Tolnai Népújság, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-01 / 205. szám

BELFÖLD-KÜLFÖLD y 2016. SZEPTEMBER 1., CSÜTÖRTÖK Kritizálja a PSZ a tantervet - Versenyképes iskolát akar a kormány Vannak még szépséghibák Ez a tanév sem lesz zavarta­lan a PSZ szerint, többek kö­zött hiányolják a jogi hátterét a tanulói terhek csökkenté­sének, szakmaiatlannak ne­vezték a 30 perces tananyag népszerűsítését. Másfél mil­lió diákkal indul a tanév. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG „A kormány szerint adottak a feltételek a tan­évkezdéshez, de ez a tanév sem lesz zavartalan” - hangoztat­ta tegnap a Pedagógusok Szak­­szervezetének (PSZ) elnöke. Gal­lé Istvánná szerint a nyáron az átalakításokról úgy nyilatkozott a kabinet, hogy azok a közneve­lési kerékasztallal folytatott tár­gyalások eredményeként szület­tek meg. Ugyanakkor a PSZ és a sztrájkbizottság már 2015 de­cemberében írásban jelezte a problémákat, és eljuttatta megol­dási javaslatait a kormányfőnek. A PSZ vezetője szerint a tanu­lói munkaterhek csökkentésé­ben látszólag történtek lépések, rugalmas tanmeneteket tettek közzé. „Ennek szépséghibája, hogy a jogi háttere hiányzik, a Nemzeti alaptanterv követelmé­nyei érintetlenek, a 30 perces tananyag propagálása pedig tel­jesen szakmaiatlan” - mondta Galloné. Nincs előrelépés a köte­lező óraszámban, az üres állás­helyek feltöltésében, nincs meg­állapodás a tankönyvi monopó­lium megszüntetéséről. Nem rendezett a nyugdíjasok foglal­koztatása, az iskolai segítők bé­rét csak részben rendezték. Kommentárok, célok MSZP „A kormányzati intézke­dések örvényként húzzák le a közoktatást, az iskola továbbra is csak a pedagógusok áldozatos munkája miatt működik” - han­goztatta Hiller István. Az MSZP szakpolitikusa szerint a január­tól létrejövő 58 tankerületi köz­ponttal az államosítás minden szinten teljessé válik. PM Visszaállítanák a tanköte­lezettség felső határát 18 éves korra, a szakgimnáziumokban több közismereti tárgyat oktat­nának, az első alapdiploma meg­szerzését ingyenessé tennék, az oktatásra több pénzt fordítaná­nak - közölte tegnap Erőss Gá­bor, a párt elnökségi tagja. EGYÜTT A közoktatás folyamatos változtatásaival a kormány az iskolás gyermekekkel kísérle­tezik - mondta tegnap Szelényi Zsuzsa, az Együtt képviselője. EMMI Versenyképes és érték­alapú iskola létrehozása a cél- hangoztatta a nemzeti tan­évnyitón, Érden Balog Zoltán. Az Emmi vezetője kiemelte, to­vább emelkednek a pedagógus­­bérek, csökkenhet a kisdiákok sokat kritizált terhelése. A tan­évnek a gyermekekről kell szól-300 forint tanulónként A Klik által fenntartott isko­lákban a 2016/2017-es tan­évre vonatkozóan a tankönyv­felelősök díjazására tanulón­ként 300 forint használható fel (korábban ez 100 forint volt), amelyre a megbízási szerződé­seket a tankerületek kötik meg az érintett pedagógusokkal. Rétvári Bence, az Emmi állam­titkára közölte, a 300 forintos összeggel a fenntartó „saját belátása szerint" rendelkezik, a könyvosztást végző tanárok akár ennél magasabb díjazás­ban is részesülhetnek a megbí­zási szerződéstől függően. nia. Palkovics László államtit­kárközölte, új rendszerben kez­dődik a tanév, a keretek meg­vannak, az átalakítás pedig fo­kozatos, amely a tanítók, taná­rok és az igazgatók javaslatai alapján halad előre. 24 ezren agrárszakképzőben Huszonnégyezer diák tanul szeptembertől az agrártárca 48 agrárszakképző iskolájában. 63 helyszínen csaknem 4500 pe­dagógussal, oktatóval végzik a mezőgazdasági, élelmiszeripari és környezetvédelmi oktatást -közölte Román István helyettes államtitkár. Elmondta, szakgim­náziumi képzés indul szeptem­bertől, ahol négy év alatt érett­ségit és szakmát lehet szerezni, így aki nem akar továbbtanulni, az is el tud majd helyezkedni. HIRDETÉS Hűtőmágnest kapnak az első szavazók BUDAPEST Már a héten meg­érkezhetnek az első levélsza­vazatok a Nemzeti Választási Irodához (NVI) - mondta Pálf­­fy Ilona elnök a tegnapi sajtót­­bejáráson az ANY Biztonsági Nyomdában. Itt már készítik az október 2-ai országos nép­szavazáshoz a kétféle (a ma­gyarországi és levélben sza­vazáshoz szükséges) szavazó­lapot: előbbiből 7,905 milliót, a határon túli választópolgá­rok levélben szavazásához pe­dig további 265 ezer darabot. A 2014-es országgyűlési vá­lasztásokon azt tapasztalták, hogy már a postázás heté­ben érkeztek vissza levélvok­­sok, erre számítanak most is. A visszaérkezett levélszavaza­tokat tárolják, amíg nem lehet elkezdeni a feldolgozásukat. lelenleg 8 millió 7779 ma­gyarországi lakóhelyű vá­lasztó és 264 810 határon tú­li szerepel a névjegyzékben. Október 2-án 3177 település 10 331 szavazókörében kezdő­dik meg a voksolás. Az először szavazók az idén hűtőmágnest kapnak majd. Az NVI 221 ezer levélcsoma­got küldött ki előbb Romániá­ba, majd a többi európai or­szágba és végül a tengeren­túlra. Negyvenezer olyan le­vélcsomag van, amelyet sze­mélyesen kívánnak átvenni a határon túli választópolgá­rok a 12 kijelölt külképviselet egyikén. A csomagokat szep­tember 19-étől lehet átvenni személyesen a külképvisele­teken. MTI/MW-■ - ^*4 . ~ » "X L fi .. ■>*"­SL* •*' -* ' ‘ «%T' * • V, Salvus gyógyvizes ínhalációval és orrspray-vel is kezelhető sokféle folyama­tosan visszatérő felső légúti betegség. A találmány nem új, már az ötvenes évektől ismerjük és napjainkban is egyre többen használjuk. Ablonczy Mária Tül-orr-gégész szakorvoshoz naponta érkeznek olyan beteg gyerekek, akik krónikus mandula, garat, középfül vagy arc­­üreg-gyulladásra panaszkodnak. Hiába gyógyulnak meg, pár hónap múlva kiújulnák a tünéteik. A Salvus vizes inhalációt szok­tam nekik javasolni, mivel ez a lú­gos víz úgy oldja fel a> váladékot, mint a szappan a koszt - magya­rázza Ablonczy Mária, a II. Sz. Gyermekklinika szakorvosa. A száraz köhögést nagyon hatásosan szünteti meg, ezért sok bronchitises beteg is megkönnyebbül a használatakor. A több mint 500 méterről feltörő gyógyvíz nemcsak a légúti, hanem a reflux betegség kezelésére is alkalmas. A reflux eredendően gyomorbetegség, a gyomorszáj nem záródik le rendesen, vagy a kelleténél többször nyílik ki, ezért a gyomortartalom visszakerül a nyelőcsőbe. Ezek a betegek gyakran torokfájásra panaszkodva jönnek hozzám, és igen meglepődnek, amikor kiderül, hogy mi a bajuk, és hogy milyen egyszerűen lehet kezelni azt - magyarázta az orvos. A túlzott gyomorsavtúltengést lehet Salvus gyógyvízzel enyhí­teni, a száj,és orrspray pedig a nyelőcső bántalmait kezeli. A Salvus Gyógyvíz Permet gyógyszertárakban és gyógyter­­mék üzletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Fűszértek, Coop továbbá Rossmann üzletekben) kap­ható. HÍREK Tilla filmjét Oscarra nevezik Magyarországa Tiszta szívvel című akcióvíg­játékot nevezi a legjobb ide­gen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjra - közölte a Film­szakmai Döntőbizottság szer­dai döntését a Magyar Nemze­ti Filmalap. Till Attila (Tilla) má­sodikjátékfilmje egy kerekes székes bandáról szól, amely­ben két fiatal mozgássérült kö­zeli barátságot köt egy vagány kerekes székes bérgyilkossal. A filmet a magyar mozik április végén mutatták be. Nemzetkö­zi premierje nagy siker volt a jú­liusi Karlovy Vary-i filmfesztivá­lon, Palicson pedig elnyerte a közönségdíjat MW Már toborozzák a határvadászokat Csütörtökön kez­dik toborozni azt a három­ezer rendőrt, akit a határőri­zet megerősítéséért akarnak szolgálatba állítani - közölte Bakondi György belbiztonsá­gi főtanácsadó. A rendésze­ti szakközépiskolákba sokszo­ros a túljelentkezés, ezért a kormány bízik abban, hogy ko­moly lesz az érdeklődés, és lesznek alkalmas jelöltek. MW Töreki az ORFK bűnügyi helyettese Ünnepi állomány­gyűlésen búcsúztatták szer­dán Veszprémben Töreki Sán­dor leköszönő megyei rendőr­­főkapitányt, aki az országos főkapitány bűnügyi helyette­seként folytatja pályafutását. Töreki Sándor dandártábor­nokot a belügyminiszter szep­tember elsejei hatállyal nevez­te ki az országos rendőrfőka­pitány bűnügyi helyettesévé - jelentette be a búcsúztatáson Papp Károly országos rendőr­­főkapitány. MW May: nem lesz új EU-népszavazás LONDOf Kizárta az EU-tagság­­ról szóló újabb népszavazás lehetőségét Theresa May brit miniszterelnök. Szerdán, még az őszi politikai évad hivata­los kezdete előtt tanácskozás­ra hívta össze kabinetjét. Ott megismételte, hogy „a Brexit Brexitet jelent”, és nincs mód a kilépést pártolók győzelmé­vel végződött júniusi népsza­vazás megismétlésére. Nem szabad kísérletet tenni arra sem, hogy Nagy-Britannia „va­lahogy mégis” az EU tagja ma­radjon. Megerősítette azt a ko­rábbi kötelezettségvállalását is, hogy a brit kormány „sikert kovácsol a Brexitből”. MTI Markó felhagy az aktív politizálással KOLOZSVÁR Visszavonulni ké­szül az aktív politizálástól Markó Béla, a Romániai Ma­gyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke - közöl­te szerdán a Maszol.ro erdé­lyi hírportál. Bár befutó helye lenne a parlamenti jelöltlistán, Markő kijelentette: nem fog élni ezzel a lehetőséggel, és a szépirodalomnak fogja szen­telni az idejét. A költő-politikus hangsúlyozta azonban, a po­litikáról ezentúl is véleményt kíván mondani. Markó 1993 és 2011 között töltötte be az RMDSZ elnöki posztját. MTI «

Next

/
Oldalképek
Tartalom