Tolnai Népújság, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-08 / 237. szám

16 SPORT Tolnai Népújság 2016. OKTOBER 8., SZOMBAT Neymarnak egy keil az ötvenhez LABDARÚGÁS Brazília 5-0-s győzelmet aratott Bolívia fe­lett a 2018-as vb dél-ame­rikai selejtezőcsoportjának 9. fordulójában. Az első gólt jegyző Neymar a válogatott­ban a 49. találatát ünnepel­hette, már csak Pelé (77), Ronaldo (62) és Romário (55) áll előtte az örökrang­sorban. Argentína meglepe­tésre csak 2-2-r ért el Vene­zuela vendégeként. R. G, Pénzt is lapátoltak a tolnai versenyzők KAJAK-KENU A Tolna Víz­mű KKSE néhány sportoló­ja is részt vett a közelmúlt­ban Szlovákiában rende­zett, nemzetközi hosszú távú Horgash-emlékversenyen. Az 55 ezer euró összedíjazású viadalon Boros Adrián, a tol­naiak klasszisa Solti László­val párban az igen erős me­zőny élén végzett a 27 kilo­méteres távon. Az idei VB ezüstérmes páros a mosta­ni aranyérem mellett 5 ezer euróval is gazdagodott. A fel­nőttek között induló tolnai Fekete Bence-Puskás Pat­rik duó 9., az ifjúságiak me­zőnyében a tolnai Keresztes Tamás-Schöck Csanád páros 8„ egyesben Bazsonyi Bálint 10. lett. Ide kapcsolódó hír, hogy október 8-án országos hosszú távú versenyt rendez a tolnai kajak klub a tolnai holtágon. S. K. Edzőmeccs: a Fradi legyőzte a Sióvá nt LABDARÚGÁS Az NBI-ben szereplő Ferencváros a válo­gatottba behívott játékosai nélkül, ám így is erős kerettel kiállva felkészülési meccsen 2-1-re megverte a Slovan Bratislavát. Az élvonalban je­lenleg harmadik helyen álló, címvédő zöld-fehérek góljain Marco Djuricin (9. p.) és Var­ga Roland (75. p.) osztozott, a szlovákok találatát Mitchell Sehet jegyezte. R.G. Watkins jelenti a kontinuitást az Atomerőmű SE együttesében Uj légiósok, nagy kerdesek Alaposan átalakult játéko­sállományú csapatok talál­koznak a férfi-NB I. első for­dulójában: az Atomerőmű a Sopron vendége lesz. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu KOSÁRLABDA A nem túl si­keres előszezon után - a pi­ros-kékek gyengén szerepel­tek a szombathelyi Horváth Zoltán és a paksi Morgen Fer­­dinánd Emléktornán is - rög­tön egy nehéz mérkőzéssel kezdi a 2016/2017-es bajnoki évadot az Atomerőmű SE élvo­nalbeli csapata. A teljes légióscserén átesett Sopron vár Will Tamásékra. A felkészülés alatt Sabáli Ba­lázs edző alakulatának voltak biztató eredményei: sok pon­tot dobtak, hátul viszont akad­tak gondjaik. A kaposvári Mar­ko Spica szerződtetésével hely­rebillent a szerkezet, a szerb center szerződtetése nagyon komoly erősítés, a hazai me­zőnyben ő jelenthet olyan ext­rát, ami a tavalyi SKC-ból hi­ányzott - nem csak a palán­­kok alatt. A magyarok közül pedig Rujáktól Dénesen át Tóth Gergelyig és Takács Norbertig mindenkinek megvan a rutin­ja. Magyarországon Dombóvá­ron és Szolnokon is megforduló lulien Mills sérülése hátráltat­ta őket a felkészülés második felében - ha rendbe jön, és ko­rábban látott játékát idézi, nem lesznek rosszak. A tavalyi pontvadászat­ban negyedik helyen záró Du­­na-parti együttes ugyanúgy bi­zonytalanságban fejezte be az előző szezont, ahogy tavaly is, a klub és a szakosztály anyagi helyzete téma volt a sajtóban. Aztán elcsendesedtek a vész­jósló hangok. Hetekig nem lát­szott, hogy áll össze az új csa­pat, mert alapemberek hagy­ták el az ASE-t és költöztek Szolnokra, a tavaszi idény vé­gén pedig Ryan Watkins ki­vételével a légiósokat sem ma­rasztalták. A center tűnt ma­gasan a legjobb játékosnak az előszezonban, ő tehát a stabili­tás. Kérdés, körülötte hogy áll össze a Magyarországon elő­ször dolgozó, nagyon fiatal lit­ván vezetőedző, Gediminas Petrauskas irányításával az új 0 Ryan Watkins (amerikai) 5 Cameron Forte (amerikai) 6 Kovács Ákos 7 Laurynas Samenas (litván) 9 Will Tamás 10 Medve Máté 24 Sömenek Martin 31 Matt Tiby (amerikai) 34 Gulyás Milán Jó hangulatú ankéttal nyitotta a szezont az ASE, a drukkerek bíznak a csapat jól szereplésében Játékosmozgás Érkezett: P. J. Hill (Bisons Lo­­miaa, finn). Matt Tiby (Wis­­conson-Milwaukee, USA), Ca­meron Forte (Portland State University, USA). Laurynas Sa­menas (Juventus, Litvánia), Bagó Martin (Falco KC), Sö­menek Martin (Salgótarján). Távozott: Troy Barnies (Szol­nok). Tóth Ádám (Szolnok). Eilingsfeld János (Szolnok), Christopher Dunn (Crailsheim Merlins, német), Donald Ro­binson, Alexander Fomin, Me­­ixner Márk (Bonyhádi KSE). A menetrend 3. forduló, október 9., vasár­nap Sopron KC-Atomerőmű SE 18.00 óra. 2. forduló, ok­tóber 12., szerda: Atomerő­mű SE-MAFC 18.00.1. fordu­ló, október 19., szerda: Falco KC Szombathely-ASE 18.30. 4. forduló, október 22. szom­bat: ASE-Jászberényi KSE 18. 5. forduló, október 29., szom­bat: Kaposvári KK-ASE 18. 6. forduló, november 6., vasár­nap: Álba Fehérvár-ASE 19. 7. forduló, november 13., va­sárnap: ASE-Vasas 12 óra. ASE? Petrauskasnak van ru­tinja a fiatalok felhozásában, hiszen hazája U17-es korosztá­lyos válogatott csapatát vezette - beépíteni és „felépíteni” itt is lesz kit, mert kész magyar já­tékost nem igazoltak a paksi­ak, Kovács Ákos megtartása számított a legkomolyabb erő­sítésnek. Az előszezon alapján egyelőre kissé vékonynak tű­nik a keret, a Petrauskas által hozzáadott értéket pedig még nem ismerhetjük. Ami problémát jelenthet az az irányító poszt, hiszen Dunn személyében az előző szezon­ban a bajnokság egyik assziszt királya játszott Pakson. A múlt héten igazolt Hill egyelőre nem igazolta, hogy igazi karmester. A másik nagy kérdés, kitől jön­nek majd a pontok a körtén kí­vülről? Az eddig látottak alap­ján csak Forténak vannak meg a kvalitásai ahhoz, hogy hátán cipelje csapatát. (A játékoskeretből hiányzik a próbajátékon lévő P. J. Hill). A bajnoki címvédő Sopronnak esélye sem volt a KSC vendégeként Szenzációs szekszárdi diadal! KOSÁRLABDA Az Atomerő­­mű-KSC Szekszárd együttese remek játékkal verte meg a baj­noki címvédő UNIQA Sopront a női NB I. pénteki meccsén. Djokics Zseljko együttese az első pillanattól kezdve kézben tartotta a találkozót, szigorú és hatékony védekezésével sem­mit sem tudott kezdeni a baj­nokság legerősebb keretével rendelkező Sopron. A látoga­tókat nem igazán szokták eny­­nyire megverni, ők nem ehhez vannak hozzászokva, de ezen az estén fejet kellett hajtani­uk a minden tekintetben jobb szekszárdiak előtt. A csarno­kot majdnem megtöltő lelkes közönség percekig felállva tap-Studer Ágnes (a labdával) a KSC egyik legjobbja volt péntek este sóit a szekszárdi lányoknak a lefújást követően - ezt az estét sokáig nem felejtik, az biztos. Női NB I., 2. forduló. Atom­erőmű KSC Szekszárd- UNIQA Sopron 77-56 (26- 15, 18-14, 16-12, 17-15). Szekszárd, 700 néző. V: Söjtöry, Praksch, Kovács N. Szekszárd: STUDER Á. 13/6, Theodoreán 5/3, ERKIC 15/3, Barber 4, LI­­SEC 14. Csere: Mansaré 2, GE­REBEN 7/3, SCSEKICS 9/3, Bá­lint R. 8. Vezetőedző: Djokics Zseljko. Sopron: FEGYVERNE­­KY 20/3, Drammeh 2, Dubei, Crvendakics 15, Határ 2. Cse­re: Weninger, Krnjics 4, George 7, Turner 6/6. Vezetőedző: Ster­­benz László. R. G. A jó védekezésre ma is szükség lesz LABDARÚGÁS A bajnoki cím egyik várományosa, a Pécsi MFC vendége lesz a Szekszár­di UFC az NB III-as bajnokság Közép csoportja 10. fordulójá­ban. A szezon eddigi legnehe­zebb meccse vár Varga Balázs együttesére, a pécsiek ugyanis kitűnő formába lendültek, leg­utóbbi három találkozójukat megnyerték, s ezeken 11 gólt (!) szereztek. Az előző körben Gyulán gurítottak egy hatost. A Szekszárd is veretlen utol­só három meccsén, ám csak a Pakson elért 1-1-es döntetlen­re lehet büszke, a Mórahalom elleni hazai 1-1-nél és a Békés­csaba elleni szintén otthoni 0-0-nál többet várt mindenki. Varga Balázs lapunknak épp a héten adott hosszabb interjút, amelyben kiemelte, hogy csa­pata védekezése rendben van (a 9 kapott góljuk a harmadik legjobb), de a támadójátéku­kon, s elsősorban a hatékony­ságukon javítaniuk kell. Pé­csett alighanem előbbire lesz szükség - a baranyai megye­­székhelyen már egy döntetlen is jó eredménynek számítana. A Paksi FC II. a Mórahalom együttesét fogadja, meglepő lenne, ha nem nyerne simán Osztermájer Gábor csapata. A program, szombat: Pécsi MFC-Szekszárdi UFC 15. Va­sárnap: Paksi FC II-Móraha­­lom VSE 15. R. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom