Tolnai Népújság, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-22 / 223. szám

HÍREK Ázsiai vagy mexikói csapat vár a Realra LABDARÚGÁS A Zinedine Zi­­dane-nal (képen) Bajnokok Ligáját nyerő Real Madrid az ázsiai BL-győztes és a mexi­kói Club América összecsa­pásának nyertesével mér­kőzhet meg a december 15-i elődöntőben a klubvilágbaj­nokságon. A „királyi gárda" eddig négyszer hódította el a trófeát. B. S. Budapesten lesz 2019-ig a döntő KÉZILABDA Az Európai Kézi­labda-szövetség (EHF) vég­rehajtó bizottsága reykjavíki ülésén többek között arról is döntött, hogy a női Bajnokok Ligája négyes döntőjének to­vábbi három évig Budapest legyen a házigazdája. A Papp László Sportaréna a terve­zett időpontban foglalt, így a 2017-es final fourra egy hét­tel korábban, a május 6-7-i hétvégén kerülhet sor. B. S. Életet mentett a fejbe rúgás LABDARÚGÁS David Nielsent, a Bröndby egyik szurkolóját a klub lengyel csatára, Kamii Wilczek labdával fejbe rúg­ta a Köbenhavn elleni derbit (1-1) megelőző bemelegítés közben. Mint kiderült, az el­tévedt lövés életmentő jelen­tőségű volt a drukker szem­pontjából. Az emiatt elvég­zett vizsgálatok során ugyan­is kiderült, tumor van a druk­ker agyában, amit talán fel sem fedeztek volna, ha nincs a pontatlan lövés. B. S. Nem lett szép a vege, de az első félidőért jár a dicséret Kilencet kapott a Tevel Me­­dosz SE a Zalaegerszegtől a szerdai Magyar Kupa-mecs­­csen, de az első félidőben mutatott játékáért dicséret illeti az együttest. Rónai Gábor gabor. ronai@med iaworks. hu LABDARÚGÁS Az MTK Buda­pest után (tavaly 7-2-re nyer­tek Kanta Józsefék) újabb nagycsapatot fogadhatott a Tevel Medosz SE az országos kupasorozat főtábláján. A za­laegerszegiek ugyan a máso­dik ligában szerepelnek, de korábban évekig meghatá­rozó szerepet töltöttek be az NB I-ben. Nagyon sokan em­lékeznek még a Manchester United elleni bravúros győ­zelemre és Koplárovics Bé­la góljára. Kocsárdi Gergely, az akkori csapat jobbhátvéd­je most a klub egyik vezetője, s azért dolgozik, hogy a Zete visszakerüljön oda, ahová va­ló, a legmagasabb osztályba. „Tehetséges játékosok alkot­ják a keretet, jó kezekben van a szakmai munka - mondta. - Ha olyan helyen végzünk, vállaljuk az első osztályt, s úgy gondolom, meg is van az esélyünk arra, hogy élvonal­beli csapatunk legyen” - je­gyezte meg. Az első félidőben látottak alapján kissé optimistának tűnt a kijelentés, ekkor parti­ban volt a Tevel az NB II-ben jelenleg ötödik helyen álló le­iével, s olykor szépen passzol­va hozták ki a labdát a hazai­ak. Fegyelmezettek voltak a játékosok, nem engedték meglógni a rájuk bízott em­bert. Aztán negyedórányi já­ték után megszerezte a veze­tést a vendégcsapat, s ekkor sokan attól tartottak, hogy beindul a gólgyártás. Ez sze-Weidinger Péter (balról) és Re­­chert Adrián (11) közös erővel próbálja megállítani Bailo Dávidot. Nem sikerült, a csatár két gólt szerzett Simon József (19) Szakály Attila (6) és k Villám Balázs (28) között próbálja megszerezni a labdát jegyzőkönyv Magyar Kupa. 6. forduló: Tevel Medosz SE-ZTE FC 0-9 (0-2). Tevel, V: Molnár Á. (Iványi, Nagy Zs.). Tevel: Neubauer - Reichert (Csaba I., 64.), Calka S., Dobra, Ferenc M. - Kovács R., Simon J., Weidinger, Ahmed (Barabás B.. 68.) - Hencz (Bajusz K„ 81.), Simon T. Játékos-edző: Simon József. ZTE: Fadgyas - Hegedűs T„ Szakály A., Kroner (Horváth M., a szünetben), Sundas (Jakab Cs., 63.) - Ágoston D„ Kretz (Végh G.. 63.), Gottfried. Bailo - Villám, Ekker. Vezetőedző: Csató Sándor. Gól: Gottfried (68., 74., 78.), Bailo (44., 57.), Sundas (15.), Szakály A. (59.), Ágoston D. (60.), Jakab Cs. (85.). rencsére elmaradt, az újabb találatot egy óriási védelmi és kapushiba után csupán a szünet előtt egy perccel sze­rezte meg a Zalaegerszeg. Kár volt érte. És kár volt a második félidő­ért is. Sajnos a megyei bajnok­ságban megszokottól jóval na­gyobb iramtól elfáradtak Wei­dinger Péterék, a fiatal zalaiak pedig azt csináltak, amit akar­tak. Az öt perc alatt bekapott három gól sokkolta a hazaia­kat, akik ekkor adták fel lélek­ben is a találkozót. A ZTE ifjon­cai pedig szebbnél szebb talá­latokkal igyekeztek bizonyíta­ni edzőjüknek, hogy lehet rá­juk számítani. A csúfos végeredmény, a ki­lenc bekapott gól ellenére a meccs így is bekerül a teveli futball emlékkönyvébe, nagy dolog egy megye egyes klub­tól, hogy két éven belül kétszer is eljusson az Magyar Kupa fő­táblájára. Vereséghez vezetett a motiválatlan játék LABDARÚGÁS Szerencsésnek mondhatta magát a Bonyhád Völgység LC a Magyar Kupa első főtáblás kör sorsolásánál (legjobb 64 között). A völgysé­­giek elkerülték a nagycsapa­tokat, ellenfélként a Győr-Mo­­son-Sopron megyei másodosz­tályának jelenlegi listavezető­jét, a Koroncó KSSZE együtte­sét kapták. De még ők is nagy falatnak bizonyultak a bonyá­­diak számára. „Rendkívül kilátástalanul, motiválatlanul játszottunk, sajnos teljesen megérdemel­ten nyertek és jutottak tovább a hazaiak” - foglalta össze rö­viden a kupamérkőzést Apa­­czeller Ervin, a BVLC techni­kai vezetője, aki hozzátette, a hosszú, közel háromórás út sem lehet mentség a teljesít­ményükre A mérkőzés embere a 38 éves Sütöri Péter volt, aki mind a három koroncói talála­tot jegyezte. Magyar Kupa, 6. forduló: Koroncó KSSZE-Bonyhád VLC 3-0 (1-0). Koroncó, 200 néző. V: Lovasi (Holczbauer, Baráth). Koroncó: Gollovitzer- Németh M., Kovács Á., Né­meth R., Magyaróvári - Sego­­vits (Schwarz, 75.), Nyári, Kal­­csó, Herold (Borsos, 82.) - Bodó (Molnár R., 91.), Sütöri. Edző: Póczik József. Bonyhád: Sza­bó Sz. - Schulteisz N. (Forrai, 72.), Máté R., Szlama, Kertész- Szász D., Völgyi - Wolf Sz. (Genczler, 25.), Varga Á. (Szen­tes, 70.), Pfaff - Fekete K. Já­tékos-edző: Köllő Roland. Gól: Sütöri (31., 50., 87.). BergS. Máté Róbert sem tudott segíteni A labdajáratás, a támadások építése már sokkal jobban megy Most nem az eredmény számít Gediminas Petrauskas eligazítását hallgatják az atomos játékosok KOSÁRLABDA Elégedett csapa­ta felkészülési időszakban mu­tatott teljesítményével Gedimi­nas Petrauskas, az Atomerőmű SE litván vezetőedzője. A paksi kosarasok a hétvégén első he­lyen végeztek a kiskunfélegy­házi felkészülési tornán, ahol két NB I-es riválisukat, a Sze­gedet és a Kecskemétet is le­győzték, így jó előjelekkel vár­ják a holnap kezdődő szombat­­helyi Horváth Zoltán-emlék­­tornát, ahol nyitányként a házi­gazda Falco KC-vel meccseinek (az ASE tegnap, lapzárta után a Sopronnal játszott edzőmecs­­cset, erről pénteki számunk­ban olvashatnak). „A felkészülési időszakban sohasem nézem a mérkőzések eredményét - mondta klub­ja internetes oldalának Gedi­minas Petrauskas, aki egy hó­napja dolgozik a paksi együt­tessel. - Jó érzés, ha nyerünk, nem vagyok boldog, ha veszí­tünk, de számomra ebben a pe­riódusban sokkal fontosabb, hogy minden meccsen előrelép­jünk valamiben. Minél jobban szeretném megismerni a játé­kosaimat, hogy tudjam, kitől mire számíthatok majd a baj­nokságban. A labdajáratás, a támadások építése már jobban megy, mint az elején, de a vé­dekezésünkön van még mit ja­vítani. Sok edzőmeccsen túl va­gyunk már, összességében po­zitív, amit láttam a csapattól, de még nagyon sok munka vár ránk, és ezt a játékosok is tud-Az ASE meccsel A paksi együttes idei felké­szülési mérkőzései: Atomerő­mű SE-Vasas Akadémia 77- 80 (Id: Samenas 28/12, For­te 14). Kaposvári KK-Atom­­erőmű SE 96-87 (Id: Tiby 23/9, Watkins 16, Forte 15, Will 13/9). Muraszombat: TEMP-SUMZ Revda (orosz)­­Atomerőmű SE 76-65 (Id: Tiby 20/6. Watkins 15, Sa­menas 13/9). Kiskunfélegy­háza: Atomerőmű SE-Natur­­tex-SZTE Szedeák 77-72 (Id: Watkins 18, Kovács Á. 16, Tiby 14/6). Atomerőmű SE­­KTE-Duna Aszfalt 92-81 (Id: Kovács Á. 21/6, Samenas 17/6, Watkins 17, Forte 14). ják. Időbe telik, amíg megszok­ják a módszereimet, amíg ösz­­szecsiszolódnak, de nagyon jó úton vagyunk!” - zárta. A bajnokság 2016/2017-es szezonja október 7-én kezdő­dik, a paksiak a Falco KC ott­honában játsszák az első talál­kozójukat. A pontos időpontról még nincs döntés. R. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom