Tolnai Népújság, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-07 / 5. szám

KITEKINTŐ g 2016. JANUÁR 7., CSÜTÖRTÖK Etetik a madarakat még a szekszárdi bölcsődések is. Ta­valy madáretető-szépségver­senyt is rendeztek, a verseny­munkák azóta is igen jó szol­gálatot tesznek, mondta Rimái Rudolfné intézményvezető. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Madárbarát nevelé­si és oktatási intézményből több is van a megyében, ilyen például a szekszárdi Wunderland Kin­dergarten. Simon Attiláné óvo­davezető elmondta, ebben segít­ségükre van a Magyar Madárta­ni és Természetvédelmi Egyesü­let Szekszárdi Csoportja. Első­sorban a nagyobb ovisok készí­tenek odút, madárkalácsot, de minden csoportnak van madár­etetője. A gyerekek sok ismere­tet szereznek, és a felnőttekkel együtt gyönyörködnek a zöldi­kében, őszapóban és meggy­vágóban. A foglalkozásokat, előadáso­kat Tóth Sándor tartja, aki gyer­mekkora óta tagja a madártani egyesületnek. Az óvodásokat a kirándulásaikon is elkíséri, és sok mindenre, növényre, állat­ra egyaránt felhívja a figyelmü­ket. A nyugdíjas tanár több óvo­dában és iskolában végez felvi­lágosítást, mely egyébként a fel­nőttekre is ráférne. Azoknak, akik szeretnék etetni a madara­kat azt tanácsolta, hogy megfele­lő takarásba helyezzék ki az ete­tőt és benne a napraforgót vagy bármilyen más olajos magot. Madárkalácsot napraforgómag­ból és faggyúból lehet készíteni, ezeket hálóba kell helyezni. Aki pedig elkezdte az etetést, márci­usig semmiképp se hagyja abba. Azt is elmondta, a gyűrűzési program is kapcsolódik az ete­téshez, hiszen ezt ilyenkor a leg­könnyebb elvégezni. - A madár­etetés azért is jó, mert megis­merjük a madarakat, a minket körülvevő környezetet. Ezek az állatok igen hasznosak, hiszen biológiai védekezést jelentenek a rovarokkal szemben. • Azt pedig mindig tartsuk szem előtt, hogy az élővilág egy­ségét megbontani nem szabad - utalt a ránk nézve is komoly következményekkel járó kör­nyezetszennyezésre. B. K. PROGRAMSOROLÓ CSÜTÖRTÖK MOZI Bölcske: Nagyon vadon - Bolon­dos vadászidény (amerikai animáci­ós kalandfilm), 16 óra. Ifjúság (olasz film), 18 óra. Káosz karácsonyra (amerikai filmvígjáték), 20.30. Szekszárd: Nagyon vadon - Bolon­dos vadászidény (am. animációs ka­landfilm), 15 óra. Star Wars: Az ébre­dő erő 3D (am. sci-fi), 16.30. Hajnali láz (magyar-svéd-izraeli film), 19 óra. MEGEMLÉKEZÉS Bonyhád Evangélikus templom: meg­emlékező istentisztelet, 10 óra. Pető­fi Sándor Evangélikus Gimnázium: Ha- dikfalviné Mányoki Elza - Gaál Attila: Embersorsok a viharban című köny­vének bemutatója, 14.30. Megemlé­kezés a németek elhurcolásának 71. évfordulója alkalmából, 15.30. RAJZPÁLYÁZAT Bonyhád Széchenyi István Általá­nos Iskola: rajzpályázat Wass Albert tiszteletére, 13 óra. Az általános is­kolás diákok a helyszínen elkészí­tett rajzokkal, festményekkel nevez­hetnek a kiállításra. KIÁLLÍTÁS Szekszárd I. Béla Gimnázium, Kollé­giumi galéria: Bemutatom a barátai­mat - vendég Bágyi Zsuzsanna fes­tő, a meghívott barátok Hozmecz Tí­mea festő és Kovács Gábor muzsi­kus, 17.30. PÉNTEK MOZI Bölcske: Nagyon vadon - Bolon­dos vadászidény (amerikai animáci­ós kalandfilm), 16 óra. Ifjúság (olasz film), 18 óra. Káosz karácsonyra (amerikai filmvígjáték), 20.30. Szekszárd: Nagyon vadon - Bolon­dos vadászidény (amerikai animá­ciós kalandfilm), 15 óra. Star Wars: Az ébredő erő 3D (amerikai sci-fi), 16.30. Hajnali láz (magyar-svéd-iz- raeli játékfilm), 19 óra. ISMERETTERJESZTÉS Szekszárd Babits Mihály Kulturális Központ: az Ubuntu nevű, magyar nyelvű számítógépes rendszer is­mertetése, 18 óra. Az érdeklődők lehetőség szerint vigyék magukkal a számítógépüket. Életmentő az itt telelő szárnyasok számára az etetés A madarászok már kora ősszel készülnek a téli hidegben fon­tos madáretetésre: táborokban, rendezvényeken madáretetőket készítenek, tanítják a gyereke­ket, hogy mivel, hogyan etessék szárnyas barátainkat. Seres Zol­tán. az Orpheus Állatvédő Egye­sület vezetője elmondta, hogy a madáretető kihelyezése csak az első lépés, azokat később is rend­szeresen tölteni kell élelemmel. A rovarevő madarak számára a legjobb eledel a marhafaggyú, amely magvakkal gazdagítható. A napraforgómagvak sok mada­rat, például csuszkát, pintyet, fe­kete rigót, mátyásmadarat, har­kályt életben tart. A köles, a rep­cemag, a kukoricadara más fa­jok téli eledele. Célszerű az ele­delt hálóba helyezni, majd a fák­ra függeszteni, esetleg kisebb fa­rönkök üregeibe rejteni. A gerlék, verebek kedvelt téli csemegéje a kukoricadara, amelyet a földről szeretnek felcsipegetni. Az eledel a lehető legszárazabb helyekre kerüljön. Kerüljük a sózott, cukro­zott magvakat. Madárbarát kertek is működnek Ahogy Madárbarát óvoda, úgy Madárbarát kert is létezik. A módszertant kerttulajdono­sok, lakó- és munkahelyi kö­zösségek sajátíthatják el. A Ma­gyar Madártani és Természetvé­delmi Egyesület ajánlása szerint elegendő már egy-két madár­odú, egy itatónak használt virág­alátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaud­varba vagy ablakba, és máris él­vezhetjük kis tollas barátaink kö­zelségét. A Madárbarát kert program leg­alább olyan mértékben szól az emberekről, mint a madarak­ról, hiszen a jelenlétük nemcsak hasznos, de rengeteg élményt is kínál. Tovább módosul a zöldítés fogalma KÖLESD A Gosz (Gabonatermesz­tők Országos Szövetsége) me­gyei választmánya tegnap meg­tartotta első kibővített tanácsko­zását - tájékoztatta szerkesztő­ségünket Varga András, a szer­vezet elnöke. Elsőként új választmányi ta­got választottak, a megürese­dett helyre Lakos Gyula pálfai gazdálkodót, aki egyhangú sza­vazással került a választmányi tagok sorába. Elekes Balázs az őcsényi Gold- kern Mezőgazdasági Kereske­delmi és Ügynöki Kft. cégveze­tője a termény piaci kilátásokról tájékoztatta a vezetőséget. Jel­lemző a búzakészletek magas aránya, a piacot befolyásolja az erős dollár. A kukorica pozícióját főként a lejtmenetben járó olaj­ár és az ipari felhasználás ala­kítják. Alacsonyak az exportő­ri készletek, melyek esetenként kínálati sokkot generálnak, he­ves árváltozást eredményezve, mondta a szakember. Madarász István, az agrár­tárca osztályvezetője a zöldítés múlt évi tapasztalatairól beszélt a tanácskozás résztvevőinek. Érdekesség, hogy a jelenlévő 26 Varga András elnök gazdálkodó közül senkinek sem okozott gondot 2015-ben ez az előírás. Erre az évre vonatkozó­an a várhatóan 12 hónapon belül megjelenő jogszabályban ponto­sítják a parlag fogalmát, a zöld­trágya beszántásának időpont­ját, és a kultúrállapotban tartás követelményeit. A zöldítésben való felhaszná­lásban igazolt eredetű minősí­tett vetőmaggal kell számolni, hívta fel a termelők figyelmét a szakember. M. I. Nincs igazi divat az újszülöttek névadása terén Sokan a listát böngészik TOLNA MEGYE A változatos név­adás a jellemző napjainkban - tudtuk meg Parrag Ferencnétől, a szekszárdi polgármesteri hiva­tal anyakönyvi osztályának ve­zetőjétől. Ennek az is az oka le­het, hogy interneten mindenki számára elérhető a Magyar Tu­dományos Akadémia Nyelvtudo­mányi Intézetének utóneveket tartalmazó és havonta frissülő listája. Szekszárdon kedden Bi­ankát, Anikót, Józsefet, Bálintot, Mirellát, Valentinát is anyaköny­veztek, de Hannát és Áront is. Ez utóbbi kettő a változatosság köze­pette viszonylag gyakorinak szá­mít, akárcsak a Benett. Parrag Ferencné szerint az utóbbi idő­szak újdonsága, hogy visszatér­tek az olyan hagyományos nevek is, mint például a János. Tolna megyében Szekszárd mellett Dombóváron anyaköny­veznek még újszülötteket. Gáll- né Kovács Karolin anyakönyv­vezető szintén arról számolt be, hogy különösebb módi nincs, a szülők a legkülönfélébb neveket választják babájuknak. Meglepe­tés talán akkor érte, amikor egy kisfiú a ritka Lennox nevet kap­ta. Az anyakönywezető hiányol­ja viszont az olyan neveket, mint az András vagy az Erzsébet. A magyar névadási szabá­lyok a szigorúbbak közé tartoz­nak, ötletszerűen alkotott neve­ket nem engedélyeznek a jogsza­bályok. Ha a szülők mégis olyan nevet szeretnének bejegyeztet­ni, amely nem található az MTA Nyelvtudományi Intézete által összeállított listában, akkor kü­lön engedélyt kell kérniük. A ke­resztnevek száma kötött, a szü­lők által meghatározott sorrend­ben legfeljebb kettő utónév je­gyezhető be. Mégpedig minden esetben a magyar helyesírás sza­bályai szerint. Tehát a Jacqueline Zsaklin, a Charlotte Sarlott, a Jen­nifer Dzsenifer a hivatalos anya­könyvben. Az akadémia nem ja­vasolja olyan név bejegyzését, amelynek hangzása, jelentése a gyerek személyiségfejlődésére nézve a későbbiekben káros le­het, amely miatt csúfolhatják, ki­közösíthetik őt. B. K. Az utónevek listáját böngészve igazi ritkaságokra is bukkanha­tunk. Ilyen a közelmúltban enge­délyezett Vulkán vagy A gyűrűk ura rajongóknak ajánlott Frodó. A fiú nevek között a nehezen be­igen széles a szülők választási le­hetősége a névadásban cézhető Január is szerepel, illet­ve a Dzsúlió és a Szven is. Kislá­nyok kaphatják az Asma, a Cser­mely és a Febrónia nevet is. De ha minden jószándék és átgondolt­ság ellenére sem elégedett valaki a keresztnevével, változtathat raj­ta. Tizennyolc éves kor fölött sa­ját maga, a nagykorúság elérése előtt pedig a szülő kérheti a ke­resztnév megváltoztatását. Első alkalommal tízezer, második al­kalommal ötvenezer forintért. VÉRADÁS KEDD OomfcmárKádázi véradó 8.00-14.00 Szekszárd Kenes Általános Iskola 1415-17.15 PÉNTEK Szekszárd Véradó Állomás 8.00-14.00 TRAFFIPAX 04:0009:00 M6/M8es csomópont bal 08:4010:40 Szekszárd. Keselyűsi út 20. 09:0011:00 6-os főút 154. km 09:00-11:00 Szekszárd, Rákóczi u. 126. 09:0011:00 60s főút 120. km 09:0011:30 M6 bal 120. km 11:0014:30 M6/M0es csomópont bal 13:0015:00 Bonyhád. Börzsöny 14. 13:0015:00 55os főút 19. km 13:0015:30 60s főút 113. km 13:0015:30 M6 bal 120. km 15:00-17:00 6-os főút 153. km 15:0017:00 631-os út 2. km 15:3017:30 Bátaszék. Budai utca 61. 16:0019.00 M6 jobb 134. km 160021:00 M6/M90S csomópont bal 17001900 6-os főút 151. km 17:00-19:00 6-os főút 100. km 18:0019:00 Szekszárd, Keselyűsi út 20. 18:0020:00 Várdomb, Kossuth u. 50/A. 21002300 #&6os főút 93. km VÍZÁLLÁS A Dunait tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár-170 cm, Paks-56 cm, Dombori-40 cm, Árvízkapu 380 cm, Baja 78 cm. A Sió Palánknál 188 cm.

Next

/
Oldalképek
Tartalom