Tolnai Népújság, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-02 / 77. szám
fl MEGYEI KÖRKÉP 2016. ÁPRILIS 2., SZOMBAT Akár kétmillió is nyerhető védett épület felújítására PAKS Akár kétmillió forint ön- kormányzati támogatást is elnyerhet az, aki védett épületet készül felújítani. A városépítő bizottság most hirdette meg e célt szolgáló pályázatát. Az igényeket május 31-ig lehet benyújtani. - Mindenkit bátorítunk, hogy pályázzon - fogalmazott Elekné Csollány Éva városfejlesztési referens, aki bővebb információval szolgál a leendő pályázóknak. Azt mondta, a legmagasabb összeg, kétmillió forint a műemléképületek felújítására nyerhető, ennek fele vissza nem térítendő, fele kamatmentes, visszafizetendő támogatás. Ugyanilyen konstrukcióban egymillió forintot kaphat az, aki helyi védelem alá vont épületet újít fel. Abban az esetben, ha az épület nem, de a környezet, ahol áll helyi védelmet élvez, egymillió forint kamatmentes, visz- szatérítendő forráshoz juthat az ingatlantulajdonos. A városépítő bizottság kerete 3,5 millió forint, akárcsak 2015-ben. Tavaly az igénylők nem merítették ki a teljes keretet. Fontos momentum, hogy csak a városképet befolyásoló beavatkozásokra, például homlokzat felújításra, tetőcserére lehet forrást igényelni. A kérelmeket dr. Blazsek Balázs főjegyzőhöz kell benyújtani. V. T. Javaslatot várnak a Deák-díjra PAKS Várja a javaslatot az ön- kormányzat a Deák Ferenc-ki- tüntetés idei díjazottjának személyére. A díj a polgármesteri hivatalban dolgozó, kimagasló teljesítményt nyújtó köztisztviselők munkájának elismerésére szolgál. Azok elismerésére, akik munkájukkal jelentősen hozzájárultak Paks egészségügyi ellátásának fejlesztéséhez, s ezen a területen kimagasló teljesítményt nyújtottak, Pongrácz Sándor-kitüntetést alapított a város képviselő-tes- tülete. Évente egy személynek adják át et az elismerést a Sem- melweis-napi városi ünnepségen. Javaslatokat mindkét esetben május 2-ig lehet tenni. V. T. :i—j Stekív Zsuzsa nem UJ unatkozik mostanában. Itthon és külföldön is tesz ' kiállítása, és mindennap unokázik ÉÍ1ÍÉIhletet merít a családjából Stekly Zsuzsa Alkotás és unokázás Unoka és munka. E két dolog tölti be mostanában Stekly Zsuzsa életét. A bonyhádi zománcműves-fes- tőnek kevés a szabadideje, több kiállításra és alkotótáborba is készül. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu BONYHÁD Minden munkámban, gondolatomban ott van Gergő - mondja Stekly Zsuzsa egyéves unokájáról. Szerencsés nagymama, hiszen a kisfiút mindennap láthatja, nem választják el tőle hosszú kilométerek. És hogy milyen is Gergő? Mosolygós, vidám, örökmozgó kisfiú, aki szüleivel ih- letője a művész nagymama alkotásainak.- Igaz, áttranszformálom, idealizálom őket a tűzzománcon. Szent családként jelennek meg, avagy külön-külön: József a kis Jézussal, esetleg Madonnaként a gyermekkel - magyarázza a zománcműves. Nevetve meséli, hogy Gergő születése előtt mindig jól szórakozott a nagyszülőkön, akik áhítattal mutogatták unokáikat, most meg az ő életének Napja is egy ilyen kis töpörtyű. Arról nem is beszélve, hogy három évvel ezelőtt Visszatekintő kiállítása után nagy kérdés volt a hogyan tovább. A decemberi, háromévenként esedékes tárlata lesz a bizonyíték arra, hogy megvan a válasz. Ennek az anyagnak az Új fejezet címet adta Stekly Zsuzsa. Annak, aki követi a pályáját, talán feltűnt, hogy mostanában különösen magas fokozaton pörög az élete. A közelmúltban Szekszár- don nyílt kiállítása, illetve Bonyhádon, a Hungária Takarékban 25 akvarelljét állította ki. A művész elmondta, első ilyen festményét még 2000- ben készítette Tamásiban, azóta több vízközeli helyen, alkotótáborban is megfordult. Képein megelevenednek kedvenc vizei: a szálkai tó, a Duna, a Tisza és az Adria. Vizes munkáinak kvintesz- szenciája a Vízivilág című ak- varell, amely a víz mélyének élővilágát mutatja be. Idén három táborba is hivatalos, arra viszont idén már nem lesz ideje, hogy a bonyhádi Zománcművészeti Alkotótábort, leánykori nevén ZAB-ot is megszervezze. Legközelebbi tárlata egyébként jövő szerdán nyílik Pécsett.- Decemberben a Lengyel Házban mutatkoztam be, ennek folyománya egy krakkói meghívás, mely őszre szól. Erre a kiállításra a magyar szentek képeit készítem, meg kell mondanom, izgalmasnak találom ezt a felkérést - állítja. Stekly Zsuzsa egy korábbi nyilatkozatában azt mondta: „A világ számára zománcműves vagyok, de lelkemben festő”. Célja megragadni és megörökíteni a pillanat szépségét, a mozdulatot, egy bájos arcot, vagy a virág lelkét úgy, hogy képeiből béke, szeretet, harmónia, az élet kiteljesedő szépsége és reménysége sugározzon. Béke és harmónia Stekly Zsuzsa mindig nagy örömmel készül kiállításaira. Ilyenkor dói el, hogy munkája másnak is fontos-e, vagy csupán a ládafiának dolgozott. Az elvégzett munka öröme csak a legnagyobb müértő, a hétköznapi ember véleményével lehet teljes.- A tűzzománc óriási tehetőségeket rejt magában: a téma dönti el. hogy a határozott rekeszes technikával vagy a lágyabb, festő módszerrel valósítom-e meg elképzeléseimet. Olyan képeket szeretnék készíteni, melyek nem szorulnak magyarázatra, s belőlük béke és harmónia sugárzik. Nem elégít ki, ha egy kép látványos, fontos, hogy legyen mondanivalója. Ezért inkább az emberábrázolás érdekei - vallja a bonyhádi alkotó. Névjegy Stekly Zsuzsa 1954-ben született Bonyhádon. A pécsi művészeti szakközépiskolában érettségizett, de a főiskolára nem vették fel. Zománcműves lett, igen termékeny alkotó, eddig több, mint 270 önálló kiállítása volt. Számos köztéri alkotást is készített, köztük három kálvária stációképeit: Mélykút, Bonyhád, Palotabozsok. De szívesen készít kisebb darabokat, így ékszereket, kitűzőket is. Az ezredfordulón kezdett akvarellel foglalkozni, ezeket a képeket „Pihenéseimének nevezi. Munkásságát elismerték már Perczel-díjjal, Tolna megyei művészeti plakettel, Babits-díjjal is. Házas, két gyermeke, egy fia ás egy lánya van, és utóbbi révén egy éve már nagymama is. Közös a cél a rendőrséggel, a civilekkel BONYHÁD A nyílt ülésen tárgyalt napirendi pontok mindegyikét elfogadták a képviselők a csütörtöki bonyhádi testületi ülésen, tájékoztatott Vízin Balázs, az önkormányzat kommunikációs munkatársa. így a város közrend- és közbiztonságának helyzetéről szólót is, amelynél dr. Soczó László dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány országos kitekintésben is példaértékűnek nevezte a helyi kollektíva munkáját. Úgy fogalmazott: jól vezetett, jól szervezett kapitányság a bonyhádi, ahol elkötelezett rendőrök teljesítenek szolgálatot. Dr. Marcsek Sándor ezredes, kapitányság- vezető a csökkenő bűncselekményszámot emelte ki felszólalásában, majd - dr. Soczó Lászlóhoz hasonlóan - megköszönte a város és a polgárőrség együttműködő segítségét. Filóné Fe- rencz Ibolya az önkormányzat és az itt élők nevében fejezte ki köszönetét a rendőrségnek, egyúttal arról biztosította őket, hogy akárcsak az eddigiekben, a jövőben is számíthatnak a város vezetésének együttműködő segítségére. Huszonnégymillióval sportot, hattal a civileket segítik. A képviselők a megbeszélésen döntöttek arról, hogy az önkormányzat huszonnégy millió forinttal a sport, míg hatmillióval a civil szervezetek munkáját segíti. Mint az a napirendeknél elhangzott: példaértékű az egyesületek, szervezetek szerepvállalása: a számos megyei, országos és nemzetközi eredmény mellett a város közösségi, kulturális és sportéletének felpezsdítésén is aktívan dolgoznak, amiért köszönet illeti őket. Ezt elismerve támogatja a munkájukat minden évben Bonyhád vezetése, sőt, az anyagi segítség mellett a város létesítményeit is díjmentesen használhatják, mondta Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármestere. A városvezető arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy április 14-én, 15 órakor a Városházán tartott ünnepségen adják át a sport- és a civilszervezetek vezetőinek a támogatási megállapodásokat. B. K. Hat éve állt a térség szolgálatába a paksi atomerőmű által létrehozott térségfejlesztési alapítvány Nyolcvanhat fejlesztés kezdődött el tavaly SOLT-PAKS Minden nyertes pályázóval szerződést kötött a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány munkaszervezete a kuratórium múlt év novemberi ülése óta. A pályázóknak egy év áll rendelkezésére, hogy a megkezdett beszerzéseket, beruházásokat befejezzék. Minderről Appelshoffer Regina titkár számolt be a kuratórium Solton tartott ülésén. Elfogadták a monitoring jelentést, ami a korábbi pályázatok aktuális állapotát összegzi. 2011-től 2014-ig 169 pályázatot támogatott az alapítvány, ezek zöme lezárult a múlt év végére. Tavaly - amikor az előző évektől eltérően - nem az alapító paksi atomerőmű, hanem a Miniszterelnökség biztosított forrást az alapítvány számára, 86 pályázat nyert. A felhasznált összeg is eltér a korábbiaktól, amikor évente 500 milliós keret szolgált a térség fejlődésének előmozdítására. A 2015-ös 750 millió forintból, csakúgy mint eddig, a térségben lakók életminőségének javítását szolgáló kezdeményezéseket támogatott az alapítvány. A kuratórium elfogadta az idei kommunikációs tervet, illetve a költségvetést, az utóbbit komoly működési költség csökkentő intézkedések tudatában. Ezekkel - például az elektronikus ügyintézésre való áttérésAláírták a szerődéseket sei, feladatátvállalással - becslések szerint akár a működési kiadások 15-20 százalékát takarítja meg a szervezet. Két módosítási kérelem is a kuratórium elé került, az egyik a Kecskemét-Kalocsai Érsekség határidő hosszabbítási kérelme, amit elfogadott a grémium. A másikat, miután szerződésbeli kötelezettségei ezt nem engedték, elutasította. Ez Puszta- hencse önkormányzatának beadványa volt, amiben azt kérték, hogy a községi konyha felújítására nyert pénzből más célt valósíthassanak meg, mert egy másik pályázatban tartaléklistáról szintén nyertek a konyha- felújításra támogatást. Vida T. Látszik a fejlődés Az alapítvány hatodik éve segíti a térség fejlesztését a paksi atomerőmű körzetében fekvő negyvenegy településen. Az alapító MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2011-től 2014-ig, évente 500 millió forintot bocsátott az alapítvány rendelkezésére, 2015-ben pedig a Miniszterelnökséghez benyújtott pályázatán keresztül jutott 750 millió forintnyi forráshoz. Dr. Kovács Antal, a kuratórium elnöke azt mondta, a sikeres pályázatok nyomán megvalósult fejlesztés a települések mindegyikén szemmel látható.