Tolnai Népújság, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-04 / 54. szám

2016. MÁRCIUS 4., PÉNTEK A kórház C-épületében a mozgásszervi, kardiológiai, valamint a tüdőgyógyászati rehabilitáció kapott helyet Átfogó orvosi rehabilitációt nyújtó megyei centrumot kíván létrehozni a Tolna Megyei Ba­lassa János Kórház. Ennek ré­szeként adták át tegnap dél­előtt az intézmény Rehabilitá­ciós Központját. Venter Marianna marianna.venter@mediaworks.hu SZEKSZÁRD - Örömteli nap a kórház életében a mai, része annak a fejlődési folyamatnak, amely az utóbbi években zaj­lik - kezdte avatóbeszédét dr. Németh Csaba, a megyei kór­ház főigazgatója. Mint mond­ta, bár a kezelés hatására a be­tegség elmúlik, azonban a pá­ciens nem biztos, hogy azonnal maradéktalanul egészségessé válik. Ahhoz, hogy ez megtör­ténjen, további speciális keze­lésre, rehabilitációra van szük­ség. A közfelfogással ellentét­ben a rehabilitáció nem merül ki a mozgásszervi betegségek utógondozásában. Éppen ellen­kezőleg, minden szakterületen és minden betegséget követő­en helye és szerepe van. A mos­tani fejlesztésnek köszönhető­en tovább emelkedik az ellátás színvonala, a dolgozóknak pe­dig szakmai fejlődésre, a kór­háznak további fejlesztésre van lehetősége. A kórház C-épületében a moz­gásszervi, kardiológiai, vala­mint a tüdőgyógyászati reha­bilitáció kapott helyet, az első kettő fekvő- és járóbeteg-ellátás keretében is, utóbbi csak am­buláns formában működik. A pszichiátriai rehabilitáció pedig az aktív pszichiátriai osztály- lyal azonos épületben kialakí­tott egységben zajlik. A mozgás- szervi rehabilitációt dr. Sima Fe­renc főorvos irányítja. Itt elsőd­legesen az intézmény ortopédi­Ács Rezső, a megyeszékhely polgármestere a megvalósult projektet az összefogás bizo­nyítékának nevezte, arra utal­va, hogy a beruházás a régió ti­zenkét egészségügyi szolgálta­tójával közösen, konzorcium­ba tömörülve valósult meg uni­ós, illetve hazai forrásból. Mint elmondta, laikusként azt látja, hogy megújult, megváltozott körülmények között történ­het a páciensek rehabilitáció­ja, és ez egyaránt fontos a pá­ciensek és a dolgozók számá­ra. - Büszkék lehetünk arra, hogy mennyi fejlesztés történt az utóbbi években a kórház­ban. Két éve adták át a tömbö­sített szárnyat, egy civil szer­ai, sebészeti-érsebészeti, trau­matológiai és ideggyógyászati osztályai által kezelt betegek ak­tív kórházi kezelésének folytatá­sa zajlik. A pulmonológiai reha­bilitációt dr. Magyar Zoltán főor­vos irányítja. Itt többek között a krónikus obstruktiv légzőszer­vi betegségek és mellkasi műté­tek utáni állapotok esetében ter­veznek kezeléseket. A kardioló­giai rehabilitációt dr. Domonyai István adjunktus irányítja. Az új szárnyban lehetőség lesz ar­vezet segítségével a gyermek- osztályon is komoly fejlesztés történt, közös erővel kifestet­ték a rendelőintézet váróter­meit, most pedig egy korszerű rehabilitációs központtal gaz­dagodik az intézmény - mond­ta Ács Rezső. Szekszárd pol­gármestere kijelentette, hogy a város önkormányzata lehe­tőségeihez mérten a jövőben is mindenben támogatja a Ba- lassa-kórház fejlesztéseit. An­nál is inkább, mert a minősé­gi egészségügyi ellátás olyan szolgáltatás, amely pozitív jö­vőképet sugall, és hozzájárul ahhoz, hogy itthon tartsa, illet­ve visszatelepedésre csábítsa a fiatalokat. ra, hogy a már működő utóke­zelés járóbeteg-rehabilitációval egészülhessen ki. A pszichiátri­ai rehabilitációt dr. Vendég Mag­dolna irányija. Tekintettel arra, hogy az osztályok és a gondo­zók, valamint az ambuláns ellá­tás egy épületben van, lehetővé vált, hogy a rehabilitáció mind szélesebb spektrumot öleljen fel, és lehetőséget teremt a me­gyében működő civil szerveze­tek bevonására az elő- és utó­gondozásban. Három épület A Balassa-kórházban 2001 óta van mozgásszervi reha­bilitáció, kardiológiai pedig 2007-től. Tüdőgyógyászati re­habilitáció eddig nem volt, új­donságnak, szakmai előrelé­pésnek számít. Az elmegyó­gyászati rehabilitáció hosszú múltra tekint vissza. A mos­tani fejlesztés 2012-ben in­dult. a konzorciumi támoga­tás mértéke közel 570 millió forint volt, amelyet az Embe­ri Erőforrások Minisztériumá­tól kapott további támogatás 588 millió forintra egészített ki. A C-épületben, a pszichi­átriai szárnyban és a palánki osztályon történt ebből felújí­tás, illetve fejlesztés. Az összefogás bizonyítéka MEGYEI KORKÉP Szemet szemért Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@partner.mediaworks.hu R ettenetes történetekkel van tele a világháló. A gondjaira bízott négyéves gyereket lefejező üzbég dada azt mondta a kihallgatásáról készült videofelvételen, hogy a gyilkos­sággal állt bosszút az orosz légierő szíriai bombázásaiért. Ez az eset Oroszországban történt. Az Egyesült Államokban egy bíró­sági meghallgatáson egy 23 éves anya és 22 éves élettársa ta­gadja szörnyű tettét, ugyanakkor egyértelmű a bizonyíték, hogy a gyermekük élettelen testén, a mellkason egy nagy cipőnyom volt látható, az orvos szakértő szerint az attól kapott nyomás vál­totta ki a szívmegállást. Emellett három bordája is eltört. Azért mi sem megyünk a szomszédba, ha rémségekről van szó. Előzetes letartóztatásba került például egy 54 éves Örké­nyi nő, aki a rendőrség gya­Az áldozatok sok­szor kiszolgáltatott gyerekek, vagy idős, beteg emberek núja szerint szerdán olyan sú­lyosan bántalmazta a vele egy háztartásban élő 80 éves édes­anyját, hogy az idős asszony belehalt sérüléseibe. Régeb­ben tanárként dolgozott az az 56 éves férfi, aki megverte és megerőszakolta 82 éves szomszédját, majd amikor az asszony elájult, kirakta a négysávos autóút közepére. Itthon is megtörtét már, hogy saját, vagy nevelt gyermekét öl­te meg vér szerinti, vagy mostoha szülője. Az egyik legutóbbi bűnügyi magazinban két esetről is szó volt, de nem tudom mik­ről. Ilyesmit nem néz meg önként az ember. Megyénkben is tör­téntek már rémes ügyek családon belül. Az áldozatok mindig a kiszolgáltatott gyerekek, vagy idős, beteg emberek. Humanitá­rius és elvi okokból ellenzem a halálbüntetést, de az efféle ese­tek hallatán elgondolkodik az ember, hogy nem is volt olyan igazságtalan a szemet szemért, fogat fogért elv. Költözik a rehab, érkezik a sebészet SZEKSZÁRD Dr. Harangozó Ta­más országgyűlési képvise­lő, az MSZP megyei elnöke a következőket nyilatkozta la­punknak a szerdai sajtótájé­koztatójával kapcsolatban: - Heringes Anita képviselőtárá­sammal a közelmúltban a me­gyei kórházban jártunk, ahol az I. belgyógyászati osztállyal kapcsolatban azt az informáci­ót kaptuk, hogy plusz ágyakat kellett a szobákba betenni, és összevonni a krónikus és reha­bilitációs részleget, mert nincs megfelelő számú ápolónő ah­hoz, hogy külön működve ki tudják adni a nappali és éjsza­kai szolgálatot. Mindenképpen hangsúlyozni kívánom, hogy a látogatás során arról is meg­győződtünk, hogy a kórházban dolgozó orvosok, ápolók és ki­szolgáló személyzet emberfe­letti munkája, és elkötelezett­sége tartja fenn a kórház mű­ködőképességét.- A képviselő úr nyilatkoza­tában megemlített észrevéte­lek mögött kórházon belüli át­szervezés áll, így a jelenlegi ál­lapot csak ideig-óráig áll fenn- mondta el a fentiekkel kap­csolatban dr. Németh Csaba, a kórház főigazgatója. - Az I. belgyógyászati - kardiológiai- osztályhoz tartozó rehabili­tációs részleg abban a rehabi­litációs centrumban talál majd végleges helyet, amelyet teg­nap adtunk át. A mozgásszer­vi rehabilitációra szoruló bete­geink már birtokba is vették az épületet, a kardiológia rehabili­táció átköltözése is hamarosan megtörténik. A szintén az I. belgyógyászati osztályhoz tar­tozó, de a műtő- és diagnoszti­kus blokkban elhelyezett épü­letrészben pedig egynapos se­bészeti ellátó egység fog elin­dulni, szintén egy-két hónapon belül. A működés megszerve­zése most zajlik, amint a nyil­vánosság elé tárható lesz, a saj­tóban is tájékoztatjuk erről a lakosságot - tette hozzá a fő­igazgató. V. M. Huszonhét tűzhöz vonultak tavaly TOLNA Összesen 27 tűzesethez vonultak a Tolnai Önkormány­zati Tűzoltóság lánglovagjai - derül ki a szervezet 2015-ös beszámolójából. A legtöbb tűze­set, 19 Tolnán volt, míg Faddra ötször, Fácánkertbe kétszer, Bo- gyiszlóra pedig egyszer kellett menniük tüzet oltani. A vonulások zöme tavaly is műszaki mentéshez történt, 44 alkalommal. Ebből 30 volt Tol­nán, 10 Faddon, 2-2 Bogyiszlón és Fácánkertben. A téves jelzé­sek száma Tolnáról meglehe­tősen magas volt (17), a másik hátrom településről nem érke­zett fals riasztás. A tolnai önkormányzati Tűz­oltóság 6 főállású és 18 helyet­tesítő tűzoltóval látja el a folya­matos szolgálatot, Micskei Ta­más parancsnok irányításával. Az elmúlt évben négyszer tar­tottak ún. szituációs begyakor- ló gyakorlatot (a tolnai katoli­kus iskolában, a bogyiszlói és a fácánkerti községházán, va­lamint a tolnai Bezerédj sza­badidőközpontban), míg a két parancsnoki ellenőrző gyakor­lat Tolnán a Pontex Kft.-nél és a Sztárai gimnáziumban zajlott. A szervezet az állami normatív támogatás mellett a tolnai ön- kormányzattól az elmúlt évben 4,6 millió forint támogatást ka­pott, idén 4 milliót forintot sza­vaztak meg számára a helyi döntéshozók. S. K. Tűzzománcok az iskolában SZEKSZÁRD Stekly Zsuzsa (jobbról a második) tűzzománc képeiből nyílt kiállítás tegnap a Szent László Szak­képző Iskola Székely Galériájában. A szép számmal megjelent érdeklődőt Juhász Gábor igazgató köszöntöt­te. A kiállítást Elekes Eduárdné (jobbról), a megyei könyvtár nyugalmazott igazgatója nyitotta meg. Az alkotá­sokat március 23-ig lehet megtekinteni hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között, pénteken 15 óráig. 1.1. Feljelentést tettTényi a nevek miatt SZEKSZÁRD A budapesti Tényi István - akit az ország feljelen- tőjeként titulál a sajtó - saját tá­jékoztatása szerint személyes adattal való visszaélés vétség gyanúja miatt rendőrségi vizs­gálatot kért a Szekszárdi Rend­őrkapitányságtól annak kap­csán, hogy a Klik egy helyi is­kolából bekérte azoknak a gye­rekeknek a nevét, akik nem voltak betegek és nem men­tek iskolába február 29-én. Dr. Hadházy Ákos egy tanárnő­től kapott információra hivat­kozva szerdán posztolta Fa- cebook-oldalára ezt a gyanút. Állítását Gerzsei Péter, a Klik Szekszárdi Tankerületének ve­zetője cáfolta. B. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom