Tolnai Népújság, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-05 / 156. szám
X MEGYEI KÖRKÉP 2016. JULIUS 5., KEDD ✓ A gazdák elégedettek az eredménnyel: az idén jó ~~~| minőségű és bőséges termést ad a repce ott. ahol megfelelően gondozták Uj vezetőt választottak Kistormáson KISTORMÁS Pintér Ferenc (független) eddigi önkormányzati képviselőt választották polgármesternek Kistormáson a vasárnap rendezett időközi választáson. A helyi választási iroda vezetője, Garai László közölte: a 286 választásra jogosult 48 százaléka, 138 ember vett részt a szavazáson, amelyen két független jelölt indult. Az egyaránt képviselőként dolgozó Pintér Ferenc 76, Tóth Henrietta 62 szavazatot kapott, érvénytelen voks nem volt. Pintér Ferenc 48 éves szerszámkészítő, aki 2002-től volt független önkormányzati képviselő a 358 lakosú településen, társadalmi megbízatású polgármesterként kíván dolgozni. Az időközi választást azért rendezték, mert a hegyháti falu korábbi vezetője, Csapó László, aki 2002-től volt független polgármester, 2016. április 1-jével lemondott tisztségéről. B. L. A szomszéd buktatta le a betörőket SIMONTORNYA A szomszédaszszony vette észre július 2-án délután, hogy a szemben lévő lakatlan ház udvarában két férfi éppen az ajtót szereli le a helyéről. Miután értesítette a rendőröket, a két 52 éves férfit előállították, majd eljárás indult ellenük lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt. Az eset kapcsán Molnár Ágnes, a megyei főkapitányság sajtószóvivője elmondta, a rendőrség arra kéri az állampolgárokat, hogy máskor is figyeljenek oda lakókörnyezetükre, és ha gyanúsan viselkedő embereket látnak a környéken, tegyenek bejelentést a 107-es, vagy a 112-es ingyenes segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Nyaralás előtt pedig célszerű megkérni a szomszédokat, hogy ürítsék a postaládánkat, mert a betörők ezt figyelik, mert így tudják meg, ha napok óta nincs otthon senki. Némi elővigyázatossággal elejét vehetjük, hogy hívogató célpont legyen az otthonunk, tette hozzá a sajtószóvivő. 1.1. Telefonos csalás áldozata lett DOMBÓVÁR Telefonon csapott be ismeretlen tettes egy 48 éves dombóvári férfit. A sértett június 25-én tett feljelentést, mert ismeretlen férfihang az egyik mobiltelefon-társaság ügyintézőjeként bemutatkozva azt mondta neki, hogy 250 ezer forintos nyereményjátékban vehet részt, amennyiben a megadott telefonszámra elküld egy üzenetet, s feltölt 15 ezer forintot. A férfi az utasításoknak eleget tett, de az ígért összeg nem érkezett meg a számlájára. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a lakosságot, hogy a hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében tartsanak be néhány fontos szabályt. Farkas Kinga sajtóreferens elmondta, mindent megold, ha egyáltalán nem teljesítik ismeretlen telefonáló kéréseit, beleértve a bankkártyára vonatkozó adatokat is. Ugyanez vonatkozik az kecsegtetőnek tűnő internetes ajánlatokra is. Akinek módjában áll, rögzítse a beszélgetést. Ha hasonló helyzetbe kerülnek, vagy ilyen eset a tudomásukra jut, haladéktalanul tegyenek bejelentést az ingyenes 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, illetve névtelenségük megőrzése mellett a 06-80/810-107-es „Telefontanú” zöld számán. 1.1. Ismerős lopta el a bankkártyát BONYHÁD Vádemelési javaslattal zárt le egy jogosulatlanul megszerzett elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz felhasználásával elkövetett csalás miatt elrendelt nyomozást a Bonyhádi Rendőrkapitányság. A sértett tett bejelentést, miszerint június 10-én valaki készpénzt vett fel a számlájáról, és vásárlásra is használta az eltűnt bankkártyáját. Mint kiderült, a csalással megalapozottan gyanúsítható a sértett szomszédja. Az 53 éves nő a bűncselekmény elkövetését be is ismerte. A rendőrök a felvetett pénz egy részét lefoglalták. Egyébiránt nem volt nehéz dolga a szomszédnak, mert a sértett a kártya mellett tartotta a PIN-kódot. 1.1. Együtt a múlt nyomában címmel szervezett kétszer egyhetes nyári tábort a Wosinsky Mór Megyei Múzeum Szórakozva ismerkednek a történelemmel SZEKSZÁRD A Wosinsky Mór Megyei Múzeum Együtt a múlt nyomában címmel múzeumi nyári tábort szervezett, melynek célja a szünidő élményszerű, hasznos eltöltése, és a múzeumi gyűjteményhez kapcsolódó örökség tanulmányozása. A programot kétszer öt napos turnusban szervezték 9-13 éves tanulók számára, de a résztvevők között akadt néhány 8 éves is. Az első tábor június 20. és 24. között zajlott, míg a második turnust július 4-én, azaz tegnap indították el. Az első nap a Mamuttól a gabonatároló hombárig címet kapta. Itt az őskorral ismerkedhettek a tanulók. Az úgynevezett „időkapuba” lépve, egy sír kicsinyített mását tárhatták fel régészeti eszközökkel, kipróbálhatták, hogy az ősember miként őrölt gabonát, vagy készítette szerszámait. A kézműves foglalkozás során pedig korhű tálakat, láncokat készíthettek. A második napot a római korszaknak szentelték. A történelmi ismerkedést követően akár légiósnak öltözve ismerkedhetnek a római berendezésekkel. Majd a kézműves foglalkozáson sisakot, fátylat, ékszereket készíthetnek. Az elmúlt évek programjához képest a harmadik nap változott legtöbbet. Ekkor Mátyás királlyal ismerkednek a gyerekek, ezzel biztosítva, hogy azok Szorgos munka folyt a kézműves-foglalkozáson számra is legyen újdonság, akik már sokadik alkalommal vesznek részt, hiszen van aki negyedik éve jön. A Mátyás mesékkel való ismerkedés után kisváros, vár vagy templom maketteket készíthetnek a gyerekek, és a nap folyamán készülnek a másnapi kirándulásra, mivel csütörtökön Bikáira, a Reneszánsz Élménybirtokra utazik a társaság. Az utolsó napon az 1848/49- es szabadságharc kerül terítékre. A játékos ismerkedés után, menetlevéllel a kézben deríthetik fel a gyerekek a múzeum kiállítását. Aki a leggyorsabban tölti ki a kérdőívet hibátlanul, az nyeri a múzeumi „tájékozódási” versenyt. K. B. Az idei év egyik sikernövénye a repce, aki hozzáértéssel gondozta, szép termésre számíthat. Tolna megyében e növényből még nem vetettek ekkora területen, több mint 11 ezer hektáron. A betakarítás már javában folyik, és nagyon jó eredményekről számoltak be a gazdálkodók. Mauthner Ilona ilona.mauthner@partner.mediaworks.hu TOLNA MEGYE Aratni kell az árpát, a búzát, a repcét. A termelők szerint ilyenre még nem volt példa, hogy minden őszi vetésű növény egyszerre érjen be. - Nincs két egyforma év - mondta egy szekszárdi gazdálkodó, aki állítása szerint egyik táblától rohan a másikhoz, mert még az esős időszak előtt szeretnének végezni a munkákkal. A repce kényes növény, nem lehet csúsztatni a munkát, ha a szem beérett, lepereg. Csúcsot döntött Tolna megyében a repce, soha ekkora területen nem vetettek még belőle. - Évről évre nőtt valamennyit a vetésterülete, de all ezer hektárt most érte el először - mondta Marosi Norbert, a Teszöv mezőgazdasági termelők érdekképviseletének titkára. A betakarítási munkák gőzerővel folynak, a repce fele már a raktárakban van. Az eddigi hírek szerint nem csak a terület nagyobb a szokásosnál, de az átlagtermés is a csúcs közelében van, hektáronként 3,5-4,5 tonna közötti. Tavaly 3 tonna termett hektáronként, és az is szép eredménynek számított. Kiemelkedő a termésátlag a Völgységben és Dombóvár környékén, mindkét helyen eddig 4,5 tonnára jön ki az átlag, egy-egy Szereti az esőt Az olajnövény igen tág határok közötti mennyiséget terem. Sok függ attól, mennyire volt hideg és csapadékos a tél, mennyi műtrágyát kapott a növény. A repce mellett szól az is, hogy termesztéséhez nem kell külön gépsort használni, művelhető a gabonatermesztés berendezéseivel. Múlt héten kezdték el az aratását az országban. Jó termést várnak a gazdák. A 2 tonnás hozamokhoz mintegy 180 ezer forintos hektáronkénti befektetés társul, míg a 3,5 tonnáshoz 280 ezer forintnyi ráfordítás szükséges. A repce tőzsdei ára augusztusi jegyzéssel jelenleg 118 ezer forint. táblán ennél is több. A gazdák elégedettek lehetnek, hiszen az aktuális ár 110 ezer forint tonnánként. Volt már ennél jóval több is pár évvel ezelőtt, de az arány még mindig jobb, mint az árpa vagy a búza esetében. Előbbi 36-37 ezer, a malmi búzáért pedig 42 ezer forintot adnak tonnánként. A megye egyik legnagyobb repcetermelője a nagykónyi mezőgazdasági részvénytársa-, ság. Harminc éve foglalkoznak a növénnyel, a termény egy ré-Megbecsülik A dél-dunántúli régió 3 megyéjében - Baranyában, Somogybán és Tolnában - a statisztikai hivatal adatai szerint a gazdasági szervezetek és egyéni gazdálkodók által művelt összes terület mintegy 1,35 millió hektárt tett ki. Ez az országos terület 15 százalékát jelenti. A régióban idén tavasszal a szántóterületeknek mindössze 1 százaléka maradt vetetlenül, országosan ez az arány 3,6 százalék. A Dél-Dunántúlon a gabona, a kukorica, a burgonya, a repce és a napraforgó vetésterületeinek nagyobb része az egyéni gazdaságokban koncentrálódott. szét idén is előre lekötötték, de maradt szabad kapacitásuk is, melyet később kívánnak értékesíteni. A repce nagyon jó vetésforgója a kukoricának. Ez azt jelenti, hogy jó talajt hagy maga után, így több kukorica terem a következő évben. A repcét egyébként már az időszámítás előtt 3000-ben termesztették az Indus völgyében. Európában a XIII. századtól terjedt el, elsősorban a belőle nyert olaj miatt. Melyik olajat? Zsírok szempontjából a repceolaj jobb, mint a napraforgóé. Pároláshoz, sütéshez kifejezetten jobb megoldás a kedvezőbb zsírsavösszetételű repceolajat használni. A finomított repceolaj jól bírja a hőterhelést, bátran helyettesíthetjük vele a napraforgóolajat a sütés és párolás során. A szűz vagy a hidegen sajtolt repceolajat pedig salátakészítéshez, tésztaételek, zöldségek ízesítésére használjuk. A telítetlen zsírsav- és linolénsav-tartalmának köszönhetően - az olívaolaj hatásaihoz hasonlóan - csökkenti az összkoleszterinszintet. A tábor menete Minden nap egy adott kor történetével. helyi vonatkozásaival ismerkednek meg a résztvevő diákok. Reggelente a fiatalok a nap témájához alkalmazkodó játékkal „melegítenek be" a felújított pincemúzeumi foglalkoztatóban, majd diavetítéssel, interaktív bemutatókkal ismerkednek a korszakkal. Az „időkapuba" sétálva az aznap feldolgozott kor műtárgymásolataival ismerkedhetnek, és a korszak viseletébe is öltözhetnek. Minden napot kézműves foglalkozással zárnak, ahol szintén, a témához kapcsolódó tárgyakat készíthetnek.