Tolnai Népújság, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-14 / 292. szám

Nem okozott gondot az Atom­erőmű SE-nek a Nyíregyhá­za legyőzése férfi NB I hétvé­gi meccsén. Schmidt Béla csa­pata sima sikerrel intett bú­csút 2015-re a Gesztenyés úti sportcsarnok közönségének. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Tulajdonképpen nem is a Nyíregyháza, hanem saját maga volt az ASE legna­gyobb ellenfele szombaton es­te. A múltban bebizonyosodott, elég csak a Szeged elleni, nyög­venyelősen megnyert (69-63) meccsre gondolni, hogy a pak­siak előre elkönyvelik a győzel­met, akár kellemetlen meglepe­tés is érheti őket. Ellenben ha komolyan veszik a szabolcsia­kat, akkor behúzzák a kötelezőt. Schmidt Béla, az Atom szakveze­tője is ezt hangsúlyozta az össze­csapást megelőzően. „Attól tar­tok, hogy nem lesz inspiráció” - mondta egy drukker a meccs előtt, hozzátéve, hogy a nagy­csapatok, mint a Szolnoki Olaj, a Körmend vagy az Álba ellen rendre felszívta magát a négy­szeres bajnok. Szerencsére nem így lett. Bár az elején ráijesztett szurkolóira a paksi csapat, miu­tán egyenlített, tulajdonképpen véget is ért a csata. A második felvonásban már tízzel is ment az Atom (12. p.: 29-19), s akkor sem tört meg a lendület, ami­kor a negyed végére közel jött a Nyíregyháza. A nagyszünet után megpróbálták meglepni a piros-kékeket a vendégek, de mi­után szigorított védekezésén az ASE, ismét komolyabb előnyre tudott szert tenni. A 28. percben már 14 egységgel (62-48) tartot­tak előrébb a hazaiak, akiknél a rendkívül motiváltán játszó Ry­an Watkins vitte a prímet, ekkor Ryan Watkins (fehérben, középen) nem ismert kegyelmet a palánkok alatt, 14 lepattanót is begyűjtött már szép játékra is futotta, kö­zönségét is szórakoztatta a szen­zációs őszt produkáló paksi gár­da. A záró tízpercben Troy Bar­nies mutatott néhány trükköt, a vendégjátékosok olykor hálás közönségként figyelték az „elő­adást”. A végén még indított egy utolsó rohamot az NYKK, de ez csak arra volt elég, hogy szépít­sen a vereségén, a legvégén Ko­vács Ákos kínálta fel tálcán a labdát Will Tamásnak, aki egy alley oop-pal tett végérvényesen pontot a meccs végére. Schmidt Béla: - Jól szervezett csapat ellen nyertünk. A nyír­egyháziak zónavédekezésükkel megbontották a támadójátékun­kat, de aztán jó palánk alatti já­tékkal visszahoztuk magunkat a meccsbe. Néhány kitűnő egyé­ni megoldásnak és gyors leindí- tásainknak köszönhettük a si­kerünket. Sitku Ernő: - Gratulálok az ASE-nak, jobban játszottak, bár tudtuk ezt előre is. Szomorú va­gyok viszont, mert jobb lett vol­na úgy kikapni, hogy nem az egy-egy elleni harcban mara­dunk alul. Ilyen gyenge lepat­tanózással nem lehet mérkőzést nyerni, a paksiak centerposzton leküzdötték bennünket. Az Atomerőmű SE százszá­zalékos maradt 2015 őszén ha­zai pályán, hét meccs, hét siker a Schmidt-csapat mérlege. Most szombaton Zalaegerszegen felte­heti a koronát csodás teljesítmé­nyére a legszebb napjait idéző Atomerőmű. A sereghajtó meglepte a Milánt LABDARÚGÁS Az olasz élvonal­beli bajnokság (Serie A) 16. fordulójában a sereghajtó Ve­rona 1-1-et játszott a bő fél­órát emberhátrányban játszó Milan vendégeként (gól: Bác- ca, ill. Luca Toni). A még min­dig nyeretlen Verona négy ve­reség után jutott ponthoz. Az újonc Carpi hiába húzta ki döntetlenre az első félidőt, az Empoli Maccarone duplájával és gólpasszával végül maga­biztosan győzött (3-0). B. L, Kádárék nyertek, már ötödikek LABDARÚGÁSA Lech Poznan labdarúgócsapata 2-0-ra le­győzte otthon a Zaglebie Lu- bint a lengyel élvonalbeli baj­nokság 20. fordulójában. A Poznan magyarjai közül Kádár Tamás végig pályán volt, Lov- rencsics Gergőt és Holman Dávidot nem nevezték. A Lech a 12. forduló után még sereg­hajtó volt, mostani sikerével viszont már az ötödik helyre lépett fel. B. L. Amerikai siker Európa ellen ÚSZÁSA hazai válogatott nyer­te meg 155-107-re az Egye­sült Államok-Európa úszóver­senyt Indianapolisban. A má­sodik napon Hosszú Katinka győzött 200 méter vegyesen, 2. lett 200 méter gyorson, és negyedikként zárt 100 háton. Második helyen csapott a cél­ba 800 gyorson Kapás Boglár­ka és 100 mellen Gyúrta Dá­r f Jim Davis w/__J ® KOSÁRLABDA Az Atomerőmű-KSC Szekszárd nem lépett pályá­ra hétvégén a női élvonalban, a PINKK-Pécs és a Sopron hazai környezetben, a Győr pedig ide­genben nyert szombaton. Magyar Gergely edző együt­tese még csütörtökön lejátszot­ta soros találkozóját, és vendég­ként is magabiztosan, 74-63-ra győzött a ZTE NKK ellen. A szek­szárdi csapat legeredményesebb játékosa Katyerina Rimarenko volt, az ukrán légiós 23 ponttal járult hozzá a sikerhez. A KSC legközelebb decem­ber 19-én, szombaton az éllovas UNIQA Sopront fogadja a váro­si sportcsarnokban. A találkozó 18 órakor kezdődik, s ez lesz a 2015-ös év utolsó bajnokija. Női NB I, eredmények, 9. for­duló. PINKK Pécsi 424-Vasas Akadémia 88-75 (29-22,22-23, 24- 14, 13-16). A legjobb do­bók: Drammeh 26/3, Tunstull 18, Handy 15, ill. Farkas F. 25/15, Adamecz 14/3, Czirják 10. UNIQA Sopron-Ceglédi EKK 95-73 (27-18, 20-24, 23-13, 25- 18). Ld: Krnjics 21, Cig- lar 15/9, Dubei 15, Crvendakics 14/9, Fegyverneky és Halvars- son 11-11, illetve Szabó D. 16/9, Makszimovics 15, Katona 12. ELTE-BEAC Újbuda-CMB Cargo UNI Győr 46-67 (15-14, 7-20,11-19,13-14). Ld: Sülé 21/6, Barnai 9, illetve Goree 19, Radocsaj 12, Laklóth ésGrigala- uskyte 11-11. Az állás: 1. UNIQA Sopron (9 mérkőzés, 7 győzelem/2 ve­reség), 2. CMB Cargo UN1 Győr (9 mérkőzés, 7 gy/2v), 3. Aluin- vent DVTK Miskolc (8 mérkő­zés, 6 gy/2 v), ...5. Cegléd (9 m, 6 gy/3 v) ...7. Atomerőmű-KSC Szekszárd (9 m, 4 gy/5 v). B. L. Rimarenko volt a KSC legjobbja ■'ŐSZINTÉN reméltem; HOGV CSAK ERRŐL VAN . szó. _; PAV?e 12-H 16 SPORT Tolnai Népújság 2015. DECEMBER 14., HÉTFŐ HÍREK Százszázalékos maradt saját közönsége előtt az Atomerőmű SE Jegyzőkönyv Férfi NB 1,11. forduló. Atom­erőmű SE-Nyíregyháza 86- 70 (23-19, 24-18,20-15, 19-18). Paks, 600 néző. Ve­zette: Kapitány, Söjtöry. Ba­log Gy. ASE: DUNN 11/3, Med­ve 3/3, BARNIES 22/9, Eilings- feld 7/3, Tóth Á. 4. Csere: Ko­vács A. 3, Will 7/3, WATKINS 23, Robinson 6/3, Gulyás M. Edző: Schmidt Béla. Nyíregyhá­za: Szavics 2, UNRUH 22/18. Miller 14/6, KRSZTANOVICS 12, LEKLI14. Csere: Molnár M. 2, Lajsz, Fazekas 2. Nagy K., Kosa, Bus 2. Edző: Sitku Ernő. A látványra is odafigyeltek A Barcelona vár a Kuangcsou Evergrande gárdájára Döntőben a házigazda niel. Verrasztó Dávid 200 pil­langón és 200 vegyesen két 4. helyet gyűjtött be, míg Jaka- bos Zsuzsanna 200 pillangón ötödik lett. B. L. Mínusz háromról állt fel a Rangers JÉGKORONG Az észak-ameri­kai profi bajnokság (NHL) alap­szakaszának legutóbbi játék­napján az Arizona Coyotes és a New York Rangers is hosz- szabbítás után kapott ki, pe­dig mindkét csapat felállt há­romgólos hátrányból. A Coyo­tes hazai pályán a Carolinától (4-5), a Rangers idegenben a Calgarytől szenvedett veresé­get (5-4). B. L. LABDARÚGÁS Az ázsiai BL-győz- tes Kuangcsou Evergrande a brazil válogatott Paulinho 93. percben szerzett góljának kö­szönhetően 2-1-re legyőzte a CONCACAF-zóna Bajnokok Li­gáját megnyerő Club Américát a Japánban zajló klubvilágbajnok­ság negyeddöntőjében, ezzel be­jutott a legjobb négy közé, és ké­szülhet a Barcelona elleni csü­törtöki mérkőzésre (11.30). A gól nélküli első félidőt köve­tően a Club América a mexikói válogatott Őribe Peralta révén a második játékrész elején meg­szerezte a vezetést, de Luiz Fe­lipe Scolari együttese, a kanto- ni Evergrande a hajrában Cseng Lung találatával egyenlített. Az ázsiai csapatban a Real Madrid, a Manchester City és a Milan korábbi játékosa, Robinho már nem volt a pályán, hiszen a szü­netben lecserélték. A szurkolók talán már a hosszabbításra ké­szültek, amikor a 93. percben a Konföderációs-kupa-győztes brazil Paulinho is bevette a me­xikói csapat kapuját, ezzel ki­harcolva a továbbjutást a kínai alakulat számára. A japán bajnok Sanfrecce Hi­rosima 3-0-ra legyőzte a Kon­gói DK-beli TP Mazembét, és szintén bejutott az elődöntő­be. A Sanfrecce Hirosima az elődöntőben az argentin River Plate-tel játszik, míg a Kongói DK-beli együttes az ötödik he­lyért a mexikói Club Américá- val csap össze. B. L. A jól rajtoló Cegléd már nincs dobogón I i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom