Tolnai Népújság, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-30 / 152. szám

12 SPORT Tolnai Népújság 2016. JÚNIUS 30., CSÜTÖRTÖK A szabadkaiak vitték haza az elsőnek járó kupát A MU Dortmundból igazol karmestert LABDARÚGÁS Német sajtóér­tesülés szerint a Manchester United 42 millió euróért szer­ződteti Henrih Mhitarjant (ké­pen), a Borussia Dortmund örmény középpályását. Ha ez megvalósul, a 27 éves játé­kos lehet a legdrágább olyan futballista, akinek a szerző­déséből már csak egy év van vissza. Mhitarjan 2013-ban érkezett 27.5 millió euróért, ez idő alatt 90 mérkőzésen 23 gólt szerzett. B. S. Népes magyar csapat az Eb-n ATLÉTIKA Harmincegy ma­gyar indulása biztos a jövő szerdán kezdődő amszter­dami Európa-bajnokságon. A nevezettek között szerepel, de valószínűleg nem utazik el a címvédő, olimpiai bajnok Pars Krisztián, akinek a tava­szi műtété után más egész­ségügyi problémák hátráltat­ták a felkészülésében. B. S. A SZEOL-hoz ment az UFC-nevelés LABDARÚGÁS Az NB II újon­cához, a SZEOL SC-hez szer­ződött Péter Antal. A szek­szárdi születésű csatár az UFC-nél kezdte pályafutását, majd négy évet töltött a hol­land Heerenveen utánpótlá­sában, mielőtt a Fradi haza csábította. Az elmúlt idényt Paksi FC-nél töltötte, az NB lll-as csapatban 23 mérkőzé­sen 12 gólt szerzett. B. S. A csapatversenyben harma­dik helyen végeztek a tamá­siak az Iregszemcsén meg­rendezett Ireg Kupán, ahol a házigazda épphogy lecsú­szott a dobogóról. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu SÚLYEMELÉS Ahogy azt az el­múlt években megszokhattuk, idén is nagyszerű hangulatban zajlott az immáron 12. alka­lommal megrendezett Ireg Ku­pa a Göllesz Viktor iskolában. A három hazai egyesület mel­lett öt külföldi klub is elfogadta a szervezők meghívását, a cseh Ostrava és Bochumin, a lengyel Wroclav, a szlovákiai Kassa és a vajdasági Szabadka verseny­zői ismerősként üdvözölhették egymást. Bár meghívást kap­tak, egy litván egy lengyel és néhány magyar csapat nem tu­dott eljönni, mivel az Ireg Ku­pa éppen egybe esett az olimpi­ai felmérő versenyek időpontjá­val. A magyar színeket a győ­riek mellett két megyei klub, a Tamási, valamint a házigazda Iregszemcse képviselte, s mint azt az eredmények mutatják, nem is rosszul. Bár az össze­tett verseny legjobbjának járó serleget a szabadkaiak elcsen­ték, a tamásiak bronzérme na­gyon szépen csillog, és az iregi­­ek is csak hajszállal maradtak le a dobogóról. Szép is lett vol­na egy érmes helyezés, hiszen a vendéglátó egyesület idén ün­nepli fennállása 20. évforduló­ját, Süvegjártó Csaba polgár­­mester beszédében meg is kö­szönte Schmidt László elnök és Szász László vezetőedző évtize­des munkáját, kihangsúlyoz­va, hogy nélkülük nem itt tar­tana az iregszemcsei súlyeme­lés. A versenyt megtisztelte és díjakat adott át, Takács Mária a Magyar Súlyemelő Szövetség sportigazgatója, aki még ma is aktív masters világbajnok, vi­lágcsúcstartó. A legjobb ered­ményt a felnőttek között a győri Szabó András érte el, az után­­pótláskorúak mezőnyében pe­dig a tamási Orsós Richárd tel­jesítménye emelkedett ki. Az összetett csapatversenyben a szabadkaiak mögött a győriek végeztek a második, a tamási­ak a harmadik, az iregiek a ne­gyedik helyen. Az Ostrava ötö­dik, a Wroclaw hatodik, a Bo­­chumin hetedik, a Kassa pedig nyolcadik helyen végzett. Megkezdi a kupaszezont a Vidi, az MTK és a Debrecen LABDARÚGÁS A franciaorszá­gi kontinensviadal árnyéká­ban kezdik meg szereplésüket a magyar klubcsapatok az Eu­­rópa-liga selejtezőjében. Az NB I-es ezüstérmes Vi­deotonra az FC Zaria Balti vár. A moldáv együttes negyedik­ként zárt a tízcsapatos bajnok­ságban, az EL-ben legutóbb a 2010/2011-es selejtezősorozat­ban volt érdekelt. Akkor az el­ső körön még túljutott az aze­­ri Khazar Lankaran (0-0,1-1), de a Dinamo Bukarest már nagy falatnak bizonyult (0- 2, 1-5). A fehérváriak nevez­ték az Eb-t megjárt játékosa­ikat (Lang Ádám, Juhász Ro­land), de a kedden szerződte­tett szerb támadó, Darko Lazo­­vics még nem állhat Henning Berg rendelkezésére. A bronzérmes Debrecen kap­ta a legkönnyebb ellenfelet: a San Marino-i La Fiorita rendre elvérzik már az első körben, ta­valy a liechtensteini FC Vaduz ejtette ki őket 10-1-gyel. A legnehezebb dolga az MTK-nak lesz. A kazah FC Aktobe két éve a rájátszásban bukta el a csoportkörbe kerü­lést (akkor a Legia Warszawa ejtette ki őket 3-0-val), de ta­valy már az első körben kies­tek az észt Nőmmé Kaljúval szemben (0-1, 0-0). A legna­gyobb gond mégis az utazással lehet, hiszen amíg a Videoton (a visszavágóra) közel 1000, a Debrecen majdnem 1300, ad­dig a fővárosiak 3200 kilomé­tert utaznak majd. Európa-iiga, 1. selejtező­kor, 1. mérkőzések: FC Akto­be (kazah)-MTK Budapest 16 óra (tv: M4 Sport), Videoton- Zaria Balti (moldáv) 18 (Fel­esét, tv: M4 Sport), La Fiorita (San Marino-i)-Debreceni VSC 20.30. BergS. Meg kell nyerni a fiatalokat „Célunk a versenyzési lehető­ség biztosítása minden korosz­tály számára, az erők összeha­sonlítása, a csapatmunka erő­sítése, a sportág bemutatása a támogatóknak a szurkolók­nak és a fiatalok megnyerése, hogy velünk legyenek" - fogal­mazta meg az Ireg Kupa filozó­fiáját egy mondatban Schmidt László, a klub elnöke, aki azt is hozzátette, hogy a kategóri­ák első három helyezettje ér­met kapott, a fiú-leány kategó­ria esetében viszont mindenki­nek egyforma érmet akasztot­tak a nyakába, ezzel is inspirál­va a gyerekeket. Kitettek magukért Zánkáti a Tolna megyeiek Aranyéremből is jutott A szekszárdi lány párosban is győzni tudott Kozári és Rozina nyert Kozári Tamara az egyes mellett a párosversenyt is megnyerte ATLÉTIKA Jól szerepeltek a Tol­na megyei diákok a tanulás­ban akadályozott tanulók or­szágos atlétikai döntőjén Zán­­kán. A Fogyatékosok