Tolnai Népújság, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-03 / 258. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2016. NOVEMBER 3., CSÜTÖRTÖK Pályázni lehet esővízgyűjtőre, fűmagra, fara SZEKSZÁRD A Szekszárdi Klímakor tegnapi rendezvényén a komposztálás fontossága volt az egyik téma. Baka György, a Zöldtárs Alapítvány vezetője elmondta, tanítani kellene az embereknek, hogyan hasznosítsák a szerves hulladékot. Sajnos ezen a területen (is) nagyon el vagyunk maradva Nyugat Európától. A komposztáláshoz nem kell drága tároló, elég egy láda vagy 3-4 karóval elkerített dróthálós terület, ahová a család bedobja a levágott füvet, a krumplihéjat, a különböző szerves hulladékot. A komposztálás során újfajta humuszhoz jut az ember, amit a kiskertjében, virágos ládákban tud hasznosítani. A komposzthoz oxigénre (néha levegőztetni kell az összegyűjtött szerves hulladékot), vízre és szénre-nitrogénre (érett föld és avar keveréke) van szükség, és egy év múlva elkészül a humusz. A rendezvény másik témájaként a Klímaalap pályázati lehetőségeit ismertette Baloghné Gaál Zsófi. A szekszárdi önkor-Egymillió forintot különített el a város mányzat 2016-ban is forrást - egymillió forintot - különített el városi klímaprogramok szervezésére. A Klímaalapból olyan helyi programok megvalósítására lehet támogatást igényelni, melyek Szekszárd Klímastratégiájával összhangban vannak. A felhívás szekszárdi lakhelyű, székhelyű magánszemélyek, szervezetek, intézmények Szekszárd közigazgatási területén belül megvalósuló programjára, beruházására vonatkozik. Pályázni lehet közterületi 5 állásos kerékpártartók létesítése, társasházak közös helységében 5 vagy 10 állásos kerékpártartók felszerelése. Erre 300 ezer forintot biztosít a város. A csapadékvíz hasznosítására az esővízgyűjtő edények (1000 literes IBC tartály) beszerzése, társasházak, lakóházak, tanyák, hétvégi házak esővízgyűjtő rendszerének kialakítására lehet pályázni. „Zöldítsük Szekszárdot” lakossági és intézményi program keretében igényelhető szaporítóanyag: fűmag, cserjék, facsemeték. M. I. Idősebb korban a fokozatos látásromlás leggyakoribb oka a szürke hályog, ami bizonyos betegségekben (például cukorbetegség), egyes gyógyszerek szedésekor (például szteroidok) vagy a szemet ért sérülés hatására gyakran fiataloknál is kialakul. A legmodernebb műlencsék szerencsére már Pécsett is elérhetők. Fülöp Zoltán zoltan.fulop@mediaworks.hu- A leggyakrabban végzett szemészeti műtét (Magyarországon évi 75-80 ezer) szürke hályog miatt történik, melynek során egy 2,8 mm-es seben keresztül eltávolítjuk az elszürkült szemlencsét, és helyére (a fénytörés helyreállítása céljából) műlencsét ültetünk, ami egy életen keresztül a szemben marad - tudtuk meg Biró Zsolttól, a pécsi Szemészeti Klinika igazgatójától. - Az elmúlt két évtizedben szinte csak egyfókuszú műlencséket használtunk, így műtét után a betegek távolra ugyan jól láttak, de közeli munkához szemüveget kellett viselniük. Hosszú évek próbálkozásai, kísérletei és a klinikai tapasztalatok vezettek a legmodernebb Egyre többen választják ezt a megoldást A cilinderes nagyot javíthat A tórikus (cilinderes) műlencse beültetését akkor javasolják, ha a beteg szeme nem szabályos gömb alakú, hanem kicsit tojásdad, vagyis például a függőleges és vízszintes átmérője különbözik. Ilyen esetekben torzul a kép, valamelyik irányban megnyúlik, ami nagyon zavaró. Ha ezt a fénytörési hibát a műtéttel és a speciális műlencse beültetésével korrigálják, akkor a látás tökéletes lehet.- Ezért is tájékoztatjuk ezekről a lehetőségről betegeinket, hogy ők maguk eidönthessék, igényeik és lehetőségeik szerint mit választanak - árulta el Biró Zsolt. - Egyszeri befektetésről van ugyanis szó, a lencséket nem kell cserélni, nem kell korrigálni, s az életminőség is jelentősen javul segítségükkel. Minden esetben egyénileg kell döntenünk arról, hogy beültethető-e a prémiumműlencse, és milyen eredményt várhatunk tőle. multifokális, illetve trifokális műlencsék megjelenéséhez. Ez utóbbi elnevezéssel a műlencsét gyártó cégek azt hangsúlyozzák, hogy a látás nemcsak távolra és közeire, hanem az úgynevezett köztes távolságra (például telefon, számítógép) is jó. Az OEP azonban nem támogatja a legmodernebb műlencséket, melyeknek két fajtája az előbb már említett multifokális (trifokális) műlencse, illetve a tórikus (cilinderes) műlencse. Ezeket a betegeknek kell megfinanszírozniuk, mindennek ellenére egyre többen választanak prémiumműlencsét.