Tolnai Népújság, 2015. augusztus (26. évfolyam,179-203. szám)
2015-08-19 / 194. szám
2015. AUGUSZTUS 19., SZERDA KITEKINTŐ g BÁTASZÉK Ünnepi szentmise kenyérszenteléssel a római katolikus templomban, 8.30. Rejtett értékeink címmel kiállítás nyílik a Báta- széki Számvevőség épületében: dr. Hermann Egyed-emlékszoba, Nagy László honvédfelszerelés gyűjteménye, a Bátaszéki Települési Értéktár Bizottság munkája. A kiállítást Sümegi József nyitja meg, 9.45. 20 éve város Bátaszék címmel kiállítás nyílik a Keresztély Gyula Városi Könyvtárban, a kiállítást Csiki Bélá- né nyitja meg, 10.30. BONYHÁD Ünnepi istentisztelet, templomszentelési emlékünnep az evangélikus templomban, 9 óra. Ünnepi szentmise a katolikus templomban, 9.30. A művelődési központ előtti tér: ünnepi köszöntő, beszédet mond Filóné Ferencz Ibolya polgármester, áldást mondanak Aradi András evangélikus lelkész, Fóris Tibor, a baptista gyülekezet vezetője, Mészáros Zoltán református lelkész, Wigand István katolikus plébános. A Merész Konrád-díj átadása, a Virágos Bonyhádért Díj átadása. Műsort ad a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Zelke Tánc- együttese. 10.30 DOMBÓVÁR Ünnepi szentmise a kertvárosi Szent István-templom- ban, 9 óra. Köszöntőt mond Szabó Loránd polgármester, ökumenikus szertartáson megáldják és megszegik az új kenyeret, meghívott vendég dr. Martos Levente Balász atya, a Pápai Biblikus Bizottság tagja, ünnepi műsort adnak a Dombóvári József Attila Általános Iskola tanulói, 10 óra. Kertvárosi búcsú 16 órától, fellép: Nagy Katalin, Balogh Zsolt, a Perfect Dance Táncsport Egyesület, Bigi Boy, a Tamási Operetta Egyesület. A pécsi EuroDance István, a király tánc show-ja, 19.30. Sztárvendég a Szabó Leslie Band, 20.30. DUNAFÖLDVÁR Ünnepi műsor és koszorúzás a Szent István-szobor- nál, 9 óra. Szent István Kupa teniszverseny, 9.30. Istentisztelet, új kenyér megáldása, ünnepi beszéd, országzászló avatás, 10 óra. Duna-part: Jó ebédhez szól a nóta, közreműködik Szávolovics Gabi és Dócs Péter, 13 óra. Zsigec musical, 14.30. Műrepülő-bemutató - Váry Gyula háromszoros műrepülő-világ- bajnok bemutatója, 15 óra. Habparti az Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel, 16.40. Gamila Orientális Tánccsoport, 17 óra. Ördögszekér Táncegyesület műsora, 17.20. Children of Distance, 18 óra. Magna Cum Laude koncert, 19.30. Tűzijáték, 21.30. GYÖNK Művelődési Ház: a helyi és a megyei értéktár ünnepi megbeszélése, 16 óra. Megemlékezés, ünnepi beszédet mond Farkas Dezső alpolgármester, verssel közreműködnek a gyönki fiatalok, Czeilin- ger Antal református lelkész kenyér áldása, 17 óra. Utána: Zenés Nyári Esték, fellép a varsádi néptánccsoport és Rákóczi Szilvia énekes. NAGYMÁNYOK Térzene, 9 óra. Római katolikus templom: ünnepi ökumenikus szentmise, 9.30. Megemlékezés, ünnepi beszédet mond Po- tápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, 10. 30. Nagy- mányok Könyvtár-iskola klubszoba: A nagymányoki gyöngyfűzők kiállítása, valamint a „Mi Mányokunk” című pályázatra érkezett visszaemlékezések felolvasása, beszélgetés, 14 óra. „Embersorsok a viharban - Nagymányokiak az 1026-os lágerben" című könyv bemutatója, 16 óra. PAKS Jézus szíve templom: Szent István-napi városi ünnepség Pitti Katalin közreműködésével, ünnepi beszédet mond Süli János polgármester, 10 óra. Duna-part: Du- na-átúszás, il.30. Az esemény rossz idő estén elmarad. A Pro Artis Wind Band fellépése, 15 óra. A Duna Party Táncklub bemutatója, 15.50. A Szarkaláb Néptánc Egyesület műsora, 16.10. Kistérségi néptáncbemutató, 16.30. Két szív - Pólyák Lilla és Homonnay Zsolt műsora, 17 óra. Dér Heni fellépése, 18 óra. A United koncertje, 18.45. A Tűzvirág Táncegyüttes műsora, 20 óra. Lampionos csónakok felvonulása a Dunán, 20.45. Tűzijáték, 21 óra. SIMONTORNYA Koszorzás a Szent István-szobornál, ünnepi beszédet mond Kovács Jánosné Lengyel Ilona iskolaigazgató, 17 óra. A vár udvarán: A Pálfai Hagyomány- őrző Néptánccsoport bemutatója, 17.30. Lecsó parti, 18 óra. Vámpírok bálja a Vándorok Táncszínház feldolgozásában, 19 óra. SZEKSZÁRD Ünnepi szentmise a belvárosi római katolikus templomban, 8.45. Ökumenikus kenyérszentelés, áldás, 9.45. Babits Mihály Kulturális Központ rendezvényterme: ünnepi közgyűlés, 10. 30. Ünnepi beszédet mond Ács Rezső polgármester. Díjak átadása: a Díszpolgári cím, a „Pro Űrbe Szekszárd” emlékplakettek, a „Közjóért” kitüntető címek, a „Szekszárd javáért” kitüntető cím, a „Klézli János Nívódíj a Szekszárdi Németségért”, a „Roma Nívódíj”. A megszentelt, megáldott új kenyér megszegése, kenyérosztás. A Szent István-szo- bor megkoszorúzása, 12.45. Prométheusz park: 1848-as Hagyományőrző egyenruha és fegyverbemutató a Jászkun Magyar Királyi Honvéd Hadikultúra Alapítvány közreműködésével, 17 óra. Klapka - rockmusical, 20.30. Tűzijáték, 23 óra. TAMÁSI Művelődési központ: ünnepi beszédet mond Porga Ferenc polgármester, az új kenyeret megáldja Hegedűs János plébános, ünnepi műsor határon túli hagyomány- őrző csoportok közreműködésével, 19 óra. TOLNA Arató felvonulás a Tolnai Nyugdíjas Szabadidő Klub és a Vörös- kereszt Tolna Városi Alapszervezete szervezésében, közreműködik a Boldizsár zenekar. Gyülekező a Civilháznál (Penny parkoló), 16 óra. Kenyérszentelés a római katolikus templomban, 16.30. Ünnepi beszédet mond a Szent István parkban Appelshoffer Ágnes polgármester, 17.30. Ünnepélyes kenyérszegés, 17.50. AZ OLVASÓ KERDEZ ÁLLATORVOSOK A HATÓSÁGI SZOLGÁLAT 2015. AUGUSZTUS 19-ÉN16 ÓRÁTÓL AUGUSZTUS 21-ÉN 24 ÓRÁIG: DR. KARSAI GÁBOR PAKS, Gesztenyés u. 19. Tel. :06/20/4836-549, 06/30/9473,814 OR. SZÉKELY ATTILA DOMBÓVÁR, Kosztolányi D. u. 61. Tel.: 06/30/5050-848 MAGÁN ÁLLATORVOSI ÜGYELET 2015. augusztus 19-én 16 órától augusztus 21- én 24 óráig tart. DR. TÓTH KÁROLY TENGELIC, Be- zerédj u. 10. Tel.: 74/432- 170 ; 06/30/3967-139 DR. IMREHCSANÁD, SZEKSZÁRD, Klapka u. B/2. Tel.: 74/314-548, 06/20/9393-049 DR. GERGELY JÁNOS ZOMBA, Nagytormás pta. Tel.: 74/433-200; 06/30/3147-516 DR. KARSAI GÁBOR PAKS, Gesztenyés u.19. 06/30/9473- 814, 06/20/483-6549 DR. MAKLÁRY BÉLA FELSŐNYÉK, Kossuth u. 24 Tel.: 74/478-558; 06/30/9690-587 DOMBÓVÁR, KÖZPONTI ÜGYELET TELEFONSZÁMA: 06/30/444- 7957 A SZEKSZÁRDI ÁLLATKÓRHÁZ SZEKSZÁRD, Mikes u.14. Tel.:06- 30-551-4653 és a Túri Állatkórház Dunaföldvár, Beszédes sor 1-3.SZ. Tel: 06- 30-2096-096 0-24 órás állategészségügyi készenléti ügyeleti szolgáltatást nyújt. ÁLLANDÓAN HÍVHATÓK AZ ÁLLATKÓRHÁZI KÉSZENLÉTI ÜGYELETI MOBILTELEFONSZÁMOK. Rovatunkban szakértőink segítségével olyan kérdésekre keressük a választ, amelyeket személyesen nem tettek volna fel. Bármire kíváncsiak, munkaidőben forduljanak bizalommal Mauth- ner Ilonához, aki továbbítja a kérdést a megfelelő szakembernek. Elérhetnek minket az Hona. mauthner@partner. media- works.hu e-mail címen, hívhatnak a 0630/650-3020-as számon, illetve küldhetnek levelet is a 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. címre. Jelige: Az olvasó kérdez. E gy paksi nagymama levele: unokája autószerelőnek tanul, A jegyei mind kiválóak, három hétig gyakorlaton volt egy vállalkozónál. Mivel meg voltak vele elégedve, a gyakorlat után is alkalmazták nyári munkára, heti 36- órában, ezért fizet neki heti 5 ezer forintot. A nagymama kérdéséhez így rendjén van-e, vagy hálásnak kell lenni amiatt is, hogy egyáltalán gyakorlatra befogadták (arra az időre nem kapott pénzt a fiú). Van-e valamilyen szabály arra, hogy tanon- cokat hogyan kell fizetni. A fiú egyébként szeret ott dolgozni, ő úgy fogja fel, hogy sokat tanulhat közben ráadásul még pénzt is kap és jó a társaság. A megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya a következő választ küldte:- Amennyiben szakközépiskolában, iskolai rendszerű szakképzés keretében első vagy második szakképesítését szerző, 18. év alatti fiatalról van szó, aki a képzésre bejárt, jól tanul, idén még nem végzett, és az autószerelő vállalkozással kötött tanulószerződés alapján vesz részt a gyakorlati képzésben, a gyakorlati képzési idő a napi hét órát nem haladhatja meg, továbbá a részére a tanulószerződés megkötését követő első félévben bruttó 11.025-20.475,- forint/hó összegű juttatás jár. Tanulószerződés esetén javasoljuk a nagymamának, hogy azt kérje el az unokájától, ugyanis annak tartalmaznia kell a tanulót megillető juttatások szabályait is. Ha viszont az unoka tanulószerződéssel nem rendelkezik, hanem együttműködési megállapodás alapján összefüggő (nyári) szakmai gyakorlaton vesz részt, akkor részére a (legfeljebb bruttó 20.475,- Ft/hó ösz- szegű) juttatás csak a ténylegesen letöltött nyári szakmai gyakorlat idejére jár. inTormacib. hétköznap 8-tól 16-ig 74/511-534 Tolnai Népújság A hír velünk jár! Érdekeset látott, hallott? 06-30/449-2954 FOTOJAT, OLVASÓI LEVELET, INFORMÁCIÓJÁT VARJA BUDAVÁRI KATA! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. SMS: 06/30/411-4816 E-mail: kata.budavari@mediaworks.hu Telefon: 06-30/449-2954, hétköznap munkaidőben hívható. Napi ügyeletes újságíró: Ihárosi Ibolya Telefon: 74/511-510, fax: 74/511-500. Ügyeletes szerkesztő: Mácz Katalin ORVOSI UGYELETEK ÜGYELETEK 2015. AUGUSZTUS 19-ÉN 16 ÓRÁTÓL AUGUSZTUS 21-ÉN REGGEL 8 ÓRÁIG. szekszárd: Felnőtt háziorvosi ügyelet: Vörösmarty u. 5. Telefon: 74/318-104. Az ügyelet szolgálat ideje: Hétköznap (hétfőtől-péntekig) 16 órától másnap reggel 8 óráig. Szombaton és vasárnap 8 órától hétfő reggel 8 óráig folyamatos. Ünnepnapon 8 órától másnap reggel 8 óráig. Gyermekorvosi ügyelet: Szent István tér 18. Telefon: 74/318-104. Fogorvosi ügyelet: augusztus 20. 8-tól 14 óráig Szekszárd, Tart- say V. u. 16. Tel: 74/74/412- 812; augusztus 21. 8-tól 14 óráig Szekszárd, Szent I. tér 18. Tel: 74/315-454 BÁTASZÉK: Kossuth u. 54. Telefon: 74/318-104. BONYHÁD: (Rendelőintézet, Bajcsy-Zs. u. 25.) Az orvosi ügyelet: 74/318-104. dombóvár:a kórház bőrgyógyászati, a gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermek- szakrendelési helyiségében. Telefon: 74/462-385. hőgyész: Kossuth tér 6. (mentőállomás mellett) Telefon: 74/488-008. iregszemcse: Rákóczi u. 1. Telefon: 74/570-028. PAKS: Rendelőintézet (Rákóczi u. 1.) Telefon: 75/410- 222. SIMONTORNYA: A központi OrvO- si ügyelet állandó helye: Si- montornya, Bem u. 39. (a régi óvoda épülete). Telefon: 74/318-104. TAMÁSI: Dózsa Gy. u. 18-22. Telefon: 74/570-028. tolna:orvosi rendelő (Garay u. 6.). Telefonon hívható: 74/440-340. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: szekszárd: Újvárosi gyógyszertár, Kossuth u. 66. Tel: 74/419-177 BONYHÁD: Melissa gyógyszer- tár, Dr. Kolta L. u. 41. Tel: 74/506-040 DOMBÓVÁR: BENUPelikán gyógyszertár, Hunyadi tér 27. Tel: 74/565-488 SIMONTORNYA:Sándor gyógyszertár, Templom u. 5. Tel: 74/486-032 (ügyelet: 8-12 óráig, készenlét: 18-21 óráig) DUNAFÖLDVÁR:a helyi két gyógyszertár heti váltásban TAMÁSI:Gesztenyesor gyógyszertár, Kossuth tér 6. Tel: 74/471-621 PAKS:Szívélyes gyógyszertár, Barátság u. 1. Tel: 75/3147- 841 tolna:Szentháromság gyógyszertár, Árpád u. 33. Tel: 74/442-516 LELKISEGÉLY INTERNETES SZOLGÁLAT: sos.lelkiposta@gmail.com TRAFFIPAX AUGUSZTUS 19. SZERDA 09:00-10:30_________Szekszárd, Rákóczi utca 126. 11:00-11:50 Szekszárd. Keselyűs! út 20. 12:40-14:40 _________Várdomb, Kossuth utca 171. 14 :30-1530 56os főút 20+200 km szelvény 16:00-17:00_______55ös főút Pőtbóly, Bajai u, 86. 17 30-18:30 55ós f őút 119 km szelvény 09:30-11:15______________M6 jobb 153+560 km 14 :00-16:30 M6 jobb 153+560 km 17:00-18:30__________________M6 jobb 164 km 05 :00-07:00 M6 autópálya, jobb 108+470 km 09:30-11:30 M6 autópálya, bal 92+000 km 12:30-14:30 Szekszárd, Tartsay utca 2. 15:00-17:00______Szekszárd, Rákóczi utca 34-40. 09X3 0-10.00 Németkér, Széchenyi u. 45 10:30-12:30_______________Paks, Kishegyi u. 14. 13:00-14110 Paks, EhrerMő út Ounacenter 09:00-11:45______61<s főút 68+350 kmezehrény 14 15-16:00 Simontomya, Igán n. 8. 16:45-18:30______65ös főút 56+050 kn+szelvény ______VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -131 cm, Paks -2 cm, Dombori 12 cm, Árvízkapu 388 cm, Baja 114 cm. A Sió Palánknál 187 cm. l