Tolnai Népújság, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-24 / 70. szám

2016. MÁRCIUS 24., CSÜTÖRTÖK BELFÖLD-KÜLFÖLD y Martin Schulz keményen bírálja a népszavazást BERLIN Abszurdnak és aljasnak nevezte a magyar kormány kvó- tareferendumos kezdeménye­zését Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke (EP) egy szer­dai interjúban. A német szoc- dem politikus arról, hogy az EU és Törökország menekültügyi megállapodása előirányozza 72 ezer menekült tagországok kö­zötti elosztását, elmondta, Or­bán Viktor már bejelentette: er­ről népszavazást kell tartania. „Képzeljük csak el! Népszava­zás arról, hogy Magyarország befogadjon-e 1290 menekültet! Ez nemcsak abszurd. Ez aljas is” - jelentette ki. A kérdésre, Orbán Viktor vajon nem értet­te-e meg Európát, azt mondta, nem szabad alábecsülni a ma­gyar miniszterelnököt, mert „ő az egyik legravaszabb a jobbol­dali populisták között”. Szijjártó Péter külügyminisz­ter úgy replikázott a nyilatko­zatra: miközben az EP elnöke „otromba módon kritizálja Ma­gyarországot, a valóság már Brüsszelben is ránk rúgta az aj­tót... Ideje lenne, hogy Martin Schulz is felébredjen Csipkeró­zsika-álmából, s ostoba vádas­kodás helyett a valóságos meg­oldásokat keresse.” IVIW Idomeni pokla Több száz migráns tüntetett a görög-macedón határon fek­vő idomeni átkelőnél, miköz­ben a legtöbb humán szerve­zet az erőszak elszabadulásá­tól tartva éjszaka megkezdte munkatársainak kivonását. Idomeniben több mint 13 ez­ren várnak a továbbengedés­re. Tegnap többtucatnyian le­zárták az Európába vezető autóutat. „Ha nem tudunk to­vábbmenni. mindannyian itt akarunk meghalni” - mond­ták helyszíni tudósítóknak. Lassan ébred a merény­letsorozat utáni sokkból Brüsszel. Tegnap is sok ci­vil megnyilvánulás volt, azt üzenve: Európa fővárosa nem hajlandó félni. A har­madik terrorista után folyta­tódik a hajtóvadászat. Ma­gyarországon marad a ket­tes terrorfokozat, a határo­kon nagyobb a készültség. Balassa Tamás tamas.balassa@mediaworks.hu BRÜSSZEL Kedden bekövetke­zett, amire hónapok óta szá­mítani lehetett: újabb rendkí­vül érzékeny helyen kapott se­bet a kontinens. Öt hónappal a 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat után Brüsz- szelben robbantottak az Isz­lám Állam szélsőségesei. Bel­giummal együtt éreznek a vi­lág szolidáris nemzetei, sokan Brüsszelben emlékeztek. Fü- löp belga király és felesége, Matild királyné látogatást tet­tek a merényletek sebesültjei­nél az Erasmus kórházban, és koszorút helyeztek el a Zaven- tem repülőtéren, amely tegnap még zárva volt. A Zaventemen és a Maelbeek metróállomáson összesen 31- en vesztették életüket, és 270­en sérültek meg, köztük két magyar súlyosan, állapotuk stabil. A párizsi és brüsszeli merényletsorozatok között ösz- szefüggések vannak: a pénte­ken tűzharcban elfogott Salah Abdeslam és terroristasejtjte követhette el a robbantásokat. Megerősítette az öngyilkos el­követők személyazonosságát a belga főügyész. Frédéric Van Leeuw tájékoz­tatása szerint a 30 éves Ibra­him el-Bakraoui, aki a repü­lőtéren robbantott, végrende­letet is hagyott. Fivére, a 27 éves Khalid a Maelbeek metró- állomáson robbantotta fel ma­gát egy szerelvényben. A test­vérpár miatt már korábban is ismert volt a rendőrség előtt. (Khalidot 2011-ben öt év bör­tönre ítélték, amikor fegyver­rel lopott autót. Bátyja 2010­Közös sajtótájékoztatót tartott Manuel Valis francia és Charles Michel belga kormányfő, ame­lyen közölték, elkötelezettek a cselekvés mellett, mert test­vérnépek, és most úgy közös a sorsuk, mint még soha. A fran­cia kormányfő szerint sürgősen meg kell erősíteni az EU külső ben kilenc évet kapott, ami­kor egy rablásnál kalasnyikov- val nyitott tüzet a rendőrökre.) Egyikük bérelte hamis papí­rokkal a belga főváros Forest negyedében azt a lakást, amely a párizsi terrortámadások fő­szervezője, Abdeslam rejtek­helyéül szolgálhatott. A hatóságoknak még nem sikerült azonosítani a másik repülőtéri robbantót, továbbá harmadik társukat, aki elme­nekült. Délelőtt gyorshír jött arról, elkapták, később kide­rült, mégsem őt fogták meg. A keresett férfi Najim Laach- raoui, akinek a DNS-ét megta­lálták a párizsi merényleteknél használt robbanóanyagon is. Ma Brüsszelben az uniós tagországok bel- és igazság­ügyi miniszterei rendkívüli tanácskozást tartanak. határainak védelmét. Manuel Valis szerint „tökéletesíteni kell a terrorizmus elleni küzdelem minden eszközét". A terrorizmus ellen együttesen, összefogással kell fellépni, mert ez közös érdek - ebben az orosz és a német külügymi­niszter egyetértett moszkvai BUDAPEST Magyarország min­den biztonsági intézkedést fenntart vagy egy fokozattal megemel a határokon - jelen­tette be Orbán Viktor kormány­fő az operatív törzs ülése után szerdán. Fenntartják a kettes terrorfokozatot és a TEK tel­jes riadóját, és érvényben tart­ják a migrációs válsághelyzetet. ANKARA Az egyik tettest a törö­kök 2015 júniusában kiutasítot­ták - közölte tegnap este Erdo- gan török elnök. Törökország ta­valy július 14-én jelentést kül­dött az Iszlám Állam harcosá­nak kitoloncolásáról a belga ha­tóságoknak, de azok figyelmen kívül hagyták a figyelmezte­tést, és később szabadon enged­ték. A férfit saját kérésére Hol­landiának adták ki, s a fogadó állam szintén kapott tájékozta­tást a terrorista kilétéről. találkozóján. Szergej Lavrov re­ményét fejezte ki, hogy az eu­rópaiak félreteszik a „geopoli­tikai játszmákat”. Frank-Wal­ter Steinmeier szerint a brüsz- szeli terrortámadások újabb „véres példájaként” szolgáltak az egész világ elleni fenyege­tésnek. HÍREK Péntektől drágul az üzemanyag BUDAPEST Emeli bruttó 6 fo­rinttal a 95-ös benzin és brut­tó 2 forinttal a gázolaj literen­kénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mól. A benzin átlagára 323-324, a gázolajé 318-319 forintra nő. MW Húsvéti sonkára hajt az ellenőr BUDAPEST A húsvéti termékek élelmiszer-biztonsági ellenőr­zése zajlik az ország teljes te­rületén hetek óta. Elsősorban a sonkát, a tojást, az édessé­geket vizsgálják, de nem ma­radnak ki a szezonális zöld­ségek és az alkoholos italok sem. Március 1-je és 17-e kö­zött több mint 37 millió forint összegű bírságot szabtak ki. Több a higiéniai hiányossá­gok és a termékek nyomon követhetősége miatti figyel­meztetés és bírság, viszont javult a vizsgált termékek mi­nősége. Több mint 12 000 hazai és külföldi tétel 2,7 szá­zalékát - 182,5 tonnányi és 15 millió forint értékű élel­miszert - kellett kivonni a for­galomból, leginkább a minő­ségmegőrzési idő lejárta miatt. MW Vissza perelnek az ukránok KIJEVAz ukrán főügyészség büntetőeljárást indított azon orosz bírók és ügyészek ellen, akik 22 év börtönre ítélték Na­gyija Szavcsenko ukrán pilóta­nőt. Szavcsenko helikopterpi­lótaként szolgált az ukrán had­seregben, és beállt a Moszkva által támogatott szakadárok ellen harcoló Ajdar önkéntes alakulatba. 2014 nyarán Lu- hanszk közelében a szakadá­rok fogságába esett. Oroszor­szágban azzal vádolták meg, hogy ő volt a tűzkoordinátora annak az aknavető-támadás­nak, amelyben két orosz té­vés és több helybeli civil életét vesztette. MW Esély az összefogásra, „geopolitikai játszmák” helyett Más utat jár a PSZ, de értékeli a civileket BUDAPEST A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) vissza­vonja azt a kezdeményezését, hogy a pedagógusok március 30-án délután 4 óra után fe­jezzék ki véleményüket egy iskola előtti tüntetés kereté­ben a köznevelés helyzetéről - jelentette be Galló Istvánná, a PSZ elnöke tegnap. Indok­lásként elmondta, nem akarják meg­osztani a pedagó­gusokat, mert a Tanítanék Mozga­lom ugyanaznap reggel 8 órától 9 óráig polgári engedetlenséget hirdet. Galló Istvánná viszont hozzátette, a PSZ olyan polgá­ri engedetlenségre, amelynek jogkövetkezménye lehet, nem biztathatja a pedagógusokat, minden munkavállaló egyé­ni döntése, részt vesz-e ben­ne. Ugyanakkor a szabad vé­leménynyilvánításra vonatko­zó álláspontjukat fenntartják, és a sztrájk megszervezéséről sem mondtak le, ha nem sike­rül a 25 pontban megállapod­ni a kormánnyal - tette hoz­zá a sztrájkbizottság vezetője. Kérdésre válaszolva Galloné elmondta, ha egy pedagógus nem tart meg egy órát, annak lehet végső esetben olyan kö­vetkezménye, hogy felmonda­nak neki. Ugyanakkor hang­súlyozta: a szakszervezetek és a szakmai szervezetek cél­jainak megvalósítása érdeké­ben akcióik nagy segítséget jelentenek, erősí­tik az üzenetet, hogy változásra van szükség a köz­oktatásban. Szerda éjfélkor járt le az ultimá­tum, amelyet március 15-én, a Parlament előtt fogalmazott meg Pukli István a Tanítanék Mozgalom nevében. Lényege: Orbán Viktor és Áder lános kérjen bocsánatot az oktatás­ban kialakult helyzet miatt, és induljanak meg a tárgya­lások a civil szervezetek és a kormány között. A másik érdekvédő, a PDSZ elnöke, Mendrey László teg­nap elmondta, a tiltakozás jogszerű módját támogatják, nem készülnek polgári enge­detlenségre. MW Nem biztat­hatják a taná­rokat az enge­detlenségre NAGY TAVASZI RECEPTVERSENY LEGYÉL TE IS A MINDMEGETTE SÉFJE! I. DÍJ Töltsd fel kedvenc tavaszi vagy húsvéti receptedet a mindmegette.hu weboldalra, és nyerd meg házigazdáink kedvenc konyhagépeinek egyikét! Russell Hobbs II. DU 1 dlH tÄ £ ! db ,s—S Explore i Aura turmixgép * kézi mixer S in I & A feltöltött receptek közül a Mindmegette házigazdái választják ki a 3 legjobbat, amiket értékes Russell Hobbs konyhai gépekkel jutalmazunk. A játék időtartama: 2016. 03. 04. - 2016. 04. 04. További információ: www.mindmegette.hu/husvet/receptverseny és f /mindmegette mindmegette.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom