Tolnai Népújság, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-07 / 209. szám
2015. SZEPTEMBER 7„ HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP ^ Bárki láthatja a telepet és a mangalica sertéseket, y aki Dombóvár és Mágocs között közlekedik éSOK? A dombóvári önkormányzat környezetszennyezés gyanújával fordult zöldhatósághoz. A szóban forgó sertéstelep tulajdonosa viszont azt mondta: tavaly már mindent rendben találtak a környezetvédelmi szervek. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu DOMBÓVÁR Környezetvédelmi okokra és a közelben lakók élet- körülményeinek romlására hivatkozva a Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályához fordult nemrégiben a dombóvári önkormányzat. Szabó Loránd polgármester elmondta, a Kapos folyó szomszédságában található sertéstelep okozza a problémát, ahol becslése szerint 50-60 mangalicát tartanak. Mint mondta, a közelben lakók részéről már a korábbi években is több bejelentés érkezett, amelyekről a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Igazgatóságot is tájékoztatták. A közelmúltban újabb bejelentést tettek az önkormányzatnál. A polgármestertől úgy tudjuk, az emberek arra panaszkodtak, hogy a nagy hőségben a telepen tartott mangalica sertések büdösek, és a jószágok miatt nagy számban fordulnak elő legyek. A szag és a rovarok miatt pedig szellőztetni sem tudnak a környékben élők, illetve Szabó Loránd szerint fertőzésveszélytől tartanak. Többen emellett attól félnek, hogy a keletkezett híg trágya a talajon keresztül beszivárog a Kapos folyóba, mert úgy vélik, telepen nincs zárt trágyakezelő.- Komoly emberekkel, komoly ügyekben szoktam tárgyalni, és a dombóvári polgármestert nem tartom annak - mondta az eset kapcsán Naszvadi Endre, a telephely tulajdonosa. Hozzátette: minden engedéllyel rendelkezik, illetve tavaly a Tolna megyei hatóságok már megvizsgálták a telepet, és mindent rendben találtak. Naszvadi Endre még annyit mondott, ha Szabó Loránd kicsit utánanézett volna a dolgoknak, tudhatná, hogy híg trágya nem keletkezik olyan helyen, ahol almolnak, márpedig ezen a telephelyen almolnak, így almos trágya keletkezik, ami nem folyhat a Kapósba. Az önkormányzat a főosztály döntésének függvényében saját hatáskörében fog rendelkezni egy szakértő megbízásáról, aki megerősíti vagy cáfolja, hogy fenn áll-e a környezetszennyezés. A falu saját lisztjéből készült az ünnepi cipó, Pál Attila sütötte. Valóra vált a regölyi álom REGÖLY Régi álom vált valóra a faluban, ugyanis az új kenyér ünnepén az idén „igazi” regölyi kenyeret szegtek meg. Mint azt Horgos Zsolttól, az ötletgazdától megtudtuk, a terv kivitelezése nem is volt olyan egyszerű. Hosszas keresgélés után találtak rá egy malomipari cégre, amely vállalta, hogy ténylegesen a hozott búzát őrlik le, és azt adják vissza. Egyedül annyi kérése volt a malomnak, hogy legalább egy tonna búzát vigyenek be feldolgozásra. Ezután egyeztettek Kelemen Csaba polgármesterrel a lehetőségekről, és arra jutottak, hogy az ilyen mennyiségű búzából készült liszt nagyon jól jön majd az önkormányzati konyhára, így azt önkormányzat átvállalta a feldolgozás költségeit. A helyi gazdák pedig azonnal, szívvel-lélekkel a regölyi liszt, a regölyi kenyér ügye mellé álltak. A támogató gazdák: Dávid Ferenc, Gábriel Zoltán, Ha- nák Tibor, Heidt János, Kelemen László, Lakos János, Pájer Gyula és Rácz László. A búza malomba történő beszállítása után hamarosan mehettek is a saját lisztükért, amely a laboratóriumi vizsgálatok után a legkiválóbb minősítést kapta. Pál Attila vállalta, hogy megsüti a kenyeret a falu kemencéjében, és a szentmise után ezt a cipót szegték meg a községben, még bensőségesebbé téve az ünnepet. V. M. Szüret Venter Marianna marianna.venter@mediaworks.hu E ljött a szüret ideje, a forró nyárnak köszönhetően talán egy kicsit előbb is, mint máskor. Rögtön eszembe jutnak a gyermek- és fiatalkori szüretek, mi még nemcsak a családi, baráti „birtokon” szedtük a szőlőt, hanem iskolai keretek között, kötelező mezőgazdasági munka címén is. A mai, maximális biztonságra törekvő világban bizonyára sokak számára elképzelhetetlen, de reggelenként vödörrel és késsel felszerelkezve szállt buszra a fél iskola - azért csak a fele, mert a kötelező mezőgazdasági munka ötödik osztálytól kezdődött - és indult a célterület felé. Általános iskolás koromban Fornádon, gimnazistaként Kajmádon szüreteltünk. Akkoriban még nem voltak olyan szigorú előírások, mint most, akinek szüksége támadt, az elvonult a távolabbi tőkék közé, és bizony a magunkkal hozott tízórait a szőlőlétől ragacsos-koszos kézzel voltunk kénytelenek megfogni. Nem tudok róla, hogy bárkinek bármilyen baja támadt volna belőle, és az az igazság, hogy mindeme - kissé mostoha - körülmények ellenére nagyon jól éreztük magunkat, ráadásul még pénzt is kaptunk a leszedett mennyiség után, amely az osztálypénztárt gyarapította. S ha már szüret, ne feledkezzünk meg a szüreti napról, szüreti mulatságról sem, hisz azoknak is megvan a maga bája, hagyománya. Emlékszem, kisgyerekként a szüreti felvonulás volt a kedvencem, és persze a kihagyhatatlan vurstli, körhintával, meg céllövöldével, ahol az apukám gyönyörűséges szivacs-sztaniol virágokat lőtt nekem. Szüret van, a vidám munka és a vidám programok ideje. Szőlőillatú, édes elfoglaltságok, a jövő évi bor születésének első lépései. Használjuk ki hát minden egyes percét! Szelfiverseny nagy sikerrel BONYHÁD Ne takarékoskodj az élménnyel, nyerj egy fényképe- zőt szelfivel! - ezzel a címmel szervezett humorral „fűszerezett” versenyt a Hungária Takarék a XV. Tarka Marhafesztiválon. Ötletes önarcképeket (szelfi- ket) vártak a résztvevőktől, akik a völgységi város legnagyobb gasztrokulturális rendezvényén kaphatták lencsevégre magukat. A szervezők legnagyobb örömére jobbnál jobb alkotásokat töltöttek fel a programelemhez csatlakozók a pénzintézet közösségi oldalára. A fotókat a zsűri mellett az internetező közönség is értékelte, ez alapján hirdette ki a takarék a szelfiverseny végeredményét. A legtöbb közönségszavazatot (lájkot) Simon Dóra fotója kapta, míg a zsűri Noé-Lovász Orsolya alkotását találta a legötletesebbnek. A boldog győztesek a napokban tartott díjátadón vehették át jutalmukat Gáspár Csabától, a Hungária Takarék ügyvezető igazgatójától, aki megköA napokban tartották a díjátadót szönve a programhoz csatlakozók lelkesedését és munkatársainak szerepvállalását, sikeresnek értékelte kezdeményezésüket. V. B. Munka és mulatság ideje jött el a szürettel Traktor is volt a menetben MADOCSA Régi hagyományt folytatva, életben tartva rendezték meg a szüreti fesztivált szombaton. A résztvevők délidőben kezdtek gyülekezni a Faluház előtt, ahonnan 14 órakor indult el a lovasok, fogatok alkotta menet. Akadt, aki gyalogosan, másik traktoron járták végig a falu utcáit. Az Ady Endre és a Paksi utca sarkán, a Puch Sörpatika és a Sarki kocsma előtt, a Bölcskei utcai játszótérnél, végül a Faluháznál hangzott el a rigmus ezúttal is fokozott érdeklődéstől kísérve. V. T. Színes szüreti mulatság ALSÓNYÉK Szüreti felvonulást és színpompás folklórbemutatót láthattak azok, akik szombat délután részt vettek az alsónyéki Szüreti mulatságon. A házigazda Alsónyéki Hagyományőrző Együttes mellett a Völgység Néptáncegyüttes, a Perkő Néptáncegyüttes és a Pántlika zenekar gondoskodott a színvonalas programról, amelyből természetesen a bírónékikérés és a folklórműsor sem maradhatott ki. A mulatságot a kultúrházban rendezett szüreti bál zárta, amelyen a Wery Take zenekar gondoskodott a jó hangulatról és a talpalávalóról. V. M. I