Tolnai Népújság, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-02 / 1. szám
2016. JANUAR 2., SZOMBAT INTERJÚ 11 Kovács Patrícia szerint uralni kell az életünket, különben a dolgok nem úgy történnek majd, ahogyan azt szeretnénk KIÁLLNI AZÉRT, AMIBEN HISZÜNK Az RTL Klub Hungary’s Got Talent című tehetségkutatójának a zsűrijében ült, pedig ő soha nem ítélkezik mások felett. Ha azonban ki kell állni valami mellett, amiben hisz, még a konfliktusoktól sem riad vissza. Nem mellékesen, sokak szerint ő az egyik legszebb magyar színésznő. Homonnay Gergely/hot! kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu- Amikor elkezdtünk beszélni erről az interjúról, azt kérted, hogy az állatkertben fotózzunk. Miért?- Imádom az állatokat. Bár a cirkusszal meglehetősen ambivalens a viszonyom, de az állatkert más. Szeretem ezt a helyet, és nagyon sok minden köt ehhez a helyszínhez. Itt ismertem meg például a férjemet. Még parlamenti képviselő volt, és egy állatvédelmi kampány részeként tartott egy sajtótájékoztatót az állatkertben, és azt kérte a sajtóosztályától, hogy szerezzenek erre az alkalomra egy színésznőcskét, aki nem hord szőrmét. A sajtosok engem találtak meg, én pedig örömmel fogadtam el a felkérést, hogy a csincsillák között kampányol- jak az állatok jogaiért. Egyébként még évekkel korábban történt, hogy egy újság címlapján megláttam Pétert. Ráböktem, és közöltem, hogy nekem ehhez a csávóhoz még lesz közöm az életben. Érdekes, mert nagyon sok barátság, kapcsolat úgy indult, hogy az első találkozáskor éreztem, hogy lesz valami, ami csak évekkel később következett be. Tisztán emlékszem, hogy még a találkozásunk előtt anyukám megjegyezte, hogy erről a pasiról bizony lecsúsztam, mert családos ember. Akkor már harminc voltam, és bár anyám soha nem akart kiházasítani, imponált neki ez a magas, csinos fiatalember a tévéből, akinek ugyanaz az értékrendje, mint nekünk, és ugyanazt gondolja a világról, mint mi. Anyám valójában nem is örült annak, hogy később férjhez mentem. Talán úgy érzi, hogy felelőtlenség kimondani azt, hogy valami örökre szól, és mindig azt szeretné, ha lennének menekülőutak az életemben. De szerintem neki jobban tetszett Péter, mint nekem.- Mi történt a sajtótájékoztatón?- Bemutattak bennünket egymásnak. Én mondtam, hogy már ismerem őt, Péter mondta, hogy ő is engem, de szerintem csak blöffölt. Aztán amikor vége lett a sajtótájékoztatónak, és már bent ültem az autóban, de még nem indultam el, felhívott. Megköszönte, hogy elfogadtam a felkérést, és hogy melléálltam. Nem is értettem, ezt miért hangsúlyozta ki, hiszen számomra teljesen egyértelmű volt. Akkor említette, hogy szívesen eljönne a színházba megnézni. Eltelt egy hónap, elhívtam a Pécsi Országos Színházi Találkozóra, de egy küldött- gyűlés miatt nem ért rá, és végül csak rá egy hónapra tudtunk találkozni. Ekkor volt az első randink, és lényegében azóta együtt élünk. Ennek már hét és fél éve.- Tudtad, hogy van egy kislánya?- Nem követtem a magánéletét, de ezzel tisztában voltam. A harmadik randit úgy szervezte meg, hogy találkozzunk Sárival, akivel szinte azonnal cinkosok lettünk. Ma is azt mondja, hogy én vagyok a legjobb fej felnőtt barátnője. Szerencsés vagyok, mert nagyon jó korszakában találkoztunk. Ő három és fél éves volt, és akkor már megértette, hogy az apukájának, ha velem van, jobb a kedve. Egyébként is mindenhol jól jön egy „házi színésznő”. Nagyon sok embernél bohémabb vagyok. Nekem nem okoz gondot négykézláb, hülyeségeket beszélve, sikítozva rohangálni a lakásban. A civil barátaim ezt nem feltétlenül teszik meg. Nem beszélve arról, hogy ők másképp állnak a testükhöz. Én fogok, ölelek, puszilok, hempergőzöm, nagyon. Nekem nincsenek gátlásaim, bármikor hülyét csinálok magamból, és ezt értékelik a gyerekek.- Sári tehát nem volt féltékeny, hogy jön valaki, aki elrabolja az apukáját?- Ő nem. Károly, a kutyám viszont igen. Világéletemben volt kutyám. Károlyt én hoztam a családba, akkor már 12 éves volt. Az előző kapcsolatomban jött hozzánk, aztán a kapcsolat ment, a kutya maradt, és Károly talán egy kicsit fellélegzett, hogy végre ketten vagyunk. A mai napig szerelmes belém, és nem értette, hogy hirtelen mit keres mellettem ez az idegen. Az első fél évben elég volt egy csók, egy ölelés - hogy a többiről ne is beszéljünk - ahhoz, hogy Károly nyüszítve álljon, és nézzen szomorúan a szemembe. Rettenetes volt, és ez egy időre megpecsételte Károly sorsát, aki néha kénytelen volt bemenni a fürdőszobába, aminek az ajtaját be lehetett zárni. Akkor oldódott meg a helyzet, amikor elkezdtek együtt futni. Rájött, hogy neki nem is olyan rossz, ha van Péter.- Ha jól emlékszem, nem ő az egyetlen kutyátok.- így van. Egyszer kaptam egy SMS-t Pétertől, hogy menjek haza, mert lesz még egy. Rónai Egon talált rá Jankára, aki iszonyatos állapotban volt, de Egon nem tudta hazavinni, mert az ő kutyája nem tűrt meg másik kutyát maga mellett. Feltette tehát Janka fotóját a Facebookra, mi pedig elmentünk érte. Károly azonnal elfogadta. Károly remek kutya, de már 19 éves, és sajnos fél évvel ezelőtt epilepsziás lett. Egy kutyánál ez a betegség pontosan ugyanazokkal a tünetekkel jár, mint az embernél: elkezd kontrollálatlanul járni, habzik a szája, majd eszméletét veszti. Kap gyógyszert, ami segít valamit, de az a gond, hogy egy ilyen öreg kutya a roham után már csak nagyon hosz- szú idő után tér magához. Tudom, hogy egyszer el kell majd altatni, de neki megvan a szerencséje, hogy méltóképpen fejezze be az életét. Nekünk, embereknek nincs. Altattam már el két kutyát, és nagyon fájt megválni tőlük. Viszont nincs bennem semmi kétség azzal kapcsolatban, hogy jól döntöttem-e. Ha tovább élnek, szenvedtek volna. Az egyik, amikor reggel felkelt, inni akart a táljából, de már nem tudta, hogyan kell inni. Aztán két hét alatt mind a négy lába felmondta a szolgálatot. Lehet, hogy pár nap, pár hét még megadatott volna neki, de így kutyaként ment el.- Harcos típus vagy?- Igen, csak így van értelme. Ha nem uralom az életemet, nem úgy fognak történni a dolgok, ahogy szeretném. Nem vagyok diplomatikus, markáns véleményem van dolgokról, és azt hiszem, a nézők is tapasztalták, hogy a Hungary’s Got Talent zsűrijében is tudtam keményen fogalmazni. Nem szeretem, ha valaki lusta, ha nem fektet enerNévjegy KOVÁCS PATRÍCIA színésznő (1978. Budapest) 1999-2003-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetemre járt 2003-2007-ig az Egri Gárdonyi Géza Színház tagja 2009-től két szezonon át a Vígszínház színésznője Játszott A Szórád-ház (1997) és a Presszó (2008) című tévésorozatban. ISMERT FILMJEI: Jadviga párnája (2000), Szerelemtől sújtva (2002), S.O.S. Szerelem (2007), 9 és 1/2 randi (2008) Férje Gusztos Péter egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselő. Egy közös gyermekük van, a kétéves Hanna Lujza giát a munkájába - de nem akarok megmondóember lenni. Kiállók azokért a dolgokért, amelyekben hiszek, és iszonyatosan dühít, ha valaki az ismertségét nem arra használja, hogy odaálljon egy jó ügy mellé. Nem csak az állatok jogaiért emelem fel a szavam, kint voltam a melegfelvonuláson is, terhesen. Sokan vannak, akik nem szólnak, nem vállalják a véleményüket, de ők a gyávák, csinov- nyikok.- Nem tartasz attól, hogy ezzel konfliktust generálsz, és emiatt nem kapsz meg egy szerepet?- Ha emiatt nem kapok meg egy munkát, akkor nem kell az a munka. Évekig nem hívtak a Magyar Televízióba. Most pedig az RTL Klub-os szereplésem miatt nem mehetek. Kibírtam. Ha valaki azért nem akar velem dolgozni, mert kimegyek a Pride-ra, azzal az emberrel én sem akarok dolgozni. Nem félek attól, hogy nem lesz munkám. Ha nem lesz munkám, azért nem lesz, mert nem vagyok elég tehetséges, vagy azért, mert kell pár szűk esztendő. Meg kell ugyanis tapasztalni azt is.- Voltak már szűk esztendők?- Hogyne. Én mindenáron a Színművészetire akartam járni, ahová csak negyedszerre vettek fel. Tudom, milyen a versenyhelyzet, és mit érezhették azok, akik kiálltak a Hungary’s Got Talent színpadára. Az embernek minden vállalható lehetőséget meg kell ragadnia; én az alatt a négy év alatt az Új Színházban stúdióztam. Nem volt könnyű, de kellett ez a négy év, és végül egy fantasztikus osztályba kerültem, csodálatos tanárokhoz. Volt egy nehéz korszak a pályán, amikor eljöttem Egerből, otthagyva a színházat, és szabadúszó lettem. De sikerült túljutni ezen az időszakon, és amikor terhes lettem, úgy mentem el, hogy szinte minden este játszottam a színházban. Megengedhettem magamnak, hogy tizenegy hónapig otthon legyek a gyerekkel. Szabadúszónak lenni nem életbiztosítás, de én autonómabb személyiség vagyok annál, hogy most leszerződjek egy társulathoz. A kislányom, Majszi most múlt kétéves, neki is az a legjobb, ha kiegyensúlyozott és boldog vagyok - és most, azt hiszem, ez a helyzet. 4 » » > I *