Tolnai Népújság, 2015. augusztus (26. évfolyam,179-203. szám)

2015-08-05 / 182. szám

2015. AUGUSZTUS 5., SZERDA SPORT 11 A hajrában veszítette el a meccsét a válogatott KOSÁRLABDA Vereséget szenve­dett (46-53) a hollandoktól a magyar női válogatott a szlové­niai Celjében zajló U18-as Euró- pa-bajnokságon. Jól kezdték a mérkőzést a ma­gyarok, az első negyedben ösz- szesen hat pontot engedélye­zett Mészárosné Kovács Andrea együttese, és magabiztosan ve­zetett. A második szakasz eleje elsősorban a kihagyott dobások­ról szólt, amit Studer Ágnes bün­tetője tört meg, majd Kuttor Eni­kő kétpontosával és Aho Nina triplájával már tizennégy egy­ség volt a válogatott előnye. Az első félidő vége előtt nagy hajrát vágtak ki a hollandok, de így is sikerült hat pontot megtartani az előnyből. A nagyszünet után Studerék egy darabig tartották a különb­séget, de egy kétperces rövid­zárlattal egyenlíteni tudtak a tu­lipánosok (31-31). Ezután fej-fej mellett haladt a két válogatott, és 37-37-es döntetlennel fordultak a negyedik negyedre. Az utol­só játékrész holland triplával in­dult, amivel már náluk volt az előny. Bár próbált kapaszkodni a magyar válogatott, a különbség egyre csak nőtt, végül hétpontos vereséget szenvedtek Studer Ág- nesék. A KSC Szekszárd irányí­tója 6 pontig, két lepattanóig és egy asszisztig jutott. Hollandia-Magyarország 53-46 (6-14,13-11, 18-12, 16-9). Ld.: Ndiba 22, Westerik 15, van Vlijmen 10, ill. Dühei 15, Aho 7, Studer Á. 6, Kiss V. 6. A magyar-horvát meccs lap­zárta után ért véget, a mieink ma (16.15) Csehország ellen zár­ják a középszakaszt. B. S. Studer Ágnes 6 pontot szerzett Fauszttal és Weigellel erősödtek a Gólyák A dobogó a céljuk Vasas Edina (10-es mezben) az elmúlt években az FGKC húzóembere volt, az új szezonban is tőle várja a gólokat a szekszárdi szakmai stáb Hétfőn megkezdte a felkészü­lést a 2015/2016-os bajnoki évadra a Szekszárdi Fekete Gó­lyák KC NB l./B-s női kézicsa­pata. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu KÉZILABDA Tabajdi Ferenc edző alakulata két éve arany-, a ta­vasszal véget ért pontvadászat­ban pedig ezüstérmet szerzett a Nyugati-csoportban. A keretben nem volt nagy mozgolódás nyá­ron - két nagy visszatérőnek örülhetnek a szurkolók.- A kapus Mészáros Melinda abbahagyta, a jövőben kapus­edzőként segíti munkámat. A jobbátlövő Farkas Anita pedig a Budapesti Spartacushoz igazolt. Fauszt Éva visszatér hozzánk Siófokról, Weigel Zita is bekap­csolódik a munkába. Szülés mi­att egy évet kihagyott, szeptem­berben sérvműtétje lesz, így azt gondolom, januárban lesz majd olyan erőállapotban, hogy ko­molyan segíteni tud a csapatnak - nyilatkozta Tabajdi Ferenc ve­zetőedző. Több fiatal az ifjúsági alaku­lattól kerül fel a felnőttekhez, Lengyelfalusy Vivien és Csajkó Eliza beépítése a csapatba szin­tén a következő idény feladata lesz.- Kéthetes intenzív munkával kezdjük a felkészülést. Napi egy hosszabbított edzésünk lesz, hi­szen többen dolgoznak a csapat­ból. Ez azt jelenti, hogy hetente háromszor lesz futóedzés, két­szer konditermi, valamint az öt tréning mindegyikén lab­dával is találkoznak majd a játékosok - mondta a szakve­zető. - Terveink szerint két fel­készülési tornán lépünk pályá­ra: augusztus 22-én Nagyatá­don, egy hétre rá pedig itthon az Eszék, a Kispest és a Nagy­Itt a mezőny! A Nyugati-csoport csapatai: Szekszárdi FGKC, Szombathe­lyi Haladás VSE, Kozármisleny SE, Szentendrei NKE, Pénzügy­őr SE, Vasas SC, FTC ll-Zugló, Rinyamenti KC, Marcali VSZSE. Győri Audi ETO KC II. Budapes­ti Spartacus. Feljutók: VKL SE Győr, Nemze­ti Kézilabda Akadémia (NEKA), Dunaújvárosi KKA II. atád részvételével rendezünk négycsapatos kupát. Szeptem­ber második hétvégéjén kezdő­dik a bajnokság, az utolsó hétre szeretnénk még egy tornát beik­tatni. Fia nem jön össze, akkor egy vagy két edzőmeccsel han­golunk a nyitányra. Az elmúlt évek eredményei kötelezik a csapatot, így a jó sze­replés elvárás Vasaséktól.- Természetesen szeretnénk az élmezőnyben végezni. Farkas Anita védekezésben hiányoz­ni fog, de Fauszt nagy erősítés. Amíg Weigel bele nem rázódik, nincs balkezes lövőnk, de idén is a dobogót célozzuk meg - jegyez­te meg Tabajdi Ferenc. - Színvo­nalas bajnokság lesz a mostani, komoly ellenfelek várnak ránk. A 14 gárdát felvonultató Nyuga­ti-csoportban gyengült a Kozár­misleny, ahonnan többen távoz­tak, a legnagyobb érvágás Ko­vács Tamás edzőnek Székely Ka­talin és Zeljana Stojak elvesztése. A Haladás most is élcsapat lesz; az NB Il.-ből felkerülő NEKA (Délnyugati-csoport) és Du­naújvárosi KKA II. (Dél) is ko­moly játékerőt képvisel. Mel­lettük továbbra is a mezőny tagja lesz az FTC-Zugló és a Győr II., a Bp. Spartacus lehet a „sötét ló.” A Mosonmagyaróvár ezúttal nem indít második csapatot. A Gólyák két pénteki mérkő­zéssel kezdik a bajnokságot. Az első fordulóban szeptember 11- én hazai pályán a Keletről átke­rült Vasast fogadják Reischék. Kapás Boglárka bronzérmes lett! Kapás Boglárka (képün­kön) bronzérmet szerzett a ka- zanyi világbajnokságon a nők 1500 méreres versenyében. A magyar lány sokáig a hato­dik-hetedik helyen haladt, de óriási hajrával feljött a dobo­góra. A győzelmet az ameri­kai tehetség Katie Ledecky (15:25.48) szerezte meg világ­csúccsal. Az új-zélandi Lapren Boyle 15:40.14-el lett ezüstér­mes, Kapás 15:47.09-es idő­vel csapott be a célba. B. S. Riválistól venne védőt a Chelsea LASOARfe.s Az angol bajnok­ságban szereplő Chelsea helyi lapértesülések szerint áraján­latot kért a Tottenham Hots- purtől Danny Rose-ra. Filipe Luís Madridba távozásával a bajnoki címvédő mindenkép­pen meg akarja erősíteni ezt a posztot. A londoni „kékek” a hírek szerint 15 millió fontot is hajlandó lenne fizetni a 25 éves védőért. B. s. Kész a FIBA-kupa csoportbeosztása KOSÁftLAS A németországi Freisingben kisorsolták a férfi FIBA-kupa csoportjait. Három magyar csapat volt érdekelt a sorsoláson: a Körmend a Ville- urbanne-nal, a Mons-Hainaut- tal és a Groningennel, a Sop­ron a Cibonával, a Antwerp Gi- ants-cel és a Benficával, míg a Falco az Oostende-del, a Sö- denkálje-jel és a Varesével ke­rült egy csoportba. B. S. Dzsudzsák előtt szabad az út? Xherdan Shaqi- rit, az olasz élvonalban szerep­lő Inter szélsőjét szerződtetné a Borussia Dortmund. A svájci klubváltása lehet az út Dzsu­dzsák Balázs számára a milá­nói csapathoz. A magyar kö­zéppályás szerződése év vé­gén jár le a Dinamo Moszkvá­nál, és távozni szeretne. B. S. Telt házas lesz a magyar-román Eb-selejtező! Minden jegy elfogyott LABDARÚGÁS Minden jegy elkelt a szeptember 4-én, a Groupama Arénában sorra kerülő Magyar- ország-Románia Európa-bajno- ki selejtezőre. A magyar szövet­ség (MLSZ) honlapjának keddi tájékoztatása szerint a belépők 20 óra alatt fogytak el. Ahogy a szövetség előzetesen jelezte, a 202 ezer klubkártya-tu­lajdonosnak és a kártya nélkül je­gyet vásárolni szándékozó szur­kolóknak csak a töredéke jutott jegyhez, mivel a Ferencváros sta­dionja csak 21.400 néző befoga­dására alkalmas. Hétfőn az onli­ne értékesítési rendszer lelassu­lása ellenére végül 4512 belépő kivételével minden jegy az inter­neten talált gazdára. A rendszer Szalaiékra rengetegen kíváncsiak lehetőséget teremtett annak a mintegy 1423 kártya nélküli né­zőnek is, akik a pénztárakban jutottak belépőhöz. A közlemény kitér arra, hogy egy hónappal korábban még so­ha nem mutatkozott ilyen fokú érdeklődés magyar mérkőzés iránt, ilyen rövid idő alatt nem kelt még el valamennyi jegy. Az értékesítési rendszer lelassulása sok érdeklődőnek bosszúságot okozott. Az ügyben hétfőn este Csányi Sándor, az MLSZ elnöke elnézést kért, s a szövetség vizs­gálatot indított a történtek miatt. A csoportot a románok vezetik tizennégy ponttal, a magyarok ti­zenegy egységgel a harmadik he­lyen állnak. B. S. Oláh és Szegedi is három számban győzött Tizenegy aranyérem ATLÉTIKA Tizenegy arany-, tíz ezüst- és kilenc bronzérmet nyertek a szekszárdi Szenior AC versenyzői a 2015. évi szeni­or országos atlétikai bajnoksá­gon a budapesti Ikarus pályán. A júliusban lebonyolított viadal legeredményesebb versenyzőjé­nek Oláh Annamária bizonyult három aranyéremmel, Szegedi Gábor szintén három bajnoki el­sőséget és egy bronzérmet szer­zett - tájékoztatott László Zsu­zsanna a SZAC elnöke. Fortuna versenye Nők, 400 méter, W55: 2. Jéhn Katalin 1:27.04.1500 m, W45:1. Cser Ka­talin 6:42.75. Súlylökés, W55: 2. Jéhn Katalin 7,92. W60: 4. Lász­ló Zsuzsanna 6,62. W70: 1. Oláh Annamária 7,23. Diszkoszvetés, W65: 3. Bárdos Erzsébet 11,86. W70: 1. Oláh Annamária 17,90. Kalapácsvetés, W65: 3. Bárdos Erzsébet 16,44. W70: 1. Oláh An­namária 18,42. Gerelyhajítás: 3. László Zsuzsanna 14,62. Férfiak. 100 méter, M45: 1. Szegedi Gábor 13.12. M65: 2. Ba­logh István 14.82. M70: 1. Ló­ki Ferenc 16.20. 200 m, M60: 2. dr. Péntek Imre 39.96. M65: 3. Balogh István 33.86. 400 m, M45: 3. Szegedi Gábor 1:03.08. 1500 m, M50: 2. Musch Zsolt 5:32.64. M70: 3. dr. Soós Lász­ló 7:53.43. 5000 m, M70: 3. So­ós László 28:46.81. 400 m gát, M45: 1. Szegedi Gábor 1:18.60. Távolugrás, M45: 1. Szegedi Gá­bor 4,89. M65: 1. Balogh István 3,68, 2. Honti József 3,43. Hár­masugrás, M65: 1. Honti József 7,17. Súlylökés, M60: 3. Farkas Ödön 10,68. M65: 2. Halász Jó­zsef 9,55. M75: 3. Doszpod And­rás 8,2. Diszkoszvetés, M60: 3. Péntek Imre 20,53. M65: 3. Ha­lász József 29,09. M75: 1. Dosz­pod András 28,28. Kalapácsve­tés, M60: 2. Vass József 23,14. Nehézkalapács, M60: 2. Vass Jó­zsef 11,56. Gerelyhajítás, M60:1. Farkas Ödön 30,85. B. L. Harminc éremmel tértek haza a szek­szárdi szeniorok

Next

/
Oldalképek
Tartalom