Tolnai Népújság, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-26 / 226. szám

14 HÉTVÉGE 2015. SZEPTEMBER 26., SZOMBAT Dombóvár utcáján aludt Csipkerózsika DOMBÓVÁR Hófehérkének hétnél jóval több törpéje akadt a na­pokban Dombóváron. Az Au­tómentes nap programjaként ugyanis iskolás és óvodás cso­portok járták végig az 1100 mé­ter hosszú Meseutat a belvá­rosban. A távnak hét állomása van, ezek mindegyikét egy-egy mesefigura díszíti. Köztük van Micimackó, Csipkerózsika, Hó­fehérke, valamint Piroska, az új kedvencek közül pedig a Verdák, a Monster High figu­rák, illetve a Jégkorszakból is­mert Motkány. A festményeket Virág Kristóf készítette. Ezúttal azonban nemcsak aszfaltra festett figurákat lát­hattak a gyerekek, hanem né- hányan meg is elevenedtek kö­zülük. De más meglepetések is vártak a kicsikre a különböző állomásokon. így például volt állatsimogató, lehetett gokar- tozni, aszfaltrajzot készíteni, csillámtetkót szerezni, törpe­ként Hófehérkével fotózkodni, illetve felébreszteni Csipkeró- zsikát a százéves álomból. Szabó Loránd polgármes­ter szerint a Mesesút a gyere­kek által is könnyen végig jár­ható útvonal, így közös sétára invitálja a családokat. Emel­lett fontos, hogy a gyerekeket az olvasás felé tudja terelni, il­letve a szülőkkel, nagyszülők­kel együtt megtett út arra is al­kalmat kínál, hogy kitalálják, mi legyen az esti mese. H. E. A Meseúton Hófehérkével is találkozhattak az ifjak Ot kategóriában mérkőztek meg PAKS Öt kategóriában hirdettek horgászversenyt a Paksi Atom­erőmű Horgászegyesület hagyo­mányos családi napján. A ren­dezvény a verseny után közös ebéddel folytatódott, majd játé­kos ügyességi feladatokat lehe­tett teljesíteni, volt egyebek kö­zött traktorhúzás, célbadobás és horgász kvíz, a gyerekeket pedig többek között ugrálóvár és arc­festés várta. A vezetőség folyama­tos haltelepítésekkel és a tórend­szer fejlesztésével igyekszik von­zóvá tenni az atomerőmű mellett található tórendszert, a különbö­ző versenyekre az ország minden pontjáról érkeznek résztvevők. Az egyesület jelenleg 700 tagot számlál. Vida T. A Paksi Atomerőmű Horgászegyesület családi napja Huszonhárom éve találta meg igazi hivatását a tolnai Rottler Ádám, aki mára lehiggadt, öt gyermeke és két unokája van. Az egykor hobbinak induló ko­sárfonást ma művészi szinten gyakorolja. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TOLNA Az ötvennyolc éves tolnai mester bohém időszaka után ta­lált rá mesterségére.- A kosárfonás véletlenül jött. Az öcsém munkanélküli volt, je­lentkezett egy átképzésre. Jóma­gam fát esztergáltam, nekem ak­kor már volt iparom. Mondta, hogy kosárfonó lesz, mindjárt megindult az agyam, hogy lehet­ne összehozni a vesszőt a fával. Az öcsém végül visszalépett, én mentem el helyette. Elég komoly pénzt fizettem az OKJ-s tanfo­lyamért, aminek a felét vissza­utalták. Körülbelül 800 ezer fo­rintba került. Egy átlagfizetés pedig 5-6 ezer forint körül moz­gott. Most már ezért pénzt fizet­nek, egy három hónapos képzé­sért 53 ezer forint jár havonta. Változik a világ. „A pénz fontos, csak nem lényeges” - mondta A. J. Christian. Lehetne ezt jól is csi­nálni, ha nem a pénzről szólna - szögezte le Rottler Ádám. A szak­máját főállásban űzi, nem foglal­kozik mással. Azért szereti, mert gyorsan ad sikerélményt. Tuda­tosul benne, hogy valamit a ke­zével hoz létre, nem az eszével.- Rokkantnyugdíjam is van, aminek a felét már lecsipkedték. Nagy a család, öt gyerekem van: a nagyobbik srác most jött haza Angliából, de helyette megy ki kettő. A két legnagyobb lányom már régóta kinn van. Szép az élet - mondja némi malíciával a hangjában a tolnai kismester. Szálasanyagfonásnak hívják a szakmáját. Anyagban változatos: lehet gyékény, szalma, csuhé, de a kosárfonást csak fűzfavessző­ből lehet csinálni. - Inkább funk­ciós kosarakat készítek. Próbá­lok odafigyelni a hagyományőr­zésre - tette hozzá Rottler Ádám. - Tanítom is a szakmát. Cigá­nyok képzését mindig elválla­lom. Annak ellenére, hogy a leg­kevesebb pénzt hozza, a legtöbb munkát feccelem bele a legki­sebb sikerélménnyel. Nyár ele­jén fejeződött be egy OKJ-s kur­zus Dunaújvárosban. Három hó­napra redukálták a képzést, eb­ből két hónapig nem volt vessző, áztató. Szakmaelméletet adtam. Egy hónap alatt tanítottam meg annak; akit érdekelt. Eljutottunk oda, hogy öten még most is fon­nak. Erre büszke vagyok. Az volt a célom, hogy megszerettessem velük. A kezdés előtt mindig tisz­tázom, ki jött pénzért, és ki akar­ja megtanulni a szakmát. Tizen­hatból kettő mondta, lehet, hogy érdekelné. Azért szoktam elvál­lalni a romákat, mert elég sokat dumálok ellenük. Félre ne ért­sen, nem vagyok rasszista, csak a mentalitásukkal van gondom. A jogaikkal tisztában vannak, de a kötelezettségeikkel nem. De kü­lönben vannak tragédiák is köz­tük. Az egyik nagymama példá­ul annak örült, hogy a ló éves unokáját külföldön el tudták ad­ni prostituáltnak. Rendbe jön az élete, lesz szép ruhája, és mindig lesz ennivalója. Nekik ez is egy ugrás... Rottler Ádám szerint a ko­sárfonás mindörökre kézműves mesterség marad, sosem lesz gé­pesíthető.- A vesszőt Solton vásárolom. Sokan termesztik maguknak, de az már munka. Én meg dol­gozni nem szeretek. A héjast a kérge miatt legalább egy hétig áztatni kell. Sokan utálnak ve­le bíbelődni, mert büdös - kö­zölte az 58. életévét taposó ko­sárfonó. - Másfél óra alatt meg­van egy kosár. Ha nyomom ezer­rel, négyet-ötöt megcsinálok egy nap. Tíz-tizenkét órát melózok ha nekiülök, de már öregszem. Csapongó vagyok: leülök, csi­nálom, le...k mindent. Sok hír­csatornát nézek, onnan tudom, hogy mazochista vagyok. A ze­nehallgatás (blues, Pink Floyd) és a számítógép, ami még kikap­csol. Csak ha leülök elé, nem tu­dok felállni. A munka és a nete- zés nem megy egyszerre. Tizenöt év alatt ötven munkahely- Sűrűn éltem - jegyezte meg magáról Rottler Ádám. - Tizen­öt év alatt vagy ötven munkahe­lyem volt. Két és fél munkaköny­vem lett teleírva. Két „igazi” mun­kám volt, a faesztergálás és a ko­sárfonás. A parancsokat ki nem állhattam, ha megkértek, az más volt. Szekszárdon minden nagy­vállalatnál dolgoztam. A tolnai postára háromszor is felvettek. Őcsényben kezdtem el foglalkoz­ni a faesztergálással. Állólámpá­kat, függönytartókat, polcokat készítettem. 1992-ben végeztem el a kosárfonó tanfolyamot, hogy vesszőbútorokat gyárthassak. Az­óta ebből élek, mint kismester. A január, február „húzós” hónap A kosárfonó megemlíti, nagyon lehet érezni, hogy hónap vége van, érződik a sokadika - han­goztatta a férfi. Mint mondja, ja­nuár-februárban megáll az élet. Náluk ez az időszak nem a ko­sárfonásról szól, hanem a meg­élhetésről. A naptárukba ilyenkor az éhezés szóval érzékeltetik az előttük álló napok, hónapok vi­szontagságos eseményeit. Ilyen­kor nagyon szeretik a krumplit és a kenyeret, a húst. azt nem any- nyira. De nem szomorkodnak, mert Europa kitárta előttünk aj­taját. és a második unoka érke­zése felülírja a keserédes. gond­terhes hétköznapokat. Kerékpárral ügyeskedtek a diákok TOLNA Az autómentes napon mint­egy 60 felső tagozatos számá­ra szervezett kerékpáros ügyes­ségi versenyt az önkormány­zat a rendőrség közreműködésé­vel. Az 5-6. osztályos lányoknál 1. lett Bajai Boglárka, 2. Kulcsár Panna, 3. Diószegi Dalma (mind­hárman Wosinsky iskola). Az 5-6. osztályos fiúknál 1. Lacza Zoltán (Széchenyi), 2. Hegedűs Márk (Wosinsky), 3. Potyondi Szabolcs (Széchenyi). A 7-8. osztályos lá­nyoknál 1. Tiszold Ivett, 2. Roma­nov Rita (mindkettő Wosinsky), 3. Gajai Gréta (Széchenyi). A 7-8. osztályos fiúknál 1. Dudoma Ro­land (Széchenyi), 2. Fáncsi Balázs 3. Goman Dániel (mindkettő Wo­sinsky). S. K. * ‘ « t i i Traffipax mindenhol Van az EU-nak jövője? Várkonyi Andrea Belső béke Készül a fix traffipaxok kihe­lyezésére a rendőrség. Ország­szerte tucatnyi helyen vannak már kint az új típusú készülékek, amelyekkel nem csak a sebessé­get mérik. De miért a forgalmas és nem a balesetveszélyes sza­kaszokra kerülnek a berendezé­sek? És miért sokszorosa itthon a büntetés például egy ausztriai gyorshajtásnak? 5. OLDAL Menekült válság, euróvál- ság, politikai feszültségek jellemzik az Európai Uniót. Egyes elemzők szerint so­sem volt ilyen mélyen a kö­zösség. Nagy-Britanniában jövőre szavazhatnak a bent- maradásról. De lesz-e egy­általán hol maradni, vagy akár szét is eshet az unió? 4. OLDAL A TV2 híradósa remek géne­ket örökölt, de tesz is azért, hogy továbbra is jó formában marad­jon. Várkonyi Andrea azonban orvosként is tudja: az agyat is karban kell tartani, amire meg­vannak a sajátos módszerei. A nyelvtanulás például kimondot­tan frissen tartja az elméjét, de szerinte a híradó vezetése is ki­tűnő agytoma. 12. OLDAL A lelki egészség érdekében lé­nyeges, hogy minden helyzet­ben meg tudjunk bocsátani - ezt régóta tudjuk, ám arról kevés szó esik, hogy mennyire fontos, hogy a nehéz helyzetekben saját magunkkal is elnézőek tudjunk lenni. Ahhoz ugyanis, hogy má­sokat szeretni tudjunk, elsősor­ban magunkkal kell jóban len­nünk. 8. OLDAL Ráday nevetve sír Az nagyon jó, ha van állami pénz Árpád-kori templomokra, ha van időnként kastélyprog­ram, várfelújítás, de megoldat­lan az épített örökségünk fo­lyamatos fenntartása - véli Rá­day Mihály. A városvédő fájlal­ja, hogy nincs valós párbeszéd az életünket sok-sok évtizedre meghatározó épített környeze­tünk ügyében. 7. OLDAL

Next

/
Oldalképek
Tartalom