Tolnai Népújság, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-13 / 190. szám

EGY PERCBEN Tarolt az állampapír A Paksnak van min javítani LABDARÚGÁS A harmadik helyen álló Budapest Honvéd vendége lesz a Paksi FC szombaton. Régen, majd­nem öt éve nyertek az atomvárosiak a kispestiek otthonában. ► 16 MAGYARORSZÁG A. lakosság érdeklő­dése az állampapírok iránt kitartott. A befektetési alapok viszont már nem vonzzák a kisbefektetőket. ► 7 Véradásra kér a Vöröskereszt MAGYARORSZÁG Nyáron 20-30 száza­lékkal kevesebben adnak vért, mint máskor, amikor naponta átlagosan 1600-1800-an, ezért véradásra hív a Magyar V öröskereszt. ► 8 Elutasított beadvány BONYHAD - A vidékfejlesztési program egy 1300 mil­liárdos keretet jelent, amely meghatározza az ágazat jövőjét, és amelynek a háromszorosa is jó helyen len­ne a magyar agráriumban, mégis ezzel az összeggel kell jól sáfárkodnunk - mondta Kis Miklós Zsolt ag­rár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár a XX. Bony­hádi Állategészségügyi és Állattenyésztési Tanácsko­záson. Hozzátette, fontosnak tartották, hogy a koráb­ban kevésbé fókuszban levő ágazatok kapjanak lehe­tőséget. Azok, amelyek munkaerő-igényesek, így az állattenyésztés is kiemelt terület lett. A fórummal vet­te tegnap kezdetét a XVI. Tarka Marhafesztivál. ► 2 2016. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT • XXVII. ÉVFOLYAM, 190. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT nai Népújság «•te WWW.TEOL.hu W 2io2ov6 q99 Terveznek és előrelépnek Szépen halad az uszoda építése A mezőőrök jól ismerik a vidéket BUDAPEST A népszavazási kampány augusztus 13-án kezdődik, ami előt­te történt, nem kampánytevékenység - emiatt utasította el a Választási Bi­zottság az MSZP beadványát. ► 9 „Nem minden a hang” BUDAPEST Fergeteges koncertet adott Plácido Domingo a Papp László Sport­­arénában. Az operaénekessel a ma­gyar vastapsról és repülő kekszesdo­­bozokról is beszélgettünk. ► 11 Jó reggelt! M inden felnőtt volt valaha gyermek. Ezt a tényt azért merem felemlegetni, mert sokan megfeledkeznek róla. Példá­ul amikor sorban állnak valame­lyik üzletben egy élelmiszerpult­nál. Tanúja voltam, amikor egy kö­zépkorú asszonyság üvegnek néz­te az előtte álló gyermeket. Amikor a tizenéves forma kislány követke­zett volna, és szólt a kenyeres, mit parancsol, a mögötte álló nő tudo­mást se véve róla elkezdte sorolni, mit kér. Ugyanezen a napon egy másik boltban megismétlődött az eset. Kedves felnőtt társak, bizony régen volt a saját gyermekkoruk, tán nem is emlékeznek rá, de leg­alább gondoljanak ilyenkor a saját csemetéikre! Ugye, őket nem lök­­dösnék félre! M. I. MÓRÁGY Változatos progra­mok közül választhatott az, aki a múlt hétvégén kiláto­gatott a Gránit Fesztiválra. A rendezvény pénteken es­te kulturális műsorral vette kezdetét. Szombaton a gyere­kek is találhattak maguknak programot, a rendezvénysá­torban és a művelődési ház­ban zajló szórakoztató és kul­turális események vonzották az embereket, csakúgy mint a főzőverseny és az ételbemu­tató. Bajmok alpolgármeste­re a testvértelepülési kapcso­latról nyilatkozott, a faluban zajló fejlesztésekről Glöck­ner Henrik polgármester szá­molt be. Erről is olvashatnak lapunk mai számában, amely