Tolnai Népújság, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-01 / 126. szám
14 MEGYEI KÖRKÉP 2015. JÚNIUS 1., HÉTFŐ Az országos szövetség jelezte, jövőre használhatóbb lesz a fogási napló Tízezernyi horgász van Tolnában Több változás is történt az utóbbi években, hónapokban, amelyek a horgásztársadalmat érintették. Ezekről, pontosabban ezek hatásáról, fogadtatásáról beszélgettünk Székely Gáborral, a Tolna Megyei Horgászegyesületek Szövetségének ügyvezető elnökével. Gyuricza Mihály mihaly.gyuricza@partner.mediaworks.hu TOLNA MEGYE Az egyik, közérdeklődést kiváltó változás, hogy a jövő évtől tilos lesz a természetes vizeken a kereskedelmi célú halászat. Ennek Tolna megyében eddig sem volt túlzottan nagy jelentősége. - Van ugyan két halászati szövetkezet a megyében, de az egyik régebben, a másik mintegy másfél esztendeje már korlátozta ezt a tevékenységét - tudjuk meg Székely Gábortól. Ugyanakkor a mi horgászainkat is közelebbről érinti például a fogási naplóval kapcsolatos adminisztrációs kötelezettség. Sokan panaszkodnak, hogy kézben fogva az okmányt, szinte lehetetlen az apró rubrikákat megfelelően kitölteni. - Ez a napló bizony nem a legjobban sikerült. Az országos szövetség is jelezte már, hogy ezen a jövő évi napló megszerkesztésénél változtatni kell - mondja az ügyvezető elnök. Viszonylag új dolog, hogy a kifogott halat a vízpartról távozás előtt „le kell ölni”. A jogszabály megjelenésekor erről sokat beszéltek, de mára mintha csökkenne a téma jelentősége. - Korábban inkább panaszt, legutóbb viszont a kedvező hatást jelző véleményt hallottam erről - osztja meg velünk tapasztalatát az ügyvezető. Egyik, saját tóval rendelkező egyesületünk jelezte, hogy a harcsaállományukra ez jótékony hatással van. Ugyanis a nagytestű halakat nehezebb illegálisan értékesíteni, s azok kereskedelme visz- szaesett. Nem tudni, mennyire általános ez a vélemény, mindenesetre ilyen is van. Tolna megyében mintegy tízezer szervezett horgász van, a tavalyi esztendőt pontosan 10.090 fővel zárta a szövetség. 2013-ban volt egy jelentős csökkenés, több, mint 700 fő, 2014-re viszont nőtt a tagok száma. A létszámot befolyásolhatja, hogy egyrészt az idősebbek kiöregednek, a fiatalabbaknak meg munkahelyük van, kevés idejük marad a horgászatra. Másrészt anyagi okok is közrejátszhatnak, egyre nehezebb nemcsak a horgászat, hanem más hobbi finanszírozása is. Ami az utánpótlást illeti, megyénkben évek óta 1200 körüli a gyermekhorgászok száma, az ifjúsági horgászoké sem változik jelentősen. Az ország többi részéhez képest szerencsésebbek vagyunk, nálunk inkább az idősebb és a munkában álló korosztály körében kellene erősíteni. A halőrök joga Változtak a halőrzés szabályai, a halőrök jogai is. Bővült a halőri, rendészeti vizsgával, munkaszerződéssel rendelkező hivatásos halászati őrök jogosítványa. Az állami és önkormányzati alkalmazásban lévő halászati őrök minden vízterüieten eljárhatnak, a tulajdonos, kezelő alkalmazásában állók csak az alkalmazójuk területén. A társadalmi halőröknek kicsit szűkebb az intézkedési jogkörük, de a horgászokmányokat ők is elkérhetik, felhívhatják a figyelmet a jogszabálysértésre, s amíg oda nem ér például a rendőr, megkísérelhetik visszatartani a halgazdálkodás szabályait megsértőt. A vizsga Ami a horgászvizsgákat illeti, az idén már meglepően jó eredménnyel vizsgáznak a jelentkezők. Az idén a bukások aránya az előzőekhez képest visz- szaesett, mondhatni a normális szintre. A vizsgáztatás egyébként nem lazább, írásbeli is, szóbeli is van. Az írásbelin a 32 pontból minimum 22-őt kell elérni. Ha ez nem sikerül, akkor a vizsgázó nem mehet szóbelire. Tavaly az év közepén a hatóság módosította a vizsgaszabályzatot, az elérendő pontszámokat lejjebb vitték, a 32 pontból addig 26-ot kellett elérni az írásbelin, ezt levitték 22-re. A szóbelinél tavaly az első félévben még hat halfajt kellett felismerni, a 2. félévben már tízet, s a hangsúly áttevődött arra a halállományra, amellyel a horgász gyakrabban találkozik. Ez meglátszik az eredményeken is. Könnyítettek is a vizsgaszabályokon, de a horgászok is felkészültebbek. - Éppen a napokban néztem utána, ha az írásbeli részt a korábbi, szigorúbb szabályok szerint kellett volna teljesíteni, akkor is sikeresen vizsgáztak volna a leendő horgászok - számol be pozitív tapasztalatáról Székely Gábor. Úgy látszik, komolyan veszik a felkészülést, s ezt jól teszik, mert a szabályismeret hiánya esetleg több tízezer forintjukba is kerülhet. Hivatásos és létesítményi, valamint az önkéntes tűzoltók versenyeztek pénteken és szombaton Ismét az atomerőmű tűzoltói végeztek az élen SZEKSZÁRD Pénteken, illetve szombaton rendezte meg a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Tolna Megyei Tűzoltószövetség a hivatásos és létesítményi, valamint az önkéntes tűzoltóságok megyei versenyé a szekszárdi sportpályán, tájékoztatott Boros Brigitta, sajtószóvivő. Pénteken a hivatásosok első feladata a 4x100 méteres váltófutás volt, melynek során a váltó első tagja létramászással kezdett, majd az őt követő tűzoltó palánkmászással folytatta, a harmadik csapattag a gerendafutás után sugarat szerelt. A váltó utolsó tagja a tálcatűz eloltása után ért célba. A 2. feladat a kismotorfecskendő szerelés volt. Végül a 100 méteres egyéni akadálypálya-futás várt a versenyzőkre, akiknek a palánk átmászása után gerendán kellett áthaladniuk, majd sugarat szereltek, természetesen futás közben. A váltóban a dombóváriak szerepeltek a legjobban, a kismotorfecskendő szerelésben pedig az atomerőmű tűzoltói győzedelmeskedtek. A 100 méteres egyéni akadálypályán a szekszárdi hivatásos tűzoltók taroltak, viszont az elmúlt évek gyakorlatát folytatva csapat összetettben ismét az atomerőmű létesítményi tűzoltói állhatták fel a dobogó legmagasabb fokára. Szombaton az önkéntes tűzoltó-egyesületek mérkőztek meg Tolna megyében tizennyolc önkéntes tűzoltó egyesület működik, valamely rendelkezik a hivatásos tűzoltó-parancsnoksággal kötött együttműködési megállapodással. Önálló beavatkozásra a dunaföldváriak képesek 2014 májusa óta. Az önkéntesek versenyén, szombaton huszonhét csapat mérte össze ügyességét és gyorsaságát. A verseny két szakaszból állt, egyrészt a 7x55 méteres akadálypályás váltófutásból másrészt szerelési feladatból állt. A versenyzőknek osztott sugár szerelését gépjármű- fecskendőről, kismotorfecskendő szerelést, illetve földalatti és föld feletti tűzcsap szerelését kellett végrehajtaniuk. Az utánpótlás is biztosítottnak tűnik, hiszen a felnőttek mellett diák és ifjúsági kategóriában szereplő fiatalok is rendkívüli lelkesedéssel teljesítették a komoly tudást és erőnlétet igénylő feladatokat, tette hozzá szóvivő. Dr. Balázs Gábor igazgató záróbeszédében megköszönte a versenyzőknek, hogy szabadidejüket nem kímélve vesznek részt az egyesületek munkájában. A versenyek részletes eredményeit a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság honlapján lehet megtekinteni. 1.1. SZOLGALTATAS Előfordult már Önnel, hogy olyan dolgot kellett megvásárolnia, amelyre korábban soha nem volt szüksége, ezért azt sem tudta, hol keresse? Boltról boltra járt, egyre reményvesztettebben... Vagy az út szélén vesztegelt, mert elromlott az autója, és fogalma sem volt, hogy kit hívjon? És az a helyzet ismerős-e, amikor a legrosszabbkor romlik el egy háztartási eszköz, döglik be a kazán, önti el a lakást a víz, és nagyon jól jönne egy megbízható szakember? Vagy egyszerűen csak szívesen áthúzatná az ülőgarnitúra megkopott kárpitját. A Tolnai Népújság arra törekszik, hogy összehozza a kereskedőket, szolgáltatókat az ügyfelekkel, vásárlókkal, azaz a keresletet a kínálattal. Ha Önnek üzlete van, vagy szolgáltatást kínál, hirdetését - kedvezményes áron - mostantól hétfőnként külön szolgáltatói rovatban tesszük közzé, így olvasóink szükség esetén egy helyen, könnyedén megtalálhatják elérhetőségeiket. HIRDETÉS Horgászfelszerelések, etető anyagok, élő csalik széles választéka. HIRDETÉS Szekszárd, Tartsay V.u.13. www.fulltuning.hu 06 20 451-4584 A Hetven éve telepítették le a bukovinai székelyeket három megyébe Megemlékeztek az évfordulóról BONYHÁD Konferenciával és kopjafa állításával emlékezett szombaton a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége arra, hogy 70 évvel ezelőtt a sok viszontagság és menekülés után 13 ezer bukovinai székelyt telepítettek le Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megyébe a kitelepített sváb családok házaiba és birtokaiba. Az ökumenikus istentisztelet követően kezdődő konferencia résztvevőit köszöntötte, majd délután a kopjafát a Székely Emlékparkban Asztalos Zoltán a szövetség elnöke avatta fel. A tanácskozáson hét előadás hangzott el a témakör különféle vetületeiről. Potá- pi Árpád, nemzetpolitikáért feA kopjafát délután, a székely emlékparkban avatták föl lelős államtitkár kérdésünkre elmondta, előadásában arra világított rá, hogy a 70 évvel ezelőtti letelepítés egy másik nép, a németek rovására ment. Ezért úgy kell megtartani a megemlékezésüket, hogy az másokat ne sértsen, illetve tiszteletben tartva, hogy ők másképpen emlékeznek ezekre az időkre, mondta az államtitkár. Csi- bi Krisztina etnográfus, a Magyarság Házának igazgatója elmondta, hogy 40 népdalkor és tánccsoport foglalkozik bukovinai székely hagyományőrzéssel. A népdalkörök tagjai inkább az idősebb korosztályból kerülnek ki, a tánccsoportok azonban fiatalokból állnak. 1.1. t I