Tolnai Népújság, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-03 / 53. szám
2016. MÁRCIUS 3., CSÜTÖRTÖK Vastapssal ünnepelték őket, amikor átvették a rangos elismerést Díszpolgári cím a párnak Rászoruló időseknek segítség a gyógyszer SZEKSZÁRD Ebben az évben a tavalyi duplájára, 400 millióról közel 800 millió forintra nő a városüzemeltetésre szánt keret Szekszárdon, és ezzel együtt a nem kötelező szociális feladatokra szintén több pénzt, 130 millió forintot szán saját forrásból az önkormányzat. Ács Rezső polgármester szerdán sajtótájékoztatón részletezte, mire is fordítja a megyeszékhely ez utóbbi összeget. Az már a közgyűlés legutóbbi ülésén is kiderült, hogy újdonság a keretben az a 30 millió forint, melyet gyógyszerár támogatásra különít el a város. Tavaly márciustól teljesen megváltozott a szociális támogatások rendszere, és mint a polgármester tájékoztatójából kiderült: körülbelül 350 olyan szekszárdi van, aki idős, rászoruló, de akiknek normatív alapon nem jár gyógyszerár támogatás a jövedelmi korlátok miatt. Igény viszont mutatkozott A nem normatív támogatást igényelni kell erre az ellátásra, a városvezetőt az érintettek írásban és személyesen egyaránt keresték ebben az ügyben. Ács Rezső szerint komoly lépés az önkormányzat részéről, hogy az 57 ezer és 85 ezer forint közötti jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok hat hónapra igényelhetnek gyógyszerutalványt, melynek összege ötezertől és nyolcezer forintig terjed jövedelemtől és családi állapottól függően. Az ellátást meg lehet hosszabbítani. Fontos, hogy a fél évre szóló támogatást és á hosz- szabbítást is igényelni kell, nem jár alanyi jogon. Dr. Főfai Klára, a humánszolgáltatási igazgatóság vezetője elmondta, hogy az igénylés menete és a jövedelmi határok megegyeznek a korábbi méltányos- sági közgyógyellátáséval, illetve nagyon gyors, egy héten belüli ügyintézést ígért. A sajtótájékoztatón szó esett a települési ápolási, a lakhatási és a rendkívüli települési támogatásokról, illetve az eseti gyógyszerár támogatásról és a temetési segélyről is, melyekre a tavalyival egyező mértékű forrást határozott meg az ön- kormányzat. B. K. 4 MEGYEI KÖRKÉP Köztiszteletben álló, szeretett polgárai Dunaföldvár- nak Lukácsi Pál és Lukácsi Pálné Mészáros Irma. Nem véletlen hát, hogy vastapssal ünnepelték őket, amikor átvették a város legrangosabb elismerését, a Duna- földvár díszpolgára címet. Vida Tünde vtunde67@gmail.com DUNAFÖLDVÁR Büszkén és boldogan mutatja Lukácsi Pál és felesége, Irma a város címerével ellátott gyűrűket s a plakettet, ami a Dunaföldvár díszpolgára címmel jár. Az ünnepséget felidézni külön örömet jelent, hiszen lehetett érezni az együvé tartózást, a szeretetet, ami körülveszi őket. A következő szeretethullám a Facebookon érkezett, százával jöttek Vác- tól Japánig a kedves üzenetek a volt tanítványoktól. A visz- szajelzés Irmának a legújabb tevékenysége, az újságírás terén is fontos, jóleső érzés, amikor egy-egy cikke után megállítják az utcán és buzdítják. Érdekes, hogy korábban férje foglalkozott tudósítással, lapunk külsős munkatársa volt hosszú éveken át. Ezt megelőzően segítette a Dunai Diák című diákújság megjelenését, alapító tagja volt a Dunaföldvár közéleti lapnak, később a Part-Oldalakban jelentek meg írásai. 2007 óta főként helytörténettel foglalkozik, levéltárban kutat. Jól kiegészítik egymást, ő a száraz tényeket gyűjti össze, felesége viszont jobban érdeklődik a háttér iránt. Több közös munka is összeköti őket, nemcsak a 45 éve kimondott igen. Lukácsi Pált 1980-ban nevezték ki a Magyar László Gimnázium igazgatójának, ekkor költözött feleségével és két kiskorú gyermekével Duna- földvárra. Tíz éven át vezetője, majd 2007-ig, nyugdíjba vonulásáig az iskola tanára volt. Igazgatóként stabilizálta a korábban a megszűnés veszélyével fenyegetett iskola helyzetét, látványosan bővítette a tantestületet és a tanulók létszámát. Fontosnak tartotta a tanórán kívüli élményeket is: iskolamozi, rendhagyó irodalomórák, író-olvasó találkozók, kiállítások, színházi előadások szervezésével gazdagította a gimnázium életét. Felesége, Irma a gimnáziumban magyar, orosz, később anBefogadták őket Lukácsiné Irma Bátaszékről érkezett, számára először nagyon furcsa, idegen volt Dunaföldvár a belváros magas kerítéseivel, zárt kapuival. A házaspárt azonban hamar befogadták, igaz, ők is első perctől aktív tagjai a közösségnek. Palit meg is rótták egykori osztálytársai, hogy neki Decsről illenék szülőföld antológiát készíteni. Ez a műfaj viszont olyan, hogy az ember, ahol él, ott kutatja, őrzi az emlékeket. Lukácsi Pál évtizedek óta minden lakóhelyéről megjelent újsághírt kivág és megőriz, de gyűjti a közösségi programok meghívóit, szaknyelven apró nyomtatványokat, amelyeknek szintén van helytörténeti értéke. Büszke rá, hogy megtalálta azt az elfoglaltságot, ami hasznára van a közösségnek is. Irma szintén nagyon élvezi a munkáját. Az interneten rengeteg elszármazottól kap visszajelzést, akik nagyon hálásak a városról publikált hírekért, régi és új fotókért. goi nyelvet is tanított. Szívügyének tekintette az anyanyelv ápolását, az olvasás és az irodalom megszerettetését. FolyaDecsen született Lukácsi Pál 4947-ben született Decsen, egy háromgyermekes sárközi család legfiatalabb fiúgyermekeként. Az általános iskolát szülőfalujában végezte, majd Szekszárdon a Garay János Gimnáziumban érettségizett. A járási művelődési házban dolgozott népművelőként, majd képesítés nélküli nevelőként egyszemélyes igazgató-tanítója volt a Bátaszék-Leperd pusztai összevont iskolának. 1967-ben a szegedi tudomány- egyetem magyar-orosz szakos hallgatója lett. 1972-ben megyei ösztöndíjasként a tamási Béri Balogh Ádám Gimnáziumban kezdett tanítani. Két önálló kötete van: a Földvári Helikon, Dunaföldvár az irodalom tükrében című szülőföld-antológia 2010-ben, A dunaföldvári színjátszás krónikája 2014-ben jelent meg, további öt könyvben társszerző vagy társszerkesztő volt. Pedagógusi és iskolavezetői munkáját szakmai kitüntetésekkel ismerték el, megkapta a Dunaföldvár Kultúrájáért díjat is. matosan osztályfőnöki megbízást kapott, s az idegen nyelvi munkaközösség vezetője volt. Nyolc évig az iskolakönyvtáBátaszékről való Lukácsi Pálné Mészáros Irma Bátaszéken született egy bukovinai székely család első gyermekeként. Az általános iskolát szülőfalujában végezte. Baján, a Türr István Köz- gazdasági Technikum Idegen nyelvi tagozatán érettségizett. 1972-ben diplomázott a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar-orosz szakán. Később posztgraduális képzés keretében elvégezte a moszkvai Puskin Intézet egyéves kurzusát. 1971-ben kötött házasságot Lukácsi Pállal. Pedagógusi munkája elismeréseként több szakmai kitüntetésben részesült, illetve megkapta a Dunaföldvár Kultúrájáért és a Dunaföldvár Gyermekeiért díjat is. Az Irodalmi kávéház, a Dunaföldvári Kertbarátok és a Duna Túra Egyesület tagja. 2014 januárjában a Dunaújvárosi Hírlap dunaföldvári tudósítója, a város közösségi oldalának szerkesztője. Két gyermekük: Zoltán és Péter, két unokájuk: Dorka és Bori. rosi feladatokat is ellátta. 1990 óta nyugdíjazásáig érettségi elnökként tevékenykedett a megyében. 1997-től a várjátékok, illetve az Élő panoptikum történelmi-irodalmi drámaelőadások rendezője volt. Iskolai színjátszószakkört vezetett, színjátszó táborokat szervezett. Másfél évtizeden át a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola óraadó tanáraként leendő tanítóknak, óvodapedagógusoknak tanított irodalmi, nyelvészeti és módszertani tantárgyakat. Mint mesélte, mindig megtalálják a feladatok, így vette át öt éve a város internetes közösségi oldalának szerkesztését, így lett egy napilap tudósítója, több könyv társszerzője. Kiadóra vár a Teremts csodát! című műsoros összeállításokat tartalmazó könyve. Férje is könyvkiadásra készül, jelenleg a dunaföldvári egyesületek, egyletek, kiemelten az Egyenlőségi Kör történetét kutatja, s tervei szerint még idén publikálja is. Amilyen aktív a közösségi életben, ugyanolyan aktív nagyszülőként is a Lukácsi házaspár. Számíthatnak rájuk, ha segítség kell az unokák körül, és akkor is, ha finom falatokra vágynak. Rengeteg gyümölcsöt termelnek és tartósítanak. Irma lekvárja messze földön híres. A fájdalommentes vizsgálattal könnyen kideríthető, hogy a panaszok érszűkület eredetűek-e Akció a Nashwan-Parasound centrumban HATALMAS veszélyt jelent a stresszel teli, mozgásszegény életmód, a futólag elfogyasztott zsíros ételek. Bár egyre kevesebb nyilvános helyen lehet dohányozni, de ez nem mentesíti még a nem dohányzókat se teljes mértékben a dohányfüsttől. Kevés idő marad figyelni a vérnyomás, cukor, koleszterin szinten tartására. Mindezek egy súlyos betegség kialakulásához vezethet, ez nem más mint az érszűkület. A vér egyre nehezebben halad keresztül a szűkületen, mely egyre komolyabb panaszokat okoz. A vizsgálat ingyenes és csak pár percet vesz igénybe Hogy mik ezek? • terhelés közben mással nem magyarázható fájdalom, görcs jelentkezik a lábban • elszíneződnek, hidegek lesznek a végtagok • egyre kisebb lesz a fájdalom nélkül megtehető táv • fülzúgás • memóriazavar • szédülés • gyakori fejfájás Egy fájdalommentes vizsgálattal könnyen kideríthető, hogy ezek a panaszok érszűkület eredetűek-e. Egy forradalmi találmánnyal, a Nash- wan-Parasounddal az érszűkület könnyen kezelhető. A 20 alkalmas kúra alatt infra, ultra és hallható hang segítségével a készülék rugalmasabbá teszi a^ ér falát, és a beszűkült, elzáródott ér környékén mellékereket képez. Ez által a panaszokat csökkenti illetve megszünteti. Mindazoknak, akik bejelentkeznek a március 19-i vizsgálatra a Szekszárd, Mátyás király utca 8. alatt található Nashwan-Parasound kezelőcentrumban, a kúra alapárából 40.000 forint kedvezményt biztosítanak. A kupon felmutatásával további 10.000 forinttal csökken az ár. A kedvezményes időtartam alatt a vizsgálat ingyenes. HIRDETÉS További felvilágosítás és bejelentkezés: www.medhungary.com 06-72/551-714, 06-20/327-6835, 06-30/729-5645, 06-70/267-3432 Nashwan-Parasound . Kezelőcentrum . I -10.000 forint I Érvényes: 2016.03.31-ig