az önkormányzat jóvoltából Mórágy valamennyi háztar­tásába eljut. ► 3 TOLNA Idén a tanuszoda-be­ruházás a leglátványosabb fejlesztés Tolnán. A nyár ele­jén kezdődött kivitelezés na­gyon jó ütemben halad, már körvonalazódik, hogy is fog kinézni a létesítmény. Emel­lett más fejlesztések is zajla­nak a városban, illetve szá­mos, az önkormányzat ál­tal benyújtott pályázat te­remti meg az esélyt a tele­pülés további fejlődéséhez, komfortszintjének javításá­hoz. A gondtalan kikapcso­lódáshoz pedig a hagyomá­nyos Bárka Fesztivál járul hozzá a hétvégén. Erről is olvashatnak a tolnai alma­nach oldalon a Tolnai Népúj­ság mai számában, amely az önkormányzat jóvoltából vá­ros valamennyi háztartásá­ba eljut. ► 4 SZEKSZÁRD Egyre többen dön­tenek úgy, hogy külterületi, zártkerti ingatlant választa­nak lakóhelyüknek. Bizton­ságukhoz, komfortérzetük erősítéséhez a mezőőrök je­lenléte is hozzájárul. Felada­taik sokrétűek, sokszor sze­mélyes kapcsolatokon alapul­nak. Tevékenységük fontos része az önkormányzattal va­ló kapcsolattartás. ► 5 Munkából elég heti három nap is Használ-e a kalcium az allergia ellen? Mit rontottak el a magyar úszók? Karrier csak a család után Kamarás Iván izgalmas élete A világ egyik leggazdagabb embere, a mexikói Carlos Síim szerint ha mindenki csak há­rom napot dolgozna egy héten, az komoly pozitív hatással len­ne a világra. Azon belül is első­sorban a gazdaságra. A techno­lógia fejlődése lehetővé tenné, de a köztudottan sokat dolgozó magyaroknál is beválhatna va­jon? A HÉT TÉMÁJA Itt a parlagfűszezon, az aller­giásoknak rossz időszak kö­vetkezik. Az enyhébb tünetek­re eddig sokan valamilyen kal­cium készítményt használtak, ám most arról hallani a ma­gyar orvosoktól, hogy erre (is) hatástalan. Pedig egyfajta cso­daszerként szedtük évtizede­kig. Akkor most jó, vagy nem jó? SZTORI Bár Hosszú Katinka tarol az olimpián, de kérdés: vajon va­lamit rosszul csináltak a fel­készülésnél úszó olimpikon­jaink? A formaidőzítéssel van a baj, vagy a pszichikai felké­szüléssel? Sós Csaba, a Magyar Úszószövetség szakmai alelnö­­ke szerint tény: valami nem úgy működik, ahogy kellene. INTERJÚ Zsúfoltan telnek Szinetár Dó­ra napjai, a hónap minden percét Szegeden tölti. Élvezi a lustálkodós délelőttöket, ami­ket éjfélig tartó próbák, majd előadások váltanak. De hiába szólnak ezek a hetek a mun­káról, úgy alakította az idejét, hogy ilyenkor is a közelében legyen a családja. SZTÁRVILÁG Nagyot fordult a világ az utób­bi években Kamarás Ivánnal. A színész jelenleg folyamato­san ingázik Magyarország és az Egyesült Államok között, mindkét országban rengeteg munka várja. Azt vallja: na­gyon izgalmas életszakasz­ban van most, amit családjá­nak, két tehetséges fiának is köszönhet. SZTÁRVILÁG 770865 603067 16 19 0 SZ E R K ESZTŐS ÉG: Email: tolnai.nepujsag@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 15-18 óráig, ügyeletes: Kvanduk Bence 74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 74/511-534 IMA HOLNAP 26 29 Dunántúlon és az északkeleti tájakon megnöveked­het a felhőzet, kisebb csapadék előfordulhat. Dél­után 22-27 fokig emelkedhet a hőmérséklet. ► 13 T Boldog névnapot kívánunk Ipoly nevű olvasóinknak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom