Tolnai Népújság, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-18 / 296. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. DECEMBER 18., PENTEK Sikeres rendkívüli kisdorogi véradás KIS00R0 A vártnál is jobban sikerült a keddi rendkívüli vér­adás Kisdorogon. Jakab An­namária Ramóna szervező el­mondta, húszán adtak vért, de ennél többen jelentkeztek. Volt, aki azért nem válhatott donorrá, mert még néhány hó­nap van a 18. születésnapjá­ig, rá a későbbiekben számí­tanak. A véradásban élenjár­tak a kisdorogi focisták, aki­ket Bordi Richárd csapatkapi­tány buzdított arra, hogy jelen­jenek meg, de Tévéiről is érke­zett donor. A soron kívüli ese­ményt egy hét alatt szervezték meg a faluban. B. K. Mozgássérültet rabolt ki egy nő SZEKSZÁRD Kirabolt egy 27 éves szekszárdi nő egy szintén helyi mozgássérült férfit szer­dán 19 óra 17 perckor. A nyo­mozás jelenlegi adatai szerint a gyanúsított dulakodott a ke­rekesszékkel közlekedő férfi­vel, hogy megszerezze a tás­káját. Megrángatta, megpo­fozta, majd úgy sikerült elven­ni a sértett táskájából a pénz­tárcát, hogy a földre rántotta a férfit. A Szekszárdi Rendőrka­pitányság munkatársai a gya­núsítottat a rablást követő 2 órán belül elfogták, előállítot­ták, majd a kihallgatását köve­tően őrizetbe vették és kezde­ményezték előzetes letartózta­tását. 1.1. Hulladék a lezárt szeméttelepre BÖLCSRE Vádemelési javas­lattal zárta le a nyomozást a rendőrség egy hulladékgazdál­kodás rendjének megsértése megalapozott gyanúja miatt indított ügyben. Egy 51 éves helyi férfi augusztus 8-án, vagy 9-én Bölcskén a már nem üzemelő lerakó területen hulladékot helyezett el. A gya­núsított beismerte a bűncse­lekmény elkövetését, tájékoz­tatott a Tolna Megyei Rend­őr-főkapitányság. 1.1. Nagyon jó, összeszokott csapattal dolgozhattam, mondta a leköszönd megbízott főigazgató, dr. Kondákor István Kondákor István professzort dr. Németh Csaba váltja janu­ár 1-től a Tolna Megyei Balassa János Kórház megbízott főigaz­gatói posztján. Venter Marianna marianna.venter@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Mint arról lapunkban júniusban hírt adtunk, dr. Muth Lajos nyugalomba vonulását kö­vetően fél évre Kondákor István professzor, a neurológiai osztály vezető főorvosa vállalta el meg­bízással a főigazgatói tisztséget a Balassa-kórházban. A féléves intervallum lejárt.- Nagy megtiszteltetés volt szá­momra ez a felkérés, és az eltelt fél esztendő alatt igyekeztem a legjobb tudásom szerint irányí­tani a kórházat, megoldásokat ke­resni és találni ott, ahol erre szük­ség volt, emellett továbbra is ellát­tam a neurológiai osztály vezeté­sét - tájékoztatott dr. Kondákor István. - Az eltelt idő alatt értünk el eredményeket, több projekt is beindult, többek között a nagyon jó, összeszokott csapatnak kö­szönhetően, akikkel együtt dol­gozhattam. A továbbiakban azon­ban az időmet a gyógyító mun­kámnak szeretném szentelni, és folytatni azokat a projekteket, fej­lesztéseket, amelyek a neurológi­ai osztályon elindultak, sikerrel folynak, illetve megvalósításra várnak - tette hozzá a professzor. Az elért eredmények között meg kell említeni, hogy a kor­mány konszolidációs támogatá­sának segítségével sikerült csök­kenteni a kórház eladósodásá­nak ütemét. Bár elkerülhetetle­nek voltak bizonyos átalakítások, strukturális változtatások, egyes szolgáltatások átgondolása, eset­leges átütemezése, de mindezt a lehetőségek szerint igyekeznek úgy megoldani, hogy a lakos­ság ebből a lehető legkeveseb­bet érezzen. A látványos eredmé­nyek között pedig feltétlenül meg kell említeni a rendelőintézet tel­jes belső festését - amelyet Szek- szárd önkormányzata is támoga­tott -, valamint a nagy sikerrel zajló „Fogadj örökbe egy széket!” akciót. Az egyik oldali folyosón már sikerült a bútorokat is kicse­rélni, 120 ülőhelyen, és az akció folytatódik. Villamosmérnöki diplomája is van Dr. Kondákor István 1960-ban született Komlón. Általános és középiskolai tanulmányait szü­lővárosában végezte, 1978-ban érettségizett. A Budapesti Mű­szaki Egyetemen villamosmérnö­ki diplomát szerzett. Külön enge­déllyel felvételizett a pécsi orvosi egyetemre, ahol 1990-ben szer­zett diplomát. A pécsi neurológiai klinikán dolgozott, majd kutató­ként két évet töltött Zürichben. A Szegedi Egyetem magántanára. 2012. szeptember 1-től a Balas­sa János megyei kórház neuroló­giai osztályának vezető főorvosa. Az állami földek elárverezése után csökkenő forgalomra számítanak Duplázódott a termőföld ára TOLNA MEGYE A termőföldárak­ra vonatkozó friss kutatás sze­rint a szántók értéke 2007 és 2014 között megduplázódott megyénkben és az ország töb­bi területén is. Míg 2012-ben még átlagosan 823 ezer forintot ért egy hektárnyi szántó, 2013­ban 945 ezer forintot, tavaly pe­dig már 1 millió 87 ezer forin­tot. A legnagyobb árnövekedés­re Tolna megyében és a Dél-Al- földön került sor, ahol a drágu­lás megközelítette a 23 százalé­kot. Az egy hektárra jutó adó­zott eredmény a szántó esetén mintegy 100 ezer forint, sző­lőben 400 ezer forint, gyümöl­csösben 300 ezer forint. A föld­árak is ennek megfelelően ala­kulnak az egyes művelési ágak­ban. Az is kiderült, hogy műve­léssel lényegesen magasabb ho­zamok érthetőek el, mint bér­beadással. A Földforgalmi tör­vény korlátozó intézkedései már érezhetők: az állami földek elárverezése után erőteljesen csökkenő forgalomra kell szá­mítani a földpiacon a követke­ző években, legalábbis a tanul­mány szerint. M. I. Megoldást keresnek az iskolaépület javítására SZEKSZÁRD Az egykori 505- ös szakmunkásképző, később Ady-középiskola, most pedig a Szekszárdi Szakképzési Cent­rum Szent László szakképzőjé­nek épülete volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, amelyet Szabó Balázs, a Jobbik Magyar- országért Mozgalom városi elnö­ke, megyei sajtófőnöke, önkor­mányzati képviselő tartott teg­nap délelőtt az Iskolánál. Mint elmondta, a városképi jelentő­ségű, jellegzetes épület hosszú ideje igen rossz állapotban van. Műszaki szakembert kértek fel a vizsgálatára, aki kiderítette, hogy az ok a patak medrének ki­betonozása, amely megakadá­lyozza a talajvíz elfolyását, így az épület süllyedni kezdett, falai megrepedtek. A Jobbik tisztában van azzal, hogy a helyreállítás­hoz sok pénz kell, ezért forráso­kat keresnek a rekonstrukcióra. Szabó Balázs azt szeretné elér­ni, hogy a helyreállítási munká­hoz a város is hozzájáruljon, en­nek érdekében interpellálni fog a szekszárdi közgyűlésen. V. M. A kórházban kedveskedtek az otthon lakói SZEDRES-SZEKSZÁRD Karácsonyi műsorral: verssel, mesével ké­szült a Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvány Szedresi Speciális Gyermekotthonának tíz ifjú la­kója, melyet Szekszárdon, a me­gyei kórház Gyermekpulmono- lógia részlegén adtak elő csütör­tökön délután. A tizenéves nagy­fiúk személyre szóló csomagot vittek az itt ápolt tizenegy kis betegnek, de ezen túl plüss já­tékokat, gyümölcsöt, szaloncuk­rot, kifestőket, színes ceruzá­kat is ajándékoztak az osztály­nak. Szintén átadták azt a fest­ményt, melyet a gyermekotthon lakói Biszák László festő irányí­tásával készítettek. Oláh János, a gyermekotthon intézményveze­tője elmondta: a fiúk saját ötlete Volt a segítségnyújtás, kicsi gye­rekeknek szerettek volna ked­vezni karácsony előtt. Hozzá­tette azt is: ez a kezdeményezés is bizonyítja, hogy ezek a 16-17 éves kamaszok nemcsak vágy­jék a szeretet, de nagyon is ké­pesek szeretet adni. B. K. Tegyen érte, hogy keringése jó legyen, a Nashwan-Parasound készülék segíthet Karácsonyi akció: fél áron a kezelés Tudta, hogy keringésünk nor­mális működéséhez mennyi­re fontos az egészséges hajszál­ér hálózat? Nagymértékben hoz­zájárul szívünk munkájához. Ha károsodik, elmeszesedik az ér, vérellátási zavar áll be, mely szervezetünk egészére kihat­hat.'Magyarországon már alkal­mazzák azt a kezelést, mely ha­tékonyan, fájdalom és szövó'd- ménymentesen kezeli a problé­mát. A Nashwan-Parasound ké­szülék több ezer betegen segített már. Az infra, ultra és hallható hang segítségével rugalmasabb lesz az ér fala, valamint a beszű­kült, elzáródott ér mellett a szer­vezetet hajszálér képzésére ser­kenti. Az egész testre kiható ke­zelés számos beteg életét változ­tatta meg. • Alsó végtagi görcsök kínoz­zák? • Feszítő vagy tűszúrás szerű fájdalmat érez? • Csökkent a járási távolsága? • Zsibbadnak a lábai vagy ke­zei? • Hidegek, fáznak a végtagjai? • Memória problémája van? • Zúg a füle? • Szédül? Ha ezek közül valamelyik Ön­re illik, lehetséges, hogy érel­meszesedésben, érszűkületben szenved. • Cukorbetegsége van? • Magas a vérnyomása? • Magas a koleszterinszintje? A vizsgálat ingyenes és csak pár percet vesz igénybe • Dohányzik? • Túlsúlyos? • Családjában előfordult már ér­szűkület? • Mozgásszegény, stresszes éle­te van? Ha Igen, ne várjon, vizsgáltas­sa meg magát szakorvossal. Hisz az érszűkület csak súlyosabb formában okoz panaszt. Mindazoknak, akik bejelent­keznek a december 22-én Szek­szárdon, a Mátyás király utca 8. alatt tartandó vizsgálatra, 50 %-os kedvezményt biztosítanak a kúra árából! A vizsgálat ingyenes. BEJELENTKEZÉS: www.medhungary.com , 06-72/551-714, 06-20/920-4447, 06-30/249-9289, 06-70/290-3216. 16 óra után illetve hétvégén ügyeleti telefon: 06-20/495-8280, 06-30/596-8599, 06-30/336-9525. A kezelőcentrum a vizsgálati idő változtatásának jogát fenntartja. ♦ v

Next

/
Oldalképek
Tartalom