Tolnai Népújság, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-20 / 247. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2016. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK A bútorművességgel ismerkedtek SZEKSZÁRD A Múzeumok Őszi Fesztiváljának keretében foly­tatta a Wosinsky Mór Megyei Múzeum a Mesterségek nyo­mában című sorozatát, mely­ben most a sárközi bútormű­vességgel ismerkedhettek a kis diákok. A programon a Vár­dombi Általános Iskola harma­dikosai és a Dienes Valéria Ál­talános Iskola 4. C-s tanulói is­merkedtek meg népművésze­tünk, régi mesterségeink egy kis szeletével. A csoportok először a Lát­ványtárban ismerkedhettek a sárközi bútorokkal, ahol ácsolt ládákkal, asztalos munkák­kal, például sarokpadokkal ta­lálkozhattak Andrásné Marton Zsuzsa vezetésével. A bemuta­tó során a festés színeire, kü­lönlegességeire, egyedi voná­saira vezették rá a gyerekeket. Ezt követően kezdődhetett a népi bútorfestés kézműves fog­lalkozás, ahol a várdombi di­ákok tükröket festettek meg, míg a délután érkező szekszár­di tanulók kis bútorokat készí­tettek Gulyás Éva útmutatásai alapján. K. B. A várdombi diákok tüköralapokra festettek népi motívumokat DR. NAGY FERENC egyetemi magántanár Ideggyógyászati rendelés Fejfájás, szédülés, idegrendszeri degeneratív betegségek, izombetegségek, gyulladásos kórképek kivizsgálása és kezelése. DR. KIRÁLY ÁGNES - Gastroentcrológia,Belgyógyászat Reflux betegség, hasmenés, székrekedés, nyelészavar, véres székletürítés, hasfájás, puffadás kivizsgálása és kezelése. Gyomor-, vastagbéltükrözés, kapszula-endoszkópos vizsgálat, anoszkópia, manometria, pH-impedancia vizsgálat, labor-, ultrahang, kilégzési tesztek, genetikai vizsgálatok, leoltás, szerológia, szűrővizsgálatok várakozás nélkül, 3 munkanapon belül, indokolt esetben azonnal. BEJELENTKEZÉS: +36 30 443 5259 BÍZZA MAGÁT A NEMZETKÖZI SZÍNVONALÚ SZAKÉRTELEMRE! www.kjralygastroenterologia.hu Náthával, torokfájással, va­lamint gyomor- és bélrend­szeri panaszokkal keresi a legtöbb beteg a háziorvosi rendelőket. Szerencsére a páciensek döntő többsége gyorsan, néhány nap alatt meggyógyul. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Dr. Bincsó Éva szekszárdi házi gyermekor­vos rendelőjében még nincs forgalom, szerencsére kevés a felső légúti betegséggel je­lentkező kisbeteg. Hasmenés­sel, hányással valamivel töb­ben érkeznek, az esetek több­sége vírusos eredetű. Az or­vos elmondta: bár az influen­zaszezon még nagyon távoli­nak tűnik, a vakcina, mellyel kivédhető a megbetegedés, il­letve elkerülhetőek a komoly szövődmények, már létezik, és már a hét vége felé elérhető lesz. Kiderült: dr. Bincsó Éva nagyon is oltáspárti, és csak javasolni tudja mindenkinek, hogy adassa be magának a vakcinát. Dr. Horváth Gábor szintén a megyeszékhelyen praktizá­ló házi gyermekorvos, de a na­pokban más tapasztalatokat szerzett, mint kollégája. Ren­delőjében sokan nátha és még többen gyomorpanasz miatt fordulnak meg. Ezeknek a be­tegségeknek a döntő többsé­gén néhány nap alatt túljut­nak a gyerekek, és kevés a szövődmény. Dr. Horváth Gábor ugyan­akkor azt is elmondta, hogy a hasmenéssel, hányással já­ró eseteknél leoltattak né­hány mintát, és kiderült: ade­novirus okozta a gondot. Mi­vel ezek igen mutagének, az­az gyorsan változnak, előfor­dul, hogy a páciens állapotá­ban visszaesés tapasztalható. A gyomor- és bélrendszeri pa­naszokkal járó betegségekről szólva is igaz, de a náthával kapcsolatban is, hogy legyen­gíthetik a szervezetet. Az orvosok szerint egy át­lagember évente többször is megfázik, és még az ilyen kevésbé komoly betegség is csökkentheti a védekező kész­séget, ha több napig eltart. Ilyenkor indulnak rohamra a vírusok, baktériumok. Egy si­ma megfázásból pedig súlyo­sabb betegség alakulhat ki a felülfertőzés következtében. A felső légúti kórságoknál a tünetek közül elsőként a torok­fájás jelentkezik, ez eltarthat 2-3 napig is. Ezt a nátha és kö­högés követi. A betegség lefo­­lyási ideje áltagosan 7-10 nap. Mivel cseppfertőzéssel terjed, így már enyhe tünetekkel sem ajánlott közösségbe menni. A sima náthát otthon is lehet kezelni. Akinek viszont daga­natos betegsége van, cukor­beteg vagy esetleg asztmás, már hőemelkedéssel is aján­lott mielőbb orvoshoz fordul­nia. Egyéb esetben ezt elegen­dő a lázas állapot elérésekor megtenni. Mivel a felső légúti betegségek körülbelül 70 szá­zalékáért vírusok a felelősek, antibiotikumot nem ajánlott szedni. Ha betegek vagyunk, jót tesz a tea, a diéta A gyomor- és bélrendszeri pa­naszokkal járó betegségek el­sődleges gyógyítási módsze­re a diéta. Hányás, hasmenés esetén fogyasszunk rengeteg folyadékot, és ha túl vagyunk a nehezén, kímélő ételeket. Ilyen a pirítós, a sóban, vízben főtt krumpli, a reszelt répa. A felső légúti hurut esetében érdemes sok teát inni, vény nélkül kapható, fertőtlenítő, szopogató tablettákat, illetve ha a váladék már kezd felsza­kadni, köptetőt bevenni. Láz és a tünetek elhúzódása ese­tén mindenképpen orvoshoz kell fordulni. Szövődmény lehet akár az alsó légúti hurut, hörghurut vagy tüdőgyulladás is, mely betegségek viszont már fel­tétlenül orvosi kompetenciá­ba tartoznak. Vírusfertőzéses járvány ese­tén, melyről szerencsé­re most nincs szó, elsősor­ban a krónikus betegségben szenvedők, a gyermekek és az idősebbek igényelnek na­gyobb odafigyelést a folya­dék- és elektrolitvesztés kö­vetkeztében fellépő esetle­ges kiszáradás miatt. Mossuk kezeinket... Puszta papolásnak tűnhet, de nem felesleges leszögezni, hogy nagyon fontos a higiéniával kap­csolatos szabályokat betartani. Gyakran mossunk kezet, zseb­kendőbe köhögjünk és tüsszög­­jünk, a papír zsebkendőt hasz­nálat után azonnal dobjuk ki, és ha lehet, munkahelyen, iskolá­ban használjunk saját vagy pa­pír törölközőt. Fogyasszunk sok zöldséget, gyümölcsöt, figyel­jünk arra, hogy elegendő meny­­nyiségű vitamin kerüljön a szer­vezetünkbe. Tanácsos minél több időt a szabadban tölteni, és nem mellékesen szánjunk időt a testmozgásra is. Egyre gyakoribbá válnak a légúti megbetegedések Baj ellen jó a balzsam Az őszi-téli hónapokban gya­koriak a légúti megbetegedé­sek. Megelőzésükben segítsé­get nyújthatnak az illóolajok, aromaterápiás termékek, me­lyek 100%-ban természetes ösz­­szetevőket tartalmaznak. A feeling köhögésbalzsam alapja jojobaolaj, méhviasz, és gondosan válogatott illóolajok. A levendulaolaj antiszepti­­kus, gyulladáscsökkentő és nyugtató hatású. A kajeput­­olaj erős fertőtlenítő. Különö­sen hatásos megfázás esetén. Amellett, hogy erős antiszepti­­kus és antivirális hatása van, nagyon jó fájdalomcsillapító is. Az ezüstfenyőolaj kiváló lég­úttisztító, fertőtlenítő. Az eu­kaliptusz köptető, antivirális, antibakteriális, enyhíti a köhö­gést. A köhögés alzsam haszná­lata mel- lett ajánljuk a feeling kajeputo­­laj használatát aromalámpá­ba, párologtatóba. Lakószobá­ban, munkahelyen fertőtlení­tőként, megakadályozza a ví­rusok elterjedését. Megfázás esetén pedig tisztítja a lég­­utakat. Aromatippünk inha­láláshoz légúti megbetege­déseknél: 1 evőkanál tengeri sót és 1 csepp feeling kajepu­­tolajat keverjen el 1 liter for­ró vízben, és törölköző alatt inhaláljon. A balzsam és az illó­olaj is megvásárolha­tó a Dunántúli Napló üz­letében, Pécs, Jókai tér 9. Tel.: 06 72/412-565. www.feelingilloolaj.hu Nehezen ismerhető fel az érszűkület Ingyenes a vizsgálat HATALMAS veszélyt jelent a stresszel teli, mozgásszegény élet­mód, a futólag elfogyasztott zsíros ételek. Bár egyre kevesebb nyilvá­nos helyen lehet dohányozni, de ez nem mentesíti még a nem do­hányzókat se teljes mértékben a dohányfüsttől. Kevés idő marad figyelni a vérnyomás, cukor, ko­leszterin szinten tartására. Mind­ezek egy súlyos betegség kialaku­lásához vezethetnek, ez nem más, mint az érszűkület. A vér egyre nehezebben halad keresztül a szű­kületen, mely egyre komolyabb panaszokat okoz. • Hogy mik ezek? • Terhelés közben mással nem magyarázható fájdalom, görcs jelentkezik a lábban, • elszíneződnek, hidegek lesznek a végtagok • egyre kisebb lesz a fájdalom nél­kül megtehető táv, • fülzúgás, • memóriazavar, • szédülés, • gyakori fejfájás. Egy forradalmi találmánnyal, a Nashwan-Parasounddal az érszű­kület könnyen kezelhető. A 20 al­kalmas kúra alatt infra-, ultra- és hallható hang segítségével a ké­szülék rugalmasabbá teszi az ér falát, és a beszűkült, elzáródott ér környékén mellékereket képez. Ezáltal a panaszokat csökkenti, il­letve megszünteti. Mindazoknak, akik bejelent­keznek az október 29-én Szek­szárd, Mátyás király u. 8. szám alatt tartandó vizsgálatra, 30 ezer forint kedvezményt biztosítanak a kúra árából. A kupon felmutatásá­val további 10.000 forint kedvez­mény jár. Az akció keretén belül a vizsgálat ingyenes. További felvi­lágosítás: www.medhungary.com, 06 72/551-714,06 20/541-1466,06 30/729-5645,06 70/290-3216. 16 óra után, illetve hétvégén ügyeleti telefon: 06 20/495-8280, 06 30/596-8599, 06 30/336-9525. A kezelőcentrum a vizsgálati idő változ­tatásának jogát fenntartja. Nashwan-Parasound Kezelőcentrum -10.000 forint Érvényes: 2016.10.31-ig

Next

/
Oldalképek
Tartalom