Tolnai Népújság, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-18 / 167. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2015. JULIUS 18., SZOMBAT Stutenseebe látogatott a tolnai delegáció TOLNA Stutensee-ben, Tolna németországi partnertelepülésén tett négynapos látogatást nemrégiben a tolnai önkormányzat tizenhárom fős küldöttsége, Appelshoffer Ágnes polgár- mester vezetésével. A városvezető érdeklődésünkre elmondta: a korábban kialakult gyakorlat szerint évente felváltva szoktak találkozni Stutensee-ben, illetve Tolnán, tavaly azonban a választási év és dr. Sümegi Zoltán polgármester halála miatt elmaradt a látogatás, amit idén pótoltak. Az idei vizit apropóját továbbá az is adta, hogy Stutensee egyik tagtelepülése, Spöck idén ünnepli fennállásának 1150. évfordulóját. A programsorozat csúcspontját július 12-én rendezték, ezen a felvonulással összekötött eseményen a tolnaiak is részt vettek. A látogatás programjában ezen kívül többek között kirándulás és közös faültetés is szerepelt. A tolnai polgármester elmondta: a látogatás során kezdeményezte Klaus Demal Stu- tensee-i főpolgármesternél, hogy a jól működő önkormányzati kapcsolatok mellett élesz- szék újra az iskolák, illetve a tűzoltóságok közötti partnerséget is. A Stutensee-i városvezető nagy örömmel támogatta a felvetést. A német partnertelepülés küldöttségét jövő őszre, a szekszárdi szüreti fesztivál idejére hívták meg a tolnaiak. S. K. Kötözött babákat készítettek BÁTASZÉK Védőnők, óvónők, gondozónők, pedagógusok és könyvtárosok kötöztek babákat a minap Bátaszéken, a Ke- resztély Gyula Városi Könyvtárban. A Széktársaság legutóbbi rendezvénye volt ez. Sági Lajosné könyvtárvezető elmondta, hogy egy egyszerű, de különleges technikát sajátítottak el a résztvevők, és készítettek olyan babákat, amelyhez nem használtak sem tűt, sem cérnát, kizárólag különböző textildarabokat. A könyvtárvezető hozzátette, nem csak a módszer megtanulása volt a lényeg, hiszen az is hangsúlyt kapott, hogy a babákhoz való kötődés végig kíséri az életet, még ha időnként háttérbe is szorul. Sőt, egy magányos ember számára sokszor kapaszkodót jelent már maga a babakészítés is. A közös programon mindenki készített egy fiú és lány babát, amelyet fel is öltöztettek, így némelyik darab remekül tükrözte gazdája egyéniségét. Sági Lajosné kiemelte, a Széktársaság rendezvénye meghívásos volt, de a lényeg az, hogy a résztvevők továbbadják a megtanultakat. A Széktársaság története még 2012-ben kezdődött. Dr. Kár- páthy Magdolna pszichológus vetette fel, hogy valamilyen módon ki kellene használni a város nevében szereplő szék szót, és közösséget szervezni köré. Hanoi E. A nyelvtan mellett a másik kedvence a diáktűzoltóság lett Kincsünk az anyanyelv A bölcskei diáktűzoltóknak országszerte jó hírük van, mint ahogyan vezetőjüknek, Gá- borné Dánó Ibolyának is. Ibolya néni, felkészületlenül senkit nem enged el egyetlen versenyre sem. A szigor, a következetesség élete minden területére jellemző. Vida Tünde vtunde67@gmail.com BÖLCSKE Ha valaki azt mondta volna a fiatal Dánó Ibolyának, hogy tanár lesz, valószínűleg kinevette volna. Testvére nem volt, gyerek sem a közelében. Ahogy meséli, utólag döbbent rá, hogy volt ennek némi előzménye. Szegény kislány volt, tanító nénije, Kereszttúri- né Nagy Ilus néni vasárnaponként meghívta ebédre. Mivel a tanító néni nagyon rosszul látott, rendszeresen segített neki dolgozatot javítani már második osztályos korában. Mint mondja, bármi lehetett volna, mert az édesapja minden lehetőséget megadott neki a nagy szegénység ellenére. - Nincs ember - szerintem - a környezetemben, aki olyan helyzeti előnnyel indult volna a világban, mint én. Apámnak lemezgyűjteménye volt, én nagy operákon nevelkedtem. Miközben varrt - ugyanis úri szabó volt -, kérdésekkel bombázott. Na, Kiskomám, miért harangoznak? Mikor volt az Aranybulla? - idézi fel. Balettre, kajakozni járt, meg angol különórára a református paphoz. Nagyon szerette á gimnáziumban a latint, de mivel nem indult akkor sehol latin szak, arról le kellett mondania. A nyelvek iránti szeretete viszont megmaradt, s valódi fin- nugorológus lett. Egyetért azzal a gondolattal, hogy idegen nyelveket beszélni becsülendő, a sajátot ismerni a lehetőségekig az viszont kötelesség. A gimnázium elvégzése után Budapesten, a Mezőgazdasági Kiállításon jutott alkalmi munkához. Egyszer megjelent az apja, mondván, Kiskomám csomagolj, mész tanítani. Nem gondolta volna, hogy ez életre szól. Történelemből is kemény és szigorú volt, de a legfontosabbnak az anyanyelv tanítását tekintette. - Nem szeretem Gáborné Dánó Ibolya: minden ember annyit ér, amennyi nyakon felül benne van A fiatalosság nála genetikai adottság Gáborné Dánó Ibolya 1946-ban született Dunaföldváron, ott járt gimnáziumba is. Imádta a latin nyelvet, nyelvész szeretett volna lenni, de egyik egyetemen sem indult latin szak, így igazgatója, Zombai László javaslatára orvosi egyetemre jelentkezettbe nem járt sikerrel. TanáL_____________________________________________________ ri diplomáját munka mellett szerezte meg. Egy évig tanított Uz- don. majd a bölcskei általános iskolában dolgozott magyar-történelem szakos tanárként 1965 szeptemberétől 2004-ig. A '80- as évek óta a diáktúzoltóság vezetője. Manapság is hetente tart foglalkozást tanítványainak, télen elméletet, ha az időjárás engedi. gyakorlati foglalkozást. A fiatalosság - mint mondja - nála genetikai adottság, édesapja, aki úri szabó volt, 70 évesen még teniszezett. Édesanyja kereskedő volt. Egy fia van, aki légiirányítóként dolgozik. a nyelvtan kifejezést, a gyerekeket kirázza tőle a hideg - fogalmazott. Amikor megértették, hogy valójában nem szól másról, mint arról, amit gondolunk és elmondunk, és ezt olyan pontosan tudjuk tenni, hogy mások is megértsék, akkor ébredtek rá valójában, hogy kincs az anyanyelv, akkor kezdték élvezni - fejtegette. Arra a legbüszkébb, hogy tanítványai nagyon szerették a magyarórákat, az anyanyelvet, minden középiskolában megállták a helyüket. Nem titkolja, hogy nem nagyon ragaszkodott a tantervhez, rengeteg könyv nélkülit tanított, amit ugyan nem követelt meg, de diákjai megtanulták, mert megértették, hogy minél több van a fejükben, annál jobb a szókincsük, kifejezőkészségük. - Minden ember annyit ér, amennyi nyakon felül benne van - idézte fel a gyerekeknek sokszor mondott és általuk nagyon kedvelt bölcsességet. A nyelvtan mellett a másik kedvenc a diáktűzoltóság lett, amit nagyjából harminc esztendeje vezet. Rajta maradt, mint szamáron a fül, ám szemmel láthatólag szereti. Nem kampányszerűen foglalkozik vele, a gyerekek hetente járnak hozzá, a bázis az ő otthona, ahol telente tűzmegelőzést, tűzolt’áselméletet, tűzoltótörténetet tanulnak, jó időben pedig tűzcsapot szerelnek, „gu- rigatják a tyúkbelet’’. Ibolya néni azt mondja, a diáktűzoltóság nagyon jó szocializációs lehetőség, a csapatmunka a közösségi szellemet fejleszti, az egymás iránti tisztelet, az egymás munkájának és személyének megbecsülése fontos alapelv. A tűzoltóságnál az egy mindenkiért, mindenki egyért alapeszme érvényesül. A tanárnő nem szereti a zászlólo- bogtatást, az eredmények fi- togtatását, de azt nagyon fontosnak tartja, hogy tanítványai soha sehova ne menjenek el felkészületlenül. - Tudom, hogy a befektetett munka úgy is mutatja magát - magyarázza. - Soha nem hoznám őket olyan helyzetbe, hogy felkészületlenség miatt kudarcot valljanak - teszi hozzá. Az eredmények igazolják, diáktűzoltóinak s neki országszerte jó a híre. Száz évig élhetünk Balázs Klári-interjú Montenegró ízei Gránitoroszlán Háztartási gépromok Balázs Klári és Korda György 35 éve házasok és egyben munkatársak is. Az énekesnő lapunknak elárulta mitől idilli 35 év után a kapcsolatuk, és őszintén beszélt Korda György betegségéről is. Természetesen nem kell aggódni, mindketten jól vannak, a nyarat sem fogják végigpihenni. 6. OLDAL Magyar genetikusok fantasztikus felfedezést tettek: a kutatók rájöttek, hogy mégsem úgy és azért öregszünk, ahogy eddig azt gondolták. A felismerés egy újabb lépés azon az úton, amely elvezethet addig, hogy ne legyen ritkaság, ha valaki száz évig él, ráadásul frissen, fiatalosan, egészségesen. 4. oldal Friss tengeri herkentyűk, csevap, pljeskavica, burek - és még hosszan sorolhatnánk, hogy mi mindent érdemes megkóstolnia, ha Montenegróba készül nyaralni. Ha idén mégsem jut el az Adriára, érdemes csak az „ízek szárnyán” utaznia egyet! Próbálja ki különleges receptjeinket. 9. OLDAL Látott már gránit oroszlánszobrot? Nos, a matt szürke Peugeot 208-as éppen ilyen... Hogy miért? Mert hatásosan és jól néz ki, de tartja is, amit a megjelenésével ígér, amikor piaci ragadozásra indul a B-szegmensben. Ha nem is olcsó, prémium minőséget képvisel a kategóriájában a kis francia autó. 10. oldal Órák alatt ürülnek ki a ház- tartásigép-cserére meghirdetett források mindenütt az országban. Nagyon elöregedtek a háztartási gépeink - gondolhatnánk, de vajon tényleg így van? És mit bírnak a mai modern hűtők és mosógépek? Igaz, hogy régen ezek is jobbak voltak és az újak időzítve romlanak el? 5. oldal 9 i i