Tolnai Népújság, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-19 / 116. szám
2016. MÁJUS 19., CSÜTÖRTÖK Személyesen találkozzanak inkább- Tamásiban a Kossuth Lajos téren, a Túrmezei Erzsébet Rendezvénytéren és a termálfürdő területén biztosított az ingyenes wifi. A város vezetése nem ezt tekinti elsődleges prioritásnak, inkább a személyes kommunikációt szeretnénk erősíteni a településen - tájékoztatott Cseke István, a polgármesteri hivatal sajtóreferense. - Természetesen nem szeretnénk szembe menni a digitalizált modern korral, de inkább annak örülnénk, ha a város lakói személyesen találkoznának, és minél többet beszélgetnének. Közlekedési eszközökön is terjed A nagy távközlési cégek mellett már az önkormányzatok is egyre több forrást biztosítanak ingyenes wifi-szolgáltatásokra. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A séta közbeni mobiltelefon-nyomkodás több európai országban annyira elterjedt és elfogadott, hogy valahol - a biciklisáv mintájára - külön sávot alakítottak ki nekik. Egyre többen akarnak online lenni, és virtuálisan élni az életüket. Itthon is több helyen működik ingyenes wifiszolgáltatás, akad azonban még tennivaló e téren, főként a kisebb településeken. Az ingyenes wifiszolgáltatások 2005 után jelentek meg először, jellemzően a magánszférában. A 2010-es években a nagy távközlési szolgáltatók is elérhetővé tettek ilyen típusú szolgáltatásokat, elsősorban előfizetőik számára. A már működő hotspotok mellett a Digitális Jólét Program megvalósítása során szélessávú, ingyenes wifiszolgáltatást terveznek minden magyar településen legalább egy középületben illetve egy közterületen, továbbá valamennyi oktatási intézményben, a nagyobb látogatottságú könyvtárakban és a gyermekvédelmi intézményekben.- Az önkormányzat tavaly váltott szolgáltatót, az internet-hozzáférés direkt nincs lejelszavazva, aki akarja, szabadon használhatja a wifit - mondta László Attila, Závod polgármestere. - A hivatal mellett található egy játszótér, ott is lehet fogni a jelet, körülbelül a polgármesteri hivatal húszméteres körzetében biztosított az ingyenes internetelérés. Az országban az első hét település, a dél-dunántúli régió vonatkozásában pedig az elsők voltunk, ahol mobiltelefonos applikációt vezettünk be. A helyihirlapp.hu-n közérdekű adatokat, helyi híreket teszünk közzé azok számára, akiknek okostelefonjuk van, és letöltik az alkalmazást. Tervben van, hogy a közeljövőben fejlesztjük a hálózatot, hogy ne csak a központban, hanem nagyobb távolságban biztosítsunk hozzáférést. A faluban egyébként sokan használják, főleg hétvégén ülnek le a játszótér padjaira internetezni. Leggyakoribbak a vendéglátóhelyek, bevásárlóközpontok és egyéb szolgáltatóhelyeken elérhető hotspotok. A megyeszékhelyen egyelőre a városközpontban van nyilvános közwifi. Csillag Balázs, a fürdőt üzemeltető Szekszárdi Sportközpont Nkft. ügyvezetője elmondta, májustól már a fürdőben is lehet wiílzni. A sportcsarnokban még nem megoldott a belső és külső hálózat szétválasztása, de terveik között szerepel a vezeték nélküli megoldás. A 2015-ös adatok szerint a működő 1401 eMagyarország Pont 75 százalékában érhető el ingyenes wifi, és a következő években 1500 helyen építik ki a szolgáltatást. A közlekedési eszközökön is egyre többször igénybe vehető az ingyenes wifi. A MÁV-Start Zrt. 2013 óta az InterCity járatokon és a budapesti elővárosi járművek nagy részén, több mint 700 kocsiban, illetve közel 100 motorvonatban is elérhetővé tette a szolgáltatást. A leginkább kihasznált funkció az okostelefonokon a keresés, melyet a közösségi oldalak használata és a navigáció követ dobogós helyen. Külföldi nagyvárosok példái Moszkvában a metró több mint egymillió utasa használja naponta minden vonalon. így az alagutakban is biztosított ingyenes wifit: egy év alatt mintegy 500 millió kapcsolódást regisztráltak, ami napi átlagban 1.2 millió felhasználót, a metrózok egynegyedét jelenti. Méretét tekintve a moszkvai metrówifi egyedülálló a világon - 12 vonalon. 660 kilométer hoszszan, több mint 5000 kocsiban érhető el. New Yorkban a régi telefonfülkéket alakítják át hotspottá, az ingyenes netezést és telefonálást biztosító oszlopok üzemeltetését a fülkék oldalán elhelyezett reklámbevételekből finanszíroznák. Médiamizéria Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu A magyar médiapiac felkent szakértői - tulajdonosok, kiadóvezetők - között évek óta visszatérő téma, hogy meddig tart a Gutenberg-galaxis. A kanadai médiakutató, Marshall McLuhan 1962-ben jelentette meg hasonló című művét - tananyag kommunikáció szakos képzéseken -, melyben a neves német nyomdász, Johannes Gutenberg által feltalált könyvnyomtatás óta eltelt majd hat évszázadot vizsgálta meg. A könyv mellett természetesen a nyomtatott sajtó válsága is kézzel fogható. A papír alapú kommunikáció krízise a múlt század nyolcvanas éveiben merült fel először. Ma a legtöbb kiadó inkább távolodik a print lapoktól, és a fó-A lapok visszaszorulása elhúzódó folyamat eredménye lesz. kuszt a digitális növekedésre helyezi. A brit The Independent tulajdonosa példávil februárban jelentette be, hogy megszünteti a tekintélyes napilap nyomtatott változatát. A nyomtatott lapok visszaszorulása egy elhúzódó folyamat eredménye lesz, ha egyáltalán valóban sor kerül a végleges váltásra. Persze a digitalizáció alapjaiban rengeti meg a printalapú kommunikációt: Amerikában és Kínában már vetettek be robotújságírókat is. Természetesen nem emberi lényhez hasonlatos robotokat kell elképzelni, hanem számítógépes programokat. A száraz adatok közlése mellett a választékosság lehet ezeknek a masináknak a gyenge pontja, hisz sok újságolvasó éppen a stílus és egyéni hangvétel miatt vásárol napilapot. Meddig számíthatunk még papírra nyomtatott újságokra? 2043-ig, vagy néhány megéli a XXII. századot is? Sokat számít, hogy a jelenlegi politikai, gazdasági, társadalmi környezet - amelyben mindenki gyűlöl mindenkit - erodálja a nyomtatott sajtótermékeket. A legjobb százba került a fotója Gazdag Martin Fekti Gergely gördeszkás ugrását örökítette meg PAKS Egy amerikai portál a száz legjobb extrémsport fotó közé választotta a paksi Gazdag Martin Bokodi-tónál készített felvételét. Martin a korábban legextrémebb gördeszkás címet elnyert Fekti Gergely ugrását örökítette meg. A két fiatalember célja, hogy megszokott környezetéből, a köztéri parkokból meglepő helyekre vigye a gördeszkázást. Martin azt mondta, extrém sportolót fotózni nagyon nehéz, hiszen pontosan el kell kapni a pillanatot. A jó helyszínválasztás persze sokat hozzátesz, ezért kutatják az ilyen terepeket. Tervük, hogy még idén ősszel elutaznak Csernobilba, amit kitűnő helyszínnek gondolnak e célra. Vida T. A pünkösdi hétvégén még inkább csak az uszodai és szaunaszolgáltatásokat vették igénybe a látogatók Pár hét múlva már több strand is nyitva lesz TOLNA MEGYE A szekszárdi strand már a hétvégén kinyitotta kapuit, több szabadtéri fürdőben pedig június elejétől várják majd a vendégeket. Az időjárás még nem kedvezett a strandolásnak, így Szekszárdon inkább csak az uszodai és a szauna szolgáltatásokat vették igénybe a látogatók. Csillag Balázs, az üzemeltető Szekszárdi Sportközpont Nonprofit kft. ügyvezetője elmondta, tavaly májusban a jobb időnek köszönhetően sok vendéget fogadtak, viszont júniusban lett kevésbé kedvező az időjárás. Idén remélik, ha az első napok nem is kedveznek a fürdőzőknek, hamarosan jobbra fordul az idő és nem csak a szaunákat, illetve az uszodákat látogathatják majd a vendégek, és megjelennek majd a családok is medencék partján. Mint arról nemrég beszámoltunk, számos fejlesztéssel, többek között napvitorlákkal, ingyenes wifi eléréssel készültek az idei szezonra és programokban sem lesz hiány. A bonyhádi strand várhatóan június elején nyitja meg kapuit a fürdőzők előtt. Addig is elkészülnek az új árnyékolók, amelyek a perzselő nap sugaraitól lesznek hivatottak megóvni a vízben hűsölőket. Mint azt Bölcsföldi Zoltán, a fürdő vezetője elmondta, a korábbi Egyelőre nem kedvez az időjárás a strandolásnak népszerű programokat fenntartják, így többek között reggelente továbbra is lesz lehetőség az úszásra, valamint az éjszakai fürdőzésre, és az áraik is kedvezőek maradnak. A paksi strandot is á munkások birtokolják jelenleg, hiszen zajlanak a szezonra való felkészítés munkálatai. Dr. Hanoi János, az üzemeltető Mezőföldvíz Kft. szervezési és kommunikációs osztályának vezetője elmondta a szokásos időben, június elsején nyitják ki a kapukat a látogatók előtt. Itt sem kell magas belépőt fizetni, a legdrágább napi felnőtt teljes árú jegy is mindössze 870 forint. H. É. Szabadvíziek Fadd-Domboriban a kedvező időjárású hétvégéket már most sokan töltik a nyaralókban. Amint jobbra fordul az idő, az ingyenesen igénybe vehető strandon is megjelennek majd a családok, és nem csak séta céljából. Szálkán a megszokottaknak megfelelően június 15-től várják majd a vendégeket, tájékoztatta lapunkat Pálfi János polgármester. A vízminőséget két héttel a nyitás előtt ellenőrzik majd, de tekintve, hogy tavaly egész évben kiváló volt, feltehetően idén sem lesz ez másként.