Tolnai Népújság, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-08 / 133. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2016. JUNIUS 8., SZERDA Jeleskedtek korábban is a főzésben BÖLCSKE Jubileumi, tizedik alkalommal megjelent sza­kácskönyvünk recept bekül­dő versenyének fődíját Bura­iné Dr. Gyökemati Ilona olva­sónk nyerte meg. Nyeremé­nye a Puchner Kastélyszálló 85 ezer forint értékű ajándék­­utalványa. Burainé dr. Gyö­kemati Ilona már 30 eszten­deje lapunk hűséges olvasó­ja, előfizetője. Elmondta, hogy az egész család nagyon sze­ret főzni. Legfőképpen alföldi és eszéki ízek jellemzik kony­hájukat, de az ételeket illető­en szívesen újítanak. A bölcs­kei falunapok keretében hirde­tett főzőversenyeken többször díjazták már ételeiket. Nem­csak a gasztronómia, hanem a borászat terén is könyvelhet­tek már el sikereket: tavaly Já­nos, a családfő, bronzdiplomát kapott siller boraira. Elmond­ták, hogy régebben is küldtek be recepteket, az pedig nagy öröm számukra, hogy ők nyer­ték ezt az értékes díjat, amivel közelgő házassági évforduló­jukat ünnepük meg. V. T. Hangolásként Magyarok a Barcáért SZEKSZÁRD A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság nyitányát megelőző napon, csütörtökön a megyeszék­helyre érkezik a Kocsis Tibor által rendezett és szerkesz­tett dokumentumfilm, a Ma­gyarok a Barcáért. Az alkotás a világ egyik legnépszerűbb klubjában az ötvenes, hat­vanas években meghatározó szerepet játszó, magyar szár­mazású triónak, az Aranycsa­pat két csatárlegendájának, Kocsis Sándornak és Czibor Zoltánnak, valamint az őket követő Kubala Lászlónak ál­lít emléket. A szekszárdi ve­títés helyszínéül a Garay té­ren felállított Eb-sátor szolgál majd, ahol 18 órás kezdéssel lesz látható a film. így lehet hangolni együtt a kontinens­­viadalra az elmúlt évtizedek legjobb barcás magyarjai­nak felidézésével. A rendező vendége a hatvanas, hetve­nes évek újpesti sztárja, Du­nai Antal lesz, akit akkoriban az FC Barcelona is kiszemelt magának. B. S. Még csak most indul a szezon. Fadd-Domboriban találni még szabad szálláshelyet Az önkormányzatoknál hagy­ja az állam az idegenforgalmi adót. Mint arról korábban ír­tunk: felvetődött annak a lehe­tősége, hogy a Nemzeti Turisz­tikai Ügynökség létrehozásá­val, az ágazat központosításá­val az idegenforgalmi adó az önkormányzati helyett a nagy közös kasszába folyna be. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Az önkormány­zatok olyan fontos fejleszté­seket valósítanak meg az ide­genforgalmi adóból, illetve ebből a bevételből olyan in­tézkedéseket hoznak, melyek növelik a vendégek komfort­­érzetét. Ezért hagyja a kúrta­­xaként ismert idegenforgalmi adót a településeknél az ál­lam. Tuzson Bence kormány­zati kommunikációért fele­lős államtitkár februárban je­lentette be, hogy a turisztikai iparág fejlődése érdekében hatékony, modern, jól műkö­dő szervezetrendszer kiala­kítására van szükség, e^ért létrejön a Nemzeti Turiszti­kai Ügynökség, a turizmus­sal kapcsolatos erőforrások koncentrálására. Ennek kap­csán lehetett arról olvasni, hogy felmerült annak a lehe-Kidolgozták a városkártya rendszerét Dombóváron 300 forint/fő/éj az idegenforgalmi adó. Az eb­ből származó bevétel a minden forint után járó másfél forint­nyi állami támogatással együtt éves szinten 38 millió forint, tá­jékoztatta lapunkat Szabó Ló­­ránd polgármester. Ezt az ösz­­szeget a jogszabályoknak megfelelően a turizmusra for­dítják, sőt ennél jóval többet is költenek a célra. Ha az állam megvonná ezt az adónemet és a plusztámogatást a várostól, annak a térségi szintű marke­tingtevékenység, rendezvények és infrastrukturális beruházá­sok látnák a kárát - hangsú­lyozta a városvezető. Az utób­bi években több milliárd forin­tot fordítottak turisztikai fej­lesztésekre, szállodák épültek, megújult a strandfürdő, a reha­bilitációs kórház, kidolgozták a városkártya rendszerét. Arra, hogy mekkora szerepet szán Gunarasnak a település, kiváló példa, hogy gazdasági kitörési programjuk is a Dombóvár für­dőváros címet kapta. H. É. tősége, hogy az önkormányza­tok által beszedett idegenfor­galmi adó nem maradna hely­ben. Tény viszont, hogy ehhez a bevételhez állami támogatás is kapcsolódik, mely az elmúlt években csökkent. Néhány éve minden helyben képző­dő forinthoz két forintot adott az állam, most egy-másfelet. Vannak olyan balatoni tele­pülések, melyek fontolgatják, hogy eddig ingyen látogatható strandjaikat, ingyenes parko­lóikat fizetőssé teszik. Faddon, köszönhetően a Dombori üdülőtelepnek, éven­te 4-6 millió forint bevételt je­lent az idegenforgalmi adó. Ta­valy 5,3 millió forint volt. Ez azonban nem számít hatal­mas összegnek. Fülöp János polgármester elmondta: nem tervezik, hogy belépőt szed­nek a strandokon, és a par­kolásért sem kell fizetni a to­vábbiakban sem. Pedig a für­dőhely üzemeltetése költsé­gekkel jár: a területet rend­ben kell tartani, mosdókat, el­sősegélynyújtó helyet kell mű­ködtetni, és strandőr is dolgo­zik Fadd-Domboriban. A köz­ségvezető elmondta: szeret­nék felfuttatni a turizmust, ehhez körülbelül 120-130 mil­lió forint pályázati támogatást remélnek. Pályázhatnak a szállásadók Tamásiban is 300 forint/fő/ éj az idegenforgalmi adó. Si­monná Horváth Andrea pénz­ügyi osztályvezető elmondta, ebből az adónemből 4,6 mil­lió forintos bevétele szárma­zott 2015-ben az önkormány­zatnak. A város ehhez nem kap kiegészítő állami támoga­tást. Ennél az összegnél itt is jóval többet fordítanak turisz­tikai célokra, többek között a turinform iroda fenntartására, a frekventált területek virágo­­sítására, a kerékpárutak rend­ben tartására. Porga Ferenc polgármester hangsúlyoz­ta, az önkormányzatnak min­den bevételre szüksége van. Ráadásul pont abba az irány­ba mutat a stratégiájuk, hogy ezt az összeget minél hatéko­nyabban forgassák vissza az idegenforgalomba, így a ter­vek szerint idén újdonságként az adóból származó bevé­tel egy részére pályázhatnak majd a szállásadók, hogy aka­dálymentesíteni tudják szál­láshelyeiket. H. É. Az Erzsébet egyházi óvoda lesz DOMBÓVÁR A Pécsi Egyházme­gye lesz 2016. szeptember el­sejétől a Dombóvári Szivár­vány Óvoda és Bölcsőde Erzsé­bet Óvodai Tagintézményének fenntartója. Az öt évre szóló köznevelési szerződés megkö­téséről szóló határozatot nem­régiben fogadta el a város kép­­viselő-testülete. Az egyezteté­sek már hónapok óta tartottak, miután az egyházmegye meg­kereste az önkormányzatot az­zal, hogy átvenné az egyik óvo­da fenntartói jogát. A közelmúlt­ban a fenntartóváltáshoz kap­csolódó véleményezések is be­fejeződtek, és a Dombóvári Szi­várvány Óvoda és Bölcsőde szü­lői szervezete, valamint az al­kalmazotti közössége is egy­hangúlag támogatta a kezde­ményezést. Az