Tolnai Népújság, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-15 / 191. szám
2016. AUGUSZTUS 15., HÉTFŐ • XXVII. ÉVFOLYAM, 191. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT EGY PERCBEN :: Öt érem az elvárás OLIMPIA Ma kezdi meg szereplését Rióban a magyar kajak-kenu válogatott, amelytől öt érmet vár Storcz Botond szövetségi kapitány. Bácsi Péter birkózó kikapott tegnap az elődöntőben a kötöttfogásúak 75 kilogrammos súlycsoportjában, így lapzártánk után a bronzéremért küzdhetett, mint ahogy a férfi párbajtőr-válogatott is, amely 45-40-re alul maradt a francia csapattal szemben a döntőbe jutásért rendezett asszóban. ► 14,15 Már érződik a csők hatása MAGYARORSZÁG Egyharmadával több, mintegy ötven milliárd forint értékű lakáshitelt folyósított a Fundamenta-Lakáskassza 2016 első felében, mint az előző év azonos időszakában - közölte a lakástakarékpénztár. ► 7 Kis boltok zárhatnak be • BUDAPEST Szabályozná a boltok vasárnapi működését a kormány, ám a szakértők szerint a félig visszatérő vasárnapi zárvatartás komoly érvágást jelentene a kisebb üzleteknek. ► 9 Tinik gondja a gerincferdülés ÉLETMÓD A 10-12 év körüli életkor a legkritikusabb időszak az úgynevezett ismeretlen eredetű gerincferdülés esetében. A lányok négyszer veszélyeztetettebbek, mint a fiúk. ► 11 Jó reggelt! B alkáni jelenetek játszódtak le péntek éjjel a megyeszékhely belvárosában. Négy-öt suhanc ütötte, verte, rúgta egymást. A csetepatéban nagy valószínűséggel óriási szerepe volt az alkoholnak. A triviális ordibálásából úgy tűnt, hogy cherchez la femme, azaz egy lány is lehetett a balhé oka és előidézője, ami megzavarta a belváros teraszain békésen beszélgető és iszogató kultúrközönség nyugalmát. Engem meg az zavart, hogy nem termett mellettük egy-két egyenruhás, és néhány nagy pofon kíséretében nem osztott igazságot. Mert ha ne adj’ isten valamelyikük rosszul esik és agyalapi koponyatörést szenved, akkor most milyen ügyben nyomozna a rendőrség? B. L. BONYHÁD Mindenki megtalálhatta a neki legjobban tetsző programot a XVI. Tarka Marhafesztiválon. A legfiatalabbaknak pénteken és szombaton is volt játszóház, az idősebbek a fellépők, kiállítások közül szemezgethettek. Idén is baráti hangulatban telt az egyik legjobban várt rendezvény, a „Főzőcske”, melyre rengetegen jelentkeztek. Közel 1500 fő készítette a finomabbnál finomabb falatokat. A remek hangulatról nem csak a tarka programok, a színvonalas előadások és az ízletes ételek gondoskodtak, de az egész hétvége folyamán uralkodó kellemes időjárás is. ► 3 Mértékkel jó dolog lehet a zsebpénz Megmentenék az enyészettől a romot TOLNA MEGYE Egy friss felmérés szerint a magyar 8-14 éves korú gyerekek átlagosan havi 2-4 ezer forintos zsebpénzével szemben a német hasonló korú gyerekek 27,65 euróval, körülbelül 8700 forinttal, míg egy hasonló korú angol gyerek havi 12 ezer forintnak megfelelő fonttal rendelkezik. Sok családban okoz dilemmát nevelési szempontból a zsebpénz kérdése. Jobbágy Gáborné szekszárdi pszichológus véleménye szerint érdemes akkora összeget juttatni a lurkóknak, ami nem túl kevés, hogy komolyan tudják venni, de ne is legyen túl sok, hogy ne verjék el feleslegesen. ► 2 CIKÓ A völgységi község határában, fák ölelésében rejtőzik Cikó egyik legrégebbi történelmi emléke, az ótemplom, amely a megyében is kiemelkedő értéket képvisel történeti és vallási szempontból egyaránt. Szekér József, a Bonyhádi Városvédő Kör elnöke elmondta, az 1800-as években sokan azt gondolták, hogy ez a cikádori ciszterci apátság lehetett. Később kiderült, hogy nincsen a templomhoz közvetlenül csatlakozó kolostor rész, és a cikói nem a cikádori rom. A helytörténész kiemelte, szeretnék elérni, hogy ez a jelentős történelmi, vallási emlék ne legyen az enyészeté. ► 6 London 2019 végén léphet ki az EU-ból LONDON A korábban jósoltnál egy évvel későbbre, 2019 végére csúszhat az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból, mert a brit kormány nem áll készen a távozásról szóló tárgyalások megindítására. A The Sunday Times című vasárnapi lap úgy tudja, ezt kabinettagok jelezték a londoni pénzügyi központnak. ► 9 Már pontért megy a játék Bárkán az R-Go LABDARÚGÁS Horváth Gergő hajrában szerzett mesterhármasával győzte le a Bátaszék SE a Tolna VFC-t a 2016/2017-es megyei I. osztályú bajnokság nyitó fordulójában rendezett szombati öszszecsapáson. Képünkön Botos Tamás Mátyás Tamás (a jobb szélen) elől rúgja el a labdát. Mindkét csapatnál új edző mutatkozott be, a debütálás a Bátaszékre amúgy visszatérő Kiss Jánosnak sikerült jobban, Búzás Attilának egy hetet legalább várnia kell a győzelemre. ► 13 TOLNA Szikora Robi és az R-Go volt a legnagyobb név az idei Bárka Fesztivál programján. A szombat esti koncert - technikai probléma miatt - késve kezdődött, akárcsak Rihanna fellépése a Szigeten. A világsztárral ellentétben azonban az R-Go odatette magát, és remek hangulatú koncertet adott a víziszínpadon. ► 2 SZERKESZT ŐS ÉG: Email: tolnai.nepujsag@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Mauthner Ilona 74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 74/511-534 MA HOLNAP 31 27 ^ Több-kevesebb napsütés mellett már gyakrabban megnövekedhet a gomolyfelhőzet, és kialakulhatnak elszórtan záporok, zivatarok. ► 5 % Boldog névnapot kívánunk Mária nevű olvasóinknak!