- A látásproblémákkal küzdőknek a távolba látást segítő, illetve az olvasószemüveg folyamatos cserélgetése nem nyújt ideális megoldást - tette hozzá a Szemészeti Klinika vezetője. - Nagyon sokan vágynak „szemüvegfüggetlen” életre. A multifokális műlencsék a legtöbb esetben megoldják ezt a kérdést. A speciális technológiával gyártott, több korrekciós zónából álló műlencsék lehetővé teszik, hogy viselőjük élesen lásson minden távolságra. A szembe beültetett műlencse egy életre szól, a beruházás költsége pedig megtérül, hiszen nem kell a továbbiakban szemüvegre költeni. Nincsenek területi különbségek Rákérdeztünk a klinikaigazgatónál arra, hogy a Dél-Dunántúl az országos állapotokhoz képest hogyan is áll a szemproblémák terén - magyarul többen vagy kevesebben küzdenek-e itt látásproblémákkal, mint más, akár környező, akár az ország távolabbi vidékein. Biró Zsolttól megtudtuk, hogy nem igazán jellemző, hogy például a környezeti vagy a társadalmi-gazdasági hatások miatt komoly eltérések lennének .tapasztalhatók Magyarországon, így tehát nincsenek jelentős különbségek a szemészeti betegségekben az egyes régiók között.- Érdekességként megjegyzem, hogy vizsgáltak olyan halászokat, akik egész nap a tengeren vannak a tűző napon. Az ő körükben sem volt kiugróan magas a szürke hályog aránya, ugyanakkor az ún. kúszóhályog vagy a szem körüli bőrdaganatok arányának emelkedését kimutatták - tette hozzá a professzor. Szépítik a Deák-ház környékét PAKS Egy hónapja vehették cask birtokba a látogatók a megújult Deák-házat, most a város a múzeum épületcsoportja körül korszerűsíti a közterületet. A beruházásra ötvenmillió forintot biztosít az önkormányzat. Ebből járda épül a Szentháromság tér felőli oldalon, a Deák-ház és a Mádl-Kovács kúria előtt a burkolatot andezit kockakőre és térkőre cserélik, a parkoló pedig zúzott kő helyett szilárd burkolatot kap. A kivitelező DC Dunakom Plusz Kft. a múzeum régi és új épületei között új támfalat is épít. A terv szerint december 31-ig tartó munkálatok során időszakosan forgalomkorlátozásra és félpályás útlezárásra kell majd számítania, illetve a parkolót is lezárják. V. T. Kenyeret osztott a polgármester BONYHÁD Az „Új nemzedék újratöltve” elnevezésű projekthez kapcsolódóan egy országos önkéntes kihívássorozat indult el. Mint azt Vízin Balázstól, az önkormányzat kommunikációs munkatársától megtudtuk, Apelshoffer Ágnes, Tolna polgármestere felkérését elfogadva Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere a kihívásnak az „Együtt 1 másért” Nappali Intézmény jótékonysági programján tett eleget, ahol segédkezett a rászorulóknak szervezett kenyérosztásban. Az ő kihívottja dr. Puskásné dr. Szeghy Petra, a Bonyhádi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője. H. É. Filóné Ferencz Ibolya (jobbra) is osztotta a kenyeret A legjobban teljesített csapatok képviselik Tolna megyét az országos megmérettetésen Budapesten Átadták a Bolyai matematikaverseny díjait BONYHÁD A Vörösmarty iskolában tartották meg a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei díjkiosztó ünnepségét. Tolna megyéből 158 csapat vett részt a megmérettetésen - tudatta Bábelné Rein Mária, az intémény vezetője. A legjobban teljesített csapatok képviselik Tolna megyét az országos versenyen, melyet november 19-én tartanak Budapesten. A harmadik évfolyamosok között a Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú művészeti Iskola „Négyesfogat” csapata, tehát Kertész Gábor, Nagy Marcell, Nyári Patrik, Rácz Róbert bizonyult a legeredményesebbnek. A negyedikesek közül Sok kategóriában jutottak tovább a diákok, és kaptak elismerést a múlt heti díjkiosztón a szintén a előbbi iskolából az „Észbontók” csapata, azaz Bakonyi Fanni, Lakatos Lukács, Szabó Gréta, Virág Erika végzett az első helyen. Az ötödikesek között a BÁI Széchenyi István Általános Iskolájából az „Okoskák” csapata végzett elsőként, így Fritschi Száva, Pókai Lili, Miszler Inez, Grádwohl Hanna jutott tovább. A hatodikosok közül a Dombóvári József Attila Általános Iskola „Minionok” csapata, Kátai Flóra, Fodor Krisztina, Nagy Márton, Gőgös Boglárka érte el ezt a szép eredményt. A 7. évfolyam általános iskolai kategóriájában a Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola csapata nyert. Az „Analfabéták” Baka Péter, Dani Nándor, Hamar lános, Simon János Soma voltak. Az évfolyam gimnáziumi versenyét a Bonyhádi Petőfi Gimnázium-ból „Az okosok” csapata, Melcher Bálint, Győri János, Ireczky Tamás, Török Attüa nyerte. A nyolcadikos kategóriában a Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola „AZ ALDI olcsó” csapata, Angyal Réka, Ganczer Nándor, Märcz Bertold, Szabó Csenger jutott tovább, míg a gimnáziumi tanulók közül a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium „Átlagon aluliak” csapata, Tóth Lilla Eszter, Halmosi Levente, Jurasits Bálint, Amrein Roland mehet az országos döntőbe. H. É.