Tolnai Népújság, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-15 / 164. szám

g TETTHELY - TV-MŰSOR 2015. JULIUS 15., SZERDA HÍREK Bika nyársalt fel egy francia turistát MADRID Halálra szúrt egy bika egy francia férfit a kelet-spa­nyolországi Pedreguer város bi­kafesztiválján kedden. A 44 éves turista az utcán futó állato­kat filmezte á mobiltelefonjával, és nem vette észre a nekirontó bikát. A férfi olyan súlyos mell­kasi és hasi sérüléseket szen­vedett, hogy az életét már nem tudták megmenteni - közölték a helyi hatóságok. MW Autós vitából súlyos testi sértés Bi s am ST Vádemelési javaslattal zárult annak a nőnek az ügye, aki tavaly decemberben felbuj­tott két férfit, hogy megverjenek egy taxisofőrt. A 39 éves F. Ka­talin egy közlekedési affér után fenyegette meg a taxist, akit egy autómosónál utolért, és két ismerősével megverette. A fér­fi nyolc napon túl gyógyuló sé­rülést szenvedett. A nő ellen sú­lyos testi sértés miatt emelhet­nek vádat. MW Újabb őrizetbe vett embercsempész TATÁRSZENTGYŐRGYA Pest me­gyei nyomozók egy 35 éves ta- társzentgyörgyi férfit fogtak el, aki 11 szír állampolgárt szállí­tott az autójában. A kihallgatása során kiderült, hogy az illegális határátlépőket fejenként 400 euróért vitte volna Ausztrián ke­resztül Németországba. A rend­őrök a 35 éves K. Sándort ki­hallgatták, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását. MW Rékasi már mankózni tanul, de nem ő lesz Tom Cruise BUDAPEST Családján kívül to­vábbra sem fogad látogatókat Ré­kasi Károly, aki a két héttel ez­előtti súlyos motorbalesete után a hírek szerint már a járással próbálkozik. Néhány napja saját maga akart lemászni az ágyá­ról, ebben csak az orvosok és a nővérek lebeszélése akadályoz­ta meg, akik felvilágosították a színészt, hogy az idő előtti moz­gás veszélyes lehet a gyógyulása szempontjából. Hiába sürgetné, a gyógyuláshoz idő kell Rékasinak. Rékasi igyekezete minden­esetre érthető, hiszen számos szereptől és más munkától eshet el, ha hosszabb ideig nem lesz mozgásképes. A József Attila Színház már bejelentette, hogy a nyári tájelőadásaikon Chaj- nóczki Balázs veszi át a Hattyú­dal című zenés komédiában Ré­kasi szerepét. Az őszi premie­rek kapcsán azonban bíznak ab­ban, hogy a színész felépül, ezért azokban az előadásokban egye­lőre nem terveznek változást. Rossz hír ugyanakkor a Mission: Impossible sorozat ked­velőinek, hogy az ötödik epizód­ban (Rogue Nation) nem Rékasi lesz a főszereplő magyar hangja, hiszen a szinkronmunkák a na­pokban elkezdődtek. Tom Cruise ezúttal Széles Tamás hangján szólal majd meg. MW Az ausztriai Salzburgból tartott Bulgáriába az a bolgár turista­busz, amely kedden hajnalban eddig ismeretlen körülmények között letért az úttestről, és az árokba borult az M5-ös autópá­lyán. A negyven utasból 21 ke­rült kórházba, heten súlyos ál­lapotban. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu CSENGELE Egy külföldi autóbusz hajtott árokba az M5-ös autópá­lyán, a 133-as kilométer közelé­ben, a Szeged felé vezető olda­lon kedd hajnalban - tájékoztat­ta a Csongrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság szóvivője az MTI-t. „Hétfőn reggel 9 órakor indul­tunk Innsbruckból Bulgáriába” - mondta a Délmagyar.hu por­tálnak a busz egyik utasa, aki aludt a baleset bekövetkeztekor. Pamela Strateva hozzátette: „Ar­ra riadtunk fel, hogy a busz az ol­dalán csúszik az árokban.” Az MTI beszámolója szerint a busz első szélvédője kitört, a jármű mellett az utasok szemé­lyes tárgyai hevertek. A műszaki mentéshez a helyszínre a szegedi és a kiskunfélegyházi tűzoltóság vonult ki több autóval, a mentők tizenegy járművel érkeztek. A busz utasai többnyire bolgá­rok voltak, csupán egy osztrák volt közöttük. A Csongrád Me­gyei Katasztrófavédelmi Igazga­tóság szóvivője, Molnár Krisz­tina arról tájékoztatott, hogy a kórházi ellátásra nem szoruló utasokat Kistelekre vitték, ők enni és inni kaptak, és ott vár­hatták meg, amíg kedden a dél­előtti órákban mentesítő járat ér­kezett értük Szabadkáról. A jármű az arakban felborult, es az oldalán állt meg. Az utasok közül 21-en sérültek meg, heten súlyosan, köztük a gépkocsive­zető, aki az Országos Mentőszol­gálat tájékoztatása szerint nyílt hasi sérüléseket szenvedett. A bolgár rendszámú busz bal­esetének ügyében a rendőrség tömegszerencsétlenség, közúti baleset gondatlan okozásának bűntette miatt indított eljárást. Várkonyi Gergely, a megyei rendőrkapitányság szóvivője el­mondta: az autóbusz Budapest felől Szeged felé haladt, amikor a sofőr a csengelei pihenőhely kö­zelébe érve elveszítette uralmát a jármű felett, és a busszal az au­tópálya melletti árokba hajtott. TELEVIZIO-MUSOR 2015. JULIUS 15., SZERDA te o </> o 2 4.00 4.45 5.00 5.30 6.00 7.35 8.08 9.10 9.40 10.05 11.45 12.45 13.00 14.00 14.40 15.55 16.50 18.00 18.50 19.25 20.45 21.20 22.30 22.50 0.00 0.25 0.45 2.45 Dr.Tóth© Reflektor © Barátok közt© TopShop Jó reggelt, skacok! © RTL Klub Híradó 8:08­Minden reggel © ízes élet© Reflektor© TopShop AsztroShow Reflektor© Dr. Tóth © Fókusz © Éjjel-nappal Budapest© Castle© A szerelem foglyai® RTL Klub Híradó Fókusz© Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt © Szulejmán © RTL Klub Híradó Döglött akták© Egy rém modern család© Reflektor © Bombaüzlet?! © Teresa © “í < 0£ O 13.00 Dr.Tóth Óránként Híradó és időjárásjelentés 10.00 Híradó 10.10 Időjárás-jelen­tés 10.15 Iskolapad 12.01 Déli hír­adó 12.39 Időjárás-jelentés 12.54 Ma délután 13.15 Élő egyház 13.41 Ma délután 14.15 Esély 15.15 Sum­ma 15.41 Ma délután 16.15 Iskola­pad 17.15 Profit7 17.41 Ma délután 17.52 Ma este 18.28 Ma este 19.15 Határon túli híradó 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Skan­dináv lottó sorsolás 4.45 Aktív© 5.05 Csapdába csalva© 5.35 13-as raktár® 6.20 Mokka© 9.25 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.45 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív© 12.55 Sherlock és Watson© 13.55 Magánnyomozók© 14.55 Az én bűnöm© 16.00 Emlékezz, Reina © 17.00 Fiorella © 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban © 20.15 Irigy Hónaljmirigy Show © • 21.20 Hal a tortán a javából© 22.30 Sherlock és Watson© 23.35 Lángoló Chicago® 0.40 Tények Este 1.25 Aktív© 1.45 Sportos 2.00 Ezo-TV 3.00 A császárok klubja © M2 - PETŐFI TV 1 9.25 A kis sárkány kalandjai 9.45 Nyuszi Péter 10.00 Peppa malac 10.10 Pimpa 10.30 Kedvencek a világ körül 10.50 Mesélj nekem! 11.10 Tabaluga© 11.40 Hunyonmajor © 12.30 H20: Egy vízcsepp elég© 12.55 Hunyormajor© 13.45 Kengukll.© 15.20 Kedvencek a világ körül 15.35 Milo 15.45 Mélytengeri mentöcsapat 16.20 Bob, a mester 17.00 Lóti és Fűti 17.15 A kis sárkány kalandjai 17.45 Dörmögőék legújabb kalandjai 18.05 Mesélj nekem! 18.25 Kukori és Kotkoda 18.40 Nyuszi Péter 19.00 Chuggington 19.10 Nagymaci és Cin 19.20 Maja, a méhecske 19.35 Tappancs család 20.00 Csürcsavarosdi 20.30 Böngésző© 5.45 Igazgyöngy© 7.00 Will és Grace© 7.25 Will és Grace© 7.45 Monk-FIúgos nyomozó © 8.35 Monk-FIúgos nyomozó © 9.30 Szivek szállodája© 10.25 Kettős ügynök © 11.20 Acélszemély© 12.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék© 13.10 Gyilkos számok© 14.10 CSI: A helyszínelők© 15.10 CSI: A helyszínelők ® 16.05 NCIS© 17.10 NCIS© 18.05 Jóbarátok© 18.35 Jóbarátok® 19.05 Két pasi-meg egy kicsi© 19.35 Két pasi-meg egy kicsi© 20.10 Két pasi-meg egy kicsi© 20.35 Két pasi-meg egy kicsi© 21.00 Beépített múlt © 22.55 Bosszú mindhalálig © 1.10 Gyilkos számok © 1.55 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 7.00 Híradó 7.15 Időjárás-jelentés 7.25 Azéletsava-borsa© 8.10 Jamie Oliver: Olasz kaják 8.40 DonMatteo© 9.40 A szenvedélyek lángjai © 10.30 A hegyi doktor- Újra rendel © 11.15 Azéletsava-borsa® 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.40 Időjárás-jelentés 12.45 Jamie vidéki konyhája © 13.15 Kívánságkosár 15.15 Charly, majom a családban © 16.00 Balatoni Nyár 18.00 Híradó 18.30 Időjárás-jelentés 18.40 DonMatteo© 19.40 A hegyi doktor- Újra rendel © 20.30 Szabadság tér ,89 21.25 Szerelem és vérbosszú © 22.20 Római helyszínelők- Árulkodó nyomok © 23.20 Aranyfeszt 0.15 Szerelmi bűnök © 22.30 Sherlock és Wáson 10.00 Segítség, bajban vagyok! ® 11.00 A gyanú árnyékában © 11.55 Heston Blumenthal lehetet­len küldetése © 12.50 Smaragd szív - Az örökös © 13.45 Lucia - A sors üldözöttje © 14.40 Az örök­ség © 15.35 Barátok közt © 16.05 Heston Blumenthal lehetetlen kül­detése © 17.05 Tom és Jerry 18.00 Kótyagos szerelem © 20.00 Az élet csajos oldala © 20.30 Az élet csa- jos oldala® 10,00 Peppa malac SuperTV2 9.50 Csapdába csalva © 10.20 Veled is megtörténhet! © 11.25 Családi Titkok © 12.30 Jó­ban Rosszban © 13.05 Hal a tor­tán © 14.10 Bűnök és szerelmek © 15.20 Bumm! © 16.00 Aktív ©16.30 Tények 17.00 Hal a tortán © 18.05 Veled is megtörténhet! ® 19.10 Bűnök és szerelmek © 20.20 Bumm! © 21.00 Lara Croft: Tomb Raider 2. - Az élet bölcsője © 23.10 Megszállottak © 21.00 Beépített múlt 9.30 Zöld övezet 10.00 Híradó 10.30 Kommentár nélkül 11.05 Civilizáció 12.00 Déli híradó 12.45 Televíziós vá­sárlás 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 Civil kaszinó © 15.00 Híradó 15.30 Ázsia 16.05 BBC Click 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Panasz­könyv 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Híradó 2121.35 Panaszkönyv 22.00 Híradó 22.30 Galéria 23.05 Magyar- ország élőben 00.15 Szerelmi bűnök 4.00 Privát rocktörténet © 5.00 Privát rocktörténet © 6.00-9.00 Privátfilmek újratöltve ® 9.00 Teleshop 11.00-13.00 Privátfilmek újratöltve © 13.00 Műgyűjtők és kalandorok előnyben © 15.15 Zorro © 17.30 Istenek fegyverzete © 19.10 Őrangyalok <® 21.00 Kont­roll © 23.10 A háború kísértetek Lé­gi hitvallás © 1.10 Ultimo 2: A kihí­vás © 2.50 Ultimo 2: A kihívás © DUNA WORLD 7.40 Balatoni Nyár 9.30 Család-barát 10.25 Angol nyelvű hírek 10.40 4kerék 11.00 Magyar gazda 11.25 ízőrzők: Gyulafíratót 12.00 Déli harangszó 12.02 Hrvatska krónika 12.30 Ecranul nostru 13.00 Híradó 13.15 Kívánságkosár 15.05 Rome Reports- Vatikáni híradó 15.30 Isten kezében 16.00 Zebra© 16.25 Az utolsó előtti út © 16.50 Isonzótól Rodostóig 17.25 Határtalanul magyar 17.55 Hazajáró 18.25 Szerelmes földrajz 19.00 Hogy volt!? 20.00 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán® 21.00 Híradó 21.30 Gasztroangyal © 22.25 Ridikül® 23.20 Magyar gazda 23.45 4kerék 0.05 Himnusz 0.10 Angol nyelvű hírek 0.20 Balatoni Nyár 1300 Kívánságkosár 10.25 Az elnök emberei 11.35 Fó­rum 12.25 Start+ 13.45 Egyenes beszéd 14.45 ATV Híradó 15.50 700-as klub © 16.25 Könyvjel­ző 16.55 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Világhíradó 18.25 Fórum 19.00 ATV Híradó 19.20 Időjárás­jelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.35 ATV Híradó 21.00 Világhír­adó 21.10 Titkos dosszié © 22.00 No comment 22.05 Az elnök embe­rei © 22.55 Egyenes beszéd 9.15 Columbo: Fogas kérdés© amerikai krimi 1990 11.10 Ben Húr© amerikai történelmi kalandfilm, 2. rész 13.15 Piszkos tizenkettő - A következő küldetés © amerikai akciófilm 1985 15.10 7másodperc© angol-román-svájci- amerikai akciófilm 2005 17.05 Véres igazság ® amerikai akciófilm 2014 19.00 Félholt© német-amerikai akciófilm 2002 21.00 Gyilkos szezon® belga akciófilm 2013 R.: Mark Steven Johnson Sz.: Robert De Niro, John Travolta, Milo Ventimiglia, Diana Lyubenova, Elizabeth Olin 22.35 A biztonság záloga© amerikai akciófilm 2012 0.25 Gyilkos szezon© belga akciófilm 2013 2.00 A halálraítélt® amerikai akciófilm 2007 R.: Scott Wiper Sz.: Steve Austin, 21.00 Gyilkos szezon 11.00 Aranyláz Alaszkában 12.00 Cefrekirályok 13.00 Száműzettek műhelye 14.00 Amcsi benzinfalók 15.00 Állítólag... 16.00 Autókeres­kedők 17.00 Licitvadászok 17.30 Kanadai raktárárverések 18.00 Aranyláz Alaszkában 19.00 Autóke­reskedők 20.00 Amcsi benzinfalók 21.00 Kincsek a garázsból 21.30 Kincsek a garázsból 22.00 Kanadai raktárárverések 22.30 Raktárvadá­I szók 23.00 Konténervadászok 6.00 Labdarúgás Felkészülési mérkőzés, Bécs.PSG- Wiener SK 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Póker 10.00 Póker 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 Bikarodeó Ford Tough Series, Arlington 13.00 Audi H20-magazin 13.35 Lóverseny 14.15 Footgolf Top-kupa 14.30 Labdarúgás Felkészülési mérkőzés, Olaszország, Milan - Legnano 16.30 Labdarúgás Felkészülési mérkőzés, Klagenfurt, Schalke- Udinese 18.30 Arany pillanatok 18.45 Mai helyzet 19.00 Labdarúgás Felkészülési mérkőzés, Neuruppin, Rayo Vallecano-Hertha BSC 21.00 Labdarúgás Goalissimo 22.00 4th and loud 10/8.rész 10.00 Póker 11.00 Jamie és Jimmy konyhai csa­tái © 12.00 Jacques Pepin - Jót, de gyorsan! © 12.30 Nigellissima © 13.00 India ízekre szedve © 13.30 Receptdaráló Desszert Angélával © 13.45 Fő az egészség! © 14.00 Napról napra © 14.15 Napról napra © 14.30 Sztárséf © 15.00 Gordon Ramsay - Családi körben © 15.30 Luke Nguyen - Mekong © 16.00 Jó szakács, rossz szakács © 16.30 Jacques Pepin - Jót, de gyorsan! © ( f

Next

/
Oldalképek
Tartalom