Tolnai Népújság, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2016-01-03 / 1. szám
2016. JANUÁR 3., VASÁRNAP MŰVÉSZBEJÁRÓ "J ZSÁKVÁSZON CSONTVÁRY MŰVEIBŐL Már 90 ezren látták a Csontvá- ry Kosztka Tivadar életművének nagy részét bemutató budapesti kiállítást, amelynek nyitvatartását a nagy érdeklődés miatt január 31-ig hosz- szabbították meg. A tárlatot az évtized magyar kiállításának tartják, ám történelmük során a képek nem voltak mindig ilyen nagy becsben tartva: évtizedekkel ezelőtt éppen csak elkerülték a pusztulást. Csejk Miklós BUDAPEST Csontváry Kosztka Tivadart nemcsak a kora nem ismerte el, hanem még az örökösei is krumplizsáknak akarták eladni a ma már tízmilliókat éró' vásznak egy részét. Az évtized magyar kiállítása igencsak foghíjas lett volna, ha a fiatal Gerlóczy Gedeon építésznek nincsen kifinomult szépérzéke, s nem vásárolja meg a Csontváry életmű harmadát fillérekért. Annak ellenére, hogy Csontváry korának jelentős művészeivel a Japán kávéház törzsasztalánál üldögélt, munkásságát nem ismerték el. Sokan bolondnak tartották. Mára viszont már meglett az elismerés is. Jó bizonyíték erre a 2015-ös év végén a Budai Várban lévő Honvéd Főparancsnokság felújított épületének pénztára előtt kígyózó sor. Az érdeklődőket még a farkasordító hideg sem tántorította el a kiállítás látogatásától. Elismerő vélemény már a II. világháború után is megjelent munkásságáról. Mikor Csontváry képeinek egy részét 1948-ban Párizsban kiállították, Picasso a látogatási időn túl bezárkózott a festményekkel. A kiállítótérből több mint egy óra múlva kilépve Csontváry műveinek hatása alatt kijelentette: „Nem is tudtam, hogy rajtam kívül más nagy festője is volt a századunknak.” Csontváry világot látott emberként alkotott. Járt a Szentföldön, beutazta Egyiptomot, Németországot és Palesztinát, volt Athénban, Rómában és Jeruzsálemben. Meggyőződéses pacifista volt, tartózkodott a dohányzástól, a szeszes italoktól és minden mesterséges eredetű szertől. Időskori éveiben pedig szinte csak és kizárólag gyümölcs- és zöldségféléket fogyasztott. Élete végéig patikusként dolgozott, a festést hobbinak tekintette. Hatvanhat éves korában, a Tanácsköztársaság idején patikáját államosították. A korabeli viszonyokat, festészete körüli értetlenséget jól jellemezte, hogy jövedelem nélkül maradva 1919. június' 20-án gyakorlatilag éhen halt. Születése után 120 évvel, 1973- ban kapott saját múzeumot Pécsen, ahol egyébként az életmű csaknem fele látható. További művei különböző közgyűjteményekben kaptak helyet, a Nemzeti Galériától a debreceni Déri Múzeumig, illetve magángyűjtemények féltve őrzött kincsei lettek. A mostani kiállítás azért is igazi kuriózum, mert egy fedél alatt tekinthetők meg a Csontváry-festmé- nyek. A Kossuth-díjas Keserű Ilona festőnő a tárlat megnyitóján arról beszélt, hogy Csontváry azért nem lett még mindig kanonizált művész, mert munkásságát szinte lehetetlen besorolni, vagy konkrét irányzatokhoz kötni. Gulyás Gábor, a kiállítás kurátora hozzátette, hogy az ezidáig a kudarcba fulladt Csontváry-kiállítások listája hosszabb, mint a megvalósult kiállításoké. A mostani tárlat Csontváry portréival kezdődik, majd az emberek után az állatok következnek. Az első olajképe, a Pillangók is látható. Pályája 'későn indult. Bár 1853-ban született, ugyanakkor, mint Vincent Van Gogh, mégis a holland festő halála után kezdte bontogatni a szárnyait. Festői karrierje saját bevallása szerint hangokkal indult, amelyek arról suttogtak neki, hogy ő lesz a világ legnagyobb „napútfestője”. Hatalmasabb még Raffaellónál is. Hiába tanult kora legjobb festőiskoláiban, sehol sem tudott megmaA művész tehetségét Picasso is elismerte A magányos cédrus egykor Gerlóczy Glória lakásában! díszelgett, a képet még műértő édesapja hagyta rá Elkótyavetyélték volna a képeket Csontváry örökösei fuvarosoknak akarták eladni a művész megfestett vásznait. Azt gondolták, hogyha már egyszer ösz- szekoszolták azokat, akkor legalább valami hasznuk is legyen. A fiatal Gerlóczy Gedeon építésznek, aki például a legendás, Budapest II. kerületében található Napraforgó utcai kísérleti lakótelep egyik házát is tervezte, megtetszett Csontváry stílusa, és megvásárolta a krumplizsáknak szánt képeket. Ráadásul több pénzt is adott értük, mintha csak zsáknak való vászonként vette volna meg azokat. A páratlan hagyaték egy belvárosi bérház negyedik emeleti lakásába került, ahol sokáig kevesen láthatták. Gerlóczy 1975 nyarán 80 évesen halt meg. Halála után az V. kerületi tanács készítette el a leltárt, ami mindenkit megdöbbentett. Gerlóczy Glória ösz- szesen 42 Csontváry-képet örökölt édesapjától. Közöttük volt A magányos cédrus is. valamit elpusztított volna benne a rutincentrikus oktatás. Saját bevallása szerint a világteremtő hatalommal állt összeköttetésben. A fény útján indult el, és a Nap-kultuszt saját festészeténagyzási hajlama lehet összefüggésben azzal, hogy szerelmi életének máig nyoma sincs. Családot sem alapított. A kiállítás végén a két cédrusfestmény látható. A magányos tik. Nemcsak életének már-már buddhistákra jellemző harmonikus magányát mutatja a festmény, hanem az éppen ellentétes előjelű szellemi magányáról is árulkodik. HÍREK Útravaló az év első újszülöttének BUDAPEST A Magyar Állami Operaház nevében Ókovács Szilveszter főigazgató idén is az Útravaló című válogatássorozat legújabb kiadványával köszöntötte az év első fővárosi újszülöttjét. Elmondta: ez a negyedik év, hogy az operaház zenei kiadvánnyal készült az újszülöttek fogadására. Az Útravaló című válogatássorozat minden évben más programmal jelenik meg, de népszerű és a gyermekek alapműveltségében meghatározó szerepet játszó zeneművekből csemegéz. Tavaly nem hanglemezt, hanem DVD-t készítettek, amely a Parázsfuvolácska színházi előadását tartalmazta. MW Nyolcmilliárd plusz filmekre BUDAPEST Pluszforrást csoportosít át a filmgyártás támogatására a kormány, derült ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból. Csaknem 8 milliárd forintot kell haladéktalanul átutalnia a Magyar Nemzeti Filmalap számára az emberi erőforrások miniszterének. MW Sztárok jönnek Magyarországra BUDAPEST Mások mellett a Black Sabbath, az Iron Maiden, a Scorpions, a Cure, Brian May és Kerry Ellis, a Sigur Rós, a Wayne Shorter Quartet, a King’s Singers, a Marina & The Diamonds, a Therapy?, Steven Wilson és az Imagine Dragons is fellép 2016-ban Magyarországon. Az év során kétfilmzeneszerző-klasszi- kus, Ennio Morricone és Hans Zimmer maga vezényli műveit szimfonikus zenekar élén a Sportarénában. MW Mednyánszky 90 millióért DEBRECEN Mednyánszky László Itatás a Tátrában című, sokszor kiállított festménye aukciós életműrekordot döntve, 90 millió forintért kelt ei a debreceni Villás Galéria decemberi árverésén. Mednyánszky festménye 2015 egyik legdrágábban elkelt alkotásának számít Kádár Béla Beszélgetők a szabadban című műve mellett, amely ugyancsak csúcsot döntve, 90 millióért talált gazdára a Virág Judit Galéria őszi árverésén. MW Tizenhárom ország előadói érkeznek a magyar fővárosba Összecsapnak a virtuózok BUDAPEST A Nemzetközi Cirkuszfesztivál immár 11. alkalommal nyitja meg kapuit a Fővárosi Nagycirkusz szervezésében január 7-11. között Budapesten. A hagyományos előadások mellett az új, kortárs irányzatok is megjelennek. A több napos rendezvény célja, hogy szélesítse a látképet a világ legnagyobb cirkuszművészeti produkcióiból, illetve bemutassa hazánk csapatait is. Tizenhárom országból érkeznek művészek. Többek között Spanyolország, Oroszország, Kolumbia, Németország, Olaszország, Ukrajna és Mongólia is részt vesz a fesztiválon. Magyar műsort is rendeznek a külföldi versenyprogramon kívül, ahol ígéretes hazai tehetségek is bemutatkozhatnak. A sztárvendégek között ott lesz például a Mongólia gyémántja néven ismert He- ejin D, aki a világ egyik léghajó lékonyabb artistája, s előadásában a virtuozitás érzékiséggel párosul, a férfias erő pedig a nőies hajlékonysággal olvad össze. Valamint hazánkba látogat Paul Chen kétszeres monocikli világbajnok is. Az első budapesti cirkuszfesztivált 20 évvel ezelőtt, 1996-ban rendezték meg. Azóta Monte Carlo, Latina, Moszkva mellett Budapest is komoly cirkuszművészeti találkozóhely lett. Csejk M. Csillagászati pénzt KozaStarWars-film HOLLYWOOD Tizenkét nappal a premier után elérte az egymil- liárd dolláros (287 milliárd forint) bevételt a Csillagok háborújának legújabb, 7. epizódja, Az ébredő Erő. A filmtörténet során még egy film sem érte el az egymilliárdos bevételt ennyi idő alatt. Mindezt ráadásul úgy sikerült megkeresnie a Star Wars legújabb epizódjának, hogy a legnagyobb piacon, Kínában még be sem mutatták a filmet. A legutóbbi rekorddöntő, a Jurassic World volt éppen idén nyáron, ám egy nappal lemaradt a Csillagok Háborúja mögött. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a Jurassic World ráadásul a kínai piaccal együtt érte el ezt az eredményt. A film amerikai forgalmazójának, a Buena Vistának a szerdai közleménye szerint a produkció egyébként jelenleg már közel 1,2 milliárd dolláros (345 milliárd forint) összbevételnél tart, amelynek fele az amerikai, fele a külföldi vetítésekből származik. A film ezzel az eredményével a valaha készült tizedik legtöbbet hozó játékfilm eddig, bár az is biztos, hogy ez a helyezés még változni fog. A magyarok is szeretik a feltámasztott Csillagok háborúját. A legfrissebb magyar nézettségi adatok szerint eddig több mint 650 ezer magyar váltott jegyet a filmre. CS. M. I*