Tolnai Népújság, 2015. augusztus (26. évfolyam,179-203. szám)

2015-08-08 / 185. szám

2015. AUGUSZTUS 8., SZOMBAT KITEKINTŐ g Ne holt múzeumi darabok legyenek, hanem illeszkedjenek a mai viseletbe Gyöngyfűzés és tornyosbársony ■ Az országos gyöngyfúző táborban nemcsak gyakorlati >u ismereteket, hanem elméleti hátteret is kap a résztvevő HHHi m Országos gyöngyfűző- és tor- nyosbársony-készítő tábor ér véget ezen a hétvégén Szálkán. A legnagyobb nyári hőségben harmincötén dolgoztak meg­szállottan az ifjúsági művész­telepen. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu SZÁLKA Az különbözteti meg ezt az országos gyöngyfűző tábort más, hasonló összejövetelektől, hogy itt elméleti hátteret is kap a résztvevő. Nagy Janka Teodó­ra, Ph.D, főiskolai tanár a sárközi viseletről, létrejöttének körülmé­nyeiről, dr. Tarján Gábor néprajz- kutató a népművészetben hasz­nált jelképekről, Lőrincz Etel, textiltervező pedig a színekről tartott előadást, de a csapat most is járt Grábócon, a templomban. Az is más, hogy itt Sárköz van te­rítéken, hiszen ahogy a szerve­ző Király Zsiga-díjas népi ipar­művész Decsi Kiss Mária fogal­maz: „külön szerencse, hogy mi itt élhetünk benne, és van még, aki átadhatja a tudást". Ezt pedig kötelesség továbbadni, hiszen a cél, hogy a sárközi viselet és ezek kiegészítői ne csak holt múzeu­mi darabok legyenek, hanem il­leszkedjenek a mai viseletbe. Ez a 14. gyöngyfűző tábor egyéb­ként, és azok közül, akik már az elsőn is részt vettek, idén né­gyen voltak jelen, de már oktató­ként. Egyikük, Nagy Gyöngyi né­pi iparművész egy múzeumi da­rab alapján készített el egy gyö­nyörű, fürtökből álló és nem mel­lesleg kicsi csafringot. Ez adta az ötletet, hogy a gyermektelen fia­talasszony főkötőjéhez erősített gyöngyösbojt legyen az idei tá­bor témája. Ezzel párhuzamosan, külön épületben zajlik a tornyos­bársony, pontosabban az őcsényi változat: a hármas nagybársony készítése Minorits Jánosné irá­nyításával. Ezt az ünnepi fejdíszt, mely a lányok fejét ékesítette, sok alkatrészből állítják össze, magu­kat az alkatrészeket is némi talá­lékonysággal kell beszerezni. Mi­norits Jánosné a huszadik század elejéről származó fotókat, illetve egy régi pártát is mutat, és azt is, miként hajtogatják a szalagot ezekhez a nem mindennapi hol­mikhoz. Hárman tanultak tőle a héten, egyikük, Pálfi Anita Mis­kolcról érkezett, egyébként egy Debrecen melletti faluból szár­mazik. Elmesélte, hogy náluk ilyesmi egyáltalán nincs, de vise­letkészítéssel szeretne foglalkoz­ni. Az eredeti szakmája matema­tikatanár, viszont mindig is sze­retett varrni. Azt azonban nem gondolta, hogy a hármas nagy­bársony elkészítése ilyen komoly fizikai munka. Decsi Kiss Mári­ától rrtegtudtuk, korábban előfor­dult, hogy a gyöngyfűző mellett hímzőtábort is szerveztek. Most az indokolta, hogy egy másik ki­egészítő elkészítésének módját is bemutassák, hogy a sárközi vise­let felkerült a szellemi kulturális örökségek listájára, ezzel együtt természetesen a kiegészítők is. A népi iparművész úgy véli, ez az utolsó pillanat, amikor még eze­ket a dolgokat a maguk eredeti formájában meg lehet mutatni, meg lehet tanítani. A tornyosbár­sony készítésre Miskolcról, Esz­tergomból, Bugyiból, a gyöngy­fűzésre például Hannoverből, Az a kicsi fürtös csafring Nem mindennapi Decsi Kiss Má­ria szerint az a mód. ahogy Nagy Gyöngyi elkészítette a már em­lített fürtökből álló csafringot a Berekai Éva Országos Népi Ék­szer Pályázatra. A tábor szer­vezője szerint az utóbbi évek­ben jellemző volt. hogy sokan túl nagy és nehéz csafringokat fűztek. Nagy Gyöngyi viszont a néprajzi múzeumban látott ki­csi. fürtös változatot lefotózta, a fényképeket nagyította, és ez alapján dolgozott. Elmondása szerint elsősorban hatásában sárközi dísz lett a végeredmény. Nem lehet tudni, hogy az eredeti változat miként készült. Ez a vál­tozat egyébként azért is jó, mert az egyes csafringokból lehet pél­dául fülbevaló, azaz nagyon is il­lik mai öltözködésünkhöz. Sepsiszentgyörgyből, Szombat­helyről, de Dombóvárról, Mór­ágyról és Pörbölyről is érkeztek táborlakók. A szervező minden szeptemberben megírja a pályá­zatot ír már a következő évi tábor­hoz, az esetek többségében siker­rel. Most az NKA közművelődési és népművészeti szakkollégiuma támogatta a szakmai anyag, a mi­nőségi alapanyagok beszerzését, és nem utolsósorban az oktatók, előadók tiszteletdíját. TV-AJÁNLÓ Egy csomó jo film Lesz egy csomó jó film szomba­ton este. Itt van például a Jack Readier Tom Cruis-zal. Klasz- szikus krimi, klasszikus poé­nokkal, történet vezetéssel. Ér­demes megnézni. Amikor egy fegyveres megöl öt embert hat lövéssel, minden bizonyíték a letartóztatott gyanúsítottra utal. A kihallgatás során a gya­núsított csak egy cetlit nyújt át a következő szöveggel: „Kerít­sék elő Jack Reachert!” így kez­dődik a rendhagyó hajsza az igazság után, melynek során Jack Reacher egy váratlan el­lenféllel kerül szembe, aki mes­tere az erőszaknak, és súlyos titkot őriz. A másik ajánlatunk A szakasz. Önkéntesnek jelentkezik a viet­nami háborúba az ifjú Chris Ta­ylor. Ahhoz az egységhez oszt­ják be, amelyet Elias és Barnes őrmester vezet. Elias betart­ja a játékszabályokat, törődik az embereivel, a kegyetlen Bar- nest viszont csak a harc, a küz­delem érdekli. Barnesnek és az embereinek semmi sem szá­mít, hidegvérrel kivégzik az ár­tatlan embereket is. Amikor Eli- asnak sikerül megakadályoz­nia az újabb mészárlást, a fel­dühödött Barnes lelövi. Chris sejti, mi történt. Mielőtt azon­ban az ügy kipattanna, a viet- kongok támadásba lendülnek. Azért azt is eláruljuk, hogy a Viasat A majmok bolygóját (a Mark Wahlbergeset, az RTL pe­dig a Harry Potter és a titkok kamráját adja. Jack Reacher, TV2, 21.00 A szakasz, Duna, 21.00 Érdekeset látott, hallott? 06-30/449-2954 FOTOJAT, OLVASÓI LEVELET, INFORMÁCIÓJÁT VARJA BUDAVÁRI KATA! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. SMS: 06/30/411-4816 E-mail: kata.budavari@mediaworks.hu Telefon: 06-30/449-2954, hétköznap munkaidőben hívható. Napi ügyeletes újságíró: Ihárosi Ibolya Telefon: 74/511-510, fax: 74/511-500. Ügyeletes szerkesztő: Mácz Katalin PROGRAMOK SZOMBAT MOZI Bölcske: Münó, Holdbéli manó (francia animációs film), 16 óra. A Bélier család (francia filmvígjáték), 18 óra. Akasztófa (amerikai hor­ror-thriller), 20.30. Szekszárd: Pixel 3D (amerikai sci-fi vígjáték), 16.30. Hangya 3D (ame­rikai akciófilm), 19 óra. KIÁLLÍTÁS Szekszárd Művészetek Háza: Au­bert-Gamus Árpád festőművész kiállításának ünnepélyes záróest­je, 18 óra. A művészt Ádám Zol­tán Munkácsy-díjas festőművész és a Szentgróti Dávid festőművész mutatja be. A zenei aláfestést Au- bert-Gamus Árpád és Vitéz Gergő biztosítják. TOLERANCIA NAP Tamási A művelődési központ előtti tér: III. Roma ízek Bogrács­mestere főzőverseny, 13.30-tól. Megnyitó, 16.15. Utána hagyo­mányőrző csoportok műsora. Ün­nepi beszédet mond Pongó Ignác, az ORÖ Tolna megyei képviselője. Este fellép Mr. Kaly, majd szabad­téri bál 2.30-ig. VASÁRNAP MOZI Bölcske: Münó, Holdbéli manó (francia animációs film), 16 óra. A Bélier család (francia filmvígjáték), 18 óra. Akasztófa (amerikai hor­ror-thriller), 20.30. Szekszárd: Pixel 3D (amerikai sci-fi vígjáték), 16.30. Hangya 3D (ame­rikai akciófilm), 19 óra. KÁNILUKA. Fehér homok, napernyők, víz, tömeg. Mintha valamilyen népszerű tengerparti üdülőközpontban készült volna a felvétel, pedig valójában Tolna megyében, a Duna-parton kapta lencsevére a fotósunk ezt a pillanatképet, ráadásul hétköznap. A hétvégi forróságban nem kizárt, hogy megsokszorozódik a strando­lok száma. A szabad vizeken azonban érdemes fokozott körültekintéssel fürdőzni, a hidak, kikötők, zsilipek környékén pedig tilos csobbanni. A hidak és kőrakások közelében akár örvények is kialakulhatnak. AZ OLVASÓ KÉRDEZ R ovatunkban szakértőink se­gítségével olyan kérdések­re keressük a választ, ame­lyeket személyesen nem tettek vol­na fel. Bármire kíváncsiak, fordul­janak bizalommal Mauthner Ilo­nához, aki továbbítja a kérdést a megfelelő szakembernek. Elérhet­nek minket az ilona. mauthner® partner.mediaworks.hu e-ma­il címen, hívhatnak a 0630/650- 3020-as számon, illetve küldhet­nek levelet is a 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. címre. Jelige: Az olvasó kérdez. Szekszárdon a Volán-telep mö­götti úgynevezett garázs város kör­nyékén nagyon magas a fű és sok a parlagfű is, írta szekszárdi olva­sónk. Kérdése, ez kinek a területe, a városé, vagy a garázs tulajdono­saié? Ezen a környéken egyre ma­gasabb a fű, a gaz és a parlagfü­ves terület is. Olvasónk kérdését továbbítottuk a szekszárdi polgármesteri hiva­talhoz Böröcz Máté kabinetvezető a következő választ küldte el: A garázsok körüli közvetlen te­rület közterület, az önkormány­zat tulajdonában van.A köztisz­taságfenntartásáról és a telepü­lési hulladékkal kapcsolatos he­lyi közszolgáltatásról, annak köte­lező igénybevételéről szóló 1/2014. (11.4.) önkormányzati rendelet ér­telmében az ingatlantulajdonos/ használó közterület tisztántartá­sával kapcsolatos feladatai többek között: garázsok, sorgarázsok kö­rüli 5 méteres területsáv tisztán­tartása. A fenti területeken kívül eső te­rületrészeket az önkormányzat évi 2 alkalommal kaszálja. A garázsok és a Séd-patak közti töltés a Vízügyi Igazgatóság keze­lésébe tartozik. Az említett területen az önkor­mányzat - a kezelésébe tartozó részeken - 2015. augusztus 7-én (péntek) végzi a kaszálást. TRAFFIPAX SZOMBAT 04:3006:30 M6 jobb 120. km 07:0009:00 Szekszárd. Rákóczi utca 126. 09:0011:00 6232-esút2.km 09:00-11:00 M6 bal 106 km 09:0011:45 65« főút 24. km 09:301115 M6 jobb 153. km 11:00-11:50 Szekszárd, Keselyűsi út 20. 12:40-14:40 Várdomb, Kossuth utca 171. 13:301500 M6 jobb 153. km 130015:00 5os főút 100. km 14:1516:00 65« főút 60. km 14-30-1530 56os fout 20. km 15001700 Tolna, Alkotmány utca 73. 15:4517:45 Dunaföldvár, Kossuth u. 25. 16:00-17:00 55-ös főút Pörböly, Bajai u. 86. 16:451830 61-es főút 66 km 17:0018:45 M6 jobb 164. km 17:301930 Szedres. Rákóczi utca 77. VASÁRNAP 07:00-10:00 ________Szekszárd. Rákóczi utca 126. 09 :00-11:45 65« főút 62. km 09:15-11:15__________________M6 bal 153. km 10.2011:50...................Szakszód, Keselyűs! út 20. 13 :1015:00 6535« út 20. km 1400-16:30 :■ i : ~ M6 bal 153. km 14:1516:00________Iregszemcse, Rákóczi u. 109. 143018:30416 bal 106. km 15:3017:30 Szekszárd, Béri Balogh Ádám utca 106 16.0017:15 Szekszárd, Kesetyüsiút20. _# 16:4518:30 65« főút 60. km_____________ 16: 4518:30 M9 7. km................................... 17 6019:00 6os Kút 107. km ______________ 18 :0020:00Szakszód, Tartsay utca 2 21:0023:00 fros főút 100. km VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -94 cm, Árvízkapu 443 cm, Paks 49 cm, Baja 167 cm. Dombori 73 cm, A Sió Palánknál 234 cm.

Next

/
Oldalképek
Tartalom