Orszá­gos Diák-és Szabadidő Sport Szövetsége (FODISZ) által megrendezett eseményen a III. korcsoportosok (2002- 2003-ban születettek), illetve a IV. korcsoportosok (2000- 2001-ben születettek) küzdöt­tek az érmekért és a helyezé­sekért - tájékoztatta lapun­kat Takács László megyei el­nök. A diákok 100, 200, 300, 400, 800 és 1500 méteres sík­futásban, távolugrásban, ma­gasugrásban, kislabda hají­tásban és súlylökésben mér­ték össze tudásukat. A három­száz indulót felvonultató ver­senyen a legjobb eredményt a Tolna megyeiek közül a pak­si Csonka Tibor érte el, aki 800 méteres síkfutásban nem talált legyőzőre, így az ered­ményhirdetésen aranyérmet akasztottak a nyakába. Eredmények, III. korcso­portos fiúk, 800 m: 1. Csonka Tibor (Gazdag Erzsi Általános Iskola Paks). Távolugrás: 3. Csonka Tibor. Lányok, 300 m: 2. Bogdán Kamilla (Hunyadi Általános Iskola Báta). IV. kor­­csoportos fiúk, magasugrás: 2. Csonka János (Gazdag Erzsi Általános Iskola Paks). Kislab­da hajítás: 5. Csonka János. Lányok, magasugrás: ó. Csi­­csoová Jessica (Szivárvány Ál­talános Iskola Szekszárd). Kis­labda hajítás: 9. Csicsoová Jds­­sica. 200 m: 5. Bayer Annamá­ria Flóra (Hunyadi Általános Iskola Báta). 1500 m: 9. Csicso­ová Jessica. III.- IV. korcsoport fiúk, svéd váltó: 8. Bogdán Va­lentin, Berek Bence, Csonka Ti­bor, Csonka János. R. G. ASZTALITENISZ A Tolna megyei szövetség 2016. évi újonc-, ser­dülő-, ifjúsági- és felnőtt baj­nokságának (Tolna, Szekszárd helyszínnel) eredményei. Nők, egyéni: 1. Kozári Tama­ra (Szekszárd AC), 2. Straubin­­ger Szilvia (SZAC), 3. Keresztesi Kitty (SZAC). Páros: 1. Főfainé Balics Vik­tória (SZAC)-Kozári Tamara, 2. Magyarcsik Laura (SZAC)-Mol­­nár Anna (SZAC), 3. Keresztesi Kitty-Bokros Kamilla (SZAC) és Szilasi Flóra (SZAC)-Strau­­binger Szilvia. Ifjúsági: 1. Kozári Tamara, 2. Kovács Melánia (Fastron AC Tolna), 3. Zsolnai Beatrix (Fast­ron AC). Serdülő leány: 1. Kozári Ta­mara, 2. Szilasi Flóra (SZAC), 3. Kovács Melánia és Szabó Gréta (Fastron AC). Újonc leány: 1. Trenka Tímea (SZAC), 2. Ádám Flóra (SZAC), 3. Szabó Gréta és Faddi Korin­na (Alsónána). Férfiak, egyéni: 1. Rozina Gá­bor (Bonyhád Vasas AC), 2. Bar­­tal Tamás (SZAC), 3. Szőts Pat­rik (Bonyhád Vasas AC) és Te­leki Attila (Bonyhád Vasas AC). Páros: 1. Tóth György (Bá­­ta)-Mózes János (Báta), 2. Rozi­na Gábor-Teleki Attila, 3. Szőts Patrik-Mózes János és Kern Adrián (Yorgos SE)-Berghoffer László (Yorgos SE). Ifjúsági: 1. Bartal Tamás, 2. Bartal Gergő (SZAC), 3. Hege­dűs Zsolt (Báta) és Pruzsina Dá­vid (Fastron AC). Serdülő fiú: 1. Bartal Tamás, 2. Straubinger Balázs (Fastron AC), 3. Pruzsina Dávid és Kiss Krisztián (Alsónána). Újonc fiú: 1. Straubinger Ba­lázs (Fastron AC), 2. Pruzsi­na Dávid (Fastron AC), 3. Kiss Krisztián (Alsónána). B. L. Csonka Tibor egy arannyal és egy bronzzal gazdagodott Zánkán

Next

/
Oldalképek
Tartalom