Tolnai Népújság, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-23 / 300. szám
2015. DECEMBER 23., SZERDA SPORT .11 Nem akadt nála jobb ifjúsági korú versenyző a szakágban idén Ficza Feri újra a csúcson Oláh Gyárfás, az MN ASZ elnöke és Gáspár István, a gyorsasági szakág vezetője között ifjabb Ficza Ferenc büszkén mosolyog a díszes serleggel Michelisz Norbert és Kiss Norbert mögött őt tartják a gyorsasági szakág harmadik legjobb versenyzőjének. A szekszárdi ifjabb Ficza Ferenc mozgalmas évet tudhat maga mögött, több sorozatba is belekóstolt, és itthon zsinórban a negyedik bajnoki címét ünnepelhette. Az év végi gálán ő kapta a legjobb magyar fiatal versenyzőnek járó díjat. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu- Gratulálok, van még hely otthon a vitrinben?- Szorítunk neki - felelte ifjabb Ficza Ferenc, aki az év legjobb nemzetközi ifjúsági versenyzője elismerést vehette át az MNASZ évadzáró ünnepén, s akivel régi ismeretségünk miatt tegeződünk. - Most úgy kétszázötven kupám van, de ha kell, akkor kibővítjük. Remélem, hogy szükség lesz a helyre a következő esztendőkben is.- Remek év volt az idei, nemde?- Mondhatjuk, hogy nem volt rossz, de remélem, a következő még jobb lesz.- Lehet már tudni, hogy merre visz az utad?- Egyelőre még nem tudok biztosat. Nagyon szeretnék indulni a TCR International Se- riesben, de a WTCC sem lenne rossz, sőt... Sok függ attól, hogy mi lesz Norbival, utána okosabbak leszünk (Michelisz Norbert a hírek szerint előrehaladott tárgyalásokat folytat a gyári Hondával, ahol Gabriele Tarquini helyét venné át - a szerk.).- Apropó TCR! Egy futam jutott neked 2015-ben, s Malajziában nem is ment rosszul.- Innen is szeretném megköszönni a Zengő csapatának, hogy megadta a lehetőséget, nagy élmény volt, amit nem fogok elfelejteni. Kitűnő pilóták alkotják a mezőnyt, jó lett volna az egész szezonban köztük versenyezni, hiszen mégiscsak ez a jövő versenysorozata. A maláj futam második szabadedzésén ráadásul megfutottam a leggyorsabb kört, ami szerintem nem volt rossz ajánlólevél. Hiszem, hogy lesz még lehetőségem bizonyítani.- Az ETCC viszont nem volt ismeretlen terep, ahová egy futam erejéig visszatértél, és nem is ment rosszul!- Nagyon boldog voltam, hogy a Hungaroringen lehetőséget kaptam, és sikerült megnyernem az egyik versenyt a Seat León Cuprával. Annál jobb érzés nincs is, mint amikor az ember saját közönsége körében ünnepelhet.- Beszéljünk egy kicsit még haza. A magyar bajnokságot ismét megnyerted, s összességében a hetedik serlegedet szerezted. Nem unalmas már?- Jó a kérdés, mondhatnám, hogy igen, de mégsem mondom, hiszen mindig találok benne új kihívásokat. Az idei év sem volt egyszerű, de sikerült sorozatban negyedszer is nyernem az F-2000-es géposztályban. Jól ment a Honda Integra, szeretem vezetni, de annyira nem fájna a szívem, ha 2016-ban nem férne be a programomba a hazai sorozaton való szereplés.- Két hete tettél egy különös kitérőt, amit kicsit furcsálltám is, hiszen belekóstoltál a ralizásba a Mikulás Rallyn. Milyen volt?- Egy próbát megért, tényleg nagyszerű élmény volt, de megnyugtatlak: maradok ott, ahol vagyok, ez az én világom.- Találtam egy listát, amelyen a hazai szakértők rangsorolták a gyorsasági szakág versenyzőit, akikre büszkék vagyunk címmel, s te a harmadik helyen állsz Michelisz Norbert és Kiss Norbert mögött! Erre szokták mondani pestiesen, hogy nem semmi!- Nagyon örülök, hogy ilyen két kiváló versenyzővel egy lapon említenek, büszke vagyok rá, és a jövőben azért fogok dolgozni, hogy ne okozzak csalódást azoknak, akik így gondolták. Még egy lapáttal rá fogok tenni, hogy ha jövőre ilyenkor beszélgetünk, legyen mire visz- szatekintenem.- Hamarosan itt a karácsony. Hol töltőd az ünnepeket?- Édesapáméknál leszünk a barátnőmmel, jól fog esni a pihenés. Szükségem is van egy kis nyugalomra, hogy feltöltődhessem, de ne hidd, hogy eldőlök a kanapén, és ennyi. Készülök az új idényre, futok, kondizom, és januárban egy hónapos intenzív nyelvtanfolyamra is kirepülök Máltára, hiszen ha összejön az álmom, akkor szükség lesz a jó angoltudásra. Nem okozhatok csalódást a szurkolóimnak, és a szponzoraimnak, akiknek szeretném megköszönni, hogy kitartottak mellettem.- A karácsonyi ajándékokat beszerezted már?- Igen, már megvan, hogy mivel lepem meg a szeretteimet. De természetesen nem fogom az újságban elárulni, hogy is nézne ki, ha előre lelőném a poént.- Lesz szilveszteri buli? Koccintás, fogadalom?- Biztosan ünnepelünk valahol, de csak szolidan, nem kell semmi nagy dínomdánomra gondolni. Hogy teszek-e fogadalmat? Igen, szoktam tenni, és ilyenkor év végén visszatekintek rá, hogy mi valósult meg belőle. És kívánni is szoktam, de az legyen az én titkom, hogy idén mit fogok. HIRDETÉS TÁMOGATÓK: SZ+C STÚDIÓ KFT. TARR KFT. FENYŐ CSAPÁGY SYGNUS KFT. NAGY AUTÓVILLAMOSSÁG A Honda Integra, amivel sorozatban negyedik bajnoki címét nyerte Hibátlan mérleggel zárta az évet a Dombóvár KOSÁRLABDA Férfi NB II, Nyugati-csoport. Siófoki Kosársuli- Dombóvári Kosársuli KE 67-94 (21-21,13-19,18-27,15-27). Siófok. V.: Koncsek, Lakos. Dombóvár: TAMÁS 23/3, SZILÁGYI 6, Balogh 9, LOVAS 18/9, Panta 9/3. Csere: Murvai 8, Banai 11/9, Németh ó/6, Vicze, Szabotin 4. Edző: Szőke Balázs. A mérkőzés elején kiegyenlített játék folyt a parketten, fej fej mellett haladtak a csapatok. A hazaiak jól dobtak távolról, dombóvári oldalon túl sok volt az eladott labda ebben az időszakban, és időkérés után sem javult a helyzet. A második negyedben pár pontos előnyt harcolt ki a DKS Tamás és Lovas találatainak köszönhetően, a csapatjáték azonban még mindig akadozott. A második félidőben már jobban koncentráltak Pan- táék, jó betörések után szépen megtalálták az üres embereket, és könnyű kosarakkal növelték előnyüket. A 29. percben pecsételődött meg végleg a vendéglátó sorsa: a Baloghot sportszerűtlenül megállító Kövér a kiállítás sorsára jutott, ezzel a Siófok elvesztette legjobbját. Ennek tükrében az utolsó negyedre felszabadult játékkal, nagy különbségű győzelmet aratott a Szőke-csapat, amely így 9/0-s mérleggel zárta az évet. Casino Soproni Tigrisek- Alisca Terra FKSE Szekszárd 103-37 (24-7, 26-2, 30-13, 23-15). Sopron. V.: Bokor, Kovács. FKSE Szekszárd: Horváth 7, TUNCZINGER 11/3, Móczó 11/3, NAGY 7/3, Mérges 1. Csere: Jakab 1, Korsós. Edző: Murvai Árpád. A szinte csak utánpótláskorú játékosokkal kiálló vendégek nem tudtak komoly ellenállást kifejteni a rutinos soproni játékosokkal szemben. Ugyanakkor örvendetes a fiatalok fejlődése és helytállása, valamint az utazó keret hozzáállása. B. L. I A Nyugati csoport állása 1. Dombóvár 9 9 0 900-621 1.000 2. Tigris KK 9 7 2 816-626 0.890 3. Szombathely 9 7 2 843-589 0.890 4. PEAC 9 7 2 734-673 0.890 5. Sopron 9 6 3 790-549 0.830 6. Göcsej SK 9 4 5 871-873 0.720 7. Siófok KS 8 3 5 663-708 0.690 8. Szekszárd 9 3 6 572-802 0.670 9. Veszprém II. 9 2 7 688-792 0.610 10. Marcali 8 1 7 616-780 0.560 11. Tatai SE 10 0 10 I 534-1114 0.500 Élvonalbeli spílerek a Róna Kupán TEREMFOCI Profi-, amatőr- és szeniorcsapatoknak is rendeznek megmérettetést a dombóvári nyolcadik karácsonyi Róna Kupa teremfocitornán. December 27-én, vasárnap NB I-es nagypályás és futsaljátékosok lépnek pályára a Herceg Eszter- házy Miklós Szakképző Iskola sportcsarnokában (14 együttes). Másnap húsz alakulat részvételével bonyolítják le az amatőr kispályás bajnokságot, 29-én pedig hat csapat részvételével meghívásos öregfiúk kupa zárja a sok nézőt vonzó háromnapos eseményt, amelyet a PASZ SE rendez. A meccsek minden nap kilenc órakor kezdődnek, a belépés díjtalan. B. L. A negyedik negyedben mutatott kiváló játékával győzött hazai parketten a BKSE Tizennégy bonyhádi tripla a gyűrűben KOSÁRLABDA Péntek este idei utolsó mérkőzését játszotta az NB I/B-s bajnokságban szereplő Metal-Work Bonyhádi KSE, méghozzá hazai pályán az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC ellen. A találkozó előtt három korábbi bonyhádi játékost is elbúcsúztattak: Lukács Attila, Verli Róbert és a jelenlegi csapat vezetőedzője, Rutkai Péter a nyáron vonultak vissza. Mindhárman sok éven át szolgálták a sárga-fekete együttest, kiemelkedő pontteljesítménnyel, fontos lepattanókkal járultak hozzá az elmúlt évek sikereihez. A mérkőzést jól kezdte a völgy- ségi csapat, egyből magukhoz ragadták a kezdeményezést, amivel ki is alakult egy tízpontos különbség. A győriek azonban nem akartak leszakadni, mindig látó- távolságon belül tudtak maradni. A harmadik negyedben jött egy hullámvölgy a Bonyhád játékában, amit a vendégek ki is használtak: már öt ponttal is megléptek, de ekkor megrázta magát a bajnoki címvédő. Beindult a bonyhádi triplagyár, a remeklő centerpáros az elmúlt mérkőzéshez hasonlóan a újra a „pályán volt”, csak ezúttal Somogy- foki Szabolcs vette át a stafétát Hegedűstől. Adebayo remek estét fogott ki, a fiatal bedobó meg sem állt 15 pontig. Jilling szokásosnak nevezhető tripláival nem tudtak mit kezdeni a győriek. Jilling László 22 pontot szerzett A BKSE meccsei A 2016-os mérkőzések. Január 8.: Törökbálint-BKSE 18. Január 15.: BKSE-Vasas 18. Január 22.: BKSE-Veszprém 18. Január 27. (6. fordulóból elhalasztott mérkőzés): PVSK-BKSE 20. Január 30.: TF Budapest- BKSE 18.30. Február 5.: BKSE- Bajai Bácska 18. Február 12.: LSE Lions-BKSE 19. Február 19.: BKSE-Pápa 18. Február 25.: BKSE-PVSK 18. Március 4.: BKSE-SMAFC 18. Március 13.: Alba II.-BKSE 17. Március 18.: Győri KC-BKSE 18. Március 25.: BKSE-MTK 18. Április 3.: Vasas-BKSE 18. Férfi NB l/B, 9. forduló. Metal-Work Bonyhádi KSE-Agro- feed Széchenyi Egyetem Győri KC 98-82 (28-20, 22-18, 15-28, 33-16). Bonyhád, 200 néző. V: Gelencsér, Maár, Mintái. Bonyhád: Jilling 22/15, Adebayo 15/12, Baki S. 4, Hegedűs 5/3, Tö- mösváry 23/3. Csere: Somogyfo- ki 18/3, Gébért A. 8/6, Fetzer 1, Kovács B. 2, Rippert, Szavai, Gébért Zs. Vezetőedző: Rutkai Péter. A bajnokság állása (Nyugati csoport): 1. Veszprém, 2. TF Budapest, 3. Vasas Akadémia, 4. ŐSE Lions, 5. MTK Törökbálint, 6. Bajai Bácska, 7. Bonyhádi KSE, 8. Pápa KC, 9. Széchenyi Egyetem, 10. SMAFC, 11. PVSK, 12. Alba II. Berg S.