Tolnai Népújság, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-30 / 254. szám

2015. OKTÓBER 30., PÉNTEK KITEKINTŐ g Azokért égnek a mécsesek, akik ma már csak a szívünkben élnek Némi elővigyázatosság nem árt Már ma is fokozott rendőri je­lenlétre lehet számítani a köz­utakon és temetők környékén egyaránt. A méltó tisztelet- adás érdekében elővigyázatos­ságra a megemlékezők részé­ről is szükség van. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Farkas Kinga, me­gyei rendőrségi sajtóreferens arra hívta fel a közlekedők fi­gyelmét, hogy az utakon ilyen­kor jelentősen megnő a forga­lom, sőt, olyanok is volán mö­gé ülnek, akik nem vezetnek rendszeresen. Ezért érdemes a szokásosnál is nagyobb figye­lemmel és türelemmel haladni. Ráadásul a temetők környékén számítani kell a járdáról várat­lanul lelépő gyalogosokra és az úttesten tilosban átkelőkre, va­lamint a szabálytalanul parko­lókra. A temetők közelében megsza­porodhatnak a gépkocsi- feltö­rések, ami nagyobb eséllyel el­kerülhető, ha az autójában sen­ki nem hagy pénzt, értékeket, vagy ha ez nem megoldható, akkor gondoskodik róla, hogy azok ne maradjanak szem előtt. Az elővigyázatosságra a teme­tőben is szükség van, a táská­ját senki ne hagyja őrizetlenül. Aki mégis bűncselekmény ál­dozata lesz, haladéktalanul ér­tesítse a rendőrséget. Vasúti menetrend A hétvégén a kegyeleti ünnep miatt nem változik a vonatok közlekedési rendje, vagyis pén­teken, szombaton és vasárnap a megszokott, adott napi me­netrendek érvényesek. A meg­növekvő forgalom miatt célsze­rű ugyanakkor elővételben meg­váltani a menetjegyeket. Az uta­zási szokásokhoz igazodva és a lefoglalt helyek figyelembe­vételével az InterCity vonatok több kocsival közlekednek - fő­ként mindenszentek napján, azaz vasárnap. November el­sején a vasárnapi Kengyelfutó gyorsvonat - kivételesen - Zá­honyból indul 14 óra 31 perc­kor Budapest-Nyugati pályaud­varra. A mentesítő vonat Kisvár- dáról 14.50-kor. Nyíregyházáról 15.26-kor, Debrecenből 16 óra­kor indul tovább. A MÁV-Start javasolja, hogy a menetjegyeket és a helyjegye­ket az utasok elővételben vált­sák meg, illetve vegyék igénybe az internetes jegyvásárlás és az otthoni menetjegynyomtatás le­hetőségét is, a httpsy/jegyva sarlas.mav-start.hu/eTicketV2/ weboldalon keresztül. Mindezek­ről bővebb tájékoztatás a http;// www.mavcsoport.hu honlapon található, illetve a helyi tarifával hívható MÁVDIREKT vonalon, a 06 (40) 49-49-49-es telefonszá­mon kérhető, (bl) Az emlékezés lángjai bajt is okozhatnak Mindenszentek és halottak nap­ja idején a statisztikák szerint megnő a tűzesetek száma - hív­ta fel a figyelmet Boros Brigit­ta, a Tolna Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság szóvivő­je. Ugyanakkor jó tanácsokkal is szolgált annak érdekében, hogy a káresetek elkerülhetőek legye­nek. Mint mondta, a tűzeseteket leggyakrabban az okozza, hogy a mécseseket, gyertyákat köny- nyen gyulladó anyagok közelé­ben helyezik el, és a keletkező lángok szabadtéren az avarra, temetőkben a koszorúkra, a la­kásban pedig a berendezési tár­gyakra terjednek át. A megelőzést szolgálja, ha a te­metőben csak a mécsestartóban gyújtanak gyertyát. A mécsest célszerű nem éghető anyagból készült alátétre helyezni, és a közvetlen közelében ne legyenek gyúlékony anyagok, mert a hő lángra lobbanthatja a sírhelyen elhelyezett koszorúkat. A mé­csestartót stabil helyre kell rak ni, és érdemes tetővel ellátott ke­gyeleti mécsest gyújtani. Újabban hazánkban is megje­lent a halloween ünneplése, ami szintén körültekintést igé­nyel, Sokan égő gyertyákkal disztik a lakást, és jelmezbe bújnak, ami gyakran jól éghető, gyúlékony anyagból készül, így egy óvatlan pillanatban lángra kaphat. A töklámpások haszná­lata szintén elterjedt. Megfele lő helyet kell választani a kihe­lyezésükhöz. és olyan mécsest tanácsos használni, amely sze­les időben is biztonságosan ég. H. E. Tájékozódni kell A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. (DDKK) tájékoztat­ja a tisztelt utazóközönséget, hogy a Zrt. által közlekedtetett menetrend szerinti országos, regionális és helyi autóbuszjá­ratok közlekedési rendje a ke­gyeleti ünnep miatt az alábbi­ak szerint alakul. 2015. októ­ber 30., péntek: tanszünetes munkanap, a hét utolsó mun­kanapja. Október 31., szom­bat: szabadnap. November 1., vasárnap: a hét első munka­napját, és a hét első iskolai előadási napját megelőző mun­kaszüneti nap. November 2., hétfő: a hét első munkanapja, és a hét első iskolai előadási napja. A DDKK felhívja az uta­zók figyelmét, hogy más közle­kedési központok a fenti álta­lános közlekedési rendtől elté­rően is közlekedtethetik autó­buszaikat. Ezért kérik, hogy az utazás megkezdése előtt, a te­rületileg illetékes központ in­formációs elérhetőségén ér­deklődjön az, aki utazni szán­dékozik. (bl) ORVOSI UGYELETEK Ügyeletek 2015. október 30-án 16 órától november 2-án reggel 8 óráig. Szekszárd: Felnőtt háziorvosi ügyelet: Vörösmarty u. 5. Telefon: 74/318-104. Az ügyelet szolgá­lat ideje: Hétköznap (hétfőtől-pén- tekig) 16 órától másnap reggel 8 óráig. Szombaton és vasárnap 8 órától hétfő reggel 8 óráig folya­matos. Ünnepnapon 8 órától más­nap reggel 8 óráig. Gyermekorvo­si ügyelet: Szent István tér 18. Telefon: 74/318-104. Fogorvosi ügyelet: szombaton és vasárnap 8-tól 14 óráig Szekszárd, Wigand tér 1. Tel: 74/511-425 Bátaszék: Kossuth u. 54. Telefon: 74/318-104. Bonyhád: (Rendelőintézet, Baj- csy-Zs. u. 25.) Az orvosi ügyelet hí­vószáma: 74/318-104. Dombóvár: a kórház bőrgyógyá­szati, a gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermekszakrendelési he­lyiségében. Telefon: 74/462-385. Hőgyész: Kossuth tér 6. (mentő- állomás mellett) Telefon: 74/488- 008. Iregszemcse: Rákóczi u. 1. Tele­fon: 74/570-028. KERESZTREJTVÉNY Érvényes előfizetéssel rendelkező ol­vasóink tegnapi Keresztrejtvény mel­léklet 1. oldalán lévő rejtvény megfej­tését a nevükkel, címükkel feltüntetve sms-ben küldhetik be a 06-30/235- 0333-as (nem emelt díjas) telefon­számunkra, illetve postai úton a 7627 Pécs, Engel János u. 8. címre a Dunán­túli Napló Szerkesztőségébe. A tegna­pi feladvány megfejtésének beérkezé­si határideje: 2015. novemberé., szer­da, 9 óra. A helyes megfejtések bekül­dői között most egy darab Családi íz­utazás szakácskönyvet sorsolunk ki. (A beküldők hozzájárulnak nevük köz­zétételéhez.) A 43. heti feladványunk helyes meg­fejtése: Hannah és nővérei. Az ember gyermeke. A szerencsés nyertes: Lóki Ferencné (Szekszárd). Gratulálunk! Paks: Rendelőintézet (Rákóczi u. 1.) Telefon: 75/410-222. Simontornya: A központi orvosi ügyelet állandó helye: Simontor­nya, Bem u. 39. (a régi óvoda épü­lete). Telefon: 74/318-104. Tamási: Dózsa Gy. u. 18-22. Tele­fon: 74/570-028. Tolna: orvosi rendelő (Garay u. 6.). Telefon: 74/440-340. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: Szekszárd: Hunyadi gyógyszertár, Hunyadi u. 6. Tel: 74/411-453 Bonyhád: Aranysas gyógyszertár, Szabadság tér 8. Tel: 74/451-832 Dombóvár: Tiszafa gyógyszertár, Köztársaság u. 7. Tel: 74/565-424 Simontornya: Sándor gyógyszer- tár, Templom u. 5. Tel: 74/486- 032 (ügyelet: 8-12 óráig, készen­lét: 18-21 óráig) Dunaföldvár: a helyi két gyógy­szertár heti váltásban Tamási: Fagyöngy gyógyszertár, Móricz Zs. Itp. 8. Tel: 74/471-308 Paks: Kristály gyógyszertár, Kis­hegyi u. 52. Tel: 75/311-620 Tolna: Salvia gyógyszertár, Baj- csy-Zs. u. 27. Tel: 74/440-516 Lelkisegély internetes szolgálat: sos.lelkiposta@gmail.com I OKTÓBER 30. PÉNTEK 1 0&40-10:40 Szekszárd, Rákóczi u. 126. 11:00-12:00 Tolna-Mözs, Béri B. Á. u. 28. 1230-14:00 Tolna, Alkotmánv u. 73. 14:30-1630 631<s út 2+750 kmsz. 17:00-1930 Szekszárd, Keselyúsi u. 20. 09:15-11:30 M6os bal pályatest 153+560 kmsz. 1430-1630 IWfros bal pályatest 153+560 kmsz. 16:50-18:15 M9es 7+526 kmsz. /Bogyiszlói csp./ 0530-07:00 M6 bal pályatest 108+470 km 09:30-11:30 M6 bal pályatest 134+400 km 10JX)-12:30 Szekszárd, Tartsay utca 2 13:00-1500 Szekszárd, Rákóczi utca 34-40. 1530-1730 5113-as út 3+900 km 09:00-1000 Németkér, Széchenyi u. 45 1300-1400 Paks, Ejtendő út Dunacenter 14:15-15:15 60s főút 120+300 km szelvény 1600-1700 Paks, Kishegyi u. 14. 09:00-11.00 Kakasd, Kossuth Lajos utca 309. 1330-1530 6-os főút 155+700 km szelvény Érdekeset látott, hallott? 06-30/449-2954 FOTÓJÁT, OLVASÓI LEVELÉT, INFORMÁCIÓJÁT VÁRJA BUDAVÁRI KATA! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. SMS: 06/30/411-4816 E-mail: kata.budavari@mediaworks.hu Telefon: 06-30/449-2954, hétköznap munkaidőben hívható. Napi ügyeletes újságíró: Balázs László Telefon: 74/511-510, fax: 74/511-500. Ügyeletes szerkesztő: Mácz Katalin PROGRAMSOROLÓ PÉNTEK MOZI Bölcske: Hotel Transylvania 2. - Ahol még mindig szörnyen jó (amerikai animációs családi film), 16 óra. Mentőexpedíció (amerikai akció-sci-fi), 18 óra. Csodapirula (svéd filmvígjáték), 20.30. Dunaföldvár: Éjjelek és nappalok (amerikai vígjáték), 19 óra. Szekszárd: Pán 3D (amerikai csa­ládi film), 14.30 és 16.30. Bíbor­hegy (amerikai horrorfilm), 19 óra. KIÁLLÍTÁS Szekszárd Babits Mihály Kulturá­lis Központ, Bakta-terem: Gyur- gyonovics Gyula fafaragásaiból nyí­lik kiállítás, megnyitja Kondor Ka­talin újságíró, köszöntőt mond Hal- mai-Nagy Róbert igazgató, közre­működik Korbuly Péter színész és a Pántlika együttes, 17 óra. ÓTÉKONYSÁGI KONCER Szekszárd Piac tér: fellépnek a Szekszárdi Mozgásművészeti Stúdió táncosai, 15.30. A Bythe- way koncertje a szekszárdi kutya- menhely javára, 16 óra. ISMERETTERJESZTÉS Bátaszék Petőfi Sándor Mű­velődési Ház: „A Magyar Királyi Csendőrség’’ - dr. Parádi József előadása, 18 óra. Ma a Bytheway a szekszárdi menhelyért koncertezik PÉNTEKI KÓSTOLÓS PIAC Szekszárd Sió Termékház (6-os számú főút, 141. kilométer, régi csónakház): 65 fajta kóstolható termék - krumplis pogácsa, gyü­mölcslevek, borok, kézműves sö­rök, lekvárok, mézek, lisztek, tész­ták, fűszerpaprika, kosarak, ho­moktövis, szörpök, sajtok, kolbá­szok, bio zöldségek, bio termékek. Kóstoló, 13-18 óráig. TÖKFARAGÁS Bátaszék Petőfi Sándor Műve­lődési Ház: töklámpás készítés Tihanyiné Kismődi Rita vezeté­sével, 17 óra. Faragnivaló tök­ről, késről és mécsesről a részt­vevőknek maguknak kell gondos­kodnia. SZOMBAT MOZI Bölcske: Hotel Transylvania 2. - Ahol még mindig szörnyen jó (amerikai animációs családi film), 16 óra. Mentőexpedíció (amerikai akció-sci-fi), 18 óra. Csodapirula (svéd filmvígjáték), 20.30. Szekszárd: Pán 3D (amerikai csa­ládi film), 14.30 és 16.30. Bíbor­hegy (amerikai horrorfilm), 19 óra. A hatósági szolgálat 2015. ok­tóber 30-án 16 órától november 2-án 8 óráig: Dr. Torma Csilla Mecseknádasd, Petőfi S. u. 18.. Tel.: 06/20/3844- 787 Dr. Hegedűs Lajos Tamási, Deák F. u. 32. Tel.: 06/30/3255-049 A magán állatorvosi ügyelet 2015. október 30-án 16 órától november 2-án 8 óráig: Dr. Latkóczy Ágnes Gerjen, Sport Tér 4. Tel.: 75/337-029; 06/20/4466-246 Dr. Cziger Zsolt Dunaföldvár, Szent István u. 25. Tel.. 75/343- 525; 06/30/2449-572 Szanyiné Dr.Ettig Edit Bony­hád Móra Ferenc u. 63. Tel.: 06/20/446-0511 Dr. Hegedűs Lajos Tamási, Deák F. u. 32. Tel.: 06/30/325-5049 Dombóvár, központi ügyelet tele­fonszáma: 06/30/444-7957 A Szekszárdi Állatkórház Szek­szárd, Mikes u. 14 .sz. alatt (Tel.:06/30/551-4653) vala­mint a Túri Állatkórház Duna­földvár, Beszédes sor l-3.sz. (Tel: 06/30/2096-096) 24 órás állat­egészségügyi készenléti ügyeleti szolgáltatást nyújt. VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 érakor: Dunaföldvár Paks Dom bori Árvízkapu Baja A Sió Palánknál-114 cm, 21 cm, 50 cm, 446 cm, 167 cm. 211 cm. t E iteon Kft. általiüzemeltetett temetóknyári nyitva tartás it, 7 és 20 óra között kereshetők fel. Bátaszéken, Szekszárőonpj nán azonban a főkaput egész éjszakára nyitva hagyjájJPHp*

Next

/
Oldalképek
Tartalom