Tolnai Népújság, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-13 / 37. szám

2016. FEBRUÁR 13., SZOMBAT INTERJÚ .11 Schell Judit szerint mindenkinek nagy feladat egyben tartani egy kapcsolatot. Fontos, hogy a párok sokat beszélgessenek egymással. „Nincsenek praktikáim, ösztönösen cselekszem” Schell Judit a Csak színház és más semmi című televíziós so­rozatban a beszédes nevű Báthory Alindát játssza, amely egy intrikus szerep. Bár izgal­mas szakmai kihívás, de az élet­ben őt elkerülték az efféle szín­házi csatározások. Bálint-nap alkalmából többek között arról is beszélgettünk a Thália Szín­ház színészével, hogyan lehet megtartani egy párkapcsolatot, összetartani egy családot. Csejk Miklós miklos.csejk@mediaworks.hu- Valentin-nap alkalmából még nagyobb jelentőséggel bír a kér­dés, hogyan lehet jól összetarta­ni egy családot, egy párkapcso­latot? Bár a Csak színház és más semmi című televíziós sorozatban Báthory Alindaként éppen egy szétmenő kapcsolattal bajlódik.- Majdnem ugyanolyan nehéz összetartani egy családot, mint visszaállítani egy szétmenőben lévőt. Bár az is igáz, hogy az ösz- szetartásra általában több idő van, csak tudjunk élni vele.- Mennyire tud azonosulni Bátho­ry Alinda szerepével?- Ez a dolgom, hogy bele tud­jak bújni egy intrikus szereplő bőrébe akkor is, ha engem azért elkerültek az efféle színházi csa­tározások.- Báthory Alinda stratégiáját ho­gyan jellemezné, amely a Csányi Sándor által alakított férj vissza­szerzésére irányul?- Vígjátéki elemeket alkal­maz a visszaszerzéshez. Nyil­ván ezek eltorzított helyzetek.- Mennyire valós ez az intrikus színházi világ?- Ennyire nagy kitolásokat nem szoktunk kolleginákkal, kollégákkal csinálni. Szerintem nem jellemző manapság. Bár ré­gi nagy elődöktől lehetett hal­lani legendákat arról, hogyan szúrtak ki egymással színpa­don vagy színpadon kívül, de ez mára már kiment a divatból. Én például még rivalizálni se szok­tam az élötben, bár ebben a so­rozatban rjem is szakmai riváli­som nekem a Tatai Lili, hanem inkább magánéleti problémák miatt teszem én meg ezeket a kellemetlen lépéseket.- Visszatérve a magánélethez és a Bálint-naphoz. Önnek vannak olyan praktikái, amelyek segítik a családot egybetartani?- Mindenkinek nagyon nagy feladat egybetartani egy kap­csolatot, odafigyelni a másikra, nem ellustulni a hétköznapok­ban, valahogy mindig frissíte­ni. Az is fontos, hogy egyszer az egyik, másszor a másik tegyen meg bizonyos lépéseket. Hogy­ha úgy érezzük, hogy nem jó irányba megy a kapcsolat, akkor azonnal jelzéseket kell leadni, il­letve meg kell próbálni jó irány­ba terelni a kapcsolatot. Prakti­káim nincsenek, én nem vagyok annyira tudatos, hogy a prak­tikáig eljussak, sokkal inkább ösztönösen cselekszem. Fon­tos, hogy sokat beszélgessünk a másikkal, illetve hogy saját ma­gunkról, a kapcsolatunkról is Schell Juditra a filmszerepek lassabban találtak állítása szerint, de a színházi szerepek esetében nem volt ilyen ja, hogy egy nehezebb szerephez sokszor másfél óra is kell, hogy ki tudjon jönni belőle az ember.- Én viszonylag hamar ki tu­dok jönni belőlük, nem szoktam utána sokáig hurcolni a szerepei­met. De azt hiszem, hogy ez na­gyon egyénfüggő, és az is segít, ha az embernek kevés ideje van. Én általában éppen hogy beesek a színházba. Van, aki meg már 5 órától bent ül, felveszi a jelme­zét, és 7 óráig ücsörög benne. így készül föl egy szerepre. Ezt min­denki úgy alakítja ki magában, amire igénye és lehetősége van.- A Csak színház és más semmi című tévésorozatban sok a szín­házi intrika. Ön mit tapasztalt az életben ezen a téren?- A Radnóti Színházban kezd­tem a pályafutásomat, ott an­nál sokkal családiasabb volt a légkör, mintsem az ilyen intri­kák, nagyon erős rivalizálások belefértek volna. Aztán a Nem­zeti Színházhoz kerültem, ami nagyobb társulat volt, ott lehet, hogy jobban megesett ilyesmi, én nem tudok róla. Viszont azt is tudni kell, hogy ha minden­kit rendesen ellátnak feladattal, akkor az ilyesmi nem jön elő. Legalábbis nem nagyon. Ahol már elégedetlenségek, sértődé­sek vannak, ott nyilván megin­dul az intrika. Én most a Thália Színháznál vagyok, és itt sem tapasztalok ilyesmit, mert min­denki kap megfelelő mennyisé­gű feladatot. Én a sors által el voltam kapatva, általában sok feladatom volt, és elkerültek az intrikák. Amikor meg nem volt annyi dolgom, akkor csináltam magamnak feladatot.- Milyen feladatot?- Örülök, hogy kényelmesen belefért az életembe a második és a harmadik gyerekem is. Min­dig úgy éreztem, hogy semmit nem hagyok ki, ha egy évre ki­szállok, ha egy éven át a gyere­kemmel vagyok. Mondjuk egy al­kotói szabadsággal mindig felért.- Többek között a Ketten egyedül című színdarabban játszik Csá­nyi Sándorral, amelyet AI Pacino és Michelle Pfeiffer kettősével is láthattunk már a mozivásznon. Ez a darab bár könnyednek tűnik, mégis egészen komoly mélysége­kig jut el.- Nekem ez a darab arról szól, hogy amikor az ember negyve­nes lesz, akkor már fél megnyit­ni önmagát egy új kapcsolatban. Sokkal jobban fél a kudarcok­tól. Sokkal kevésbé mer az em­ber egy bizonyos kor után kitá­rulkozni egy idegen ember előtt. Ha bele is megy valaki egy sze­xuális kalandba, nem feltétle­nül akarja, hogy az egy életen át tartson. Amikor viszont mégis­csak tart tovább, akkor már min­den sokkal nehezebb. Úgy érez­zük ilyenkor, hogy már kevés az idő a próbálkozásra, túl bizony­talanok vagyunk önmagunk­ban és a másikban is. Ebben a darabban az a megoldás kulcsa, hogy az egyik fél jobban bízik abban, hogy ez a kapcsolat hosz- szú távon is működhet. Jól jön az, hogy nem adja fel egyköny- nyen. sokat beszélgessünk. Erre azért is szükség van, hogy ne magá- nyosodjunk el egy kapcsolatban. Illetve hogy ne a barátnőinknek panaszkodjunk a párunkról, ha­nem vele beszéljük meg, ha vala­mi bajunk van. Meg kell tanulni megbeszélni a dolgokat.- Hogyan őrzi meg Schell Judit ezt a sugárzó, energiákkal teli fi­zikailag és mentálisan karban tartott személyiségét?- Sokat köszönhetek annak, hogy jó géneket örököltem a szü­Nem szeretek magammal túl sokat foglalkozni leimtől. A színház folyamato­san frissen tartja az ember el- njéjét, az állandó szövegtanulás­sal szinte naponta foglalkozunk. Másrészt azt is tudni kell, hogy ez nem egy ülős foglalkozás. Ül­ni csak az autóban szoktam. Az­tán persze otthon sincs egy per­cem se leülni, a gyerekek körül is „ugrálni” kell. Mindez jó kar­ban tudja tartani az embert. Iga­zából engem az is frissen tart, hogy van dolgom. Egyébként meg nem szeretek magammal túl sokat foglalkozni. Magamat hamar elunom. De általában le­kötnek a gyerekek, ha meg ép­pen gyerekek nincsenek a kö­zelben, akkor ott a kutya. Min­dig van valaki vagy valami, aki­vel vagy amivel foglalkozhatok.- Fiatalon, húszéves korában szülte első gyermekét, aki ma már 21 éves, a fiatal felnőttek problémáival. Hogyan éli meg ezt a helyzetet?- Szerencsére a kamaszko­ron már túl vagyunk. Mindig egy kamasz gyereknek a legne­hezebb, mert beindulnak a hor­monok, amitől az indulatok is elszabadulnak, és ezt nehéz kor­dában tartani. Sok türelem kell egy kamaszhoz, ami néha el­fogy, de ezen a korszakon már túl vagyunk. Most van egy kis felnőtt fiam, akivel már nagyon jól el lehet beszélgetni, visszafe­lé is tisztázni dolgokat. Az meg, hogy korán szültem, azért volt jó, mert gyakorlatilag együtt nőttem fel a gyerekemmel. Sok mindenben a partnerem volt.- Említette korábban, hogy ami­kor 20 éves volt, akkor 30-nak tűnt, ezért a húszéves szerepeket nem kapta meg, viszont a harmin­casokhoz meg még fiatalnak tar­tották. Most már úgy tűnik, rend­ben van minden. Mióta?- Igazából emiatt a filmszere­pek találtak rám kicsit lassab­ban, olyan harmincéves korom körül jöttek rendbe a dolgok. A színházi szerepeim esetében soha nem volt ilyen, megtalál­tak, megtalálnak a szerepek. Ki­fejezetten szerepálmom nincs, mert jó szerepeket kapok. Mond­juk most dolgozom egy színhá­zi projekten, ez most az álmom, de egyelőre nem szeretnék erről többet elárulni. hozni magunkat egy-egy jele­net erejéig, még akkor is, ha ma­gunk alatt vagyunk. A filmezés tehát sokkal fárasztóbb és stresz- szesebb. Évi három-négy filmet leforgatni ezért azt gondolom, hogy nagyon kemény lehet.- Hollywoodban a tengernél pihe­nik ki egy fél éven át a megfeszí­tett és stresszes forgatásokat.- Magyarországon ennyi idő nincs a feltöltődésre. Ez mond­juk nagy problémája is ennek a szakmának. Szinte nincs is Öt-tíz év után nagyon el lehet fáradni színészként időnk a feltöltődésre. Öt-tíz év után nagyon el lehet fáradni szí­nészként. Csodás lenne vala­miféle alkotói szabadság, ami­kor az ember elvonul valahová, semmivel nem foglalkozik, új él­ményeket gyűjt, új helyzetekbe lép be, és a következő öt-tíz év­ben újra a csúcson tud lenni. Er­re nálunk egyáltalán nincs mód.- Sabbaticalnak nevezik a mul- tik azt a lehetőséget, amikor va­laki elmegy egy év fizetett vagy fi­zetés nélküli szabadságra. Van olyan munkahely Nyugat-Európá- ban, ahol ezt a lehetőséget min­den hetedik évben megadják.- Csodálatos, én bevezetném. Főleg azokban a munkakörök­ben, amelyek helyhez kötöttek. Mert, ha én mondjuk szobrász, festőművész vagy író vagyok, akkor bárhol alkothatok, sőt oda megyek, ahol több intuíció ér. Egy színházi színész sokkal röghöz kötöttebb. De mindenki megérdemelne hétévente egy év szabadságot.- A színházi szerepeiből könnyeb­ben vagy nehezebben jön ki az előadás után? Van, aki azt mond­- Többet forgat az átlagnál és színházban is sokat játszik.- A film az a vasárnapi apu­ka, nagyon különleges a kapcso­latom vele, mert kevesebbszer adatik meg. A színház viszont a hétköznapokat jelenti, az életem alapbázisát. Ha az ember egy tár­sulatnál van több éve, akkor az ad egyfajta biztonságot, állandó­ságot, kiszámíthatóságot. Annak ellenére, hogy nem lehet persze tudni, hogy a következő évad­ban mit és mikor játszik az em­ber. Ebben a rendszerben is van tehát némi rendszertelenség. A film egy időszakra szóló, fel­fokozott érzelmi állapotot kíván. Egy nagyobb szerep esetében van 20-30 forgatási nap és vége. Ebben a rövid időszakban kell nagyon koncentráltnak lenni. A színházban hetek alatt épül föl egy színdarab, van idő akár még rossznak is lenni. Aztán még az előadások során is lehet, hogy hullámzik az, hogy mennyire jó az ember. Napi diszpozíció kér­dése, hogyan teljesít egy színész, bár persze a maximumra törek­szik jó esetben. Viszont a filmnél nincs ilyen. Ott nagyon fel kell Névjegy Schell Judit (1973), Jászai Mari díjas színésznő. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1995- ben végezte el. Tanárai Kapás Dezső és Horvai István voltak. A főiskola után a Radnóti Mik­lós Színház művészeként kezd­te a pályát, ahol 8 évet töltött el. 2003-ban a Nemzeti Színház­hoz szerződött. Jelenleg a Thália Színház társulatának tagja. Fon­tosabb filmszerepei: Csak szex és más semmi (2005), Pánik (2008). Zimmer Feri 2. (2010). Csak színház és más semmi (2015). 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom