Tolnai Népújság, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-30 / 203. szám
HÍREK Draxler 75 milliót is érne a PSG-nek LABDARÚGÁS Julian Draxler, a német élvonalbeli bajnokságban (Bundesliga) szereplő VfL Wolfsburg középpályása távozni szeretne, a PSG pedig 75 millió eurót sem sajnálna érte. A 22 éves, a 2014-es brazíliai világbajnokságon a német válogatottal aranyérmet nyerő futballista 2015 nyarán hagyta el nevelőegyesületét, a Schalkét a „farkasok” hívására. A Wolfsburg akkor 36 millió eurót fizetett érte, ám úgy tűnik, hogy Draxler egy év után ismét továbbáll. R.G. Hamilton győzött a netes szavazáson F0RMA4Aformulal.com internetes oldal szavazói Lewis Hamiltont, a Mercedes brit világbajnokát választották mega Belga Nagydíj legjobbjának. A Mercedes 13 futamból 12-t megnyert ebben az évben, mégis ez az első alkalom, hogy valamelyik pilótája győzött a közönségszavazáson. Korábban heten részesültek az elismerésben: Romain Grosjean, Max Verstappen, Daniel Ricciardo, Kimi Ráikkönen, Sergio Pérez, Danyiil Kvjat és Kevin Magnussen. R. G. Nagy Ádám most csereként állt be LABDARÚGÁS Nagy Ádám csereként állt be a Bologna labdarúgócsapatába, amely 5-1-es vereséget szenvedett a Torino vendégeként az olasz élvonal 2. fordulójában. Az első fordulóban Nagy Ádám helyére állt be Blerim Dzemaili, míg most az 52-szeres svájci válogatott középpályást váltotta a magyar az 56. percben. Mint azt már megírtuk, a Palermo két magyarral, Sallai Balázzsal és Balogh Norberttel a soraiban értékes ponttal távozott az Inter otthonából, a San Siro Stadionból (1-1). R. G. Gindeli Panna (a labdával) a két mérkőzésen 10 gólt szerzett. ráadásul két poszton, beállóban % % és irányítóként is bizonyította, i hogy számíthat rá a szakmai stáb Jó játékkal itthon tartotta a kupát a Fekete Gólyák ALAKUL A JÁTÉKUK Bernd Storck szerint a vb-re nehezebb lesz kijutni A dunaújvárosi torna első mérkőzése óta zsinórban hat győzelemnél tart a Szekszárdi Fekete Gólyák KC női kézilabdacsapata, amely megnyerte a hazai rendezésű FGKC Kupát. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu KÉZILABDA Augusztus utolsó szombatján rendezték a már hagyományosnak számító FGKC Kupát a szekszárdi városi sportcsarnokban. A négycsapatos tornának induló eseményt az Eszék (Osijek) az utolsó pillanatban visszamondta, így a házigazda Fekete Gólyák végül a nagyatádi Rinyamenti KC-vel és a PTE-PEAC-cal mérkőzött meg. A torna célja nem lehetett más, mint az új játékosok csapatba építése, valamint a fizikális felkészülés a szeptember 10-én rajtoló idényre. Ennek érdekében a nagyatádiak elleni mérkőzés első félidejében azt a sort küldte fel a pályára Tabajdi Ferenc, akikkel majd a bajnokságban is a legtöbbször kezdetni fog (Tancz - Tauker Erika, Nick Viktória, Nagy Szilvia, Gindeli Panna, Weigel Zita, Grénus Gréta). Ami a nyári igazolásokat illeti, a Dunaújvárosból érkező átlövő, Nick Viktória és a beállós, Gindeli Panna is kimagasló teljesítményt nyújtott. A 21 éves balátlövő támadásban és védekezésben egyaránt a mezőny egyik legjobbja volt (ezt a különdíjat végül a pécsi Balog Székely Katalin kapta), a szurkolók közül volt, aki odáig ment, hogy a Kecskemétre távozó Fauszt Évához hasonlították - az újvárosi lány a gólkirálynői címet azért behúzta ló találattal. A 20 éves beállós az első játékrészben inkább a védekezésben vette ki a részét (a gyors támadójáték miatt kevésszer jutott el hozzá a labda, ha mégis, azt nagy százalékban értékesítette), blokkolásai és sáncai révén több labdát is szereztek a szekszárdiak. A Kozármislenyből érkezett a 18 éves Gyenis Patríciával és Weigel Zitával kiegészülve ez a belső négyes elég sok gondot fog okozni az ellenfeleknek a bajnokságban. LABDARÚGÁS A Feröer elleni szeptember 6-i világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott hétfőn sajtótájékoztatót tartott Telkiben. A játékosok után Bernd Storck szövetségi kapitány is válaszolt az újságírók kérdéseire. „Mindannyian nagy örömmel várjuk az új kihívást, a vb-selejtezőket, a Feröer elleni meccset. A vb-re még nehezebb kijutni, mint az Eb-re. Reménykedünk, hogy a csoportunkban legalább egy második helyet sikerül elérnünk, és pótselejtezőt játszhatunk, de nagyon erős a csoportunk, hiszen a favorit Portugália mellett Svájc is nagyon jó csapat” - kezdte a sajtótájékoztatóját Bernd Storck. „Király Gábor és Juhász Roland lemondta a válogatottságot, nekik novemberben külön is meg fogjuk köszönni mindazt, amit a csapatért tettek. Generációváltás előtt állunk, fiatal csapatunk van, bízunk benne, hogy a most bekerülők bizonyítani tudnak. Problémát jelent ugyanakkor, hogy többen, így Gera Zoltán, Lovrencsics Gergő és Pintér Ádám is sérüléssel bajlódik, ők nem lehetnek velünk. Továbbá az itt lévő keretből Elek Ákos és Fiola Attila sem egészséges, Nagy Ádám is kisebb sérüléssel tért vissza Bolognából, Szálai Ádámra pedig neurológiai vizsgálat vár, hogy lássuk, számíthatunk-e rá a jövő héten” - folytatta Storck. Á feröeri selejtező 20.45 órakor kezdődik. R. G. Bernd Stock, a kapitány A szünet után felforgatta csapatát Tabajdi Ferenc, irányítónak bejött a NEKA-tól érkezett 17 esztendős Fehér Tímea, de ezen a poszton kipróbálta a vezetőedző Gindelit is, az eddig csak védekezésben játszatott Gyenist pedig beállóként szerepeltette. Ha következtetéseket akarunk levonni a tornából, akkor azt kijelenthetjük, hogy - bár a szekszárdi szimpatizánsok körében ismeretlen nevek érkeztek a nagynevű távozók pótlására - ha összeszokik ez a társaság, és a dunaújvárosi különítményre is számíthat Tabajdi edző, akkor számolni kell az FGKC-vel a bajnokságban.- Előrébb léptünk az tény, habár a nagyatádiak tartalékosán álltak fel ellenünk. A kezdősor kifejezetten jó teljesítményt nyújtott, a belső négyes játéka meghatározta az egész mérkőzést, de a kispad is hozzátette a magáét. Egy-két játékosom formáján még javítani kell, de azt hiszem, jó az irány - értékelte a látottakat Tabajdi Ferenc, az FGKC vezetőedzője. Mindkét meccsen fölényesen győztek FGKC Kupa, eredmények. Szekszárdi FGKC-PTE PEAC 34-16 (18-6). A szekszárdi góllövők: Tauker Erika 6, Nick 6, Weigel 6/2, Kónya 4, Gindeli 4, Tauker Eszter 2, Fehér T. 2, Grénus 1, Nagy Sz. 1, Csajkó 1, Tóth B. 1. FGKC-Rinyamenti KC 36-17 (22-7). A szekszárdi góllövők: Nick 10/1, Tauker Erika 7, Gindeli 6, Weigel 4/1, Fehér T. 2, Grénus 2, Nagy Sz. 2, Kónya 1, Tauker Eszter 1, Gyenis 1. Eredmény: Rinyamenti KCPTE PEAC 30-30 (13-12). A legjobb góllövőnek járó díjat a szekszárdiak lövője, Nick Viktória szerezte meg, a két mérkőzésen 16 gólt dobott. A torna legjobb játékosának járó elismerést Balog Székely Katalinnak (PTE-PEAC) ítélték oda a szervezők. A legjobb kapusnak Szalai Evelin (Rinyamenti KC), a legjobb védekező játékosnak Gyenis Patrícia (Szekszárdi FGKC) bizonyult. Ők játszhatnak A Szekszárdi Fekete Gólyák KC kerete, kapusok: 1 Szalai Sonja, 16 Tancz Kinga, 36 Szabó Kata. Szélsők: 3 Grénus Gréta, 4 Tauker Erika, 13 Tauker Eszter, 11 Kónya Dóra. Beállók: 15 Gindeli Panna, 20 Tóth Barbara, 23 Gyenis Patrícia. Átlövők: 5 Nick Viktória, 8 Lengyelfalusy Vivien, 18 Csajkó Eliza, 19 Weigel Zita. Irányítók: 9 Nagy Szilvia, 14 Fehér Tímea. Vezetőedző: Tabajdi Ferenc. Önnek mi az újság? írja meg nekünk! Újságot készíteni hálás feladat, különösen, ha e folyamatosan változó világban nemcsak új technikai megoldásokat, de olyan korszerű módszereket is kipróbálhatunk, amelyek tovább növelhetik olvasóink elégedettségét. Azért kelünk fel mindennap, hogy újat, frisset és olyan dolgokat mutassunk, amelyek sokszor szinte itt vannak a szemünk előtt, de mégsem vesszük észre. Bár a lapkészítés közvetlen folyamataiba eddig nem nagyon engedtünk betekintést, az elkövetkező hetek több olyan változtatást is hoznak, amelyek azt a célt szolgálják, hogy bevonjuk olvasóinkat a közös ötletelésbe, és biztassuk Önöket új témák felvetésére. Ezzel nemcsak szemlélői, hanem fontos szereplői is lehetnek egy-egy írás megszületésének. Mit jelent ez? A változások eredményeként olyan írások születhetnek, amelynek tematikáját teljes mértékben Önök határozzák meg! Ehhez egy olyan internetes felület lesz segítségünkre, amely összegyűjti a témajavaslatokat, amelyeket aztán szavazásra bocsátunk. Szerdáig a megye sportéletével kapcsolatos kérdéseket várjuk Önöktől! A további részletekért látogasson el a TEOL.hu oldalunkat! B. S. Aranyból, ezüstből és bronzból is hoztak haza a szekszárdiak Remekelt a TTÍE a soproni vb-n ÍJÁSZAT Nagyszerűen szerepeltek a Tolnai Tájak íjász Egyesület versenyzői a Sopronban megrendezett HDH-IAA három dimenziós íjász világbajnokságon. Hat számban is dobogóra állhatták a megyeszékhely versenyzői, akik egy aranyat, egy ezüstöt és négy bronzot hoztak haza a „Hűség városából”. A szekszárdiak közül a legfényesebb medáliát Kovács Gábor Zsigmond (veterán korosztály, olimpiai íj) nyakába akasztották, ifjabb Szaka Gyula (kadett, csigás) a dobogó második fokára állhatott fel. Huszár-Háhner Erika (felnőtt, csigás), Szaka Zsombor (kadett, csigás), A TTÍE versenyzői igazán kitettek magukért a soproni vb-n Kovács Adél (kadett, csigás) és Kerner Bálint (ifjúsági, csigás) harmadik lett. Huszár Zoltán (felnőtt, vadász jrányzékos) nyolcadik, Szaka Gyula (felnőtt, vadász irányzékos) tizedik, Péterbencze István (felnőtt, bare-bow íj) tizenegyedik, Berényi Balázs (felnőtt, vadász irányzékos) pedig a tizennyolcadik helyen zárt. A világbajnokságot első ízben írta ki ez a szervezet, s tizenkét nemzet közel négyszáz sportolója nevezett. „Tizen indultunk, hat érmet nyertünk, azt gondolom, erre joggal lehetünk büszkék” - értékelte a vb-t Alexandra Manea, a TTÍE elnöke. R. G.