1053 beteg gondozását látták el - tudtuk meg dr. Amma Zoltántól, a szekszárdi dialízisközpont orvosigazgatójától. Az alapbetegségek tekintetében dominálnak az úgynevezett civilizációs betegségek: a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek. Kisebb részt képviselnek az elsődleges kórképek, a veleszületett vesebetegség, gyulladásos vagy egyvesés állapot. Vesebeteg-gondozásra akkor van szükség, ha elsődleges vesebetegség áll fenn, vagy a bármely okból csökkent veseműködés esetén nagy a rosszabbodás esélye. Erről akkor beszélnek, ha a vizelet fehérjetartalma nagymértékben nő, illetve 30 százalék alá csökken a vesék kiválasztó képessége. Ameny-Transzplantációra mindössze a dializált betegek 20 százaléka alkalmas, mivel egyéb betegségek kizáró okot jelenthetnek. A szekszárdi dialízisközpontból az elmúlt 27 évben 150 beteg részesült vese transzplantációban, az elmúlt tíz évben átlagosan 5,5 betegüket transzplantálták évente, idén eddig 6 átültetés történt. Ezek a számok azt jelentik, hogy évente átlagosan a várólistás betegek nenyiben megállapítják, hogy egy beteg esetében ez a helyzet, nephrológiai gondozásba veszik, rendszeresen ellenőrzik az állapotát. Megkapja azokat a kezeléseket, amelyek az áliapogyede kap új vesét. A beavatkozásokat a Pécsi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának transzplantációs osztálya végzi el. A szakember kiemelte, külön öröm számukra, ha élő donoros, együttes hasnyálmirigy és vese, vagy éppen már dialíziskezelés előtt megvalósuló transzplantációhoz tudják hozzásegíteni a betegüket. Az elmúlt években mindegyikre volt példa. tának romlását lassítják, illetve felkészítik a várható dialízisre. Komoly problémát jelent, hogy sok beteg későn, előzetes gondozás nélkül, rosszabb állapotban és rosszabb esélyekkel kerül dialízisre - hangsúlyozta dr. Amma Zoltán. Magyarországon a legaktuálisabb statisztikák szerint 2004 és 2013 között 8096-ról 12011-re nőtt a dializált betegek száma, majd csökkenés kezdődött, 2014-ben már csak 11815 beteg szorult vesepótló kezelésre. Tolna megyében vesepótló kezelésben a B. Braun Dialízisközpontban jelenleg 108 beteg részesül, ebből 24 hasi és 84 vértisztító kezelésben részesült. A vesebetegek, illetve a dialízisre szorulók között az idősebb korosztály képviselteti magát nagyobb arányban, de az utóbbi évek tapasztalata szerint az átlagéletkor egyre csökken. A dialízisközpontban kezeltek között a legfiatalabb 19,. a legidősebb 87 éves. Dialízissel, az orvosi előírások betartásával transzplantáció nélkül is kitolható a várható élettartam. A központ jelenleg legrégebbi betege immár több mint 17 éve jár dialízisre. A páciensek általában nem a vesebetegségben hunynak el, hanem az egyéb társuló kórok miatt vesztik életüket. Mit tehetünk a veséink érdekében? A vesék egészségének fenntartása érdekében sok mindent lehet tenni. Fontos a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele. ami testsúlykilogrammonként 30 millilitert jelent. Ez egy 70 kilogrammos ember esetében több mint 2 liter. A fehérjefogyasztás határát is meg kell húzni. Az ajánlott bevitel szintén testsúlykilogrammonként 1 gramm, szóval a harmadik szelet rántott húst már nem kell megenni - hangsúlyozta dr. Amma Zoltán. Természetesen fontos a testsúly optimalizálása és a mozgás. Ha valaki hódol a dohányzás káros szenvedélyének, annak azzal is ajánlatos felhagynia. Ezen felül fontos a vérnyomás és szénhidrátanyagcsere beállítása, a vérzsír-és húgysavszint normalizálása. A betegek ötödénél jó az átültetés HAJDAN VÉRADÁS HÉTFŐ Szekszárd Véradó Állomás 8.00- 17.00 KEDD Dombóvár Kórházi véradó 8.00- 14.00 Tolna MAG-Ház 9.00-16.00 SZERDA Értény Művelődési Ház 11.00- 13.00 Nagykónyi Művelődési Ház 14.00- 17.00 CSÜTÖRTÖK Dombóvár Kórházi véradó 8.00- 14.00 Magyarkeszi Művelődési Ház 10.00- 13.00 PÉNTEK Szekszárd Véradó Állomás 8.00- 12.00 50 ÉVE A budapesti MÁV igazgatóság turistaszakosztályának ötvenfős csoportja látogatott Thuróczy Lajosnak, a Magyar Természetbarát Szövetség titkárának vezetésével Szekszárdra. A fővárosi turistáknál hagyomány volt, hogy minden évben valamelyik hangulatos helyen rendezni Télapó-estjüket, melyet stílszerűen Szekszárdon az egyik présházban tartottak meg. Házi Télapó-estet tartott a Szekszárdi Spartacus természetjáró-szakosztálya is, a KISZOV székházban. Télapónak öltözött Berger Mihály szakosztályi elnök, míg szétosztotta az ajándékcsomagokat. Saját összeállítású tréfás rigmusokkal nevettette meg mind a felnőtteket, mind a gyerekeket. Az esten Soltész Jánosné vezetésével bemutatkozott a turisták énekkara, azonkívül Pataki Éva, Pataki Irén, Varga Erzsi, Agg Antal, Illés Ferenc dalokkal emelték a hangulatot, s nagy tapsot kaptak a kicsik: Horváth Ági és Frei Bori szereplésükért. A tömegszervezetek összefogásával az öregek napját Fürgédén a kultúrházban rendezték meg. A vendégeket Lenti Ferenc pedagógus és a Hazafias Népfront elnöke köszöntötte. Az ebédhez a termelőszövetkezet egy hízót és 150 üveg sört ajánlott fel. Az általános iskolások szavalattal és magyar nótákkal kedveskedtek, és részt vett az összejövetelen a község legidősebb nénije is, aki már 89 éves volt. A Szekszárdi Nyomda új kliséüzemében megkezdődött a termelés. A cinkográfia új szakma volt a városban, aminek eredményeképpen a Tolna Megyei Népújság az addigiaknál lényegesen frissebben tudott az eseményekről képeket közölni. 25 ÉVE Mikulás érkezett az égből Szekszárdon. A Prométheusz parkban délután három órakor kezdődő eseményre a télapó helikopterrel érkezett. Az ünnepségen kétezer mikuláscsomagot osztottak szét ingyen a város gyermekei között. A mikulásünnepséggel a rendezők hagyományt szerettek volna teremteni, később műsort is adtak a gyerekeknek. Szekszárdon a Wosinsky óvodában '91-ben kedves műsort adtak a kicsik PROGRAMSOROLÓ HÉTFŐ MOZI Szekszárd: Vaiana 3D (amerikai animációs családi film), 17 óra. Halj már meg! (magyar vígjáték), 19 óra. KARÁCSONYVÁRÓ Bonyhád A Vörösmarty Mihály Művelődési Ház előtti tér: a Mikulás fogadása a Szélkakasos Óvoda műsorával, 16 óra. Köszöntőt mond Filóné Ferencz Ibolya polgármester, közreműködik a Széchenyi István Általános Iskola Gyermekkórusa Gaál-Martin Elvira vezetésével. Körülbelül 16.40-kor kígyóinak a város adventi fényei. KEDD Szekszárd: Vaiana 3D (amerikai animációs családi film), 17 óra. Halj már meg! (magyar vígjáték), 19 óra. POP MIKULÁS Bátaszék Petőfi Sándor Művelődési Ház: a jótékonysági rendezvény célja, hogy a fogyatékkal élő és egészséges gyerekek együtt ünnepeljenek, 15 óra. Közreműködők: a Bátaszéki Művészeti Iskola Tánctagozata, a Hang-Zavar zenekar, a Tücsök Zenés Színpad és a Mikulás. ADVENT Szekszárd Béla király tér: a Kiskalász együttes Sünkarácsony című műsora, 17 óra. Bartos Erika megzenésített verseivel várják az érdeklődőket az ünnepi, interaktív családi koncertre. KIÁLLÍTÁS Szekszárd Babits Mihály Kulturális Központ, Márványterem: a Szekszárdkörnyéki Foltvarró Egyesület adventi kiállításának megnyitója, 17 óra. Közreműködik a PTE Gyakorlóiskola AMI Táncművészeti Tagozata és a Télapó. A rendezvényen igényes tombola tárgyakat sorsolnak ki, amelynek bevételével a az Esőmanók Tolna Megyei Autistákért Egyesületet támogatják. TRAFFIPAX 04:0096:00 65ös főút 49. km 05:0007:00 M6 bal 108. km 05:0007:00 6-os főút 113. km 08:00-11:00 09:001100 Tamási, Szabadság u. 95. 60s főút 154. km 09:301130 Várdomb, Kossuth u. 50/A 09:3011:30 M6 jobb 91 km 09:3011:30 6-os főút 93. km 10:0012:30 6-os főút 145. km 13:0015:00 Bonyhád-Bónsóny, Börzsönyi út 14. 13:0015:00 M6 bal 119. km 13:3015:30 M6 jobb 164. km 13:3015:30 Nagydorog. Kossuth Lajos u. 108. 14:001600 Hőgyész, Fő u. 108. 14:001700 15:3016:30 Szekszárd, Rákóczi u. 126. 6-os főút 153. km 16:0018:00 M6jobb 153. km 16:3018:30 M6 jobb 134. km 17:0018:00 Pincehely, Kossuth L utca 14. 17:0018:30 60s főút 147. km 17:3019:30 60s főút 100. km 19:0021:30 Várdomb, Kossuth utca 50/a. 21:0023:00 60s főút 107. km 21:3023:30 Bátaszék. Budai utca 86. VÍZÁLLÁS 1 A Dunán tegnap reggel 7 órakor: | Dunaföldvár -81 cm, Paks 57 cm, Dombori 91 cm, Árvízkapu 467 cm, Baja 203 cm A Sió Palánknál 195 c