Tolnai Népújság, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-15 / 164. szám
2015. JULIUS 15., SZERDA SPORT 11 Hivatalos: Radó András a Fradiban folytatja LABDARÚGÁS Radó András a Ferencváros csapatában folytatja pályafutását: a Szombathelyi Haladástól érkező 21 éves támadó szerződtetését hivatalos honlapján jelentette be a zöld-fehér klub. Radó 2011-ben mindössze 18 évesen debütált az élvonalban, az áttörést a 2013/14-es szezon hozta meg számára, ugyanis alapemberként tizennégy góllal és tizenegy gólpasszal segítette a végül 6. helyen zárt szombathelyi együttest, ebben az idényben a Hivatásos Labdarúgók Szervezete az NB I legjobb 21 éven aluli labdarúgójának választotta. Az elmúlt idényben egy sérülés miatt tavaly ősszel nem tudta folytatni remeklését, a bajnokság utolsó harmadára azonban visszanyerte jó formáját, hat gólt lőtt, valamint négy gólpasszt adott, így nagy szerepe volt abban, hogy a Haladás kiharcolta a bennmaradást. Radó - aki a korosztályos válogatottak tagja volt, valamint a felnőtt nemzeti csapatban is volt már kerettag - a Ferencváros ötödik nyári igazolása, korábban Cris- tian Ramírezt (kölcsönből végleg), Leandrót, Stanislav Sestá- kot és Haraszti Zsoltot szerezte meg a klub. A csapattal kapcsolatos hír, hogy David Mateos egyelőre nem készülhet a csapattal. Sajtóhírek szerint a futballista ingyen szeretett volna távozni. Thomas Doll a Kossuth Rádiónak mindössze annyit mondott, hogy a játékos „hozzáállása miatt nem tagja a keretnek”. A legutóbbi szezonban ezüstérmes, valamint Magyar Kupa-győztes FTC vasárnap éppen a Haladás otthonában kezdi meg szereplését az OTP Bank Ligában. B. L. Radó nem vált színösszeállítást ' Genczler Kornél és a bonyhádiak játéka a látványos elemeket sem nélkülözte a siófoki Beach Arénában lebonyolított találkozókon. Hétvégén jöhet a Goldwin Plüss elleni rangadó Máté Róbert volt a legeredményesebb tizenkét találattal Ismét aranyesélyes a BBFC Hibátlanul szerepelt az NB l-es strandfocibajnokság hétvégi fordulójában a Bonyhád BFC csapata, így immár hét győzelemmel, valamint egy vereséggel holtversenyben a dobogó második fokán állnak, és jó úton haladnak a final four felé. Berg Sándor SIÓFOK Bölcsföldi Zoltán csapata a Siófok ellen gyorsan kétgólos vezetésre tett szert, amely talán túlságosan is megnyugtatta az együttest. A házigazdák főleg a válogatott egyik legnagyobb tehetsége, Túrós Viktor mesterhármasával 3-3-ra, majd 4-4-re is egalizáltak. A bonyhádiak szerencséjére még a második harmad vége előtt sikerült újra vezetést szerezniük, majd az utolsó játékrészben a kinyíló hazaiakkal szemben növelni is tudták előnyüket, és végül magabiztos győzelmet arattak. Második mérkőzésükön Máté Róbert révén már az első percben vezetéshez jutott a BBFC, de az újonc, igen fiatal átlagéletkorú szegediek megmutatták, nem véletlenül kezdték jól a bajnokságot, 3-1-re fordítottak. Később kétszer is vezetni tudtak a völgységiek, de a válogatott Szentes Bíróval felálló ellenfél egyenlített. Mikor már mindenki azt hitte, hogy hosszabbítás következik, jött a szintén válogatott Sebestyén Norbert, és eldöntötte a találkozót. Gyors debreceni góllal indult a harmadik meccs, melyet bonyhádi helyzetek sorozata követett. A kihagyott helyzet azonban megbosszulták magukat, és az ellenfél szerzett újabb találatot (0-2). Máté Róbert a harmad vége előtt szépített, de a második játékrészt is a DEAC kezdte góllal, ami élén- kítőleg hatott a völgységiekre. Ebben a játékrészben öt gólt szereztek, átvették a vezetést, amit a találkozó végéig meg is őriztek. Az Aramis elleni mérkőzésen ismét az ellenfél szerzett vezetést, és bár Máté Róbert góljával egyenlíteni tudtak, az első harmad mégis a budaörsieké lett. A második játékrészben ugyan csak egy-egy gól született, mégis izgalmas, lüktető találkozót hozott. Az utolsó harmadban újabb Máté góllal ismét döntetlen volt az állás, és amikor már úgy tűnt, hogy nem bírnak egymással a felek, előbb Kirch Dávid, majd Völgyi Péter óriási góljával nyerni tudott a BBFC. Az utolsó találkozót Genczler Kornél gyors gólja nyitotta, melyet újabb két bonyhádi követett. Az U21-es válogatott második, illetve a szintén utánpótlás-válogatott Szász Dávid találatával már eldőlt a meccs, sőt a kapus, Komáromi Bence is betalált, így sokgólos, látványos meccsen gyűjtötte be az újabb három pontot és maradt veretlen a Bonyhád. Rangadókkal folytatják a bonyhádiak a következő fordulókat. Július 17. (péntek): Bonyhád BFC- Aramis Da Caterina 17.00 óra. Július 18. (szombat): Bonyhád BFC-Goldwin Plüss 13.00 óra, Bonyhád BFC-Bodon FC 18.00 óra. Július 19. (vasárnap): Bonyhád BFC-Ferencváros 12.00, Bonyhád BFC-Goldwin Plüss 14.00 óra. Öt mérkőzést nyert meg a völgység! alakulat az MLSZ Beach Arénájában Bonyhád BFC-Siófok BSE 9-5 (3-2, 2-2, 4-1). BBFC: Komáromi. Szabó - Pap R., Sebestyén N., Völgyi, Máté R., Kirch, Szlanta, Szász, Máté N. Edző: Bölcsföldi Zoltán. Gól: Máté R. (3), Sebestyén (2), Máté N. (2). Szla- ma. Völgyi, illetve Túrós (3), Marosi (2). Bonyhád BFC-Junior Sport Szeged 7-6 (1-1,4-4, 2-1). BBFC: Komáromi. Kácsor - Pap R., Máté N.. Sebestyén N., Máté R., Völgyi. Szlama, Kirch, Szász. Gól: Sebestyén (3), Pap R. (2), Máté R.. Völgyi. illetve Rutai (2). Csaniangó (2), Szentes-Bíró, Hegyesi. Bonyhád BFC-DEAC 7-5 (1-2, 5-2.1-1). BBFC: Komáromi. Kácsor - Pap R., Sebestyén N., Máté R.. Völgyi. Jaksa, Kirch, Szász, Máté N. Gól: Sebestyén (2), Máté R. (2), Jaksa R, Kirch, Máté N., illetve Len gyei (2), Vámosi, Fodor, Hódi. Bonyhád BFC-Aramis Da Caterina 5-3 (1-2,1-1. 3-0). BBFC: Komáromi, Kácsor - Pap R., Sebestyén N., Máté R., Völgyi, Szlama, Kirch. Preininger, Máté N. Gól: Máté R. (2). Sebestyén, Kirch, Völgyi, illetve Vattamány, Tősér, Horváth Sz. Bonyhád BFC-Garvittax 10-5 (3-1, 3-2, 4-2). BBFC: Komáromi, Kácsor - Pap R.. Máté N., Sebestyén N,. Máté R.. Preininger, Fekete, Szász, Genczler. Gól: Máté R. (4), Genczler (2), Sebestyén, Szász, Máté N,, Komáromi, ill Bocsev (2), Osváth (2), Mester. Az állás: 1. Energia SC Gyöngyös 9 mérközés/24 pont, 2. Goldwin Plüss S/21 p, 3. BBFC 8/21, 4. FC Junior Sport Szeged 9/15. 5. Bodon FC 8 13, 6. Aramis da Caterina 8/12, 7. Siófok BSE 9/9,8. Ferencváros 8/6,9. DEAC 9/3,10. Garvitax 8/0. A csapat két helyen változott a világbajnokságot nyert együtteshez képest, Decker és Bátori kimaradt Benedek Tibor kapitány kihirdette vb-keretét VÍZILABDA Benedek Tibor, a világ- bajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a 13 játékost, aki a két hét múlva rajtoló oroszországi vb-n szerepel. A szakvezető döntésével nem várta meg az ausztrálok elleni, keddi, Miskolctapolcán vívandó felkészülési mérkőzést, hanem - a hétvégén zárult Vodafone Kupa tapasztalatai alapján - már hétfőn, a délelőtti edzést követően csapatot hirdetett. „Tegnap volt időm jobban átgondolni a még nyitott kérdéseket” - nyilatkozott Benedek Tibor, hozzátéve, hogy szerette volna, ha az ausztrálok elleni három kétkapus edzést, benne a hivatalos mérkőzést már azokkal játszhatja, akik ott lesznek a kazanyi vb-n. Az egyik nyitott kérdésről, a centerposztról szólva azt mondta: Bedő Krisztián kiválasztásában nyilván közrejátszott az is, hogy ő már ott volt a 2013-as barcelonai világbajnokságon, ilyen értelemben tapasztaltabb játékos. „Hozzá kell viszont tennem, hogy ahogyan ő, úgy Német Toni is nagyon sokat tett az elmúlt időszakban azért, hogy bekerüljön az utazó keretbe” - jelentette ki. A kapitány hozzáfűzte, hogy Hosnyánszky Norbert vállsérülése nehezíti a dolgát, nem biztos, hogy ő játszani fog az ausztrálok ellen. Varga Dénes vállséBenedek Tibor egységes válogatottat alakít ki a kazanyi vb-re rülése viszont rendbe jött. „Az elkövetkezendő napokban már arra helyezzük a hangsúlyt, hogy ez a tizenhárom játékos minél egységesebbé váljon” - mondta Benedek. A magyar válogatott kerete: Decker Attila, Nagy Viktor (kapusok), Angyal Dániel, Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Madaras Norbert, Szívós Márton, Vámos Márton, Varga Dániel, Varga Dénes (mezőnyjátékosok). A csapat két helyen változott a két éve vb-t nyert együtteshez képest: kimaradt Decker Ádám és Bátori Bence, helyükre Angyal Dániel és Erdélyi Balázs került. A vb magyar érdekeltségű csoportmérkőzései budapesti idő szerint, július 27., hétfő: Magyarország-Kazahsztán 16.30. Július 29., szerda: Ma- gyarország-Dél-afrikai Köztársaság 11.10. Július 31., péntek: Magyarország-Argentína 9.50. A világbajnokság csoport- beosztása, A-csoport: Horvátország, Brazília, Kanada, Kína. B-csoport: Görögország, Egyesült Államok, Olaszország, Oroszország. C-csoport: Dél-afrikai Köztársaság, Magyarország, Argentína, Kazahsztán. D-cso- port: Szerbia, Japán, Montenegró, Ausztrália. ■ A negyeddöntőt augusztus 4-én rendezik. B. L. v