Tolnai Népújság, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-07 / 210. szám

2016. SZEPTEMBER 7., SZERDA BELFÖLD-KÜLFÖLD "J NYÍRSÉG Két halott, két életveszélyes és több könnyebb sérült a hétfői baleset tragikus mérlege. Még tegnap is hat embert ápoltak a Nagykálló és Geszteréd között történt ütközés sérültjei közül a nyíregyházi, a debreceni és a miskolci kórházban, a többieket már haza­engedték. A két nyírségi település között egy Érpatak irányából érkező mikrobusz frontálisan ütközött a Biriből Érpatakra tartó, egy művé­szeti iskolából, gimnáziumból diákokat hazaszállító autóbusszal. A mikrobusz sofőrje, egy 32 éves nyíregyházi férfi és utasa, egy 61 éves buji férfi a helyszínen meghaltak. Az autóbuszban egy 16 éves érpataki fiú és egy 18 éves érpataki lány életveszélyes sérüléseket szenve­dett, őket mentőhelikopter szállította kórházba. Húsz iskolás és két felnőtt szenvedett még sérüléseket. MTI/MW Kijátszhatóak a pénzért árusított kötvény szabályai? Letelepítési rizikók Keresztény közösségeket véd majd a kormányzat BUDAPEST Önálló kormányzati szervezeti egység, azaz helyet­tes államtitkárság jön létre a ke­resztényüldözés ellen az Emim­ben - tudta meg a Magyar Idők. Vezetője Török Tamás diploma­ta lesz, aki Olaszországból jön haza, hogy ellássa a posztot. Or­bán Viktor kormányfő és Balog Zoltán, az Emmi vezetője au­gusztus végi, közös vatikáni lá­togatásuk alatt közel-keleti ke­resztényvezetőkkel találkozott. Ezután hozták meg a döntést, hogy szükség van egy a keresz­tényüldözés minden formája el­len, kormányzati felhatalma­zással, hatékonyan működő he­lyettes államtitkárságra. A feladatok ellátására és ar­ra, hogy a világban élő, táma­dásokat elszenvedő keresztény közösségeket segítse, három­millió eurót, azaz 930 millió fo­rintot különít el a kormány - je­lentette ki tegnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a felvetéssel kapcsolatban. MW KSH: a GDP nőtt, az ipar visszaesett BUDAPEST A bruttó hazai ter­mék (GDP) 2,6 százalékkal nőtt a második negyedévben a múlt év azonos időszakához képest. A szezonálisan és naptárhatás­sal kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mér­ten 1,8 százalékkal, az előző ne­gyedévhez viszonyítva 1,0 szá­zalékkal emelkedett, ami ár­nyalatnyival alacsonyabb az au­gusztus 12-én kiadott első becs­lésben jelentett 2,2, illetve 1,1 százaléknál - adta közre teg­nap a KSH. Meglepetést okozott az ipa­ri termelés júliusi - az egy év­vel ezelőttihez képest 4»,7 szá­zalékos - visszaesése, ám az elemzők növekedést várnak. Suppan Gergely (Takarékbank) szerint a visszaesést az is okoz­hatta, hogy júliusban 2 munka­nappal volt kevesebb, mint egy éve, de a járműipari modell­váltás is közrejátszhatott. A vi­szonylag magas ipari bizalmi és a beszerzésimenedzser-index is növekedést jelez. MW A kormányzat tegnap cáfol­ta, hogy egy jogerősen elítélt orosz állampolgár a hatósá­gokat kijátszva letelepedé­si kötvényt vásárolt. A korrup­ciógyanút emlegető ellenzék megszüntetné a kötvények árusítását. Éber Sándor sandor.eber®media\vorks.hu MAGYARORSZÁG Komolytalan állításokon, rágalmakon alapul a Magyar Nemzet cikke, amely meg nem nevezett külföldiekre hivatkozik, s így nehéz komo­lyan venni - mondta tegnap a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arról a cikkről, amely szerint egy jog­erősen elítélt orosz állampolgár is letelepedési kötvényt tudott vásárolni, kijátszva a hatóságo­kat. Dömötör Csaba közölte, a Belügyminisztérium már több esetben beszámolt a biztonsági előírásokról, a kötvények vásár­lóit többszörösen szűri a rend­őrség, a nemzetbiztonság és a Terrorelhárítási Központ is. Ha valaki méltatlannak bizonyul a kötvény vásárlására, akkor az engedély visszavonható. A Magyar Nemzet azt írta, a magyar hatóságokat úgy ját­szotta ki egy adócsalásért jog­erősen elítélt orosz, hogy a ka­­rib-tengeri adóparadicsom, Saint Kitts és Nevis hatóságától szerzett be erkölcsi bizonyít­ványt. Ezt azért tehette meg, mert a Bevándorlási és Állam­polgársági Hivatal a vásárló­tól a „Magyarországra történő beutazását megelőző állandó vagy’ szokásos tartózkodási he­lye szerinti ország hatósága ál­tal kiállított, büntetlen előéletet igazoló, hat hónapnál nem ré­gebbi okiratot” követel meg. Te­hát nem az állampolgárság sze­rinti hatóságtól kell az igazolást beszerezni, hanem a lakcím szerinti hatóságtól, így elég egy adóparadicsomban lévő lakcím­re bejelentkezni. „Meg kell szüntetni a fide-Augusztusban 798-at, júliusban a havi csúcsot jelentő 822 dara­bot jegyeztek az egyenként 50 ezer euró névértékű papírokból - közölte a Világgazdasággal az Államadósság Kezelő Központ. 2013 óta 4580 letelepedési ál­lamkötvénycsomagot értékesí­tettek. A kötvényt csak a gazda­sági bizottság által kijelölt társa­szes, pénzért árult betelepítés rendszerét, az MSZP ezért tör­vényjavaslatot nyújt be, és kez­deményezi a letelepedési kötvé­nyek megszüntetését, a forgal­mazó cégek gazdasági bízott ság előtti elszámoltatását, a köt­vényből származó hasznuk 75 százalékos megadóztatását” - hangoztatta tegnap Tóth Berta­lan frakcióvezető. A Jobbik felszólította a kor­mányt, hogy függessze fel a már nemcsak „korrupciógyanús”, hanem „nemzetbiztonsági koc­kázatot” is rejtő kötvények (több mint 100 milliárdos bevételt je­lentő) értékesítését, és hogy a már kiadott engedélyek tulajdo­nosait a korábbinál szigorúbban vizsgálják át. A PM felszólította a belügy­ságok forgalmazhatják, amelye­ket egy kivételével offshore cé­gek körében népszerű helyszí­neken (Kajmán-szigetek, Liech­tenstein, Málta, Ciprus) jegyez­tek be. A cégek 74-89 ezer eu­rót nyernek egy ügyfélen, ami mintegy 23-27,6 millió forint ju­talék kötvényenként. A Népsza­badság szerint az állam júliusig minisztert, jelenjen meg a nem­zetbiztonsági bizottság előtt, és adjon számot arról, hogyan for­dulhatott elő, hogy egy elítélt bűnöző magyar letelepedési kötvényt tudott vásárolni. A DK követelte a letelepedési kötvények árusításának felfüg­gesztését, amelyekhez szerin­tük „bűnözők” és „terroristák” is könnyen hozzájuthatnak. Tudta-e? Az EU-n kívüli harmadik or­szágból érkező befektetők leg­alább 300 ezer euró névértékű, erre a célra kibocsátott, ötéves futamidejű államkötvényt vá­sárolhatnak, cserébe pedig le­telepedési engedélyt kapnak. 17,4 millió eurót (5,3 milliárd fo­rintot) bukott azon, hogy a letele­pedési kötvények 2013-ban rög­zített hozama ma már két és fél­szer magasabb a piacinál. (Ha a hozam nő, a kötvény ára esik a másodlagos piacon.) Az egyes tárcavezetők által említett felül­vizsgálat ezzel kapcsolatban még nem történt meg. HÍREK Tropára tört Putyin szolgálati BMW-je MOSZKVA Frontálisan ütkö­zött Vlagyimir Putyin kor­mányzati autója Moszkvában. A Kutuzovszkij sugárúton tért át a forgalommal szembeni irányba egy Mercedes és üt­között a szabályosan haladó kormányzati BMW-vel. Putyin nem ült az autóban, Kínában van a G20-csúcson. A vétlen sofőr szörnyethalt. A Merce­des vezetőjét kórházba vitték. Az elhunyt férfi az orosz elnök kedvenc sofőrje volt. MW Az Európai Unió jövőjéről a V4-ek KRYNICAÚjabb egyeztetést tartanak az Európai Unió jö­vőjéről a visegrádi négyek kormányfői a dél-lengyel­országi Krynicában tegnap kezdődött háromnapos nem­zetközi gazdasági fórumon. Egyben felkészülnek a szep­tember 16-i pozsonyi infor­mális EU-csúcsra. Ott lesz Volodimir Hrojszman ukrán kormányfő is. MW Idén talán nem lesz szükségállapot BÉCS Csak akkor lép élet­be a szükségállapot, ha az idei évre meghatározott kvó­tánál, 37 500-nál több me­nekültügyi eljárás indul meg Ausztriában - jelentette ki Christian Kern kancellár. „Arra számítok, idén nem lépjük át a felső határt” - mondta. A magyar határok mentén életbe léptetett in­tézkedések hatására keve­sebb a menekült. Szerinte nehéz lesz elérni, hogy Ma­gyarország visszafogadja a kitoloncolandó migránsokat. MW Retteg a burkától az Iszlám Állam MOSZUL Megtiltotta az Irak északi részén fekvő Moszul zónájában az Iszlám Állam a burka és a nikáb viselését, miután az elmúlt hónapok­ban néhány tetőtől talpig le­pelbe burkolt nő megölte az Iszlám Állam több tagját és parancsnokát - írja az Iran Front Page. A hagyományos öltözéket viselő nőktől való félelem vezette az IS-t arra a döntésre, hogy katonai és biztonsági zónáikból kitilt­sák a burkát és nikábot vise­lő nőket. MW Bombaüzlet az értékesítés - adóparadicsomi előnyök Újabb könnyítések csokigénylőknek BUDAPEST Tovább bővült a csa­ládi otthonteremtési kedvez­ményre (csők) jogosultak köre, miután a kormány úgy döntött, több könnyítést is bevezet az igénylésnél - jelentette be No­­vák Katalin államtitkár és Dö­mötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti állam­titkára tegnap. Három fontos változásról van szó. Az egyik az, hogy osz­tatlan közös tulajdonban álló lákások építésekor a bank már az építés alatt megállapíthat­ja a jogosultságot, így a támo: gatás folyósításával nem kell megvárni, amíg az ingatlan társasházzá alakul - hangsú­lyozta Dömötör Csaba. A másik könnyítés: az igény­lésnél 25 éves korig lehet figye­lembe venni a gyermekeket, függetlenül attól, hogy felsőok­tatásban tanulnak vagy sem - mondta Novák Katalin. Sokak fájlalták ugyanis, hogy miért csak azoknak kedvez a csők, akiknek idősebb gyermeke fel­sőoktatásban tanul. A harmadik könnyítésre pe­dig azért volt szükség, mert je­lenleg kevés a megfelelő új épí­tésű ingatlan. így megterem­tették a lehetőséget, hogy az úgynevezett tervezőasztal­ról értékesített ingatlanokra is igényelhetővé váljon a csők, már az ingatlan használatba vétele előtt. Cs. M. Röszkei sajtósverés rendőrségi oszlatás közben Nyomoz a központi főügyészség BUDAPEST Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás gyanú­jával nyomoz a Központi Nyo­mozó Főügyészség a röszkei ha­tárátkelőnél a magyar rendőrök és terrorelhárítók által tavaly ősszel megvert újságírók ügyé­ben - tudta meg a Népszabad­ság. A hírt Nagy Andrea ügyész­ségi szóvivő megerősítette. Röszkénél 2015. szeptember 16-án a TEK és a rendőrség tag­jai akkor léptek fel az újságírók ellen, amikor feloszlatták a le­zárt átkelőnél Magyarországra benyomulni igyekvő migránso­kat. Hat külföldi újságírót, illet­ve televízióst vertek meg, közü­lük hármat tiltott határátlépés gyanújával előállítottak, hiába A lengyel Jacek Tacik sérülése mondták, hogy csak a munká­jukat akarják végezni. Később a minisztérium és a rendőrség is jog- és szakszerű­nek minősítette a fellépést. Nem azonosították magukat az új­ságírók - ezt állapította meg az akkori parancsnoki vizsgálat, hangsúlyozva: miután elhang­zott a felszólítás, hogy minden­ki távozzon a területről, utána mindenki törvénytelenül, saját felelősségére tartózkodott ott. Másképp ítélte meg az ügyet az ügyészség, s mielőtt a rendőrség kezdeményezhette volna a tudó­sítók előzetes letartóztatását, szabadlábra helyezte őket, s az eljárást is megszüntette velük szemben. Az Európai Központ a Sajtó- és Médiaszabadságért el­lenőrző bizottságának elnöke, Nagy Navarro Balázs áprilisban levelet írt Orbán Viktornak, ag­gasztónak nevezve, hogy a kor­mány nem indított vizsgálatot. A miniszterelnök helyett Pintér Sándor válaszolt. A belügymi­niszter visszautasította a váda­kat. Ezt válaszolta országgyűlé­si képviselők megkeresésére is, akik hiába szorgalmaztak par­lamenti vizsgálatot. Nagy Andrea elmondta: hiva­talos eljárásban elkövetett bán­talmazás gyanújával, ismeret­len tettesek ellen rendeltek el nyomozást, amelynek határide­je szeptember 22., de ez meg­hosszabbítható. MW * * « 1 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom