Tolnai Népújság, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-09 / 134. szám

Rövid pihenő után elkezdték az edzést Pakson Újra csatasorban Az első napok még könnyűnek ígérkeznek, de jövő héttől kemény edzéseket vezényel majd játékosainak Csertői Aurél és az edzői stáb 2016. JÚNIUS 9., CSÜTÖRTÖK Éremesőt hozott a május a PSE tájfutóinak TÁJFUTÁS Éremhalmozónak bi­zonyultak a Paksi SE tájfu­tói a májusi Maccabi Kupán. Kiss Gábor edző elmondta, hogy a Kiskunmajsán rende­zett verseny három napja alatt hat érmet szereztek a sportoló­ik. Hahn Máriusz mind a há­rom napon fölényesen nyert, így az összetettben bajnoki cí­met szerzett. Kovács Karina N14-ben lett ezüstérmes, míg Kiss Péter a felnőttek között nyert bronzérmet. Éjszakai sprintversenyt is rendeztek a kupán, melynek során szin­tén három érmet zsebeltek be a paksi tájfutók: Kovács Kari­na és Kiss Péter ezüst-, Kovács Kíra bronzérmet szerzett. Makovinyi Dorottya az Or­szágos Tájfutó Diákolimpián remekelt, és a sprintszámban állhatott dobogóra. A verseny helyszíne Eger belvárosa, il­letve az egri vár volt. A techni­kás terep kedvezett a fiatal ver­senyzőnek, aki egy bronzzal tért haza. A kísérő versenyen további két érem jutott a paksi­aknak, ugyanis Kovács Karina és Kiss Péter is első helyezett lett az OTP Bank Kupán. A májusi beszámolóhoz tar­tozik, hogy a paksi tájfutók a szekszárdi Borvidék Marato­­non is rajthoz álltak, és a 13 kilométeres távon, valamint a 28 kilométeres táv három fős váltójában indultak. A 11 éves Hahn Máriusz az abszolút 12. helyen futott be a rövidebb szakaszon, hölgyek között pe­dig Böröcz Ildikó lett hatodik, ugyancsak 13 kilométeren. Az Aradi Bence, Kern Bence, Ara­di Tamás összeállítású férfi váltó szintén hatodik lett. H. E. Megküzdöttek a körülményekkel Tegnap elkezdte a felkészü­lést a 2016/2017-es baj­nokságra a Paksi FC élvo­nalbeli csapata. A szomszé­dos centerpályán eközben lassan véget ér a stadionre­konstrukció első fázisa, a já­téktér korszerűsítése. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Kicsivel több, mint egy hónapja, hogy a Pak­si FC 2-0-ra legyőzte a DVTK-t az OTP Bank Liga utolsó for­dulójában, Csertői Aurél teg­nap már edzést vezényelt övé­inek. „Ez az öt hét szünet pont ideális. Kicsit tudtak pihenni a játékosok, de fizikai állapo­tuk mégsem romlott le - nyi­latkozta a paksiak vezetőedző­je. - Két hét passzív és két hét aktív pihenőjük volt a fiúk­nak, utóbbi azt jelenti, hogy már a számukra kialakított edzésprogramot kellett végre­hajtaniuk.” Az első tréningen ott volt a frissen szerződtetett Kemenes Szabolcs, Kovács Gábor, Koltai Tamás és a kedden bejelentett Haraszti Zsolt is. „Még a mun­ka elején vagyunk, így nem tel­jes a csapat, egyéb okok miatt vannak hiányzóink jelenleg” - fogalmazott a vezetőedző. Hasonlóan nyilatkozott ez ügyben Haraszti Zsolt, a paksi klub ügyvezetője, aki elmond­ta, egyelőre több érkező nem várható az együtteshez. „Vég­legesnek nem tekintő még a keret, több játékost is szeret­nénk kölcsönadni vagy érté­kesíteni. Közöttük van Kővári Róbert, Bajner Bálint, Kelemen Dávid, Székely György, illetve Vági András, aki az elmúlt sze­zont is kölcsönben töltötte. Ha ez a fázis lezárult, utána dől el, hogy kell-e még igazolnunk a nyáron” - mondta. Gévay Zsokéknak a követ­kező két napban még heti egy edzés szerepel a naptárjukban, hétfőn orvosi vizsgálaton es­nek át, majd belevágnak a kő­kemény felkészülésbe. „Jövő héttől két kemény hét követke­zik, aztán két, még annál is ke­ményebb, majd két nagyon ke­mény, utána pedig már a baj­noki mérkőzések jönnek” - je­gyezte meg Csertői Aurél. Ha már a bajnokság szóba került, a paksi vezetés azt sze­retné, hogy első mérkőzésüket idegenben játszhassák le, így a hazai idénynyitóra már bizto­san kész legyen a „küzdőtér”. Az biztos, hogy jó ütemben ha­ladnak a munkálatok, a héten már a gyepszőnyeget terítik le. „A vártnál előrébb tartunk, várhatóan a hét végére lekerül a gyep, amit hat hétig pihentet­ni kell. Onnan pedig már kez­dődhet a visszaszámlálás” - fo­galmazott az ügyvezető. Menetrend A Paksi FC nyári felkészü­lési mérkőzései. Június 18. (szombat): NK Slaven Belu­­po (horvát)-Paksi FC (Kap­­roncán) 18. Június 23. (csü­törtök): Maccabi Tel Aviv (iz­­raeli)-Paks (Ausztria). Júni­us 29. (szerda): Kisvárda (NB ll.)-Paks (Budapest). Július 2. (szombat): Bp. Honvéd-Paks (Budapest). Július 5. (kedd): Ross County FC (skót Premi­­ership)-Paks (Telki) 18. Júli­us 9. (szombat): Luton Town FC (angol negyedosztály)­­Paks (Telki) 16. SPORT 11 Griezmann 2021-ig marad Madridban LABDARÚGÁS Francia lapér­tesülések szerint meghosz­­szabbította szerződését An­toine Griezmann, a La Ligá­ban szereplő Atlético Madrid sztárja. A L’Équipe informá­ciói szerint a 25 éves Griez­mann új szerződése 2021 jú­niusáig szól az Atlético Mad­riddal, így egyelőre hoppon maradnak azok a kérők (köz­tük a Chelsea), akik sorban álltak a csatárért. R. G. A Penguinsnek egy győzelem kell még JÉGKORONG A Pittsburgh Penguins 3-1-re vezet a San Jose Sharks ellen az észak-amerikai profi liga (NHL) döntőjében, s pénte­ken hajnalban megnyerheti a Stanley Kupát. A döntő ne­gyedik összecsapásán Jev­­genyij Maikin ütötte a győz­tes gólt, ezzel már 10 ilyen találata van, és a klubtörté­netében csak Jaromir Jagr (14) és Mario Lemieux (11) gyűjtött többet. R.G. Elefántcsontparti védő az első fogás LABDARÚGÁSA Premier Lea­­gue-ben szereplő Manches­ter United hivatalos honlap­ján jelentette be Eric Bailly szerződtetését. A Villarreal­­tól érkező elefántcsontpar­ti védő árát nem hozták nyil­vánosságra, ám angol lapok szerint a MU körülbelül 30 millió fontot fizetett a 22 esz­tendős játékosért. R.G. Tour de Hongrie: 17 csapat, 102 induló KERÉKPÁR Az előzetesen le­adott nevezések ismereté­ben 17 csapat 102 kerékpá­rosa áll rajthoz június 28-án a Tour de Hongrie-n. Várha­tóan 34 országból érkeznek a bringások. A hat nap alatt 740 kilométert tesz meg a mezőny a szombathelyi rajt­tól a pesti befutóig. R. G. Csertői Aurél az új igazolásokkal folytat eszmecserét A harmadik fordulóhoz érkeztek MOTOKROSSZ Június U-én (szombat) harmadik állomásá­hoz érkezik a Dél-MX négyfor­dulós versenysorozata. Zomba és a Bács-Kiskun megyei Ka­­locsa-Foktő után most a bara­nyai Mágocson mérik össze tu­dásukat a sportág szerelmesei. Az indulók a jól megszokott ka­tegóriák közül választhatnak (amatőr, hobbi, profi, szenior). A versenyre aznap reggel 7 és 9 óra között lehet regisztrálni, az edzésekre 9.20 órától 11.30- ig lesz lehetőség, a futamok pe­dig délben veszik kezdetüket. A záró fordulót október 1-jén, Zombán tartják majd, év végén pedig díjkiosztó gála kereté­ben zárják a sorozatot. B. S. Pécsieken és nagykanizsaiakon át vezet az útjuk Debrecenbe Országos döntőben a Babits KOSÁRLABDA A szekszárdi Ba­bits Mihály Általános Iskola a megyei döntőt megnyerve ju­tott be a harmadik korcsopor­tos Diákolimpia országos elő­döntőjébe, melyet június elején rendeztek a tolnai megyeszék­hely sportcsarnokában. Harsányi Mária edző és Nagy István testnevelőtanár együtte­se a PTE Gyakorló Általános Is­kola és a nagykanizsai Körösi Csorna Sándor Általános Isko­la ellen mérkőzött meg az or­szágos döntőbe jutásért. Az el­ső körben a baranyai csapattal találkoztak a babitsosok, akik óriásit küzdve, két meghatá­rozó játékosuk, Renczes Rebe­ka és Andi Hanna vezérletével A szekszárdiak készülhetnek az országos diákolimpiái fináléra győzték le a jó szerkezetű pé­csieket. A mérkőzés után sokat nem pihenhettek a szekszárdi­ak, a lefújás után fél órával már a nagykanizsaiak ellen volt je­lenésük a parketten. A fáradt­ságtól sok hibával játszottak, ennek ellenére végig vezetve magabiztosan nyerték második meccsüket is, ezzel bejutottak a döntőbe, amit június 17. és 19. között rendeznek Debrecenben. Eredmények. PTE Pécs-Ba­­bits 52-73 (11-24, 18-17, 13-19, 10-13). Legjobb dobók: Renczes 35, Andi 26/3, Holcz 8, Szőke 4. Babits-Kőrösi Nagykanizsa 79-61 (22-18,21-14,16-15,20- 14). Ld.: Renczes 30, Andi 18, Szőke 15., Holcz 8. B. S. Kolumbia továbblépett a Copán LABDARÚGÁS Az Egyesült Ál­lamokban zajló centenáriu­mi Copa América A-csoport­­jában a házigazda 4-0-ra győzte le Costa Ricát, javítva a nyitómérkőzésen elszenve­dett 2-0-s vereségen. Jürgen Klinsmann csapata akkor at­tól a Kolumbiától kapott ki, akik most Carlos Bacca és Ja­mes Rodriguez góljával 2-1-re felülmúlták Paraguay-t (szé­pítő találatot Victor Ayala sze­rezte), ezzel továbbjutottak. Ma hajnalban Brazília-Haiti és Ecuador-Peru mérkőzés­re került sor, pénteken Uru­guay-Venezuela (1.30 óra) és Mexikó-Jamaika (4 óra) ösz­­szecsapást rendeznek. B. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom