Tolnai Népújság, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-02 / 128. szám

BELFÖLD-KÜLFÖLD f 2016. JÚNIUS 2., CSÜTÖRTÖK Jelentős egyiptomi üzletek magyar cégeknek Az új cafeteriaszabályok a parlament előtt Százezer készpénzben KAIRÓ A jövő nagy kérdése az lesz, hogy a történelmi civili­zációk, például az iszlám és a kereszténység hogyan tudnak egymással együtt élni - han­goztatta tegnap Orbán Viktor Kairóban, miután megbeszélést folytatott Abdel-Fattáh esz-Szí­­szi egyiptomi elnökkel. A ma­gyar kormányfőt több minisz­ter mellett 61 cég 75 üzletembe­re kísérte el Egyiptomba. Megállapodtak a két ország kereskedelmi forgalmának dup­lájára növelésében, a vállalatok közötti együttműködés bővíté­sében. A mezőgazdasági, a víz­ügyi és a járműipari együttmű­ködést kiemelt területté nyilvá­nították. Magyar részvétellel 700 vasúti kocsi készül majd, a Ganz pedig forgóvázakat fog szállítani az egyiptomi vasutak­­nak. A Rába és egyiptomi part­nere egy olyan közös vállala­tot hoz létre, amelynek nyomán harci járművek és tehergépjár­művek tengelyeit fogják közö­sen gyártani. Orbán felajánlotta magyarországi nukleáris-ener­getikai szakemberek közremű­ködését az első egyiptomi nuk­leáris erőmű felépítésében. Szijjártó Péter külügyminisz­ter elmondta, kilenc üzleti meg­állapodás születik a kétnapos kormányfői látogatás alatt, ezek összesen 126 milliárd forintnyi üzleti lehetőséget nyitnak meg a magyar cégeknek az egyiptomi piacon. MW A magánszektorban 450 ezer, a közszférában 200 ezer forint lehet a kedvez­ményes közteherrel adható cafeteriajuttatás felső hatá­ra, de mind a 4 millió mun­kavállaló ebből készpénz­ként kaphat meg 100 ezer forintot, a maradékot a SZÉP-kártyára utalnák. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu BUDAPEST A magánszektorban 450 ezer forint lenne a ked­vezményes közteherrel adható cafeteriajuttatás felső határa, amelyből 100 ezer forint lehet­ne a készpénz, 350 ezer forint pedig SZÉP-kártyára kerülne - áll a gazdasági tárca béren kí­vüli juttatások átalakításáról szóló javaslatában, amelyet ma terjesztenek be a parlament elé. (Ugyanazok a számok marad­tak a javaslatban, amelyekről már pénteki számunkban be­számoltunk Lázár János, a Mi­niszterelnökség vezetője által a kormányinfón elmondottak­ból.) Varga Mihály gazdasági miniszter most a Magyar Idők­kel közölte, a közszférában 200 ezer forintos keretet határozná­nak meg. Ez az összeg egyenlő arányban oszlana meg a két jut­tatási forma között: 100 ezer fo­rint járhatna készpénzben, 100 ezer forint pedig a SZÉP-kár­­tyán köthetne ki. A tárcavezető szerint a SZÉP-kártya rendkívül fontos szerepet játszik a belföldi turiz­mus alakulásában, ezért a kár­tyarendszer szabályai csak cse­kély mértékben, az uniós elvá­rások mentén alakulnának át. Az új cafeteriaszabályok jövő­re léphetnek életbe, s a száz­ezer forintos készpénzbeli jut­tatáshoz mind a négymillió ha­zai munkavállaló hozzájuthat. Varga közölte, a rendelkezé­sek átírására azért volt szük­ség, mert februári döntésével a luxemburgi bíróság blokkol­ta a hazai cafeteriarendszert. Az uniós ítélkező fórum nem tartotta elég nyomós érvnek, hogy az étkezési utalványok for­galmazásának hasznából az ál­lam több százezer rászoruló szo­ciális üdülését is finanszírozta. A magyar szabályozáson így változtatni kell, de Varga sze­rint erre egyébként is volt kor­mányzati szándék. A kabinet ezért döntött úgy, hogy az ed­digi béren kívüli juttatások egy részét készpénzben kaphassák meg a magyar munkavállalók. Uj alap a mérgezett lakáshiteleknek Különleges jelzálogkezelőt (esz­közkezelő vagy lakásalap) állít fel a kormány, amibe a bankok részben áttehetik a nem teljesí­tő hiteleiket - nyilatkozta a Reu­­tersnak Varga Mihály. A minisz­ter szerint ez javítja a bankok mérlegét. így ösztönzi őket a hi­telezésre. ily módon támogatva a gazdasági növekedést^ tár­cavezető szerint a nem teljesí­tő háztartási lakáshitelek ará­nya mintegy 18 százalék. 40-50 ezer háztartási lakáshitel kerül a jelzálogkezelö alapba. Azt is kö­zölte, hogy a kormány továbbra is 2,5 százalékos idei gazdasági növekedéssel számol. Fizetős lesz a TV2 és az RTL Klub is BUDAPEST A kábelszolgáltatók­nak fizetős lesz az RTL Klub és a TV2 hagyományos felbontású adásának vétele. Előbbi kedden, utóbbi tegnap jelentette be dön­tését. Ez automatikusan nem jelenti az előfizetések árának emelkedését, mert mint az RTL Klub is jelezte közleményében: minden szolgáltató maga dönti el, hogy a műsordíjat átterheli-e az előfizetőre vagy sem. Az RTL-nek fizetendő átlagos, kedvezményes díj június 30-tól előfizetőnként havi 150 forint, amely a jelenlegi csomagelhe­lyezést feltételezi, de ebből még további kedvezményt kapnak a gyorsan és hosszabb távra szer­ződő partnerek, így az indulóár akár 135 forint is lehet. A TV2 erre az évre szintén kedvezmé­nyes tarifát szabott meg: havi 150 forintot előfizetőnként, ez az összeg jövőre 290 forintra nőhet, attól függően, hogy a szolgáltató a csoporthoz tartozó meglévő és induló csatornák közül hányat terjeszt. Műsordíjuk a közzété­telt követő 30. napon lép életbe. A két csatorna hangsúlyozta, a díj kialakításakor figyelembe vették piaci pozíciójukat, a gyár­tott műsorok minőségét. Egy április végi kormányren­delet tette lehetővé, hogy főadó­juk műsoráért pénzt kérjenek a kábelszolgáltatóktól. MW Egészségügy: téma a szakdolgozók bére GYŐR Négyéves béremelési program során emelnék a ter­vek szerint az egészségügyi szakdolgozók bérét, amely 2019- re megduplázódna - mond­ta tegnap az Emmi minisztere Győrben a szakdolgozók orszá­gos kongresszusán. Balog Zol­tán közölte, a szakszervezetek­kel és a Szakdolgozói Kamará­val a tárgyalások még tarta­nak, de a bérfejlesztés első lé­péseként még az idén átlagosan több mint 25 százalékkal emel­kedne a szakdolgozók fizetése. A 2017-es költségvetési javaslat alapján a kormány mintegy 167 milliárd forinttal többet fordí­tana az egészségügyre, ami le­hetőséget teremt az ágazatban dolgozók fizetésének emelésé­re. Az Ágazati életpályák és bér­­intézkedések soron jövőre 80,6 milliárd állna rendelkezésre. „Hét év alatt minden évben pluszforrások kerültek az in­tézményrendszerbe, de hiá­ba tesznek bele egyre többet, mégsem elegendő” - mondta az egészségügyért felelős államtit­kár (korábban Balog azt emel­te ki, hogy öt év alatt 500 mil­­liárdot fordítottak fejlesztésre). Ónodi-Szűcs Zoltán szerint az egészségügyi alapellátás tavaly 60 milliárdot kapott, ami arra volt alkalmas, hogy az adósság­­állomány csökkenjen. MW HIRDETÉS 22. heti tarható főnyeremény: Ne feledje! *o*mai i I I I I I 1234567 @ www.szerencsejatek.hu HÍREK Az OECD-től rossz jegyet kaptunk BUDAPEST Jelentősen rontot­ta az idei magyar gazdasági növekedési előrejelzését az OECD. Szerdai országjelenté­se szerint 1,6 százalékkal nő a GDP a tavaly várt 2,4 szá­zalék helyett, de továbbra is 3,1 százalékkal számolnak jövőre. Hornung Ágnes ál­lamtitkár szerint a gyengébb első negyedéves adatokkal magyarázzák az idei prognó­zist. Az EU-források kifizetése azonban az év hátralévő ré­szében jelentősen felgyorsul, beindul a lakásépítési prog­ram, amely lökést ad az épí­tőiparnak, a beruházásoknak és a növekedésnek. MW MFB: az első föld­­hitelszerződések BUDAPEST Aláírták az MFB-NHP földvásárlási hi­telprogram első szerződését a Földet a gazdáknak! prog­ramban. A gazdák átlagosan 22 millió forint hitelt igényel­nek a földvásárláshoz. Az ed­digi több mint 1700 hitelké­relemből mintegy 30 milliárd forintnyit hagyott jóvá a köz­vetítő Budapest Bank. A hite­lek futamideje legfeljebb 20 év, a kamatozás az első tíz évében fix, évente 1,95 szá­zalék. MTI Pert nyertek az MNB-vel szemben BUDAPEST A Magyar Liberá­lis Párt jogerősen is megnyer­te azt a pert, amelyet a Ma­gyar Nemzeti Bankkal szem­ben indított, mert a jegybank megtagadta külföldi irodái költségeinek nyilvánosság­ra hozatalát. A Törvényszék kimondta: a közpénzből gaz­dálkodójegybank köteles ki­adni a hamburgi iroda műkö­dési költségeit, ezek közérde­kű adatok. MW Vizsgáztatják a lengyel jogállamot VARSÓ Az Európai Bizottság hivatalosan is elindította Var­sóval szemben a jogállamisá­gi mechanizmus alkalmazá­sát. Aggályosnak tartja az al­kotmánybíróság egyes tagjai­nak decemberi kinevezését és hogy a kormány nem tart­ja tiszteletben az idevágó al­kotmánybírósági ítéleteket - minderről Frans Timmer­mans első alelnök számolt be. Leszögezte, nem kíván­nak belefolyni a lengyel politi­kai vitákba; eljárásuk célja a hatékony jogállami megoldás kidolgozása. Varsónak két hete van a válaszra. Varsó­ban közölték: saját megoldá­sokat fognak felvázolni. MTI így látja a dalai láma a migránsválságot FRANKFURT Amellett, hogy kö­telességünk megsegíteni a menekült rászorultakat, azt sem szabad elfelejtenünk, hogy már eddig is túl sokan jöttek át Európába - szögezte le Tibet első számú spirituá­lis vezetője a Frankfurter Allge­meine Zeitung interjújában. A dalai láma aggodalmát fejez­te ki a hatalmas méretű migrá­ciós hullám miatt, amely sze­rinte arab területté fogja változ­tatni Európát és Németorszá­got, ha hagyják. MTI/MW

Next

/
Oldalképek
Tartalom