Tolnai Népújság, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-02 / 231. szám

g GAZDASÁG 2015. OKTOBER 2., PENTEK Korábban még számított a kormány a bevándorlókra Ki dolgozik majd negyven év múlva? Európa durván öregszik Négyszer több forrás jut a mosógépek cseréjére MAGYARORSZÁG Négyszeresére, az eredetileg tervezett 500 mil­lióról 2 milliárd forintra emelte a fejlesztési tárca a mosógépcse­re-program finanszírozását - je­lentette be a szaktárca tegnap, így az Otthon melege program keretében a korábban tervezett 12 ezer helyett 44 ezer család cse­rélheti újra régebbi mosógépét. Az emelés eredményeként min­denki támogatásban részesülhet, aki érvényes, formailag megfelelő pályázatot nyújtott be. A pályázatok értékelése folya­matos, a pályázók hamarosan kézhez kapják az energiatakaré­kos mosógépek megvásárlásához szükséges támogatói okiratokat. A vissza nem térítendő támoga­tás mértéke az új berendezés vé­telárának maximum fele - a ké­szülék energiahatékonysági kate­góriájának megfelelően -, de leg­feljebb 25-45 ezer forint lehet. A mosógépcserével legalább 10 százalékos energia-, vagy évi 20 kilogramm szén-dioxid-megtaka- rítást kell elérni. MTI/MW Tiltott állami támogatás az MVM-nél LUXEMBOURG Az uniós joggal ösz- szeegyeztethetetlen tiltott állami támogatást kapott az állami tu­lajdonú Magyar Villamos Művek­től (MVM) a Dunamenti Erőmű - állapította meg tegnap az Euró­pai Bíróság. Az MVM és az erőmű olyan szerződést kötött, amely ga­rantálta az áram felvásárlási árat, vagyis minden kereskedelmi koc­kázatot kizárt, és előnyösebb hely­zetet biztosított az érintett terme­lőknek a piac többi szereplőjéhez képest. Az erőmű a luxembourgi uniós bíróságon 2012-ben támad­ta meg az első fokú ítéletet, amely most jogerőre emelkedett. Első fokon azt is kimondták, az MVM olyan kockázatot vállalt, amelyet piaci szereplő nem tett volna meg, így az érintett erőmű­vek olyan előnyhöz jutottak, ame­lyeket piaci alapon nem lett volna lehetőségük megszerezni. A tegnapi döntés figyelmeztető lehet az MVM számára, mivel ko­rábban több szakember is felve­tette, hogy a tervezett paksi bőví­tés kapcsán is felmerül a tiltott ál­lami támogatás valószínűsége az atomerőmű felé. MTI/MW Az Európai Unió népessége fo­lyamatosan öregszik, néhány év­tized múlva minden harmadik la­kos 80 évesnél idősebb lesz. A munkaerőpiac és a nyugdíj- rendszer igényli az utánpótlást, a politika azonban ódzkodik a migrációs hullám kihasználásá­tól. Legalábbis Magyarországon, de a németek se derűlátóak. Trencséni Dávid david.trencseni@mediaworks.hu BÉCS/BUDAPEST/BERLIN „...különös tekintettel a magyar munka­erő egyes szektorokban fokozot­tabban jelentkező kivándorlá­sára, szükséges a további mig- ráns munkaerő fogadása. Ez fő­ként a szakképzett és szakkép­zetlen fizikai, valamint a felső­fokú szellemi munkaköröket érinti, ezekben a szegmensek­ben mutat növekvő tendenciát az egyes munkaerő-piaci szek­torokban fellépő tartós hiány” - áll az 1698/2013. (X. 4.) számú kormányhatározattal megerő­sített magyar migrációs straté­giában. Kétségtelen, hogy a ka­binet a legális migrációra értet­te a fentieket, a lényeg azonban: a magyar munkaerőpiac számá­ra nélkülözhetetlen a bevándor­lásból történő utánpótlás. A migránsválság kirobbanása óta azonban jelentősen változott a két évvel korábbi kormányál­láspont: a magyar kormány nem hisz abban, hogy gazdasági be­vándorlással lehetne kezelni az európai munkaerőpiac kihívá­sait - mondta a napokban Varga Mihály. „Szakképzett munkaerő­re szüksége van Európának, de látnunk kell azt is, hogy ez a mig- ránstömeg, amely Európába érke­zik, nem feltétlen azt a szakipari vagy szakmunkáshiányt tölti be Az osztrákok is előbb mérnek, csak aztán vágnak - azaz előbb a szükséges ráfordításokat mér­legelik, csak aztán döntenek. Mil­liárdos állami többletkiadást, egy­úttal az osztrák munkaerőpiac fel- frissítését jelenthetik a menekül­Az EU népessége folyamatosan öregszik, míg 2014-ben az össz­lakosság 18,5 százaléka volt 65 év feletti, 2080-ra ez az arány várhatóan eléri a 30 százalé­kot - olvasható az unió statisz­tikai hivatala, az Eurostat leg­frissebb felmérésében. A kuta­tás szerint a 80 év felettiek ará­nya csaknem minden tagállam­és pótolja, amelyre Németország­nak vagy éppen Magyarország­nak szüksége van” - tette hozzá a gazdasági miniszter. A németek nem e logika men­tén gondolkodnak a bevándorlás­ról. A Mercedes-gyár német veze­tése a válság kirobbanása utáni hetekben jelezte: több tízezer me­nekültnek készek azonnal mun­kát biztosítani. A bevándorlók tek hosszú távon, amennyiben he­lyesen zajlik az integrációjuk - ol­vasható abban a kormányzati, dön­tés-előkészítő anyagban, amely a migránshelyzetet elemzi. 2015- ben 85 ezer, 2016-ban pedig 130 ezer beadott menekültkérelem­ban több mint kétszeresére nő­het, így 65 év múlva várhatóan az unió népességének 12 száza­léka, minden nyolcadik uniós la­kos 80 évesnél idősebb lesz. Ez a demográfiai trend kihívások elé állítja az EU-t úgy gazdasági­lag, mint az idős emberek társa­dalmi beilleszkedésének szem­pontjából. lió új migráns fele jól képzett, azonnal munkát vállaló, integ­rálódni képes és akaró személy­ből áll, aki hozzá akar járulni a közterhek viseléséhez. így csu­pán a másik 50 százalék szorul rá arra, hogy tartósan szociális támogatásban részesüljön. Ha az 500 ezer új munkavállaló a ma­gas szakképesítésének megfele­lően az átlagfizetés kétszeresét, 80 ezer eurót kap évente, akkor a 40 százalékos adókulcs mel­lett évi 16 milliárd euróval járul hozzá a német költségvetéshez. Az eltartott migránsokra évi 25 ezer eurót kell költeni, ami 12,5 milliárdot tesz ki évente. Látha­tó, ebben az elméleti esetben va­lóban pozitív a mérleg. A realitás azonban az, hogy a migránsok legfeljebb 30 száza­léka (mások szerint csupán 10 százaléka) tud azonnal munká­ba állni. Ebben az esetben azon­ban a mérleg máris felborul, és éves szinten több tízmilliárd eu­res mínuszt okoz az új menekül­tek befogadása - rövid távon. Rá­adásul az öregedő német társa­dalom egyre nagyobb terhet ró az egészségügyi és nyugdíjrend­szerre, ami együttesen a német gazdaság megroppanásához ve­zethet, akár már egy évtizeden belül - figyelmeztet az elemzés. Többletkiadás és a munkaerőpiac felfrissülése munkába állnak, adót fizetnek és fogyasztanak, ami messze meghaladja az integrálásukhoz szükséges összeget, így a mene­külthullámnak a pénzügyi mér­lege is pozitív lesz - áll a legtöbb német elemzésben. A The Globálist elemző cég egy nagyon optimista modellel tesz­telte az új bevándorlás gazdasá­gi mérlegét. E szerint az egymil­mel számolva és évente 25 ezer el­fogadott kérelem esetén a követ­kező négy évben 6,5 milliárd euró­ba kerülhet a menekültek ellátása. Amennyiben a menekülteket köve­tik a családtagjaik is, ez az összeg akár 12,3 millió euróra is nőhet. A BUX index alakulása (pont) Nyertesek Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft MÓL 12490 2,21 3023 ' ANY 937 0,64 3 RICHTER 4460 0,11 1638 EMASZ 22190 0,02 1 GSPARK 2260 0 0 FORRÁS: BÉT Vesztesek Részvény Utolsó ár (Ft) Változás <%) Millió Ft FHB 700-1,82 2 SYNERGON 57-1,72 0 APPENINN 212-1,4 3 PANNERGY 327-0,91 5 OTP 5370-0,65 1666 BÉT-áruszekció (forint/tonna, 2015. október 1.) Datum Új élsz. ár (Ft) Malmi búza 2015. december 47900 Malmi búza index 2015. december 47900 Takarmánybúza 2015. december 45300 Takarmánykukorica 2015. november 44700 Takarmánykukorica 2015. december 45800 Takarmánykukorica 2016. március 47100 Takarmánykukorica index 2015. november 44700 Takarmánykukorica index 2015. december 45800 Takarmánykukorica index 2016. március 44700 Takarmányárpa 2015. december 43500 Oiajnapraforgó 2015. október 114500 Olajnapraforgó index 2015. október 114500 Repce 2016. március 109000 FORRÁS: BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam (2015. október 1.)! □ €/Ft 313,21-0,11 Ft n S/Ft 280,55 1,50 Ft n CHF/Ft 287,01 0,39Ft □ €/$ 1,1153-0,0054 USD Valutaárfolyamok (forint/euró, 2015. október 1.) Vételi Eladási I Budapest Bank 303,87 322,67 CIB Bank 301,00 326,08 Citibank 300,05 325,93 Erste Bank 304,53 322,07 FHB Bank 304,31 322,49 K&H Bank 304,39 321,93 MKB Bank 303,10 322,50 OTP Bank 304,10 321,61 Raiffeisen Bank 310,25 316,51 A VW-botrány következményeit nem tudja elkerülni a magyar gazdaság Rendbe kell tenni a motorokat BUDAPEST A Volkswagen-botrány gazdasági következményeit Ma­gyarország nem tudja elkerülni - jelentette ki tegnap Lázár János kancelláriaminiszter. Bár forga­lom-visszaesésre lehet számítani, azzal nem számol, hogy az érintett cégeknél elbocsátások lesznek. A Volkswagen egyelőre arról nem közölt adatokat, hány - csa­lásban érintett - EA 189 gyári kódú motorral felszerelt gyárt­mánya közlekedik Magyaror­szág útjain. Statisztikák alapján összesen 75-100 ezer VW-gyárt- mány lehet az utakon, amelyek­ből minden ötödik, tehát mint­egy 15-20 ezer jármű érintett. Matthias Müller, a Volkswagen konszern új vezérigazgatója kö­zölte: a botrányban érintett mo­torokat „rendbe kell tenni”, ami a cégnek 6,5 milliárd dollárjába kerül. Az Egyesült Államokban kétféle megoldást, nitrogén-oxid katalizátort és folyékony karba- mid befecskendezést is használ­tak. Ezeket a mérési cikluson kí­vül a csaló vezérlőszoftver kikap­csolta, így erősebbek lettek és ke­vesebbet fogyasztottak a moto­rok. Szakértők szerint az „öre­gebb” dízelmotorok „rendbetéte­le” szoftverfrissítéssel is megold­ható lesz új berendezés beépíté­se és a motor áttervezése nélkül, de az eddigi 16 ezer kilométeres szervizciklus helyett nyolcezren­ként karbantartást igényel majd a motor. MW Mérik a károsanyag-kibocsátást a kipufogón. Csalt a szoftver. Nem ismétlődik meg az idei csoda BUDAPEST „A kormány a követke­ző hetekben a társadalmi part­nerekkel közösen hozzálát annak megvizsgálásához, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésre a gazdasági növekedés fenntartá­sához, Magyarországnak ugyan­is a 2 százalék feletti bővülés lét- szükséglet” - hangoztatta tegnap egy gazdasági fórumon Lázár Já­nos. A Miniszterelnökséget veze­tő miniszter ezzel kapcsolatban több kockázatra is felhívta a fi­gyelmet, egyebek mellett a válla­lati hitelezés volumenét említve, amelynek szerinte jelentős mér­tékű növelésére van szükség már 2016 első fél évében mind a keres­kedelmi bankoktól, mind az álla­mi forráskihelyezés oldaláról. Lázár szorgalmazta a bürok­rácia és az abból élők számának csökkentését, amelyről szerin­te „3-6 hónapon belül döntenie kell a kabinetnek, mert ilyen bü­rokráciával és ennyi bürokráciá­ból élő emberrel nem lehet a gaz­dasági növekedést hosszú távon fenntartani”. Az EU-s pénzekkel kapcsolat­ban Lázár azt mondta: az idei­hez hasonló gazdasági növeke­déshez legalább kétezermilli- árd forint uniós forrást kellene kifizetni jövőre. Még nem talál­kozott olyan kormányzati mun­katárssal azonban, aki szerint ez lehetséges lenne. A realitás az 1300-1400 milliárdos kifize­tés. MTI/MW f I i íEfa

Next

/
Oldalképek
Tartalom