Erzsébet Óvodai Tagintézménybe járó gyerekek érintett szüleit is megkérdez­ték, részükről nem érkezett el­utasító válasz. A Dombóvári Né­met Nemzetiségi Önkormány­zat azzal a kitétellel támogatta a váltást, hogy az óvodában je­lenleg folyó német nemzetisé­gi nevelést az új intézményben Minden dolgozót szeretnének to­vább foglalkoztatni. is ellássák. A Dombóvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat pe­dig azt kérte, hogy az új fenntar­tó fordítson kiemelt figyelmet a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatására és továbbra is biztosítsa a magyar nyelvi roma kulturális nevelés lehetőségét. A fenntartó új intézményt ala­pít Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda néven, amely továbbra is kötelező felvételt biz­tosító óvoda marad, ugyanakkor a működési területe nem csak Dombóvárra terjed ki. Az egy­házmegye minden dolgozót sze­retne tovább foglalkoztatni, akik szándéknyilatkozatot tettek ar­ról, hogy ehhez hozzájárulnak. A római katolikus vallásra épülő erkölcsi szellemiségű nevelés fo­kozatosan fog a mindennapi élet részévé válni az intézményben. Ezzel együtt arról is döntött a képviselő-testület, hogy a Be­­zerédj Amália Óvodai Tagintéz­ménybe felvehető gyerekek szá­ma 110-ről 120-ra nő, tekintet­tel azokra a szülőkre, akik nem szeretnék vallási szempontból elkötelezett intézménybe járat­ni a gyereküket. H. E. Kiforrott, díjnyertes koreográfiákat és a legkisebbek produkcióit is láthatta a közönség Szülők, nagyszülők előtt mutatták meg tudásukat SZEKSZÁRD Mészáros Andrea, Táborfi-Rónai Nóra, Valkai Csa­ba Csanád és Valkainé Daczó Eszter növendékei teltházas előadáson szerepeltek szomba­ton a Babits Mihály Kulturális Központban. A PTE ÍGY Gya­korlóiskola Táncművészeti Ta­gozatának koncertvizsgáján a legeslegkisebbeket kivéve min­den évfolyam szerepel, és fellé­pett Valkai Hanna Csenge, a Magyar Táncművészet Főisko­la második évfolyamos növen­déke is az Egyedül című kore­ográfiával. Az elsősorban szü­lőkből, nagyszülőkből, bará­tokból álló közönség több olyan produkciót is láthatott, me­lyekkel a táncosok sikert arat­tak országos versenyeken mo­derntánc, kortárstánc, mozdu­latművészet és jazz tánc kate­góriákban. Az esemény ugyan­akkor mindig jó alkalom arra, hogy elbúcsúzzanak a végző­söktől, és egyfajta számvetés is készüljön a tanévben végzett teendőkről. így volt ez most is. Antus Györgyné köszöntőjében hangsúlyozta: a 25 érem mö­gött rengeteg munka, sok-sok áldozat és még több közös él­mény van, amely segít a továb­bi kiemelkedő eredmények el­érésében. Az öt arany, tíz ezüst, 8 bronz, egy különdíj és egy ezüst minősítés méltó elisme­rése a Táncművészeti Tagoza­ton történő magas szintű szak­mai munkának. A versenyző osztályok bejárták egész Ma­gyarországot Keszthelytől Bu­dapestig, és itthon is színesí­tették a város kulturális életét. Felléptek a Szekszárdi Szüreti Napokon, a Városi Majálison, a Pünkösdi Fesztiválon és a Vá­rosi Gyermeknapon. Bár az in­tézmény nem művészképző, évről, évre egyre több tanít­vány orientálódik a professzi­onális képzés irányába. Diák­jai felvételt nyertek a Magyar Táncművészeti Főiskola Klasz­­szikus Balett Szakára, a Pécsi Gimnázium és Szakközépisko­la Táncművészeti Szakára, egy diákjuk pedig már profi tánc­művészként dolgozik. B. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom