Tolnai Népújság, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-03 / 284. szám

Az osztrák tankönyvekben szinte egyáltalán nem foglalkoznak a magyarokkal 2016. DECEMBER 3., SZOMBAT INTERJÚ 11 Mit tudnak a történelmünkről a szomszédok? A különböző nemzetek kö­zötti szimpátiának fontos eleme, hogy miként isme­rik meg egymás múltját, en­nek pedig nem is lehet al­kalmasabb terepe, mint az iskolai történelemkönyv. Va­jon hogyan látnak minket, mit tudnak rólunk a szom­szédos országok iskolásai? - ezekre az izgalmas kérdé­sekre keresi a választ egy közelmúltban megjelent ta­nulmánykötet. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu KELET-KÖZÉP-EURÓPA Sajnálat tál állapította meg Apponyi Albert 1918-ban, az első vi­lágháború végén, a Magyar­ság ügye a világsajtóban cí­mű kötet előszavában, hogy a sok uszítás azért hullhatott táptalajra, mert a nemzetek egyáltalán nem ismerték egy­más történetét. A későbbi tri­anoni főtárgyaló példák soka­ságán mutatja be, hogy a ve­lünk szövetséges országok­ban, mint például Németor­szágban is a sajtó kifejezetten ellenségesen viselkedik irá­nyunkban. Ennek oka pedig az, hogy szinte semmit nem tudnak a magyarság ezeréves történelméről. De ugyanez a helyzet az egymással szem­ben álló harcoló felek között, akiknek a „történelemköny­vei kígyót-békát kiabálnak” egymásra. Ezeknek nagy­részt nincs alapjuk, növelik a sértettséget és az ellenséges­kedést. Apponyi Albert szavai óta lassan 100 év telt el, és jog­gal tevődik fel a kérdés, hogy vajon most milyen a „magyar­ság ügye” az európai orszá­gok történelemkönyveiben? Erre keresték a választ azok a szakemberek, akik tíz ország iskolai történelemkönyvét elemezték egy tanulmánykö­teteben. Természetesen a tör­ténelemoktatás identitáskép­ző erejének fontosságát a kö­tet is kiemeli, megjegyezve, hogy a történelemkönyv va­lójában taneszköz és történeti kordokumentum is, hiszen az egyes népek, nemzetek egy­más irányában megnyilvánu­ló szimpátiájának vagy ellen­séges viszonyának kialakítá­sában komoly befolyásoló sze­rep jut a könyveknek, ame-A KUIIU1U1 IdlUVUliy VCJV magyarságképe TANULMÁNYOK Szerkesztette Csflt Tibor OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ ------------INTÉZET 2016 n<á Nemzeti Küturáüs Afcso lyekben rejtett üzenetek, tor­zítások lehetnek. A második világháború után a győztes hatalmak szi­gorúan megszabták a legyő­zőiteknek, hogy milyen tan­anyagot és mely tankönyvek­ből taníthatnak. A történe­lemtanítás és a tankönyvek ügyét később az UNESCO vet­te át. A Kelet-Európábán lét­rejövő szocialista országok az 1940-es évek végén megálla­podást kötöttek a kulturális együttműködésről. A szocia­lista országokban a nemzeti identitást hozzáigazították a marxizmus-leninizmus köve­telményeihez. Az 1960-as években már komoly kutatómunka folyt az MTA Történettudományi In­tézetében Arató Endre veze­tésével, valamint az Országos Pedagógiai Intézetben. A kül­földi tankönyvek magyarság­­képének átfogó tudományos elemzését a Pécsi Tudomány­­egyetem jelentette meg Hor­­nyák Árpád és Vitári Zsolt szerkesztésében. A tankönyv­­kutatás legújabb eredményei­vel pedig az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet A külföl­di tankönyvek magyarság­­képe című tanulmányköte­te foglalkozik. - Magyar ol­dalról elindult egy próbálko­zás, ennek az alapja lehet ez a tanulmánykötet - mondta lapunknak Köő Artúr törté­nész. - Ezt magyar részről le­het egy első lépésnek tekinte­ni, hogy elkezdődjön egy pár­beszéd. A legfontosabb az len­ne, ha újra lehetne értelmez­ni, elemezni, górcső alá ven­ni a XIX. és a XX. századot. Közös történelmtankönyvek kialakítása a németeknél és a franciáknál már megvaló­sult, illetve Kína és Japán ese­tében is, ahol szintén nagy el­lentétek voltak - mondta Köő Artúr. - Ehhez szükség van a szomszédos országok részéről a hajlandóságra. Az osztrákok máshogy tudják Az ausztriai történelemok­tatásban használt tanköny­vek által közvetített magyar­ságkép bemutatása több ok­ból sem egyszerű feladat - áll Fiziker Róbert tanulmá­nyában. Szerinte részben na­gyon sokféle tankönyv áll a tanárok rendelkezésére, rész­ben pedig átalakulóban van a történelemoktatás Ausztriá­ban. Az iskolában „élő törté­nelmet” oktatnak, amiből az következik, hogy a társada­lomismeret, történelem tan­tárgy keretein belül nem csu­pán a múlttal ismertetik meg a diákokat, hanem a jelen és a jövő perspektíváival is. Fog­lalkoznak a menekültkér­dés Ausztriára gyakorolt ha­tásai mellett a probléma je­lenlegi magyar kezelésével is. A menekültekkel való ha­zai bánásmódról szóló újság­cikkek elemzése és feldolgo­zása sokkal inkább formálja a magyarságképet, mint bár­melyik tankönyv. Önmagá­ban a tankönyvekből és a ta­nári segédletekből nem alkot­ható koherens kép arról, hogy mit tudhat egy átlagos oszt­rák diák a hazájával majd­nem négyszáz éven keresztül állam- és sorsközösségben élő magyarságról. Gerhard Baumgartner oszt­rák történész szemléletesen foglalta össze a történetírás­ban gyökeret vert magyar­ságképet: a „valamikor a lo­vaikkal idejött magyaroknak igazán addig ment jól a soruk, amíg Ausztriához tartoztak”. Hasonlóan vélekedett Dévé­nyi Anna történész is, aki sze­rint a ma érettségiző osztrák fiatalok úgy tudják, hogy bár a Habsburgok felszabadítot­ták a magyarokat a török ura­lom alól, de a folyamatosan ügyeskedő, a birodalmon be­lül különleges jogállásra törő nemesek a nemzetiségekkel szemben erőszakos magyaro­sító politikát folytattak, és ez­zel megásták a dualista állam sírját. Ausztriában nem jelent meg a XX. században egyet­len összefoglaló könyv sem Magyarország történetéről. Pedig az egyre inkább nap­jaink történéseinek magyará­zatát nyújtó és a politikai élet­ben való tudatos részvételre felkészítő történelemoktatás számos példát meríthetne az egymásról gyorsan elfeledke­ző sorstársak párhuzamos, de bizonyos pontokon olykor ta­lálkozó históriájából. A dákoromán legenda Köő Artúr történész a 2000- es évek környékén megjelent román történelemtankönyvek tartalmát vizsgálta, és megál­lapította, hogy az oktatásban még mindig a dákoromán el­mélet hitelességének a bizo­nyítása a legfontosabb. Ennek érdekében pedig szinte min­den megengedhető. Az egyik tankönyv szerzője például a XI—XIII. századra teszi a ma­gyar honfoglalást és Erdély birtokbavételét. Ez a szándé­kos és tudatos tévedés azért van, mert ez a vitatott dáko­román kontinuitás elméletet igazolja. A kutató több törté­nelemkönyvet is megvizs­gált, és megállapította, hogy a rendszerváltást követően any­­nyira áhított elfogulatlan, az addigi sérelmeket félretévő, hiteles történelemtanköny­vek összeállítása az ezred­fordulóig elmaradt. Az elem­zett könyvekre az a jellemző, hogy mind próbálja bizonyíta­ni a dákoromán elméletet, il­letve azt, hogy Erdély terüle­tét jogosan birtokolják. Szlovákiában csak a szlovákok Szlovákiában az oktatás abszolút központosított, álla­mi megrendelésre készülnek a tankönyvek, nincsenek al­ternatív kiadványok. A tan­könyvek igyekeznek egy nyu­gat-európai kultúrához tarto­zóként láttatni Szlovákiát, és általában a világ összes je­lenségét e szerint bemutatni. A központosított tankönyv­rendszerben a szlovákiai ma­gyar iskolák tanulóihoz ki­zárólag szlovák szerzők által eredetileg szlovákul írt, majd szóról szóra lefordított törté­nelemtankönyvek kerülnek. Ezek valójában egyszerű tü­körfordítások. Ezek a könyvek azt sugallják, hogy az esemé­nyek csak a mai Szlovákia te­rületén, csak szlovák szemé­lyiségek révén mentek végbe. A könyvekben geográfiai pon­tatlanságok is vannak, ráadá­sul csak szlovák nyelvű tér­képek vannak a könyvekben. A magyaroknak semmi eset­re sincs hangsúlyos szom­szédsági szerepük a szlovák tankönyvekben. Magyaror­szág csak egy ország a szom­széd országok közül. A ma­gyarokra leginkább úgy tesz­nek utalást, mint a szlovákiai magyarokra, az ország „leg­nagyobb létszámú nemzeti ki­sebbségére”. Csák Máté, a szlovák király Egészen extrém példákat is talá­lunk a szlovákosítás terén. A Historicka Revue történelmi magazin néhány éve a trencsé­­ni magyar föidesurat, Csák Má­tét (1261-1321) Matús Cák Trencianskyként mutatta be. Az egyik legbefolyásosabb főúr nem más a történelmükben, mint a szlovák király. A Károly Róberttel hadakozó magyar kis­király működését a szlovákok az az egységes, független Szlovákia megteremtésére tett első kísér­letként értelmezik. Mihályi Molnár László egy inter­netes tanulmányában ugyan­csak elemezte a szlovák törté­nelemoktatást. Szerinte a szlo­vák őstörténeti koncepció elsőd­leges szempontja a magyarelle­­nesség: a szlovákok jelenlétét a magyar történelem ellenében fo­galmazza meg, amiből teljesen kizárják az avarokkal, hunok­kal vagy szkítákkal való magyar kapcsolatot, illetve rokonságot, mert az már időben megelőz­né még ezt a koncepciót is. A szlovák régészet szinte politikai megrendelésként kapta felada­tul, hogy az egész ország terüle­tén dokumentálni kell a szlová­kok jelenlétét már az V. század második felétől, és akik ebben részt vállalnak, azok kiemelten publikálhatnak és juthatnak egy­re feljebb a ranglétrán. A pozso­nyi várnál a 70-es években vég­zett ásatások során egy egyete­mi hallgató a nyári gyakorlaton tapasztalta, hogyan kell megrak­ni egy nagymorva rotunda (kör­bástya) falait ott, ahol olyan so­sem volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom