Tolnai Népújság, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-02 / 77. szám

2016. ÁPRILIS 2., SZOMBAT \ RIPORT 11 Ignéczi Adám Kalandok Grönlandtol a hetezer meteres vulkánig Született: 1991. február 5. Iskolák: Farmosi Általános Is­kola. Verseghy Ferenc Gimná­zium - Szolnok, Eötvös Loránd Tudományegyetem - Budapest (földtudomány BSc. geográfus MSc), University of Sheffield - Sheffield. Nagy-Britannia (geog­ráfia PhD) Foglalkozás: a University of Sheffield doktori hallgatója Kutatási területek:- éghajlatrekonstrukciós mód­szerek:- egykori kárpáti eljegesedések rekonstrukciója;- a grönlandi jégtakaró hidroló­giai és dinamikai viszonyai;- tundra és sivatagi környezet vizsgálata a Száraz-Andokban Magashegyi vulkánt és grön­landi gleccsert is kutat a szol­noki Ignéczi Ádám. A „magyar eszkimó” azt mondja, pihent agy kell ahhoz, hogy valaki te­repi kutatónak álljon, munká­ját mégis élete legnagyobb ka­landjaként éli meg. Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu SZOLNOK/NAGYVILÁG Azok, akik a chilei 6 ezer 893 méter ma­gas Ojos del Saiado hegyen tar­tózkodnak, nemcsak a sokszor mínusz húsz fokkal, hanem az ál­landó, olykor száz km/h-s szelek­kel is dacolnak. A rendkívül szá­raz hegyre minden csepp vizet maguknak kellett felvinniük az elszánt hegymászóknak, akiket egy cél vezérel: feljutni a csúcs­ra, Földünk legmagasabb vulkán­jára.- Mi azonban nem ezért utaz­tunk ki Dél-Amerikába - meséli Ignéczi Ádám. Az ELTE-n végzett geográfus nemrégen tért haza a Földgömb-Atacama Klímamoni­toring Expedícióról, Chiléből, az Atacama-sivatag fennsíkjáról. A dr. Nagy Balázs vezette négyfős expedíció az örök fagy változá­sát, a víz jelenlétet és a környezet átalakulását vizsgálta az Andok több magassági szintjén - 4 ezer 200 métertől 6 ezer 893 méterig.- A kutatások még 2012-ben indultak, akkor telepítettek oda kollégáim különböző műszere­ket, melyek azóta folyamatosan dolgoznak. Mi pedig kétévente ellenőrizzük ezeket az eszközö­ket, valamint továbbiakat is te­lepítünk, hogy újabb és újabb adatokhoz jussunk - magyaráz­za a kutató, hozzátéve, ez a hegy több „leggel” is büszkélkedhet. Itt van például a világon a leg­magasabb pont, ami állandóan jégmentes, nem véletlen, hogy itt döntötték meg az autós-terep- járós és a biciklis magassági re­kordot is, 6 ezer 700 méterrel. Kincs minden csepp víz- Amúgy pedig kétszázötven kilométeres körzetben egy lé­lek sem él errefelé. Még a határ- állomást is áttették nyolcvan ki­lométerre a valós chilei-argentin határtól egy olyan helyre, mely már „élhetőbb”. A térség legin­kább egy holdbéli tájhoz hason­lít, vagy talán a Mars felszíné­hez - bólogat a kutató. - Minden csepp vizet mindenkinek magá­nak kell felvinnie. Előre gondo­san kiszámoltuk mi is, hány na­pot leszünk ott, naponta mennyi folyadékra van szükségünk. Vé­gül háromszáz liter vizet vittünk magunkkal, amit egy chilei szu­permarketben vásároltunk. Hat­literes ballonokat vettünk, mert ha egy eltörik belőle, csak hat li­ternek mondhatunk búcsút. Érde­kes, hogy bármennyire is száraz volt a levegő, a napi két liternyi víz elfogyasztása is kínkeserves volt. Az evés már kicsit jobban ment, persze, ha sikerült eltalálnunk a lenti boltban, hogy mit rejt a kon­zervdoboz. Merthogy spanyolul egy szót sem tudok, úgy tettem bele a bevásárlókocsiba a kajákat, hogy fogalmam sem volt, mi is az - nevet Ádám, hozzátéve, a hegy alján még „luxuskörülmények” között éltek: volt paradicsom, avo­kádó, tojás és narancs, de ezek el­fogytak egy hét alatt. Fent, a he­gyen főleg zacskós tésztás leves, zabkeksz, tonhal- és babkonzerv volt a menü. Már aki bírta a babot.- Emlékszem, mennyire vár­tuk az „új” expedíciók feltűnését, akikkel sikerült mindig „barte- rezni” valami olyan ételt, ami ne­künk már nem volt. Nagyon jól­esett a két hét zacskós leves után például a friss dinnye. Vagy a másfél kiló brazil marhahús - bó­logat a fiatalember, aki nem csak az egyhangú táplálkozást bírta egészen jól, de a sokszor mínusz húsz fokos éjszakai és a mínusz öt fokos nappali hideget is. Per­sze, felvetődik a kérdés, ilyen hő­mérséklet mellett (és víz hiányá­ban) hogyan oldották meg a kuta­tók a tisztálkodást Egy hónap, egy fürdés r Leginkább sehogy - neve­ti el magát a kutató, hozzáfűzve, ebből a szempontból nem is baj, hogy nem volt nő a csapatukban... persze a nedves törlőkendőt azért elővették. Ádám már a harmadik nap megtanulta, hogy a kendőket szigorúan a hálózsákban kell tar­tani, hiszen a szabadban hagyott, kővé fagyott papírokat igen kelle­metlen használni egy sietős reg­geli „akció” közben...- Egyik alkalommal viszont egy sós tó láttán elkapott bennün­ket valami fékezhetetlen vágy, hogy megmártózzunk benne. 4 ezer 500 méteren voltunk. Mivel ez egy vulkáni terület, harminc­öt-harminchat fokos források töl­tik fel a legtöbb tavat. Ezeknek a meleg forrásoknak a langyos vi­zében fürödtünk, persze ádám- kosztümben. Amíg benne ültem, nem is volt semmi gondom, ám kétszer is meg kellett gondolnom, ki akarok-e menni a nulla fokba és a szélbe. Szóval, nem áldozat nélküli volt a kényelem. A kutatók nap mint nap magá­nyos farkasként dolgoztak a vul­kánon, mindenkinek megvolt a maga feladata. Az alsóbb szinte­ken még a sós tavak mellett élő flamingókkal tudtak „társalogni“ az utazók, magasabban találkoz­tak még sivatagi rókákkal és a lá­mák kistestvérével, a vikunyák- kal, de négyezer méter fölött már csak a piciny tavakban élő bakté­riumok nyújtottak nem túl izgal­mas társaságot. Terepmintás kispárna- A legmagasabb táborhelyen, hatezer méteren viszont volt egy vendégünk: egy ugróegér, aki saj­nálatos módon mindenképpen a sátrunkban szeretett volna élni. Vélhetően valamelyik expedíció­val juthatott fel ilyen magasra, és a maradékokon élt. Nem voltunk vendégszeretőek vele - árulja el Ádám, akinek bár az idei volt az első alkalom, hogy üyen magas­ságban járt és dolgozott, ám a hi­deg nem érte váratlanul: éppen egy éve ugyanis sarkvidéki kuta­táson vett részt.- Méghozzá Grönland nyu­gati szélén, a sarkkörtől nem messze, a jégtakaró peremén. A grönlandi légitársaság spe­ciális repülője szállított oda bennünket, néhány láda zöld­séggel és húsfélékkel együtt. Merthogy arrafelé nincsenek ám utak a települések között, csak röpködni lehet, hajóz­ni meg motoros szánnal köz­lekedni. Szóval, ha valami el­fogy a helyi szupermarketből, repülővel, esetleg hajóval le­het az új árut odavinni. En­nek megfelelőek az árak is... Egy kétszáz fős, már nem mű­ködő amerikai légitámaszpon­ton laktunk, betonelemekből összeszerelt, kétszintes há­zakban. Teljesen önálló ez a csöppnyi település, van pos­tahivatala is, no meg kocsmá­ja, amit szerintem az éppen ott tartózkodó, NASA-program- ban részt vevő amerikai kato­nák tartottak el. Azok a kato­nák annyira katonák voltak, hogy nemcsak a ruhájuk, meg a hátizsákjuk, hanem a taka­ró- és kispárnahuzatjuk is te­repmintás volt. Estefelé állan­dóan a Trónok harcát nézték, pár nap alatt pedig a környék összes rénszarvasagancsát a szobájukba gyűjtötték. A csönd bántó is tud lenni Ádám egy új műszert, egy kis­méretű jég- és fóldradart próbált ki brit kollégáival Grönlandon.- Két héten keresztül huzigál­tuk négyen a radart reggeltől es­tig a jégtakarón, ületve a jégtaka­rót szegélyező üledékeken. Bőven volt időnk a méricskélésre, mert hatkor már világos volt, de még este 11-kor is jól lehetett látni a szabadban. Nem volt túl mozgal­mas a munkánk. Megesett, hogy egy órán keresztül egy helyben álltam a szélben és az olvadék­vízben, ami egy idő után aztán tömbbé fagyott a zoknimon, ba­kancsomon és a hágóvasamon. Merthogy teljes hegymászófel­szerelésben mozogtunk, beülő­vei, jégcsákánnyal, kötélparti­ban. Mindig össze voltunk köt­ve, hiszen a rejtett gleccserhasa­dékokba könnyű belepottyanni. Azért szurkoltam, hogy ha lehet, inkább én zuhanjak, mert a töb­biek legalább meg tudtak volna fogni, ám ez fordítva nem biztos, hogy ment volna.- Munka közben nem sokat beszéltünk egymáshoz. Ekkor figyeltem fel arra, hogy a csönd milyen bántó is tud lenni. A leg­nagyobb esemény az volt, ami­kor elhúzott felettünk egy káro­gó madár. Néha még féltem is... főleg a jegesmedvék feltűnésé­től, akiket ha megláttam vol­na, ott helyben elkapott volna a frász. Az északi fény viszont mindig lenyűgözött, megesett, hogy pizsamában-kabátban ro­hantam ki a ház elé, hogy meg­pillantsam, és örökre az em­lékezetembe véssem a színes, gomolygó felhőket. Kutató va­gyok, és talán a világ egyik leg­szerencsésebb fickója is, aki­nek megadatott, hogy a munká­ja egyben élete legnagyobb ka­landja is legyen. Ádám geoelektromos mérést végez 4400 méteren, az Atacama-fennsíkon A fiatal kutató a grönlandi jégtakaróból érkező Russel-gleccsernél. A lát­ványos jégfalat a nyáron itt elhaladó folyó alámosása alakította ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom