Tolnai Népújság, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-27 / 175. szám
2016. JULIUS 27., SZERDA SPORT .11 A hőség igencsak próbára tette a torna résztvevőit Derekasan küzdöttek BL: Nikolics a Trencin ellen folytathatja a gólgyártást LABDARÚGÁS A Ferencváros kiesése után sem áll meg az élet a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Kedden kilenc, ma további hat párosítást bonyolítanak le, köztük a magyar válogatottal a franciaországi Európa-bajnokságot is megjárt Nikolics Nemanjával felálló Legia Warszawa és a szlovák Trencin találkozóját. A lengyel bajnok a második körben a bosnyák Zrinjski ellen kapcsolódott be a kvalifikációba. Nikolics a nemzetközi porondon ott folytatta, ahol a szezon végén a hazai pontvadászatban'abbahagyta (a támadó 25 találattal gólkirály lett): az idegenbeli odavágón az ő góljával értek el értékesnek számító 1-1-es döntetlent, a visszavágón pedig szintén a volt Videoton-játékos két találatával alakult ki a 2-0-s végeredmény - ezzel holtversenyben vezeti a BL góllövőlistáját. Szlovák ellenfelük is a második fordulóban szállt be a selejtezőbe, s a szlovén Olimpija Ljubjana otthonában a 32. percben már 4-0-ra vezettek, amiből egyet meg tudtak tartani a végéig. Hasonlóan alakult a visszavágó is: 2-0-s előnyből 3-2-es vereség lett, s csak idegenben lőtt több góllal jutottak be a harmadik körbe. A forduló legnagyobb párharcát is ma rendezik, a török élvonal második helyezettje, a Fenerbahce a francia harmadik Monacót látja vendégül. További mai meccsek. FC Astana (kazah)-Cetic (skót), Rosenborg (norvég)-APOEL (ciprusi), Astra (román)-FC Köbenhavn (dán), Olympiakosz (görög)-Hapoel Beer-Sheva (izraeli). Berg S. Niko: két lábon járó gólveszély A Bonyhádi Termálfürdőben első alkalommal rendezték meg Bonyhád-Dombóvár régiós strandröplabdakupát. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu STRANDRÖPLABDA Hagyó mányteremtő szándékkal hívta életre a tornát a Bonyhádi Röplabda és Szabadidő Klub. A szombati eseményre összesen húsz páros nevezett - írja a bonyhad.hu oldal. A tikkasztó melegben zajló, Tolna, Baranya és Somogy megyei sportolókat megmozgató, jó hangulatú torna lebonyolításában a LABDARÚGÁS Szerdától Herczeg András irányítja a DVSC-Teva edzéseit a vasárnapi, Gyirmót FC Győr elleni bajnokiig. Az NB I-ben szereplő hajdúsági klub honlapján olvasható hír Dombóvári Amatőr Röplabda Club segédkezett a házigazdáknak. Remek mérkőzéseket láthatott a Bonyhádi Termálfürdő közönsége, csak késő délutánra alakult ki az erősorrend. „Minden játékost elismerés illet, hiszen nem volt egyszerű helytállni a szombati kánikulában” - összegezte Vízin Balázs. A szervező bonyhádi klub elnöke az eredményhirdetésen köszönetét mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a program életre hívásához, sikeréhez. Kiemelte, az önkormányzat biztosította az éves működési támogatást, amelyből többek között szerint a vezetés folyamatosan keresi a végleges megoldást, miután a vezetők hétfőn, a Vasastól elszenvedett 3-1-es vereség másnapján elfogadták Kondás Elemér lemondását. ezt a tornát is finanszírozták; a Tesco bonyhádi hipermarketnek, illetve a György Kft.-nek is köszönetét mondott a szponzorációért. Hozzátette, a júniusi fürdőnyitó sportos hétvége után idén ez volt a második nagyobb rendezvénye egyesületüknek. A következőt pedig augusztus 20-21-én rendezik, amikor ugyancsak egy régiós tornának ad majd otthont a termálfürdő három, országos viszonylatban is remek pályája. Eredmények, nők: 1. Kovácska Mária-Péter Lilla, 2. Bárdi Kata-Szabó Nóra, 3. Odry Mariann-Varga Tímea, 4. Bojtos Bíbor-Horváth Nikolett. A Debreceni Labdarúgó Akadémia jelenlegi ügyvezetője, Herczeg András a klub történetének legsikeresebb edzője. Pályaedzőként háromszoros, vezetőedzőként kétszeres baj-Férfiak: 1. Bállá Ádám-Pólics Kevin, 2. Szabó Gábor-Gyöngyösi Zoltán, 3. Simon Gergő-Horváth András, 4. Gúzs István-Tóth Attila, 5. Gébért Zsolt-Pechár Patrik, 6. Kurcz Gábor-Ujvári Péter, 7. Gungl Tamás-Keppel Attila, 8. Amma Tamás-Ferenczi Csaba, 9. Illés Gábor-Szabó Barnabás, 10. Farkas Dominik-Németh László. Vegyes páros: 1. Gyöngyösi Észter-Gyöngyösi Zoltán, 2. Péter Lilla-Kurcz Gábor, 3. Odry Mariann-Gébért Zsolt, 4. Varga Tímea-Pechár Patrik, 5. Baumgartner Bettina-Szabó Gábor, 6. Horváth Nikolett- Keppel Attila. nők a debreceni együttessel. Irányításával két alkalommal Magyar Kupát nyert a DVSC, valamint bejutott a Bajnokok Ligája, illetve az Európa-liga csoportkörébe. R. G. HÍREK A spanyol ligában köthet ki a brazil LABDARÚGÁS Spanyol sajtóértesülés szerint Alexandre Pato (képünkön), a brazil Corinthians válogatott támadója hárommillió euró ellenében a spanyol élvonalban legutóbb negyedik helyen végző Villarrealnál folytatja pályafutását. A 26 éves csatár a tavaszi szezont a Premier League-ben szereplő Chelsea-nél töltötte, de sérülései miatt csupán két bajnokin lépett pályára. B. S. Nem utazik Rióba a kolumbiai kerekes OLIMPIA Fizikai problémák miatt nem indul Rióban a férfiak mezőnyversenyében Nairo Quintana országúti kerékpáros. A kolumbiai kerekes a dobogó harmadik fokára állhatott fel a vasárnap zárult Tour de France-on, azonban csapata, a Movistar közlése szerint a 26 éves versenyzőjének húsz nap pihenőre van szüksége, ezalatt orvosi vizsgálatokon is részt majd vennie. B. S. ígéretes faddiak, Baján az UFC LABDARÚGÁS Mindkét múlt heti felkészülési mérkőzését megnyerte a megyei II. osztályban szereplő Fadd SE, amely hétközben a Kajdacsot 8-1-re (a faddi gólokon Szatmári, Gyenis, Beda, Csányi, Fehér, Sallai, Szűcs, Csibi osztozott), vasárnap pedig a Döbröközt múlták felül 9-1 arányban (Szatmári 2, Beda 2, Vida 2, Gyenis, Szűcs, Udovisits). Ma további edzőmeccsekre kerül sor, a Bonyhád VLC a Szászvárral, a Majos a Pécsváraddal csap öszsze, míg a DunaföldvárSoltvadkertre, a Szekszárdi UFC Bajára látogat, de két megyei csapat is összecsap, a Tolna Faddra látogat. B. S. Herczeg ül le a Löki kispadjára Az Atomerőmű SE dzsúdósa meggyőző teljesítményt nyújtott Pupp aranyat nyert Prágában CSELGÁNCS Pupp Réka aranyérmet szerzett a Prágában megrendezett Európa Kupán. Az Atomerőmű SE versenyzője többször is bizonyított már a felnőttek között, s ezúttal is magabiztosan teljesített a tatamin. A 48 kilogrammos súlycsoportban szereplő Pupp sorra aratta az ippongyőzelmeket. A török Gülkader Sentürk elleni fináléban négy perc után két-két intéssel álltak a felek, s végül egy aranypontot érő vazarival a paksi judós került ki győztesként a csatából. A végeredmény, 48 kg (21 induló): 1. Pupp Réka (Atomerőmű SE), 2. Gülkader Sentürk (török), 3. Sehnaz Guz (török), 3. Pupp Réka (balról a második) joggal mosolyog, mert jól teljesített Laura Martinez Abelenda (spanyol), 5. Jana Scheffold (német), 5. Janina Tessmann (német), 7. Melisa Cakmakli (török), 7. Gamze Gunes (török). Pupp mellett még egy paksi cselgáncsozó volt érdekelt a cseh fővárosban megrendezett viadalon. A férfiaknál a 73 kilogrammosok mezőnyében szereplő Windischmann Bence helyezetlenül zárt. Pupp Réka aranyérme is sokat lendített a magyar válogatott öszszesített eredményén, amely Törökország (3 arany, 2 ezüst, 3 bronz), Németország (2, 3, 5) és Ausztria (2, 0, 1) mögött az éremtáblázat negyedik helyén végzett. R. G. Görög sztárcsapat vinné Dzsudzsákot LABDARÚGÁS A Nemzeti Sport Online görög és török forrásokból úgy értesült, hogy Dzsudzsák Balázst szerződtetné az Olympiakosz Pireusz. A görög rekordbajnok és a török Bursaspor között hamarosan megkezdődhetnek a tárgyalások. Vörösbaranyi József, a magyar labdarúgó menedzsere elmondta: tud a görög klub érdeklődéséről, az viszont csak az egyik a sok lehetőség közül. Kulcsfontosságú lehet az ügymenetben, hogy a két klubnak sikerül-e megegyezni egymással a vételárról. A török klub elnöke korábban már hét, illetve tízmillió eurós eladási árra is tett célzást. A Bursaspor klub ausztriai edzőtáborába hétfőn este megérkező Dzsudzsák korábban már célzott rá, hogy a nyáron klubot váltana, pályafutását viszont európai klubban képzeli el. Pont erre hivatkozva mondott nemet egy 2,5 millió eurós éves fizetést garantáló arab ajánlatra. A 43-szoros bajnok, 27-szeres kupagyőztes - mindkettő görög rekord - viszont megfelelne ennek a feltételnek, főként, hogy a BL-csoportkör rendszeres résztvevője. Az Olympiakosz ma a BL-selejtező harmadik fordulójában az izraeli Hapoel Beer-Seva együttesével meccsel. R. G.