Tolnai Népújság, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-20 / 92. szám
Jó ómen lehet a Megyeri út LABDARÚGÁS Szeret Újpesten játszani a Paksi FC, amit az is bizonyít, hogy a Szusza Ferenc-stadionban aratta NB l-es története legnagyobb idegenbeli sikerét (6-0). Lenne mit javítani, hiszen utolsó hat vendégként lejátszott összecsapását elveszítette Csertői Aurél együttese. ► 12 Jogszerű a tanársztrájk OKTATÁS Egész napos munkabeszüntetést tartanak ma a sztrájkbizottság felhívásához csatlakozó pedagógusok. A gyerekekre az iskolákban, óvodákban vigyáznak, a bölcsődék akár be is zárhatnak. A sztrájkolok erre a napra nem kapnak bért. ► 3,7 A többségnek tetszik a fix UTAZÁS A szekszárdi taxisok tapasztalatai szerint az utasok többségének tetszik, hogy mindig azonos ösz- szeget fizetnek. ► 2 Balatonfüred, a nyüzsgő város UTAZÁSA város az 1800-as években indult igazi fejlődésnek, és az elmúlt években a Balaton északi partjának egyik legfelkapottabb üdülőhelye lett. 1971-től gyógyüdülővárosnak számít, ekkor nyilvánították ugyanis gyógyvízzé a füredi savanyúvizet. Nem csak a turistaszezonban érdemes felkeresni az északi part nyüzsgő városát. ► 9 Jó reggelt! O lvasónk jelezte, hogy kellemes tapasztalatban volt része a minap Szekszárdon. A jót azonban egy rossz élmény előzte meg. A belvárosban keresett mozgáskorlátozott parkolóhelyet. Talált is kettőt, de keresztbe állva mindegyiket elfoglalta egy autó, amelyen nem volt jogosultságot igazoló okmány. A tapasztalat kellemes része az volt, hogy a helyben dolgozó közfoglalkoztatottak mindjárt a segítségére siettek. Elmondták, hogy nemrégen pattant ki a kocsiból egy hölgy, majd abban is próbáltak segíteni olvasónknak, hogy jó helyet találjon. Ezt a kellemes élményt szerette volna megköszönni a két embernek, azt, hogy tudtak emberségesek lenni, amikor más ilyen nemtörődöm volt. H.É. TOLNA MEGYE Meglepetésként érte a halászokat a tavalyi törvénymódosítás, miszerint természetes vizekre nem kaphatnak halászati engedélyt, pedig az UNESCO kulturális örökségének része lett két éve a magyar hagyományos halászat. Ez mára csak emlék maradt, akárcsak a dunai vagy tiszai halászlé, helyette halastavakban nevelkedett, takarmánnyal hizlalt pontyból készül majd az éttermi halászlé. A hivatásos halászok ebbe nem tudnak beletörődni, hiszen munka nélkül maradtak egyik napról a másikra, pedig nemrég még mást ígértek nekik. Most demonstrációra készülnek. A képen: az érsekcsa- nádi Molnár Zoltán javítgatja a varsáját, de hogy hol és mit foghat vele, azt még nem tudja. ► 4 Cafeteria: mindenki a kormányra vár A Mészáros Borház világraszóló sikere BUDAPEST Most is csak szóbeli tájékoztatást kaptak a cafeteria készpénzesítéséről tegnap a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán a munkaadók és a munkavállalók képviselői. Pedig a kormánynak döntenie kell a munkabérbe épülésének módjáról, mert ez érinti a jövő évi költségvetést. Információink szerint a kormány kitart amellett, hogy januártól a cafeteria épüljön be a bérbe. Ennek összegét havi 20 ezer forintban maximalizálnák (évi 240 ezer forint). Ez nem jogosítana nyugdíjra, gyesre, táppénzre. Azok a munkáltatók, akik eddig nem adtak béren kívüli juttatást, csak akkor csatlakozhatnának az új rendszerhez, ha kétszázalékos béremelést hajtanak végre. ► 7 SZEKSZÁRD Soha nem látott magyar siker született a franciaországi Bordeaux-ban, a Challenge du Vin borversenyen. A magyar borok összesen 16 arany, 13 ezüst és 13 bronzérmet kaptak. Ebből a sikerből a szekszárdi Mészáros Borház is alaposan kivette a részét, hiszen két bora, a 2012-es évjáratú Grand Ati- qua Cabernet Sauvignon és a Grand Atiqua Cuvée is aranyérmet nyert, a pincészet egy másik bora pedig ezüstérmes lett. A magyar siker értékét növeli, hogy a Challenge du Vin a világ egyik legnagyobb seregszemléje. A 20 euró feletti vörösborok kategóriájában hazánk Franciaország után a második lett, hat aranyéremmel, melyből kettő a szekszárdi borvidéket képviseli. M. I. Lemondott Nagy Tamás, Dienes irányít SZEKSZÁRD Kedden lemondott Nagy Tamás, az NB Ill-ban szereplő, s a Közép csoportban utolsó helyen álló Szekszárdi UFC futballcsapatának vezetőedzője. A szezon végéig a megye egyes együttes edzőjét, Dienes Pált bízták meg a szakmai munka irányításával. Az UFC szombaton a Du- naharaszti MTK-t látja vendégül a megyeszékhelyen. B. L. Demonstráltak Négy hét művészet SZEKSZÁRD Demonstrációt tartott a Városi Bíróság előtt az MSZP, mivel siófok volt polgármestere, dr. Balázs Árpád egy Facebook cikk kedvelése miatt feljelentést tett 17 ember ellen, és az ügyészség azonnal közvádas eljárást kezdeményezett az ügyben. K. B. PAKS Líra, muzsika, képzőművészet, művészeti terápia is szerepel a négy héten át tartó Paksi Művészeti Fesztivál programjában. A program során helyben élő, paksi kötődésű és országosan ismert előadók gondoskodnak a közönség minőségi szórakoztatásáról. A képen a fennállásának harmincötödik évfordulóját ünneplő fűzvirág Táncegyüttes és Táncszínház. ► 6 SZERKESZTŐSÉG: Email: tolnai, nepujsag@metiiaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Hanoi Erzsébet 74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 74/511-534 MA HOLNAP Oy 16 18 Ma már sok lesz a napsütés, de még elég élénk, néha erős lesz a szél. A következő napokban gyengül a szél, lassan erősödik a felmelegedés. ► 10 T Boldog névnapot kívánunk Tivadar nevű olvasóinknak! Fotó: Vida Tündéi