Tolnai Népújság, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-17 / 244. szám

14 SPORT - OKTATÁS 2015. OKTÓBER 17., SZOMBAT Ötven meccs veretlenül: 13 éve ért véget a nagy széria LABDARÚGÁS Elnézve a szekszár­di futballisták idei produkció­ját, jól eshet felidézni, hogy nem is olyan régen az egész ország a Szekszárdi UFC-ről beszélt. Október 13-án volt 13 esz­tendeje, hogy ötven veretlenül megvívott mérkőzést követő­en Petőházán vereséget szenve­dett a megyeszékhely gárdája. A szekszárdiak nagy menetelé­se a 2000/2001-es NB III-as baj­nokság záró mérkőzésén kezdő­dött: a Kalmár Ferenc trenírozta gárda a Baracs otthonában nyert 3-0-ra 2001. június 24-én. A következő idényben - im­máron Dienes Pál irányításával - 26 NB III-as bajnokin maradt veretlen a szekszárdi csapat, mi­közben a Magyar Kupa országos tábláján öt kört teljesített vere­ség nélkül. Az MK-ban többek között legyőzte a Kaposvári Rá­kóczit (4-1) és a Diósgyőrt is (3- 0), a Tatabányával szemben pe­dig máig felejthetetlen összecsa­páson, 5000 néző (!) előtt csak 11-esekkel maradt alul. Az UFC az NB 11-ben ott foly­tatta, ahol az NB Ill-ban abba­hagyta. Tíz fordulón keresztül maradt veretlen, a nagy menet­lésnek a Petőháza vetett véget: 2002. október 13-án a kisalföl­di csapat 1-0-ra győzött. A Má­té Csaba, Kiss Tamás, Fehér At­tila, Bozsér György fémjelezte Szekszárd 476 nap után hagyta el vesztesen a pályát. Más idők voltak azok... R. G. I A Közép csoport állása 1. Kozármisleny 10 8 2 0 28-5 26 2. Budafok 11 7 1 3 20-13 22 3. SZEOL 10 ö 2 2 19-8 20 4. Monof 11 6 2 3 16-11 20 5. Komló 11 6 1 4 13-9 19 6. Dunaharaszti 10 6 1 3 16-15 19 7 Gyula 10 5 4 1 14-9 19 8. Pénzügyőr 11 4 4 3 16-11 16 9. Honvéd II. 11 4 3 4 17-16 15 10. Paks II. 10 4 2 4 18-20 14 11. Dabas 10 3 5 2 22-12 14 12. Szentlőrinc 10 3 2 5 11-14 11 13. ESMTK 10 3 1 6 7-12 10 14. Békéscsaba 10 3 0 7 11-18 9 15. H.vásárhely 10 3 0 7 11-20 9 16. Bölcske 11 1 2 8 10-29 5 17. Szekszárd 10 0 0 10 4-31 0 mondható, hogy az NB I.-es ke­rettagnak számító „ígéretes” já­tékosok nem emelkednek ki a mezőnyből. Ez mondjuk értel­mezés kérdése, hogy egy húsz év körüli játékos - napi két edzés­sel és élvonalbeli tapasztalat­tal a háta mögött - még mindig az ígéret kategóriába tartozik. Az utánpótláskorú fiatalok pe­dig még nem állnak készen ar­ra, hogy felnőtt pontvadászat­ban nyújtsanak konstans telje­sítményt. A mindössze egyetlen vereséget számláló Gyula hazai pályán esélyesebb a Paksnál. A 12. fordulóban, szombat: Pénzügyőr-Komlói Bányász 14, Kozármisleny-Dunaharaszti MTK, Szekszárdi UFC-ESMTK, Szentlőrinc-Hódmezővásárhely, SZEOL-Budafok-Újbuda 14.30. Vasárnap: Bp. Honvéd II.-Bölcs- kei SE 12, Dabas-Békéscsabai Előre II., Várfürdő-Gyulai Ter­mál-Paksi FC II. 14.30. A Szekszárdi UFC egymás után háromszor játszik hazai pályán az NB lll.-ban. Mindenki abban bízik, hogy megtöri rossz soro­zatát a megyeszékhely klubja. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Csak a Szekszárdi UFC szerepel saját közönsége előtt a Közép-csoport ^.forduló­jában. A megyeszékhely együt­tese zsinórban háromszor lép pályára otthon, így joggal mond­hatják a szurkolók, hogy mikor, ha nem most törik meg a több hó­napja tartó átkot Márton Erikák. Sorrendben az ESMTK, a Hód­mezővásárhely és a Paksi FC II. látogat majd Szekszárdra. A tíz meccsükön tíz vereséget jegyző sárga-feketéknél vannak gon­dok: Zsók József eltiltása év vé­géig szól, Fejes Péter játéka térd- szalaghúzódás miatt kérdéses, míg Szabolcska Tamás és Szűcs Krisztián vírusos betegséggel küszködött a héten. Bizakodás­ra adhat okot, hogy legutóbb a Dunaharaszti ellen már a szer­vezettségjeleit mutatta a csapat, s nagyon közel állt ahhoz, hogy megszerezze első pontját. A Bölcskei SE lehetetlen idő­pontban, a vasárnapi olasz mati­nék mintájára délben kezd a Bu­dapest Honvéd II. ellen. Kolla- rics Krisztiánt műteni kell, Led- neczki Gergő húzódással bajló­dik, eltiltottja nincs a Duna-par­ti együttesnek. Búzás Attila edző abban bízik, hogy csapa­ta folytatja azt a jó játékot, amit az elmúlt hetekben mutatott. Ez nem lesz könnyű a NB II.-es ru­tinnal rendelkező focistákat fel­vonultató piros-feketék ellen. Egy jó eredményhez a Bölcské­nek csökkentenie kell a hibákat arra a szintre, ami elég lehet ah­hoz, hogy versenyképesek legye­nek a fővárosban jó nevű ellenfe­lükkel szemben. A Paksi FC Gyöngyös és Ti- szaújváros elleni Magyar Ku­pa mérkőzései bebizonyították, hogy a zöld-fehér együttes má­sodik keretéhez tartozó, illetve visszajátszó labdarúgóknak ko­molyan kell venniük a harmad- osztályt is, mert könnyen bele­szaladhatnak egy-egy vereség­be. Osztermájer Gábor edző csa­patának eredményeit nézve el­Egymás után háromszor játszik saját közönsége előtt az UFC Otthon, te drága otthon! HIRDETÉS Ha egy nagy múltú, kiváló eredményekkel büszkélkedő, családias hangulatú gimnáziumba szeretnél járni, ahol magas minőségű oktatást biztosítunk számodra, miközben rengeteg élménnyel gazdagodhatsz, válaszd a Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnáziumot Tolna megyében, Tamásiban. Nálunk megtalálod a számításodat: a hagyományos oktatási értékek és a kétezer éves kultúra jegyében kínáljuk a sokoldalú fejlődés lehetőségét. Sokszínű programok, külföldi partnerkapcsolatok gondoskodnak arról, hogy ne túlélj az iskolában, hanem megélhesd azt. A távolabbi településeken élő diákokat várja az egész régióból kollégiumunk, ahol nevelőink a család hiányát pótolva gondoskodnak a megfelelő felkészülésről. Képzéseink: első év nyelvi előkészítő + 8 évfolyam az 5. osztálytól első év nyelvi előkészítő + 4 évfolyam a 9. osztálytól felnőttoktatás levelező tagozaton A nyelvi előkészítő évfolyamot követően biztosított az emelt szintű nyelv- és matematika oktatás. Szeretettel várunk minden érdeklődőt nyílt napjainkon, ahol bepillantást nyerhetsz az iskola életébe és megismerkedhetsz tanárainkkal: 2015. november 6-án, pénteken reggel 8 órától a leendő kilencedikeseknek; 2015. november 7-én, szombaton reggel 8 órától a leendő ötödikeseknek. Azoknak a diákoknak, akik hozzánk szeretnének jelentkezni, ingyenes felvételi . előkészítőt tartunk. Téged is vár a Béri! Leendő imnazistáink [gyeimébe!- barátságos- életszerű- rendkívüli innovatív Információk a következő elérhetőségeken: 7090 Tamási, Bezerédj u. 1. Telefon: 06-74-471633 e-mail: bbag.tamasi@gmail.com Honlap: www.beri-tamasi.sulinet.hu Ne a barátok véleménye alapján döntsön a gyerek Válaszút előtt az ifjak Nagyobb súllyal esik latba a szülők befolyása a továbbtanu­lásban, illetve pályaválasztás­ban, mint akár csak egy évti­zeddel ezelőtt is. Egy kommuni­kációs cég felmérése hozta né­hány éve ezt az eredményt, ma­gyarázatként pedig az életsza­kaszok kitolódását adják meg az elemzők. A fiatalok később vál­nak önállóvá, ennek következté­ben pedig erősebb a szülők rá­hatása. A középiskolai továbbta­nulás esetében egyébként még kifejezetten kívánatos, hogy a szülő is részt vegyen a döntési folyamatban. Az azonban elen­gedhetetlen, hogy a családnak reális képe legyen a gyerek ké­pességeiről, illetve személyisé­géről. Nem célszerű reál kép­zést erőltetni egy olyan fiatal­ra, akinek komoly gondjai van­nak a matematikával. Érdemes megismerni a választott iskola szellemiségét is. Egy impulzív, kreatív, az elvárásokkal gyak­ran szembemenő fiatalnak nem biztos, hogy szerencsés válasz­tás egy konzervatív középfokú intézmény. Ezen információ be­gyűjtésére például kiválóan al­kalmas lehet a nyílt nap. Ezeken a személyes benyomás megszer­zése mellett kérdéseket is fel le­het tenni, amiből teljes képet kaphatunk a végzett fiatalok jö­vőbeli elhelyezkedési vagy to­vábbtanulási esélyeit illetően is. A fiatalok érdeklődése egyéb­ként a nyílt napokon elsősorban az óraszámokra, a csoport mun­kákra irányul, de kíváncsiak a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségeire is, és számít, hogy jó közösségi élet van-e a válasz­tandó oktatási intézményben. Fontos ugyanakkor, hogy az ál­talános iskola, a szülő és gyerek együtt gondolja át, hogy a fiatal számára milyen típusú középis­kola a leginkább megfelelő, hol tudja leginkább kibontakoztat­ni a képességeit. Ennél az egész életre kiható döntésnél ugyan­is nem a barátok, barátnők vé­leménye a meghatározó. Hasznos vagy káros Király Viktor már Tordai Teri a múltról az óraátállrtás? a világhír kapujában és jelen szépségeiről 1980 óta állítjuk át az órát. Energiatakarékossági okokból csatlakoztunk, de ma már ez az érv sem meggyőző, hogy min­den évben kétszer állítgassuk a mutatókat. Sőt egyre többen gondolják úgy, hogy ez egyene­sen káros. Jövő hétvégén ismét áttérünk a téli időszámításra, de megéri ez valakinek?A hét témája Az amerikai Voice tehet­ségkutató egyik legnépsze­rűbb versenyzője eddig a ná­lunk már sztár Király Viktor. Ha sikerülne a döntőig mene­telnie, az valóban beindíthat­ná a zenei világkarriert a szá- , mára.Mit kezdene a hírnévvel és hogy került újra Ameriká­ba? Ezeket is elárulta. INTERJÚ Az irigyei pletykálták Tordai Teriről, hogy erotikus filmek­ben játszik. Azt azonban elisme­ri a művésznő, hogy a férfi-nő kapcsolat valóban nem sikerült az életében úgy, ahogy arról né­ha álmodik. A Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész ma is olyan magas, szőke, elegáns, mint fiatalon. SZTÁRVILÁG 4 < » Micsko Mark (fe­ketében) és az fi&fi UFC játékosai . ; már nagyon sze­retnék megérez- íf r.... ni a győzelem ízét. Az ESMTK , nem tűnik le- ‘ > gyózhetetlennek g

Next

/
Oldalképek
Tartalom