Tolnai Népújság, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-30 / 230. szám

16 SPORT Tolnai Népújság 2016. SZEPTEMBER 30., PENTEK Onesta távozik, Dinarté a kispad KÉZILABDA Tizenöt év után átadja a helyét a francia fér­fi válogatott szövetségi ka­pitánya, Claude Onesta (képünkön). A szakember a jövőben a válogatott általá­nos menedzsere lesz, míg örökébe eddigi segítője, a nemzeti csapatot az elmúlt időszakban már gyakorlati­lag nagy tornákon is meccs­­elő Didier Dinárt lép. Ones­ta 2008 óta sorozatban há­romszor vezette olimpiai döntőbe a franciákat, mi­közben nyert három-három világ- és Európa-bajnoksá­­got is az elmúlt évtized leg­jobb csapatával. R. G. Argentína jutott a futsaldöntőbe FUTSAL A kolumbiai futsal-vi­­lágbajnokság elődöntőjé­ben Argentína 5-2-re legyőz­te Portugáliát, így bejutott a szombati fináléba, amelyben Oroszország lesz az ellen­fele. Ricardinhóék a bronz­meccsen Iránnal csapnak össze. Az argentinok az első félidő közepén alapozták meg a győzelmüket, amikor kevesebb mint két perc lefor­gása alatt háromszor is be­vették a portugálok kapuját, ezzel 4-1-es előnyre tettek szert. A portugáloknál ezút­tal adós maradt a góllal Ri­­cardinho, aki 12 találatával vezeti a torna góllövőlistáját. Az Irán-Portugália bronzmér­kőzésre szombat 19 órától, míg az Oroszország-Argentí­­na döntőre 21.30 órától ke­rül sor. R. G. Hazai tornán mutatja meg magát a formálódó Atomerőmű SE Pénteken és szombaton rendezik meg Pakson a IV. Morgen Ferdinánd Emlék­tornát, amelyen a házigaz­da Atomerőmű SE vendége ezúttal az Álba Fehérvár, a Jászberényi KSE és a Pécsi VSK-Pannonpower lesz. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu KOSÁRLABDA A hétvégi, szom­bathelyi Horváth Zoltán Nem­zetközi Emléktornán látott já­ték után nyilvánvaló vált, hogy elférne még egy légiós a pak­siak keretében. Mint ismert, a bajnoki negyedik Atom a va­si városban előbb a házigaz­da Falco KC-től kapott ki na­gyon csúnyán (62-97), majd a bronzmeccsen a bajnoki cím­védő Szolnok is legyőzte Ko­vács Ákosékat (60-78). A szakvezetés úgy ítélte meg, hogy a litván Laurynas Samenas, az amerikai Came­ron Forte, Matt Tiby és Ryan Watkins mellé kell egy irányí­tó, így kedden este szerződést kötöttek a 29 éves P. J. Hillel. A 182 centiméter magas ame­rikai játékos európai karri­erje során megfordult Lettor­szágban és Görögországban is, előbbi helyen két alkalom­mal is beválasztották a baj­nokság legjobb légiósok alkot­ta ötösébe. A legutóbbi idényt a finn Bisons Lomiaa csapatá­nál töltötte. Áprilisban Achilles-sérülést szenvedett, így pihenés helyett munkával töltötte a nyarat. A szezon végéig szóló szerződés kéthetes próbajátékot is tartal­maz, így a Morgen Ferdinánd Emléktorna két mérkőzése mellett - sorsolástól függően - a bajnokság első egy-két for­dulójában is tesztelheti őt Ge­­diminas Petrauskas, az atomo­sok litván vezetőedzője. A pontvadászatban egy har­madik fordulóból előre ho­zott mérkőzéssel kezdenek a piros-kékek (október 9.: Sop­ron KC-ASE), majd 12-én a MAFC-ot fogadják, 19-én pedig Szombathelyen a Falco KC elle­ni rangadó következik. A pak­si felkészülési tornán az Álba csapatában valószínűleg nem lép pályára a vádlisérüléssel bajlódó Lóránt Péter, valamint az amerikai bedobó, Winston Shepard sem. A Kolozsváron megsérült kosárlabdázó boka­sérülése még nem jött rendbe. A játékos próbálja terhelni, de még bizonytalan, mikor térhet vissza. A torna részletes program­ja. Morgen Ferdinánd Emlék-A válogatottba is meghívták Morgen Ferdinánd (1990- 2012) bajnoki aranyérmes­nek mondhatja magát, hi­szen tagja volt a paksi klub 2008/2009-es aranycsapa­tának. Utolsó bajnoki idényé­ben, a 2011/2012-es sze­zonban 26 meccset játszott az Atomerőmű SE színeiben, átlagban 9,2 ponttal és 5,5 lepattanóval járult hozzá a piros-kékek eredményeihez. A rájátszásban öt találkozón 5,8 pont és 4 lepattanó volt az átlaga a 210 centimeter magas centernek. Morgen Ferdinánd 2012 nyarán meg­hívót kapott Rátgéber László szövetségi kapitánytól az Eu­­rópa-bajnoki selejtezőkre ké­szülő válogatottba, ám szív­­problémái miatt nem tudott a nemzeti csapat rendelke­zésére állni. Emlékeztető A Szolnoki Olaj kétszer nyert eddig Pakson, a Morgen Fer­dinánd Emléktornán, leg­utóbb nem hirdettek győztest. Az eddigi emléktornák döntői­ben, 2013-ban: Szolnoki Olaj KK-Ostrava 83-71. 2014- ben: Szolnoki Olaj KK-Atom­­erőmű SE 81-71. 2015-ben: az Atomerőmű SE és a cseh BK Opava találkozója a 23. percben (52-46-nál) vereke­dés miatt félbeszakadt. torna. Szeptember 30. (pén­tek): Pécsi VSK-Pannonpower- Alba Fehérvár 17.00 óra, Atom­erőmű SE-JP Auto-Jászberé­­nyi KSE 19.10 óra. Október 1. (szombat): bronzmeccs 17.00 óra, döntő 19.00 óra. Pép Guardiola és Carlo Ancelotti csapata is vesztesen vonult le a pályáról Rossz napjuk volt a sztáredzőknek Yannick Carrasco gólja döntötte el az Atlético-Bayern rangadót LABDARÚGÁS Az Atlético Mad­rid legyőzte a Bayernt, míg a Manchester City döntetlent ját­szott a Celtic vendégeként a Bajnokok Ligája második for­dulójának szerdai játéknapján, Carlo Ancelotti és Josep Guar­diola így búcsút mondhat az eddigi százszázalékos mérle­gének. Diego Simeone „birodalma” látszólag bevehetetlen hazai környezetben. Az Atlético az argentin szakember irányítása alatt hazai pályán összesen 18 mérkőzést játszott a Bajnokok Ligájában - a spanyol csapat ezeken 14-szer nyert, három­szor ikszelt (mind a háromszor 0-0-ra végzett), és csupán egy­szer szenvedett vereséget. Ha ez még nem lenne elég, ezeken az összecsapásokon a madridi együttes 47-szer volt eredmé­nyes, és mindössze 4 gólt ka­pott! Ez azt jelenti, hogy hazai pályán átlagosan hétóránként (!) találtak be a BL-ellenfelek az Atlético kapujába. És hogy a kép teljes legyen, Simeone olyan edzőket „vágott zsebre” mindeközben, mint Pép Guar­diola, Luis Enrique, Massimi­liano Allegri, Jósé Mourlnho vagy épp Ancelotti. A spanyol uralom ebben a körben is remek eremények formájában manifesztálódott. A BL történetében csupán egy­szer volt példa arra, amit a spanyol csapatok véghezvit­tek a 2016-2017-es kiírásban. Két fordulót követően hat siker mellett két döntetlent könyvel­hettek el, még nem kaptak ki. Ennél eredményesebben csak a 2008-2009-es szezonban rajtoltak, akkor hét győzelem mellett egy iksszel kezdtek. Az angol Raheem Sterling is beírta magát a történelem­­könyvekbe, ám ennek aligha örül. A Manchester City futbal­listája lett ugyanis az első an­gol játékos, aki a Bajnokok Li­gájában egyazon összecsapá­son a saját, valamint az ellen­fél kapujába is betalált. A Napoli otthon négyet vá­gott a Benficának. Akármi­lyen hihetetlen, a nápolyiak a legrangosabb európai kupa­sorozatban hazai pályán még nem szenvedtek vereséget! Nem mellesleg, a szerdai 4-2- es siker is új rekord, négy gólt ugyanis először szerzett egy meccsen a Napoli a BL-ben. A Benfica viszont pozitív szé­riát szakított meg Nápolyban: a portugál együttes legutóbb há­rom - vagy annál több - gólt a sorozatban 2014 októberében kapott. B. L. Eredmények Bajnokok Ligája, A-csoport: Ludogorec-Paris Saint-Ger­main 1-3. Gól: Natanael (16.), illetve Matuidi (41.), Ca­­vani (56., 60.). Arsenal-FC Basel 2-0. Gól: Walcott (7., 26.). B-csoport: Besiktas-Dina­­mo Kijev 1-1. Gól: Quaresma (29.), illetve Cihankov (65.). Napoli-Benfica 4-2. Gól: Hamsik (20.), Mertens (51., 58.), Milik (54., 11-esből), il­letve Goncalo Guedes (71.), Salvio (86.). C-csoport: Borussia Mön­­chengladbach-FC Barcelo­na 1-2. Gól: Th. Hazard (34.), illetve Arda Turan (65.), Pi­­qué (74.). Celtic-Manchester City 3-3. Gól: Dembélé (3., 47.), Sterling (20., öngól), illet­ve Fernandinho (12.), Sterling (28.), Nolito (55.). D-csoport: Atlético Madrid- Bayern München 1-0. Gól: Carrasco (35.). FK Rosztov- PSV Eindhoven 2-2. Gól: Po loz (8., 37.), illetve Pröpper (14.), L. de Jong (45+2.). Háromból három siker a SZAC-tól ASZTALITENISZ Három meccs, három győzelem a címvédő Szekszárd AC mérlege eddig a női Extra Ligában, igaz eddig nem kellett megizzadniuk. Női Extra Liga, 2. fordu­ló. Soltvadkert-Szekszárd AC I 0:7. Eredmények, páros: Lei Eszter, Tanács Nóra-Ma­­darász Dóra, Domokos Fanni 0:3. Egyéni: Müller Evelin-Ma­­darász Dóra 0:3, Tanács Nóra- Lovas Petra 0:3, Lei Eszter-Do­­mokos Fanni 0:3, Müller Eve­­lin-Lovas Petra 0:3, Lei Ész­ter-Madarász Dóra 0:3, Tanács Nóra-Domokos Fanni 0:3. Előrehozott mérkőzés a 8. fordulóból. Orosháza-Szek­­szárd AC I 2:6. Eredmények, páros: Tóth Edina, Csáki Rita- Lovas Petra, Madarász Dóra 2:3. Egyéni: Tóth Edina-Kiss Réka 3:0, Horváth Lilla-Lovas Petra 0:3, Csáki Rita-Mada­­rász Dóra 0:3, Tóth Edina-Lo­­vas Petra 2:3, Csáki Rita-Kiss Réka 3:0, Horváth Lilla-Mada­­rász Dóra 0:3, Csáki Rita-Lo­­vas Petra 2:3. Korábban játszották, az 1.' fordulóban: Szekszárd AC II­­Szekszárd AC 10:7. R. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom