Tolnai Népújság, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-29 / 176. szám

2015. JULIUS 29., SZERDA SPORT 11 mzetközi asztalitenisz edzőtábor zajlik a szekszárdi városi sportcsarnokban. A Szekszárd AC által szervezett, hétfőn kezdődött es pent kig tartó táborba négyen a vajdasági Topolyából, tizenketten az ausztriai SPG Muki Ebenseeből érkeztek, sőt egy pingpongos - a klubhoz nemreg csatlakozott szekszárdi edző Szily György invitálásara egyenesen Londonból repült ide. A táborlakóknak napi két edzest vezényel a szekszárdi szakmai stáb, a foglalkozásokon részt vesznek a Szekszárd AC versenyzői is - tájékoztatott Tőrei Ferenc vezetőedző. Triatlonosok versengenek Fadd-Domboriban Benépesül a holtág Huszonkét csapat indul a II. vonalban LABDARÚGÁS Alig több mint két hét múlva megkezdődnek a me­gyei második, valamint harma­dik osztály küzdelmei. A má­sodosztály mindkét csoportjába tizenegy csapat került, így egy klub minden fordulóban szabad­napos lesz. Az átszervezett Kele­ti csoportot a bronzérmes Duna- kömlőd mérkőzése nyitja a Mór­ágy ellen, a nyugati bajnok Zom­ba Nagymányokra, a harmad- osztály címvédője, a Tolnanéme- di pedig a legalsó osztályban in­duló Tengelichez látogat. A rajt előtti Ligaértekezleten, augusz­tus 10-én (megye III., 16 óra) és 11-én (Nyugat 15* óra, Kelet 16 óra) lesz végleges a program. Az 1. forduló párosításai. Megyei II. osztály, Keleti cso­port. Augusztus 15., szombat: Dunakömlőd SE-Mórágy SE 17. Augusztus 16., vasárnap: Sióa- gárd SE-Fadd SE, Bölcskei SE II- Kajdacs SE, Madocsa SE-Gerjen SK, Pálfa SE-Simontornya TC 17. Szabadnapos: Bátaapáti SE. Megyei II. osztály, Nyuga­ti csoport. Augusztus 16., va­sárnap: Magyarkeszi KSE-Ma- josi SE II., Döbröközi KSE-Sza- kály KSE, Kisdorogi FC-Bony- hád-Börzsöny SE, Nagymányo- ki SE-Zomba KSE, Aparhant SE-Kaposszekcső-Csikóstőttős 17. Szabadnapos: Kéty. Megyei III. osztály. Augusz­tus 15., szombat: Nagymányo- ki SE Il.-Cikó SE 17. Augusztus ló., vasárnap: Regöly SE-Hő- gyészi SC, Györköny SE-Pusz- tahencse KSE, KSE Gyönk- Dombóvár FC II., Dalmand SC- KSE Decs, Szakcs SE-Iregszem- csei SE, Németkéri SE-Gyapa Derbi SE, Tengelici SE-Tolnané- medi KSC. B. S. Berényi Szilveszter (Mórágy SE) Péntektől vasárnapig harminc- egyedik alkalommal rendezik meg a SporTolna Triatlon Fesz­tivált Fadd-Domboriban. A há­romnapos esemény idén is a toronyfutással kezdődik. A nyílt sprinttávú verseny szombaton délután háromkor rajtol. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu TRIATLON Hazánkban 1984-ben rendezték az első triatlonver- senyt, a Vasi Vasembert. Ennek mintájára határozta el a szek­szárdi Czencz Péter, hogy a kö­vetkező évben Fadd-Dombori­ban is megszerveznek egy ha­sonló viadalt, amelynek prog­ramjába az egyéni erőpróbán túl sporttörténeti váltóversenyt is beiktattak. Augusztus 3-án mini triatlonnal vette kezdetét ,az azóta egyre sikeresebb ren­dezvény, amely két, akkor még aktív szekszárdi kerékpáros, Spanicsek Tünde és Halász Zol­tán győzelmével végződött. Ösz- szesen 310 sportoló vállalta a megmérettetést a fesztivál el­ső két napján, ez a létszám az 1990-as évek elejére már túllép­te az ezres álomhatárt. A talál­kozó programja évről évre szí­nesedett, bővült. Itt rendezték az első gyermekversenyeket, 1988-ban pedig már középtávú országos bajnokság helyszíne volt Dombori. 1989-től kezdve minden évben itt bonyolították le a sprint (750 méter úszás, 20 kilométer kerékpározás és 5 ki­lométer futás), majd a gyermek utánpótlás országos bajnoksá­gokat. A legkisebbek, a hat év alattiak itt külön futamban is­merkedhetnek meg a sportág alapjaival, mint ahogy a mai tri­atlonosok többsége az évek so­rán a különböző távú versenye­ken itt szívta magába a triatlo- nos életérzést. Házigazdája volt a holtág Európa-kupának, Olim­piai Reménységek Versenyé­nek, amelyeken a külföldi részt­vevők megismerték a környék szépségeit, nevezetességeit. A sportolni vágyók az üdülőtele­pen kipróbálhatták a quadriat- lont és az aquatlont, a monti-, a páros-, a továbbjutásos és fordí­tott triatlont, valamint az olim­piai ötpróba versenyszámait, de rendeztek diákolimpiái döntőt, áprilisban 14 Celsius-fokos víz­ben Eb-válogatót is. A fesztivál főszervezői feladatát Czencz Pé­ter főtitkári kinevezése után Vi­da Mihály, majd az ő Egyesült Államokba költözése után Mó­dos Ernő vette át. Munkájukat évről évre több mint száz ön­kéntes, a támogatók és Fadd ön- kormányzata segítette. A versenyeken a sportág gyer­mek, amatőr és elit hódolóin kí­vül további sportágak, például az öttusa (Maracskó Tibor, Mi- zsér Attila, Vörös Zsuzsa), az úszás (Rózsa Norbert) jeles kép­viselői mellett jó néhány magyar bajnok atléta, kerékpáros és pa- rasportoló tette tiszteletét indu­lóként, de neves közéleti szemé­lyiségek is próbára tették ma­gukat (Zalatnay Sarolta, Sziko- ra Róbert). Nem mondott le Pedróról a MU Spanyol beszámo­lók szerint továbbra is élén­ken érdeklődik a Manchester United a Barcelona csatárá­ért, Pedróért (képünkön). A 28 esztendős válogatott táma­dó a több játéklehetőség re­ményében hajlik a klubváltás­ra, de a BL-címvédő katalán együttes vezetőedzője, Luis Enrique nem szívesen válna meg futballistájától. B. S. Boston mégsem pályázik 2024-re Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) közleményben jelentette be, hogy Boston városa mégsem pályázik a 2024-es ötkarikás játékok megrendezésére. A versenyben így már csak Bu­dapest, Toronto, Róma, Ham­burg és Párizs áll. A jelentke­zési határidő szeptember 15. A NOB 2017 szeptemberében, Limában hoz döntést. B. S. * Észak-Amerikába szerződött Drogba labdaru«« Az észak-amerikai bajnokságban (MLS) szereplő Montreal Impact együtteséhez szerződött Didier Drogba. A 37 éves futballista 2004 és 2012 között, valamint a legutóbbi szezonban 381 mérkőzésen erősítette a Chelsea-t, mellyel a Bajnokok Ligája-győzelem mellett a Premier League-t és az FA-kupát n égyszer-négy­szer hódított el. B. S. A cseh átlövő távozna Kiéiből Anyagi megfontolás­ból Filip Jícha távozna a THW Kiel csapatától a Barcelona kedvéért. A 33 éves cseh át­lövőt még egy évig érvényes szerződés köti a Kiéihez, tehát a katalánoknak vélhetően mé­lyen a zsebükbe kell nyúlniuk. A Barcelona első, 250 ezer eu- rós ajánlatát a Kiel állítólag el­utasította, a következő 400 ezerről szólhat. B. S. így alakul a hétvége programja A hagyományoknak megfele­lően a harmincegyedik rendez­vény is a toronyfutással kezdő­dik (július 31-én pénteken 15 órától), 102 lépcső vezet a ka­jakpálya céltornyába, ezt kell a lehető leggyorsabban teljesíte­ni. Augusztus elsején a legkiseb­bek kezdenek, majd az utánpót­lás ob futamaival folytatódnak a programok. Délután (15 óra) a nyílt sprinttávú triatlon várható­an ismét nagyszámú érdeklődőt vonz. Negyed hatkor a retro triat­lon kezdődik, ahol korhű felsze­relésben azok indulhatnak, akik résztvevői voltak az első. 1985- ös versenynek, illetve a 25 éve megalakult Magyar Triatlon Szö­vetség első elnökségének, de azok is rajthoz állhatnak, akik életük első triatlonversenyét sze­retnék teljesíteni. A fesztivál har­madik napjának reggelén a vál­tó csapat országos bajnokságot bonyolítják le, a program 12.30- kor a hagyományos Én-Te-Ő vél tóval zárul. Nem megy Merész András együttesének, amely hiába vezetett 10-7-re a harmadik negyedben... Komoly előnyt szórakozott el a női válogatott VÍZILABDA A magyar női vízilab­da-válogatott 13-11-re kikapott kedden a házigazda orosz csa­pattól a kazanyi vizes világbaj­nokság második fordulójában. Csaknem háromezer lelkes ha­zai szurkoló előtt 3-0-ra elhúzott a magyar csapat az első negyed­ben. A második játékrészben 4-1 után 5-4-re, majd 6-5-re felzár­kóztak az oroszok. A nagyszünet után 9-6-ra, majd 10-7-re ellépett a Me­rész András irányította magyar együttes. A zárórészben is 11-9- re még vezettek, utána viszont négy orosz gól következett, így 13-11-es hazai siker lett a vége. A magyar együttes - amely a vasárnapi csoportnyitó meccsen 9-8-as vereséget szenvedett a kí­naiaktól - csütörtökön a franci­ákkal találkozik. A csoport győz­tese automatikusan a nyolc közé jut, míg a második és a harmadik keresztbe játszik a negyeddöntő­be kerülésért, azaz Merész And­rás együttesének már nem iga­zán van lehetősége hibázni. „Miközben az oroszok játéka agresszívabb lett, mi buta hibá­kat követtünk el, elszórtuk a lab­dákat támadásokban. A folytatás­ban, ha a franciákat a csoportzá­rón legyőzzük, úgy néz ki, hogy az amerikaiakkal fogunk játsza­ni. Nehéz lesz, de meg kell pró­bálnunk továbbjutni” - mondta Merész András szövetségi kapi­tány az M4 csatornának. A hajrában a kapus, Bolonyai Flóra sem tudott segíteni a csapaton Risztov Éva kvótát szerzett a riói ötkarikás játékokra a nyílt­vízi úszók olimpiai távjón, 10 kilométeren, miután a még ép­pen indulási jogot jelentó ti­zedik helyen végzett. A másik magyar. Olasz Anna 11.-ként érkezett célba, így lemaradt a jövő évi brazíliai olimpiáról. ..Nagyon jó verseny volt, mindig az olimpia előtti évben a legne­hezebb a világbajnokság" - nyi­latkozta Risztov a célba érve, könnyeivel küszködve az M4 5portnak. Hozzátette, hogy ö kvótáért jött, és nagyon örül. hogy sikerült megszereznie. D-csoport, 2. forduló. Orosz- ország-Magyarország 13-11 (1-3, 4-3, 3-4, 5-1). Gólszer­zők: Liszunova 3, Abdrizjakova, Karimova, Ivaniva 2-2, Jarondaj- kina, Szimanovics, Prokofjeva, Tyimofejeva 1-1, illetve Keszthe­lyi 3, Bujka, Czigány 2-2, Kistele­ki, Antal, Takács, Tóth 1-1. * * * * SZERDÁN: A férfiak a hétfői, Kazahsztán elleni 14-5-ös győ­zelem után ma délelőtt 11 órakor (tv: M4) Dél-Afrika ellen száll­nak vízbe. Az afrikaiak 10-6-ra győztek Argentína ellen, de alig­ha kell megijednie a magyar vá­logatottnak, amely papíron vala­mennyi csoportriválisánál komo­lyabb játékerőt képvisel. R. G. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom