Tolnai Népújság, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-20 / 92. szám
2016. ÁPRILIS 20., SZERDA SPORT .11 Rémálomból ébredve nyert a PTE ellen a Tolna-Mözs FUTSAL Férfi NB II, Közép-csoport, 24. forduló. PTEÁOK-Pe- tőfi SE-Brand Mission Tolna-Mözs 4-6 (3-1). V: Mód (Vincze, Mami). Tolna-Mözs: Kneller B. (kapus) - Gál, dr. Papp, Kovács R., Merkl D. Cserék: Frankowszky, Széchenyi, Kurunczi, Vadas. látékos-edzó': Kneller Balázs. Gól: Márkvárt P. (1., 18., 40.), Valkovics (20.), Illetve Kneller B. (30., 40.), Frankowszky (9.), Vadas (26.), Gál (32.), Kovács R. (38.). Álmosan a Tolna-Mözs férficsapata, pedig a mérkőzés viszonylag „korán”, 19.15 órakor kezdődött Kozármislenyben: az első percben máris büntetőhöz jutottak a hazaiak, amit értékesíteni is tudtak. Ezt követően támadó szellemben folytatták Knellerék, hiszen - a tabellán elfoglalt helyezést tekintve - ők voltak a találkozó esélyesei, így mindenképpen a három pont megszerzése volt a cél. A kilencedik percben egy szép támadás után össze is jött az egyenlítés, de a félidő végén kisebb rövidzárlat következtében 3-1-re elhúzott a vendéglátó együttes. Fordulás után magasabb fokozatba kapcsolt a tolnai alakulat, amely 10 perc elteltével két pontrúgásból is eredményes tudott lenni, majd a jó helyzetkihasználásukkal a vezetést is átvették. A hazaiak, bár becsülettel küzdöttek, fordítani nem tudtak, így sorozatban második győzelmét is elkönyvelhette a Tolna. Kneller Balázs: - Talán az egész szezonban nem sikerült ilyen remek második félidőt produkálnunk. Gratulálok a fiúknak, nagyon fontos győzelem volt ez. Köszönet a szurkolóinknak, akik elkísértek minket Kozármislenybe! A Tolna péntek este (20.30) a Garvittax csapatát fogadja a városi sportcsarnokban. B. S. Férfi NB II, Kozep-csoport 1. Dunakeszi 23 2. PTEPEAC 22 3. PAFC-Mitre 22 4. Vác FSE 22 5. Kecskemét 23 6 1988 Déli FC 22 7. Városgazda 22 8. MMSZSE 22 9. Tolna-Mözs 23 10. Újpest FC 23 11. Romhány 23 12. PTEÁOK 22 13. UTE 23 14. Garvittax 22 15. Inter CDF 22 18 1 4 148-54 55 18 1 3 141-71 55 17 2 3 165-76 53 14 3 5 131-87 45 14 2 7 106-100 44 12 2 8 134-98 38 10 3 9108-116 33 9 4 9 104-99 31 9 4 10 97-94 31 7 2 14 99-112 23 7 2 14 92-122 23 6 4 12102-145 22 4 3 16 92-181 15 3 3 16112-181 12 2 0 20 72-167 6 Tizedszer telik meg futókkal a szekszárdi belváros Kerek születésnap 10SI SP08WAWIS sióinRajt egy néhány évvel korábbi versenyen: idén is sokan rajthoz állnak majd a jubileumi viadalon, hogy letudják a rájuk váró távokat Otthoni kupadöntő a cél Dárdaiéknak LABDARÚGÁS A Német Kupa elődöntőjében az elmúlt hetekben gyengélkedő Hertha BSC (Dárdai Pál csapata utolsó három bajnokiján egy pontot szerzett) a tabella második helyén álló Borussia Dortmundot fogadja. A vendégeknél minden bizonynyal pályára lép Pierre-Eme- rick Aubameyang (képen), aki még a hétfői edzésen sérült meg, és el kellett elhagynia a pályát. A találkozót 20.30 órától a Sportl közvetíti. A Bayern München-Werder Bremen meccs lapzártánk után ért véget. B. S. Fontos jubileumához érkezett a megyeszékhely egyik jelentős sportrendezvénye: április 23-án a Garay téren a X. Domaine Gróf Zichy futóversenyt rendezik meg. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu UTCAI FUTÁS A jubileumi rendezvény 13.45-kor kezdődik az ünnepélyes megnyitóval, de a hagyományokhoz híven regisztrálni már 11 órától lehet a helyszínen. A megyeszékhely központjából indul majd a mezőny, és ahogy már megszoktuk, korcsoportonkénti futamokban. A futóversenyek között ez teszi érdekessé az erőpróbát, hogy minden korosztály versenyét külön követhetik figyelemmel az érdeklődők.- Az általános iskolások futamai két szempontból fontosak számunkra: elsősorban szeretnénk a gyerekeket a rendezvényeinkkel az egészséges életmódra nevelni, másrészt a szekszárdi atlétapalánták táborát is szeretnénk gyarapítani. Ezért is ingyenes tíz éve a részvétel a diákoknak - mondta Scherer Tamás, a szervező Sportélmény Alapítvány kuratóriumának elnöke. - A váltó- és amatőrfutamokkal pedig egy mozgást szerető közösséget igyekszünk teremteni a megyeszékhelyen és vonzás- körzetében. 2009 óta a fogyatékkal élők is aktív résztvevői a „versenynek”, vagyis- az alapítvány rendezvénye valóban mindenkinek szól. A X. Domaine Gróf Zichy futóverseny egyben az 5pró- ba Rióba programsorozat helyi rendezvénye is. A szervezők ezzel szeretnék Tolna megye székhelyét is a nyári olimpiára hangolni. Természetesen az ötpróba közül csak a futásban lehet távot teljesíteni. Az 5 km-es amatőrfutamban 10 pont gyűjthető bármely korosztály számára. A rendezvény az idei évben sem marad sztárvendég nélkül. A Sportélmény Alapítványnak sikerült Kämmerer Zoltán háromszoros olimpiai- és háromszoros világbajnok kajakozót a megyeszékhelyre csábítania. Nemcsak látható, hanem hallható is lesz Aba- házi Csaba. Zenekara, a Még Egy Kör gondoskodik a hangulatról a jubileumi rendezvény utáni after partyn, amely 20 órától kezdődik a Placc Ifjúsági Közösségi Térben, ahová a belépés ingyenes. (A zenekar váltóban is indul.) A jubileumi versenyt a romániai Lúgosról érkező tíz futó emeli nemzetközi rangra. Emlékeztető 2008: Kálovics Anikó (Cover Mapei), Erkolo Ashena- fi (Buda-Cash Békéscsabai AC). 2009: Tóth Lívia (VEDAC), Tóth Tamás (MISI SC). 2010, nők: 1. Kovács Zsófia (VEDAC), 2. Simona Staicu (MISI SC), 3. Szederkényi-Takács Andrea (Vasas SC). Férfiak: 1. Tóth László (Pécsi Futó Klub), 2. Erkelo Ashenafi (Szekszárd AK SE), 3. Tóth Tamás (Szekszárd). 2011, nők: 1. Kovács Zsófia (VEDAC), 2. Szederké- nyi-T. A. (Vasas), 3. Staicu (Ml- SI-SC). Férfiak: 1. Bene Barnabás (PVSK), 2. Elisha Sewa (kenyai, Benedek Team), 3. Erkolo Ashenafi (etióp, BT). Újabb kajakos tesztje lett pozitív KAJAK-KENU Doppingvétséget követett el a kajakos Dudás Miklós, akinek a szervezetében tiltott hormonkészítmény nyomaira bukkantak - számolt be róla a magyar szövetség. A 25 éves sportoló a tavalyi Európa Játékokon adta le azt a mintát, ami miatt a versenyzői engedélyét és kerettagságát azonnali hatállyal felfüggesztették. Dudás szerint a sevillai edzőtábor alatt vásárolt táplálék-kiegészítőben lehetett benne a tiltott szer. B. S. Tolna Megyei Kupa: már a döntő a tét LABDARÚGÁS Egyedüli megye ll-es csapatként a másodosztály becsületének megvédése js a célja a Mórágyak a Tolna Megyei Kupában. A Keleti csoport második helyezettje a megye l-es Teveli Medosz SE-t fogadja. Ma még Bonyhád VLC-Ma- josi SE és Szedresi SE-Zé- usport Dunaföldvári FC mérkőzést rendeznek 17 órától. A győztesek jutnak be a háromcsapatos döntőbe. B. S. Egy és fél hét között útlezárások! A futóverseny miatt szombaton 13 és 18.30 óra között lezárják a Széchenyi utcát a Szent László utcai kereszteződéstől a Szentgáli Gyula utcáig. valamint a Szent István tér és a Mészáros L. utca Szent István tér felé vezető kanyarodó sávját. Az útlezárás ideje alatt a helyközi járatok a következő terelő útvonalon közlekednek. A 6-os út irányából érkezők: újvárosi templom-Rákóczi u.- Mátyás király u.-56-os út-au- tóbusz-állomás. A járatok a posta és a gimnázium helyett a Szluha György utcai helyi megállóhelyen állnak meg. A 6-os főút irányába indulók: autóbusz-állomás-56-os út- Mátyás király u.-Zrínyi u.- Damjanich u.-újvárosi templom. A Bátaszék irányából érkezők: kórház-Wesselényi u.-Holub ut.-Hunyadi u.-autóbusz-állomás. A járatok a gimnázium megállóhelyet nem érintik. A Bátaszék irányába indulók: autóbusz-állomás-Hunyadi u.-Holub utca-Wesselényi u.- kórház. Az útlezárás ideje alatt terelő útvonalon közlekednek az 1, 4. 4A, 5, 6, 7, 7A. 88. 89 és 9-es jelű helyi autóbuszjáratok is. Húszéves . a mórágyi egyesület LABDARÚGÁS Szépszámú közönség előtti gálameccsel ünnepelte alapítása huszadik évfordulóját a megyei II. osztályban szereplő Mórágy SE. Mórágy SE-Jubileumi válogatott 9-4 (3-1). Mórágy, 150 néző. Mórágy: Hujbert - Vida, Dudás G., Lestár, Juhász V. - Palkó, Tóth T., Berényi Sz., Mózes - Kanalas, Tóth J. Válogatott: Boros - Morvái, Acsá- di, Vecsei, Martonosi - Kőku- ti, Stumpf J., Kiss L., Szranek - Sztojka Cs., Márton K. Cserék: Walter, Varga R, Kertai, Bodai B. Gólszerzők: Dudás G. (3), Kanalas (2), Flujbert (2), Palkó, Tóth J., illetve Márton K. (2), Sztojka, Kiss L. B. S. A Nagykanizsát ezúttal sem sikerült letaszítaniuk a trónról a paksiaknak Sorozatban hatodszor is ASE-ezüst SAKK A zsinórban megszerzett öt bronzérem után sorozatban hatodszor nyert ezüstérmet az ASE Paks az első osztályú csapatbajnokságban. Az atomosok a budapesti Aquincum Hotelben megrendezett közös záró fordulóban előbb 6.5:5.5- re kikaptak a bajnok Aquap- rofit Nagykanizsától, majd pedig ugyanilyen arányban legyőzték a végül bronzérmesként záró HVSE Infraplan csapatát. A szezonban a paksiak legjobbjának a fiatal Antal Tibor Kende bizonyult, aki mind a kilenc fordulóban asztalhoz ült, hat győzelem és két remi mellett csak egyszer kapott ki, a lehetséges 9 pontból hetet begyűjtött. Rajta kívül Grószpé- ter Attila, Lizák Péter és Vajda Szidónia játszott valamennyi mérkőzésen, Grószpéter veretlenül, 3 győzelemmel és 6 remivel zárt, a lehetséges 9 pontból hatot begyűjtve. A legjobb eredménnyel (87,5 százalék) a szerb Milos Perunovic zárt, igaz ő csupán négy partit vállalt, de azokból hármat megnyert, egyet döntetlenre adott. NB I, Szabó László csoport, 8. forduló. Aquaprofit Nagy- kanizsa-ASE Paks I 6.5:5.5. A paksi pontszerzők, győzelem: Antal Tibor Kende. Döntetlen: Berkes Ferenc, Papp Gábor, Ács Péter, Nikola Sedlak, Szabó Krisztián, ifj. Fodor Tamás, Antal Tibor Kende jól játszott: kilenc meccsen hét pontot gyűjtött Grószpéter Attila, Vidéki Sándor, Vajda Szidónia. 9. forduló: ASE Paks l-HVSE Infraplan 6.5:5.5. A paksi pontszerzők, győzelem: Nikola Sedlak, Vajda Szidónia. Döntetlen: Papp Gábor, Ács Péter, Szabó Krisztián, ifj. Fodor Tamás, Grószpéter Attila, Lizák Péter, Vidéki Sándor, Györkös Lajos, Antal Tibor Kende. A végeredmény: 1. Aquaprofit Nagykanizsa 80.5, 2. ASE Paks I 69, 3. HVSE Infraplan 58.5, 4. Budapesti Titánok 53.5, 5. Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg 51, 6. Pénzügyőr 49.5, 7. Makói SVSE 47.5, 8. Kőbánya 45.5,9. Dunaharaszti MTK 44.5, 10. HÜSI SC 40.5 ponttal. R. G.