Tolnai Népújság, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-15 / 12. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. JANUAR 15., PENTEK Akik maradnak Venter Marianna marianna.venter@mediaworks.hu N agyon a szívére vette ismerősöm, am ikor néhány éve új főnö­ke hosszasan fejtegette, miszerint számára „gyanús” az az alkalmazott, aki évtizedek óta ugyanott dolgozik. Ismerő­söm rögtön az érettségi után került a céghez, megjárta a ranglétrát, osztály vezetőségig vitte. De az új főnöknek gyanús volt ő is, meg né­hány hasonszőrű kollégája is. A vezető rögvest neki is állt megvaló­sítani, amit megálmodott, egymást váltották az ifjak, aztán úgy két év után lecsengett a dolog, maradt ismerősöm, hasonszőrű kollégái, meg egy-két rátermett fiatal. Nem csak ő, nagyon sokan nem tudnak mit kezdeni ezzel a nyu­gatról begyűrűző szemlélettel, amely szerint öt-tízévente kötelező váltani. Nem értik, miért baj, Nem kell szolgai- ha valaki szereti a munkahe- an másolni más íyét, jói végzi a munkáját, Msé­„ . „. ^ ges a cegehez, szeretik az ugyfe­Országok mintáját lek, és megbíznak benne a kol­légái. Miért baj az, hogy sokan szeretnének abban a városban, faluban élni, ahol felnőttek, ahol ro­konaik, barátaik élnek. Ráadásul a dolog tovább fejlődött: fiatalok panaszkodtak a minap, hogy micsoda stresszt okoz, mennyire megviseli őket, hogy egy-egy munkahely csak három-öt évre szól, hogy folyton Damoklész kard­jaként lebeg a fejük fölött annak a lehetősége, hogy új közegbe kell beszokni, máshová költözni, egyfajta gyökértelen állapotban élni. Úgy vélem, ha nem muszáj, nem kell vakon utánozni azt, ami sok­kal nagyobb országokban szokás. Magyarországon mások az ingat­lanviszonyok, a családi kapcsolatok. S még egy jó tanács: mielőtt kritizálni kezdi a „helyben maradók" hasznosságát és hatékonysá­gát valaki, jobb, ha előbb alaposan körülnéz. Heteken keresztül zsarolták a fiút SZEKSZÁRD-TAMÁSI-NAGYKÓNYI Zsarolás bűntette miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség két 14 éves fiú ellen a Tamási Járás- bíróságon, tájékoztatott dr. Pá­li Péter, a Tolna Megyei Fő­ügyészség eseti sajtószóvivője. A fiatalkorú vádlottak a Ta­mási Általános Iskola Nagykó- nyi Tagiskolájának diákjai. Az I. rendű vádlott rendezett csa­ládi körülmények között, míg a II. rendű gyermekotthonban él. Mindketten problémás diá­kok, az I. rendű korábban már évet ismételt, a magántanulói státuszban lévő II. rendű pedig nehezen fegyelmezhető, a neve­lőkkel is gyakran tiszteletlen. A sértett 13 éves fiú nem tu­dott beilleszkedni az osztály- közösségbe, társai gyakran csúfolják. A II. rendű vádlott 2015. szeptemberének közepén egy tanórai szünetben az osz­tályteremben azzal fenyeget­te meg a sértettet, hogy meg­veri, ha másnapra nem hoz ne­ki ötven forintot. Mindennek nyomatékot adva elállta az út­ját, és ököllel vállon ütötte. A kisfiú félelmében másnap át is adta a pénzt. A II. rendű vád­lott mindezt elmesélte osztály­társainak, köztük az I. rendű­nek, akivel ezt követően továb­bi négy alkalommal összesen mintegy ötszáz forintot zsarol­tak ki a sértettől. Tavaly októ­berben az I. rendű vádlott szin­tén veréssel fenyegetőzve to­vábbi kétszáz forintot követelt a 13 éves fiútól, aki a pénzt el is kérte a nagymamájától, de át­adására a nyomozás megindu­lása miatt már nem került sor. A vádlottak tettein felbátorod­va egy harmadik diák, aki fia­tal kora miatt még nem büntet­hető, szintén veréssel fenyege­tőzve kényszerítette a sértettet 130 forint átadására. A vád szerinti bűncselek­mény miatt 1-től 5 évig terje­dő szabadságvesztéssel büntet­hető, büntetlen előéletű vádlot­takkal szemben az ügyészség próbára bocsátás alkalmazása mellett pártfogó felügyelet el­rendelését, valamint vagyonel­kobzást szorgalmaz. 1.1. Balogh Szvetlána Meláni még nem érti. miért van szükség arra, hogy dr. Bincsó Éva alaposan megvizsgálja Egyelőre elkerüli az influenza Tol­na megyét, akárcsak az ország más részeit. Arra a kérdésre, hogy érdemes-e még oltatni, a hi­vatalos válasz egyértelmű igen. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Most még nyugodtan be lehet adatni az influenza elle­ni védőoltást, viszont amikor már megjelenik a betegség, az orvosok nem szívesen oltanak. Ennek oka, hogy a lappangó betegségre ráol­tani veszélyes lehet. Dr. Horváth Gábor szekszárdi házi gyermek- orvos elmondta, igazi járványról már évek óta nem beszélhetünk, de kiszámíthatatlan, hogy mikor lesz újra. Hangsúlyozta: az anti­biotikum és az oltás nagy vívmá­nya az egészségügynek, sajnos ez utóbbival egyre kevesebben kívánnak élni. Nála kevesebben kérték az influenza elleni vakci­nát, mint tavaly. Pedig, ahogy fo­galmazott, korszerű, mondhatni szellemes technikáról van szó. - Az immunrendszer vak, ezért le­tapogatja a vírust, pontosabban annak csak a köpenyét. Az oltás a vírus összetöredezett burka, azt is mondhatnánk, hogy aki megkap­ja ezt a védelmet, még csak nem is legyengített kórokozót, hanem an­nak kabátját kapja meg - tájékoz­tatott dr. Horváth Gábor. Korábban már elmondta: a gye­rekek, és főként a legkisebbek esetében elsősorban a környeze­tükben élő felnőtteket kellene ol­tani. Arról azonban a gyermekor­vosoknak általában nincs képük, melyik kis páciens szülei kaptak, és kik nem vakcinát. Dr. Bincsó Éva tapasztalatai ha­sonlók. A szekszárdi gyermekhá­ziorvosnál szintén kevesebben ol- tatták be magukat, mint tavaly. Rendelőjében mostanság gyér a forgalom, akik jönnek, általában gyomor-bél huruttól vagy felső lég­úti megbetegedéstől szenvednek. Dr. Schranz Róbert szekszárdi háziorvos nemrégiben elmond­ta: rendelőjét mostanában első­sorban felsőlégúti betegségekkel bajlódó páciensek keresik fel. Ki­sebb számban jelentkeznek há- nyásos, hasmenéses betegséggel, ez jellemzőbb volt decemberben. Nála körülbelül annyian adatták be az influenza elleni védőoltást, mint a korábbi években. Vannak persze olyanok is, akik a járvány­veszély hírére kérik a vakcinát. Az Országos Epidemiológiai Központ heti jelentése szerint hazánkban még nincs influenza­aktivitás, így még nem késtek el azok, akik védőoltással szeretné­nek védekezni a kellemetlen tü­netekkel járó és akár súlyos vagy halálos szövődményekhez is ve­zető betegség ellen. A figyelő- szolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint 2016. január 4. és 10. kö­zött az országban 7400 beteg for­dult orvoshoz influenzaszerű tü­netekkel. Az Európai Betegség­megelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) és az Egészség- ügyi Világszervezet (WHO) kö­zös jelentése szerint a 2015/16- os influenza szezonban decem­ber közepén a kontinens északi és déli részén megkezdődött az influenza vírusok terjedése. Az európai összesítés szerint a fi­gyelőszolgálatban részt vevő or­vosok által beküldött, az influ­enzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulóktól vett légúti minták­ban az 51. héttől kezdődően hét­ről hétre egyre nagyobb arány­ban igazolják az influenzavíru­sok jelenlétét. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 2015/16-os sze­zonra kifejlesztett influenza elle­ni oltóanyagban található vírus­törzsek antigén szerkezete ha­sonló a kontinensen eddig kimu­tatott influenzavírusokhoz. A vé­dőoltás ennek megfelelően haté­kony védelmet nyújthat. Ez ma a leghatékonyabb eszköz Tudományos vizsgálatokkal alá­támasztott tény. hogy az influ­enza elleni védekezés jelenleg ismert leghatékonyabb eszkö­ze a védőoltás. A védettség ki­alakulásához 10-14 nap szük­séges. Aki még nem tette meg, de a következő napokban kéri a védőoltást, számíthat rá, hogy L ___________________________ mi re az influenzajárvány el­éri Magyarországot, szerveze­te már felkészül a fertőzés elle­ni védelemre. Dr. Horváth Gábor elmondta, a most használat­ban lévő korszerű vakcinának semmilyen mellékhatása nincs, mivel az a kórokozónak csak a burkát tartalmazza. ___________________________á Az ingyenesre jogosultak köre A 60 év felettiek, bizonyos kró­nikus betegségekben szenve­dők, a várandós nők, továb­bá az egészségügyi és a szo­ciális intézményekben dolgo­zók háziorvosuktól, illetve fog­lalkozás-egészségügyi orvosuk­tól kérhetik a térítésmentes inf­luenza elleni védőoltást. (A jo­gosultak köréről részletesebben a www.antsz.hu/influenza ol­dalon, illetve háziorvosuktól tá­jékozódhatnak.) Az idén is kap­ható gyógyszertári forgalom­ban influenza elleni vakcina, így azok is beoltathatják magukat influenza ellen, akik nem jogo­sultak térítésmentes oltásra. Mindkét félnek előnyös lehet az együttműködés, keresik a gazdasági és kulturális lehetőségeket Török vendégek érkeztek a megyeszékhelyre SZEKSZÁRD A keleti nyitást komo­lyan veszi, és a gyakorlati megva­lósításra törekszik a Jobbik Ma­gyarországért Mozgalom megyei szervezete. Mint azt a tegnapi szekszárdi sajtótájékoztatón Ben- cze János, a Jobbik megyei elnöke, a megyei közgyűlés tagja elmond­ta, meghívásukra török vendégek érkeztek a megyeszékhelyre az esetleges gazdasági és kereske­delmi kapcsolatok felvétele ér­dekében. Bízik abban, hogy ez­zel a találkozóval Tolna megye el­indul azon az úton, amely a leg­több külső kapcsolattal rendelke­ző megyék közé emeli. A sajtótájé­koztatón jelen volt Szabó Balázs, a Jobbik szekszárdi elnöke, megyei sajtófőnöke, önkormányzati kép­viselő, aki reményét fejezte ki, hogy a jövőben gyümölcsöző kap­csolat alakul ki a megye, illetve a város gazdasági szereplőinek részvételével. Szabó Balázs hang­súlyozta, a Jobbik politikamentes kezdeményezése olyan lehetőség, amelyet érdemes kihasználni. A vendégek közül Faruk Cö- mert, a Török Nagykövetség Ke­reskedelmi Tanácsosa elmond­ta, a török-magyar kereskedelmi és kulturális kapcsolatok nagy múltra tekintenek vissza, példá­ul a modern Törökország kiala­kításában és kiépítésében sok magyar tudós és szakember vett rész. Feladatának tekinti a gaz­dasági és kereskedelmi kapcso­latok mellett a kulturális és ok­Bencze János (jobbról) elmondta, komolyan veszik a keleti nyitást tatási együttműködés bővítését, erősítését és támogatását. Fadil Basar, a Török Kereske­delmi és Iparkamara magyaror­szági képviselője úgy fogalma­zott, ez a mostani kapcsolatfel­vétel a lehetőségek felmérése, hi­szen számos lehetőség van, pél­dául az energiaiparban is. Akik fantáziát látnak az együttműkö­désben, konkrét elgondolásaik, vagy befektetési szándékuk van, minden segítséget megkapnak hozzá a budapesti török nagykö­vetségen. A vendégek ezt követően egy zártkörű tárgyaláson vettek részt, amelyen a megyei közgyű­lés és Szekszárd vezetése is kép­viselte magát. Venter M. Kapcsolatok Törökország és Magyarország kereskedelmi kapcsolatainak mértéke eléri a 2 milliárd dollárt éves szinten. A magyar import 600. az export 120 millió dollár­ra rúg. Tavaly a török export 27, a magyar export 15 százalékos emelkedést ért el. Török cégek­nek és vállalkozóknak is szép számmal vannak befektetéseik nálunk. Magyarországon jelen­leg 150 török cég működik. Tö­rökországban pedig 70 magyar vállalkozás van jelen. Például a Liszt Ferenc repülőtér üzemelte­tésében jelentős részesedéssel bír egy török cég, a Celebi. ¥

Next

/
Oldalképek
Tartalom