Tolnai Népújság, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-25 / 20. szám

2016. JANUÁR 25., HÉTFŐ KITEKINTŐ g A vidámság mellett emlékezésről is szólt a bál BONYHÁD - A bonyhádi németek mindig is szívügyüknek tekin­tették gazdag kultúrájuk ápo­lását, tovább örökítését, ezt pél­dázza a mostani rendezvény is, amely évtizedes hagyományok­ra tekint vissza - fogalmazott a Völgységi Sváb Bálon elmondott köszöntőjében Szabó Tibor, a vá­ros alpolgármestere. A Bonyhádi Német Önkor­mányzat és a Vörösmarty Mihály Művelődési Központ által szerve­zett szombati programon, amely­nek a BÁI Széchenyi István Álta­lános Iskola aulája adott otthont, közel 200 ember vett részt. Mű­sort adott a Kränzlein Néptánc Egyesület, valamint a Német Nemzetiségi Kulturális Egyesü­let kórusa. A vidámság mellett az emlékezésről is szólt a bál, a vendégek egyperces néma felál­lással tisztelegtek a közelmúlt­ban elhunyt Rónai Józsefné, a kó­rus vezetőjének és Köhler János, a Ticket zenekar tagjának emlé­ke előtt. H. E. A koponyatorzítás hajdan Tolna megyében is elterjedt volt A divat olykor meghökkentő, bizarr jelenségeket produkál, amelyek akár az emberi test természetes formáit is érint­hetik. Ilyesmire volt már pél­da másfél ezer évvel ezelőtt a mai Tolna megye területén is. Annak idején a koponya torzí­tása a „menő” dolgok közé tar­tozott. Steinbach Zsolt tolnai.nepujsag@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Van, akit elborzaszt, de manapság számosán hódol­nak például a fülcimpatágítás di­vatjának idehaza is. Afrika egyes részein pedig a tányérajkak vagy a nyak nyújtása az adott nép kul­túrájának részét képezi. A ko­ponyatorzítás ugyan mostanság nem jellemző a világban, de haj­dan élő gyakorlat volt. (Megjegy­zendő, hogy a Csúcsfejek című mozifilm története kitalált, föl­dönkívüliekről szól.) Odor János, a megyei Wosins- ky múzeum igazgatója a mözsi népfőiskolán tartott minapi elő­adásából mindenesetre kiderült: az ókori Egyiptomban vagy az inka kultúrában már gyakran akadt példa a koponyatorzítás­ra. A Kárpát-medencében, így a mai Tolna megye területén pe­dig a népvándorlás korában ter­jedt el ez a gyakorlat. Tolna me­gyének ebből a szempontból ki­emelkedő szerepe van, hiszen a Kárpát-medencében feltárt mint­egy 250 torzított koponya kb. ne­gyedrésze a megye lelőhelyeiről került elő, Tolnáról, Alsónyékről, Bátaszékről, Szekszárdról, Paks­ról, Regölyből és Tamásiból. Utób­bi két koponya a megyei múzeum állandó kiállításán látható. Tolnán 1980-ban találtak torzí­tott koponyát a Selyemgyár kör­nyékén, míg Mözsön az icsei-dű- lőnél, az 1990-es évek közepén, az M9-es sztrádaépítés előtti fel­tárás alkalmával közel ötven ilyen sírt tártak fel. Odor János elmondta: a szak­emberek többsége egyetért ab­ban, hogy a koponyatorzítás nem valamilyen rituálé eredménye, hanem úgymond divat volt. Még­hozzá széles körben elterjedten, társadalmi különbségektől füg­getlenül: a torzított koponyával rendelkező személyek között sze­gények és tehetősek, férfiak és nők egyaránt voltak. Az agykoponya alakját felfe­lé vagy hátrafelé módosították. A beavatkozást a még képlékeny koponyacsontú gyerekeknél kezdhették el, a fejre tekert va­lamilyen vászonanyaggal, eset­leg az alá helyezett fadarabok­kal. A szakemberek jelen tudá­suk alapján egyetértenek azzal is, hogy élettanilag nem okozott problémát a torzítás miatt elvé­konyodott koponyacsont és az agykoponya megnövekedett űr­tartalma. A koponyatorzítás divatját egyébként a hunok hozták ma­gukkal, a Kárpát-medencében az alánok terjesztették. Alkal­mazták még Közép-Ázsiában, Kelet-Európábán, de a mai Né­metország és Franciaország te­rületein is, nagyjából a IV. szá­zad végétől a VII. század végéig. Mindez már a régmúlt, ugyan­akkor a néprajzi szakirodalom­ban szerepel, hogy az 1900-as évek elején Baranya megyében éltek a koponya alakjának mó­dosításával. Annak érdekében, hogy a gyereknek úgymond „szép karikós” legyen a feje... Furcsa divatnak hódoltak PROGRAMSOROK) HÉTFŐ MOZI Szekszárd: Az 5. hullám (amerikai fantasztikus thriller), 17 óra. Ste­ve Jobs (amerikai életrajzi film), 19 óra. Ismeretterjesztés Bátaszék II. Géza Gimnázium: Ká­roly Róbert - Egy Anjou a magyar trónon. Sümegi József előadása, 18 óra. LÉLEKÉPÍTÖ Szekszárd Garay Gimnázium, dísz­terem: Bajnoknak születtél! - dr. Ko­vács Antal olimpiai bajnok cselgán- csozó és Boros Gergely világbajnok kajakos előadása, 18 óra. KEDD MOZI Szekszárd: Az 5. hullám (amerikai fantasztikus thriller), 17 óra. Steve Jobs (amerikai életrajzi film), 19 óra. POSTABONTÁS anuár 20-án a Solymár Imre Városi Könyvtár gyermek- könyvtárában megválasztot­ták 2015 olvasókirályait. A ver­seny minden évben a Magyar Kultúra Napján indul, és egy éven keresztül tart. Az olvasni szeretők a gyermekkönyvtárban kijelölt könyvek közül választ­hatnak, melyek elolvasása után elmondják az olvasott könyv rö­vid tartalmát, így igazolva, hogy a könyvet elolvasták. A könyvtá­rosok nyilvántartják minden gye­rek olvasott könyveit, minden 4. elolvasott könyv után apró jutal­mat is adnak. Aki az egy év alatt a legtöbb könyvet olvasta, az lesz az olvasókirály, vagy király­nő. A legjobbakat ünnepélyes ke­retek között a Magyar Kultúra Napjának hetében koronázzák. A 2015-ös év királyai és király­női: Alsó tagozat: Köő Iván (49 könyv), SziebertÁdám (41 könyv), Lőrincz Boglárka (40 könyv). Felső tagozat: Forrai Zsófia (40 könyv), Sziebert Réka (40 könyv), Lőrincz Barnabás (36 könyv) Már keresik 2016 olvasókirá­lyait, -királynőit! Nevezni az első könyv felmondásával lehet. A ver­seny ingyenes, célja az olvasás megszerettetése. A sikerélmény ga­rantált, senki sem zárja a versenyt ajándék nélkül. Olvassatok sokat gyerekek! Matisz Nóra könyvtáros, Solymár Imre Városi Könyvtár, Bonyhád Lőrincz Barnabás, Lőrincz Boglárka, Sziebert Ádám, Köő Iván, Sziebert Réka Érdekeset látott, hallott? 06-30/449-2954 FOTÓJÁT, OLVASÓI LEVELÉT, INFORMÁCIÓJÁT VARJA BUDAVÁRI KATA! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. SMS: 06/30/411-4816 E-mail: kata.budavari@mediaworks.hu Telefon: 06-30/449-2954, hétköznap munkaidőben hívható. Napi ügyeletes újságíró: Budavári Kata Telefon: 74/511-510, fax: 74/511-500. Ügyeletes szerkesztő: Árki Attila AZ OLVASO KERDEZ R ovatunkban szakértőink segítségével olyan kérdé­sekre keressük a választ, amelyeket személyesen nem tet­tek volna fel. Bármire kíváncsi­ak, forduljanak bizalommal Ma- uthner Ilonához, aki továbbítja a kérdést a megfelelő szakember­nek. Elérhetnek minket az ilona. mauthner@partner. mediaworks. hu e-mail címen, hívhatnak a 0630/650-3020-as számon mun­kaidőben, illetve küldhetnek leve­let is a 7100 Szekszárd, Liszt Fe­renc tér 3. címre. Jelige: Az olva­só kérdez. Olvasóink közül többen is ér­deklődtek az új őstermelői igazol­ványokkal kapcsolatban, például a közös őstermelői igazolványt ki és hogyan használhatja, meddig lesz érvényes a régi, hol kell kivál­tani a kártya alapú igazolványo­kat? A kérdésekre a választ az ag­rártárca közleménye adja meg. Tolna megyében valamivel több, mint ötezer őstermelői iga­zolványt váltottak ki eddig az érin­tettek, ennek zöme „közös őster­melői igazolvány”. Ami azt jelen­ti, hogy egy négytagú családnak egy őstermelői igazolványa van, de abban mindnyájan név sze­rint szerepelnek. Nagyobb gond, amikor valaki őstermelő is egy­ben és egyéni vállalkozó is, de a tevékenység ugyanaz. A Földmű­velésügyi Minisztérium közlemé­nye elsősorban azt hangsúlyozza, hogy a szabályozás tiltja az együt­tes őstermelői és a vállalkozói te­vékenységet. Bár ez nem új köve­telmény, hiszen már a kezdetektől alkalmazandó előírásról van szó, de a megtermelt termékek értéke­sítésének újraszabályozásával, il­letve az egyéni vállalkozói nyil­vántartás összevezetésével kíván­ják a jövőben az esetleges vissza­éléseket felderíteni. A tárca azt is kiemeli, hogy „ugyan lehet va­laki őstermelő és egyéni vállalko­zó is egy személyben, de ugyan­azt a termelői tevékenységét mind­két formában nem végezheti.”Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a piacon nem mondhatja azt az ős­termelő, hogy az alma bizonyos mennyiségét őstermelőként, a töb­bit pedig egyéni vállalkozóként ér­tékesíti - áll a közleményben. Ha a termelő a saját maga által megtermelt almát őstermelőként értékesíti a piacon, akkor tovább­értékesítési céllal vásároltalmát, amit csak egyéni vállalkozóként értékesíthet, ugyanazon a helyszí­nen, ugyanabban az időben nem árusíthatja. Amennyiben ugyan­azon a helyszínen, ugyanabban az időben, egyértelműen megkü­lönböztethető másik termékeket (pl. nem saját maga által megter­melt hagymát) is árusítana az ős­termelő, azt egyéni vállalkozóként értékesítheti. Tehát ugyanazon a helyszínen, ugyanabban az idő­ben, kétféle minőségben történő értékesítésre, csak eltérő termé­kek esetén van lehetőség. A fenti tilalmak nem új keletű­ek, de az ellenőrzési jogkörök bő­vítésével ezentúl a visszaélések fel­deríthetők, a félreértések elkerül­hetők lesznek. Az őstermelők köz­hiteles nyilvántartását a Nemze­ti Élelmiszerlánc-biztonsági Hiva­tal (Nébih) vezeti. Az igazolványok használatát pedig a megyei kor­mányhivatalok ellenőrzik és ezt földművelésügyi hatósági jogkö­rükben eljárva tehetik majd meg. A régi igazolványokat ez év végéig lehet használni. A kártya alapú igazolványok megkönnyítik az ellenőrök mun­káját is, hiszen az igazolványok alkalmasak lesznek a nyilvántar­tásban szereplő valamennyi adat tárolására. Ezentúl az őstermelők az árusítás helyén kötelesek lesz­nek feltüntetni az őstermelői iga­zolványuk számát, valamint az ér­tékesítés helyszínén a vásárlók tá­jékoztatására alkalmas módon kell elhelyezni a „Saját őstermelői tevékenységből származó termék” feliratot. A szaktárca ezzel azt sze­retné elérni, ha egyfajta termék védjegy alakulna ki, amely növel­né a tisztességes őstermelőkkel szembeni vásárlói bizalmat. Az egy háztartásban élő család­tagoknak továbbra is lehet közös őstermelői igazolványuk. Az ag­I A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár-122 cm, rártárca arra hívja fel a figyelmet, Paks 7 cm, hogy egy időben, különböző hely­Dombori 37 cm, színeken a családtagok tovább­Árvízkapu 436 cm, ra sem értékesíthetnek, hiszen az Baja 159 cm. igazolvány nem másolható. A Sió Palánknál 197 cm. VERADAS HÉTFŐ Szekszárd Véradó Állomás KEDD Dombóvár Kórházi véradó aoo-i7.oo NaadCTOgSfwrtKlub 8.00-14.00 110M&00 SZERDA 10.00-12,00 CSÜTÖRTÖK Dombóvár Kórházi véradó 8.00-14.00 Szekszárd Samsonite Kft 11.00-14.30 PENTEK Szászán! Véradó Állomás 8,00-14.00 TRAFFIPAX 06:00-08:00 6-os főút 139+200 kmsz. 0830-11:30 Kakasd, Kossuth u. 309. 12:30-14:30 6-os főút 157+900 kmsz. 15flO-lfiOO Szekszárd. Rákóczi u. 126. 04:00-0900 55-ös főút 120 km 11:00-1430 55-ös főút 120 km 16:00-21:00 55-ös főút 120 km 0900-1100 M6,joM>pá)yatBSt 134+400 km 13:30-16:30 ■ M6, jobb pályatestl34+400 km 17:00-18:30 M6, bal pályatest 120+000 km 21:00-22:30 M6, bal pályatest 120+000 km 0530-07:00 Szekszárt,Rákótíutra34-4p. 09:30-11:30 _____________Szedres, Kossuth u. 77 12 30-1430 631-es főút 2+750 kmsz 1500-17:00 6-os főút 141 kmsz. 0900-1100____6-os főút 120+300 kro szekrény 13 00-15:30______6-os főút 93+200 km szelvény 1700-190 0 6-os főút 120+300 km szelvény 2100-2300 6-os főút 113+800 km szelvény 0900-1100 1300-15:00 Bonyhád, Cikéi utca 33. 15.00-1700 Bonyhádiakéi bekötőút; _________56102-es mellékút 2+350 km szelvény j? 30-:930 Bonyhád. Kossuth Lajos utca 64. előtt VÍZÁLLÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom